Május 12. és 13. között rendezte meg II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciáját a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar megyei szervezete Nagyváradon. Az 1999-ben megalakult RODOSZ a tudományos munkát végző magiszteri és PhD hallgatók szakmai és érdekvédelmi szervezeteként a második alkalommal megrendezésre kerülő konferenciával fórumot szeretne teremteni a fiatal kutatók számára. Tőtős Áron, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza, a RODOSZ Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntőjében elmondta: küldetésük, hogy a tágabb értelemben vett Erdéllyel foglalkozó fiatal történészek – kutassanak bárhol, bármilyen nyelven – megoszthassák és megvitathassák egymással kutatási eredményeiket.
A Magyar Történelmi Társaságról
Az ülést a rendezvény első napjának is helyet adó Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Pálfi József nyitotta meg. Bevezetőjében a tudományos élet fontosságára, az „örök kutatói” attitűd nélkülözhetetlenségére hívta fel a figyelmet, valamint hivatkozva Aesopus elhíresült idézetére egyfajta iránytűt adott a jelenlévő előadók számára: „Most mutasd meg mit tudsz, most ugorj, most próbálkozz, most csináld azt, ami rád van bízva!”
A plenáris előadást Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja tartotta A Magyar Történelmi Társaság megalakulása és tevékenysége gróf Mikó Imre elnöksége idején (1867–1876) címmel. Elmondta, hogy a szervezet megalakulását a kiegyezés nyújtotta kedvezőbb viszonyok tették lehetővé, ez már működésének első éveiben magasabb szintre emelte a magyar történetírást. Bár ebben az időszakban már működött a Magyar Tudományos Akadémia keretében a Történelmi Bizottság, mégis szükség volt egy olyan társaságra, amely összefogja az Akadémián kívül rekedt történészeket és történetkutató intézményeket. Az ötletgazda Pesty Frigyest a Történelmi Bizottság több tagja és számos más egyesület (például a Dunántúli Történetkedvelők Egyesülete) is támogatta. A társadalom felé nyitó társulat célja a hazai történettudomány minden ágának művelése és megkedveltetése volt. Azonban a májusi alakuló ülés során az előkészületeket irányító Horváth Mihály helyett gróf Mikó Imrét választották meg az elnöki tisztségre, ami – Glatz Ferenc szerint – előre jelezte a társulat irányát, de nem tudjuk pontosan a fordulat okát. Egyed Ákos a tényezők megvizsgálása során körüljárta az Erdélyi Múzeum Egyesület szerepét, Mikó akadémiai tagságát és kapcsolatrendszerét, valamint forráskutatói munkásságát. Kiemelte, hogy Mikót „Erdély Széchenyijének” nevezték nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is Tompa Mihály verse nyomán, ezek tekintetében pedig elnökké választása addigi munkásságának elismerését jelentette. A másodelnök Horváth Mihály lett, aki 1871-től az Akadémia Történelmi Bizottságának elnöki tisztségét is betöltötte. A megalakulást követő években helyi szinten is megkezdődött a Társaság megszervezése (például 1868-ban a Kolozsvári Bizottság), valamint sorra jöttek létre kutatóintézmények (például Nagyváradon a Bihar Megyei Régészeti és Történelmi Egylet). A szervezetek egymással szoros kapcsolatot tartottak fent, elsősorban a Társulat folyóirata, a Századok által, amelynek – Gyáni Gábor írása szerint – meghatározó szerepe volt a történetírás szakosodásában, és nagy hatással volt a nemzeti öntudat alakulására. Az irányadásban mind Mikó Imre, mind Horváth Mihály hasonló nézeteket vallott, miszerint a pozitivista módszer és a történelmi nemzeti tudat fejlesztésében jelölték meg a feladatokat.
A folyóirat mellett a társulat működésének egyik legjelentősebb területe a vándorgyűlések tartása volt. Mikó Imre elnöksége alatt összesen hat ilyen ülésre került sor, az elsőre 1868-ban Kolozsváron. Az értekezletek alkalmával Horváth Mihály felvázolta a polgári történetírás elveit és tematikáját, mellyel tovább ment az irányadásban, valamint megfogalmazták a vándorgyűlések feladatait (ilyen volt a kolozsvári erdélyi főúri családok levéltárainak feltérképezése, a műemléképületek emléktáblákkal való megjelölésének terve és védelme, egy állandó bizottság felállítása). A sikeres gyűlést követően, amelyben nagy szerepe volt az EMKE támogatásának, a kolozsvári vándorgyűlés modellt képviselt a további vidéki helyszínek számára is. Az első tíz év összefoglalásaként Egyed Ákos Horváth Mihály idézetével fejezte be előadását, melyben a másodelnök Mikó Imre érdemeit méltatva közös sikernek értékelte a társulat addigi munkáját. A jelenleg is működő szervezet tevékenységét tehát nagymértékben megalapozta Mikó Imre elnökségének időszaka és annak mérföldkövei.
Könyvbemutató
A plenáris előadás után rendhagyó módon Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem dékánhelyettese és egyetemi tanára, a főszerkesztésével készült Fürdőélet Erdélyben. Erdélyi évszázadok. A kolozsvári Magyar Történeti Intézet évkönyvét mutatta be, amelynek alapjául egy 2014-es kolozsvári konferencia témája szolgált. Az akkor elhangzott tíz előadásból hét tanulmány került bele a kiadványba, többek között Kósa László, Várkonyi Gábor, Burkhardt Britta és Fehér Andrea tollából. A tematikus tanulmányokon kívül az évkönyvben található Műhely rész, mely ifjú kutatók és doktoranduszok írásainak kínál publikálási lehetőséget, valamint Arcél fejezet az erdélyi nagyokról, illetve Könyvszemle és Krónika fejezetek. A szerkesztők jövőbeli tervei közé tartozik a fürdőélet témakörének bővítése és további tematikus számok összeállítása évenkénti megjelenéssel.
Az első nap szekció előadásai
A nyitó előadásokat követően megkezdődtek a szekció előadások, amelyek a jelentkezők nagy létszámára tekintettel két napon át, párhuzamosan, összesen tíz tematikus egységben folytak. A három országból érkező közel harmincöt résztvevő tizenöt felsőoktatási, illetve kutatóintézményt képviselve mutatta be és vitatta meg kutatási eredményeit a hallgatósággal.
A konferencia első napján két szekció előadásaira került sor. Az első a Szent László évvel összefonódva Szent László kultusza és a törvényhozó uralkodó témakört járta körül, míg a második a társadalmi viszonyrendszerek és kapcsolati háló – egyén, család, közösség – kérdéskört állította középpontjába, mely két részletben a konferencia második napján a harmadik szekció előadásaival folytatódott.
Bélfenyéri Tamás János a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusz hallgatója Szent László király törvénykönyveit vizsgálta meg előadásában. Felvázolta a 11. századi Árpád-kori törvénykönyveket, amelyek közül Szent Lászlónak három törvénygyűjteményt tulajdonít a hagyomány. Ezek csak másolatban maradtak fent az utókor számára 15. és 16. századi kódexekben. Ezt követően az előadó rátért az első és második dekrétum elemzésére, mellőzve a harmadik dekrétumot, mivel azt csak a történeti hagyomány tekinti Szent Lászlónak, keletkezése a király uralkodása utáni időszakra tehető. Bemutatta az első törvénykönyv zsinati határozatainak rendelkezéseit, majd a második gyűjtemény capitulumait, belehelyezve azokat történeti kontextusukba. Az egyházi vonatkozású fejezetek közül kiemelte a világi invesztitúra és a papok nősülésének problematikáját, míg a világi gyűjtemény központi kérdésének a lopás és tolvajlás témakörét tekintette. Összefoglalásában betekintést adott Szent László törvényhozói tevékenységének megjelenéséről a legendákban és krónikákban, melyek idealisztikus képe jól tükrözi a későbbi kultusz kialakulását.
Bödő Krisztián a Pécsi Tudományegyetem hallgatója a lovagkirály ikonográfiájában megjelenő angyali koronázásról tartott előadást az Anjou hatalmi reprezentáció tükrében. Bemutatta Szent László kultuszának kialakulását, mely a 12-13. század fordulójára, III. Béla uralkodásának idejére tehető Nagyváradon, majd kiemelte, hogy a kultusz virágzása az Anjouk uralkodása alatt figyelhető meg. Az angyali koronázás motívuma elsőként a Képes Krónikában jelent meg, melyen két angyal, valamint a klérus két, Anjou liliommal díszített ruházatú tagja teszi az uralkodó fejére a koronát. A képen megfigyelhető az ábrázolt időszak, illetve az Anjou-kor legfőbb problematikája, hogy az uralkodó az idoneitas (alkalmasság) vagy a legitimitas elve alapján kerülhet a trónra – ebben az esetben a miniatúra az alkalmasságra teszi a hangsúlyt. A jelenet további miniatúrákon és falképeken is megjelenik (például Feketeardó, Velemér) különböző kompozíciókban és attribútumokkal, melyek az Anjou uralkodók hatalmi reprezentációját és alkalmasságuk megerősítését szolgálták. Ezenkívül számos további falkép-ciklus örökíti meg a kultusz virágzását az ország különböző területein (például Vitfalva). Ezek alapján elmondható, hogy az időszak során Szent László kultusza komoly fejlődésnek indult, mely a későbbiekben Luxemburgi Zsigmond alatt érte el tetőpontját.
Horváth Illés, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója az előző előadás folytatásaként a kultusz Luxemburgi Zsigmond hatalmi reprezentációjában való megjelenését vizsgálta. Luxemburgi Zsigmond 1387-es magyar királlyá koronázásától kezdve – elődeihez hasonlóan – tudatosan ápolta Szent László emlékét, melyet jól tükröz az uralkodásának első éveiben elkészült váradi bronz lovas szobor is. Kiemelte, hogy az 1400-as évektől Várad említése egyre gyakoribbá vált a diplomáciai iratokban, különösen a búcsúengedélyek és zarándoklatok tekintetében. Ezek sajátos jelentőséggel bírtak Szent László kultuszának reprezentációjában, hiszen a váradi székesegyház különleges kiváltságokat kapott, valamint ettől az időszaktól illették a várost a magyar Compostela névvel. Uralkodása alatt végig kitüntetett figyelemmel fordult Szent László városa felé, melynek hatására – a király reprezentációját utánozva – később Pozsonyban és Lőcsén is megjelentek a Szent Lászlóval kapcsolatos motívumok, többek között faliképek, freskók formájában. Zsigmond utolsó ilyen irányú intézkedései közvetlenül a halálát megelőző évekből származnak: ismét búcsúengedélyeket kért a pápától a váradi székesegyház számára, mely további megerősítésként szolgál a lovagkirály iránt tanúsított tiszteletére vonatkozóan.
Hitek és tévhitek a román reformáció körül
előadásával kezdődött
A második nap plenáris előadását Nagy Levente az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense tartotta Lehetséges küldetés? Hitek és tévhitek a román reformáció körül címmel. Bevezetőjében elmondta, hogy a román–magyar kapcsolatrendszer egy szeletének elemezése során mindkét értelmezési keretet körüljárva vizsgálta meg előadásának témáját. A román megközelítés bemutatását két szerző – Ioan-Aurel Pop és Dumitru Suciu történészek – idézete alapján vázolta fel, melyeknek fókuszában a mártirológia áll. Ezek tükrében egyrészt a románokat a kálvinista fejedelmek a magyar nyelv használatára próbálták rávenni, emiatt kísérelték meg körükben a tömeges áttérítést a református vallásra, másrészt az erdélyi reformáció üldözte a román civilizációt és ortodoxizmust. Fontos megjegyezni, hogy semmilyen adat nincs arra vonatkozóan, hogy vallási okok miatt a 16-17. században egyetlen románt is megöltek volna. Ezzel szemben a magyar megközelítés kulcsszava a civilizációs aktus, miszerint az erdélyi kálvinista fejedelmek azért indították meg a reformációt, hogy felemeljék a románokat a nyugati kultúra szintjére. Bár mind a két megközelítés ugyanarra az eredményre jut – nincs román reformáció –, ennek okait másban fedezik fel: a románok a hősies ellenállásban, a magyarok pedig a keleti ortodoxia kimozdíthatatlanságában. A két szélsőséges megközelítés között léteznek árnyaltabb szemléletek is. Egy ilyen megközelítés szerint a kálvinista misszió nem térítési vagy elnyomási kísérlet, hanem a görögkeleti egyház belső átalakítására való törekvés. Ezen belül két nézet érvényesül a kezdeményezőkre vonatkozóan: az egyik szerint kívülről a kálvinista fejedelmek és püspökök voltak az átalakulás elindítói, a másik szerint viszont a román egyházban létezett egy belső igény a reformra. Ezt követően Nagy Levente bemutatta, hogyan jelenik meg a reformáció az erdélyi és magyarországi románok körében. Az első ilyen adat Lacko logofet (írnok) 1534-es levelében található, melyet Gavril protosznak (apát) írt ószláv nyelven. Ebben arról tudósít, hogy néhányan már csatlakoztak Luther tanainak irányzatához, mely bizonytalanságot szült az egyházban. Az apát válaszában a hagyomány alapelveire támaszkodik a Szentírás helyett, amely jól tükrözi a pravoszláv egyház fogadtatását. A következő évtizedekben román nyelvű katekizmusok és evangéliumi töredékek jelentek meg, majd 1568-ban Brassóban kiadták a Cazanie prédikációs köteteket azzal a céllal, hogy a híveket tanítani kell (benne Méliusz Juhász Péter prédikációival román nyelven). Ezzel egy időben János Zsigmond román kálvinista püspökséget szervezett, a kálvinizmust elfogadó román papokat pedig kiváltságokban részesítette, mely megfigyelhető 1569-es rendeletében is. A reformációs lendület 1571-ben tört meg a Báthoryak hatalomra kerülésével, akik egyes nézetek szerint a katolicizmus megerősítése érdekében elkezdték támogatni az ortodoxiát. Ennek az értelmezésnek azonban ellentmond az, hogy nem tettek semmit annak érdekében, hogy a románokat a katolikus unióra rávegyék (száz évvel később a bécsi kormányzat ezt megtette). A Báthoryak idejében ismét megszaporodtak az ószláv nyelvű kiadványok és szorosabb kapcsolatot engedélyeztek a román fejedelemségek egyházaival. Ettől függetlenül érvényben maradt a román kálvinista egyház is, amelynek utolsó kiadványa a Szászvárosi Ószövetség 1582-ben. Ez a kettős struktúra – a kálvinista román püspökség és a keleti ortodox pravoszláv püspökség – megmaradt egészen a 17. század végéig, annyi különbséggel, hogy a kálvinista román püspökséget beolvasztották a magyar püspökség alá. Az ekkor megerősödő katolikus unió és a bécsi udvar politikájának hatására azonban mindez megváltozott, és a 18. század közepére megszűnt a román kálvinizmus.
A második nap szekció előadásai
A plenáris előadást követően megkezdődtek a második nap szekció előadásai, párhuzamosan két teremben. A délelőtti szekciók a társadalmi rétegződést, a vallás identitás meghatározó szerepét, valamint a várostörténet egyes kérdéseit vizsgálták.
Zay Éva a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusz hallgatója a 19. századi kolozsvári főúri otthonokról tartotta előadását, amelynek forrásául elsősorban a családi levéltárakban fellehető inventáriumok és lakásleltárak szolgáltak. Három példán keresztül mutatta be a palotaépítkezések mozgatórugóit, a belső terek jellegzetességeit, a reprezentációs és a kényelmi szempontok viszonyait. Felvázolta a Jósika-palota, a Gyulai-Wass-féle ház, valamint a Toldalagi-Korda-palota forrásaira támaszkodva a belső terek funkcióit és a fontosabb enteriőrök változását a korabeli főúri lakáskultúrához viszonyítva. Következtetéseiben elmondta, hogy az időszakban nem alakítottak ki nagy teret igénylő előcsarnokokat, illetve a téralakítás során még nem jellemző a magánlakosztályok kellő elkülönítése (ez csak a 19. század második felétől figyelhető meg). Kiemelte a többfunkciós helységek megjelenését, ilyen volt például a társadalmi reprezentációt szolgáló helység, a szalon (nappali), valamint a vendégfogadásra is alkalmas ebédlő (palota). Összefoglalásában megállapította, hogy a kolozsvári főúri otthonok téralakítása, berendezése illeszkedik az általános helyzetképbe, de szerényebb megoldásokkal és többfunkciós belső terekkel.
Simon Erzsébet Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusz hallgatója Teleki Andor emigrációján keresztül mutatta be az erdélyi arisztokrácia helyzetét a második világháborút követően. Bevezetésében felvázolta az arisztokrácia 1945 utáni állapotát (birtokelvételek, népbírósági perek, kitelepítések), kiemelve az 1947. évi IV. törvénycikket az egyes címek és rangok megszüntetéséről. Ezt követően röviden bemutatta Teleki Andor élettörténetét, kiemelve kereskedelmi és gazdasági tevékenységét. Franciaországba, majd Argentínába való emigrációja után is kapcsolatban állt családjával, melynek szemléltetésére az előadó az 1964-ben, New Yorkban tartott családi konferenciát emelte vizsgálata középpontjába. A gyűlésen a család helyzetének megvitatására került sor, valamint egy banki letét létrehozására múltjuk felkutatására és összegezésére. Fontos megjegyezni, hogy Teleki Andor a konferencián személyesen nem tudott megjelenni, de mindvégig élénk levelezést folytatott a családtagokkal, illetve az arisztokrácia más tagjaival is, melyek jól tükrözik honvágyát és a haza iránti elkötelezettségét is.
Nagy Emőke az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusz hallgatója egy nagyváradi lakótelep társadalomszerkezetéről és az ott élők életmódjának változásáról beszélt. Előadásában azt vizsgálta, hogy mi történik egy közepes méretű városban akkor, amikor szisztematikus városépítésre kerül sor, valamint megfigyelte a beköltözők fizikai és mentális attitűdjeinek alakulását. Bemutatta a korszak szocialista embertípusának fogalmát és, hogy ez hogyan nyilvánult meg a tömblakások tekintetében. Felvázolta a beköltözők csoportjait (szanált területek, környező falvak lakói, hegyi falvak román lakosai, távolabbi országrészekből érkezők). Ezt követően rávilágított kutatása fókuszpontjaira: elemezte a lakáskiutalások folyamatát, a lakberendezési és lakótelepi szokásokat, az etnikus különbségeket, valamint a nyilvános terek funkcióit, zárásában pedig konkrét példával mutatta be, hogyan implementálták például a paraszti kultúra hagyományait a városi lakótelepek közegébe.
Bartha Zoltán a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusz hallgatója a felekezetváltás arányáról tartotta előadását a 18. századi erdélyi nemesség körében. Forrásainak bázisát a család- és egyháztörténeti források, a magánlevelezések adták. A századot négy szakaszra osztotta a felekezetváltás aspektusai tekintetében, melyhez 1531 személy adatait dolgozta fel. Kutatásában vizsgálta a felekezeti megoszlást, mely során megállapította, hogy az egész század folyamán református többség figyelhető meg, a konvertiták személyét, illetve a váltás okait. Felvázolta a felekezeti viszonyokat, azok alakulását a tisztségviselők között (főispánok, főkirálybírók, főkapitányok), majd összegzésében rávilágított arra, hogy Erdélyben nem beszélhetünk mélyreható, a társadalmat átformáló felekezetváltásról a középnemesség és a főnemesség körében, ellentétben a 17. századi Magyarországgal, ahol nagyarányú protestáns-katolikus felekezetváltás figyelhető meg a bécsi udvar hatására.
Olosz Levente az Eszterházy Károly Egyetem doktorandusz hallgatója előadásának témája Krausz József, a cionista rabbi életének vizsgálata volt, ennek során egy történeti problémára és annak lehetséges megoldására próbált választ keresni. Előadása elején beszélt a rabbi életrajzáról, kiemelve dicsőszentmártoni egyházi tevékenységét, majd bemutatta a cionizmus alapköveit, amelynek célja a zsidóság nemzeti alapokra helyezése volt. Arra a kérdésre kereste a választ, minek volt köszönhető, hogy az elcsatolt területeken az ideológia megerősödött és virágzásnak indult. Egy lehetséges magyarázat szerint az itt működő neológ és ortodox hitközségekben túlnyomó többségbe kerültek a mozgalom képviselői, amely felveti a folyamat kibontakozásának kérdéseit. Az elméleti háttér felvázolása után az előadó rávilágított Krausz és a cionizmus viszonyára, a környezeti hatásokra és vallási tanulmányai szerepére, amely az ideológiai elköteleződés irányába terelhette az 1918 után aktív cionista tevékenységet vállaló rabbit. Ez pedig adalékul szolgálhat a hitközségekben megjelenő cionista szimpatizánsú egyházi személyek megjelenésére.
A délutáni szekciók előadásainak témakörei a művészettörténet, a nacionalizmus és kisebbségtörténet, a diplomáciatörténet és a művelődéstörténet egyes kérdéscsoportjait járták körül.
András Szabolcs a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusz hallgatója a 20. századi erdélyi politika és teológia kapcsolatáról, illetve konfrontációjáról a Filioque-kérdésben tartotta előadását. Bevezetésében tisztázta az erdélyi nacionalizmus fogalmát, és különbséget tett a román vallásos jellegű és a magyar „szabadelvű” nacionalizmus között. Ezt követően az erdélyi nacionalizmus és teológia összefüggésrendszeréből egy konkrét példát kiemelve láttatta, hogy milyen eredmény született ezek együttéléséből és szimbiózisából. Dumitru Stăniloae szemléletmódjának középpontjában a helyes istenképűség fogalma állt, mely szerint a nyugati szellemiség megrontotta annak megfelelő értelmezését. Emellett foglalkozott a magyar kérdéssel, megfogalmazta a város és a sajtó kritikáját és a görögkatolikus egyházzal kapcsolatos észrevételeit. A tényezők vizsgálata tükrében az előadó összegzésében rávilágított arra, hogy hogyan akadályozta meg az ideológia a felekezetközi párbeszédet is.
Harkai Ágnes a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusz hallgatója előadását a Keleti Újság 1940–1944 közötti időszakáról tartotta, amely négy évben a lap jobbratolódása figyelhető meg. A lap fontos szerepet töltött be a kolozsvári magyarság életében és politikai gondolkodása alakításában, ezért az előadó vizsgálat alá vette a sajtóorgánum viszonyulását a zsidó kérdéshez és az antiszemitizmushoz. A kezdetben polgári radikális lap 1927-től az Országos Magyar Párt hivatalos szócsövévé vált és konzervatív jelleget öltött, felelős szerkesztője 1939-től Nyírő József lett. Ezt követően az előadó körüljárta a második bécsi döntés lapra gyakorolt hatását, beszélt az 1941 és 1943 között megfigyelhető jobbratolódásról, a háborúhoz és a németekhez való viszonyáról, az antiszemitizmus, a fajvédelem és a zsidóellenes törvénykezés kérdéseiről. Végezetül az 1944-es évet külön is vizsgálat alá vette, és kiemelt figyelmet fordított az időszak eseményeinek és a németbarát politika következményeinek a lap életében.
Szabó Csongor az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza a két világháború közötti székelyföldi helyhatósági választásokról tartotta előadását. Beszélt az időszak közigazgatási történetének periodizációjáról, az impériumváltástól a közigazgatási törvények bevezetéséig, valamint a közben történt fontosabb változásokról (például virilizmus eltörlése). Bemutatta a közigazgatási egységesítési törvények alakulását 1925-től az 1930-as évek közepéig, majd ezt követően elemezte a helyhatósági választásokat 1926-tól kezdődően, részletesen tárgyalva a helyi szintű tanácsokat és bizottságokat. Összegzésében kiemelte, hogy a választótanácsok működése döntően a helyi magyar és román elit kompromisszumkészségén múlott, és csak korlátozott beleszólása volt a helyi ügyek alakulásába a kialakult centralizált közigazgatás következtében.
Szalai Ágnes a Pécsit Tudományegyetem hallgatója előadásában Teleki Mihály nevelés- és művelődéspártoló tevékenységét mutatta be. Körüljárta a Teleki-fiúk nevelésének különböző aspektusait és feltételeit, az udvari és kollégiumi képzés kereteit és ezek hatásait későbbi életpályájukat tekintve. Beszélt a Teleki-lányok nevelési kritériumairól és céljairól (ezek ebben az esetben a háztartásban való szerepvállalás és a jó házasság voltak). Kilépve a családi körből, felvázolta az alumnusok és a kollégiumban nevelkedő ifjak támogatását, kiemelve a Csengery-fiúk esetét, akiknek apjuk halála után Teleki Mihály lett a gyámja. Ezt követően kitért a Teleki-peregrinusokra, Teleki ugyanis pártolta a németalföldi, angol és a német területekre való egyetemlátogatást, ami jól szemlélteti az ő protestáns vallási nézeteit. Összegzésében elmondta, hogy más erdélyi családokra is szeretné kiterjesztetni a kutatást és egyfajta könyvtörténeti részt is szeretne vizsgálatába bevonni, amelynek segítségével árnyaltabb képet kaphatunk a korszak művelődéstörténetére vonatkozóan.
Tóth Gödri Iringó a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza az erdélyi Dolgozó Nő lapjain megjelenő emancipáció, internacionalizmus és propaganda tekintetében kívánt adalékul szolgálni a 20. századi erdélyi magyar sajtó történetéhez. A sajtóorgánum Románia első számú magyar női havi lapja volt a szocialista korszakban. Három korszakot különített el a vizsgálati szempontok tükrében: az 1945–1956-ös időszakban erős szovjet hatás érződött, majd az ezt követő években, 1960-ig megfigyelhető volt bizonyos enyhülés. A korszak nőalakja a militáns asszony volt, aki a háztartásvezetés mellett komoly fizikai munkát is végzett, illetve fontos elemnek számított a politikai szerepvállalás megjelenítése a szavazati jog nőkre való kiterjesztését követően. A harmadik egység az 1960-as évek és 1989 közti intervallumot öleli fel, amelyet Ceauşescu személyi kultusza hatott át. Ebben az időszakban ismét erősödő propaganda figyelhető meg, amelyet a lap monotonná válása és gyengébb minősége követett.
Történettudomány és az online világ
A szekció előadások befejezését követően a konferencia két bemutatóval zárult. Fazakas László alapító-főszerkesztő, Olosz Levente és Tőtős Áron szerkesztő-munkatársak az idén útjára indult Erdélyi Krónika online portált mutatták be a jelenlévőknek, amelynek küldetése, hogy fórumot biztosítson az Erdély történelmével foglalkozó kutatók számára, ahol a történészek a szélesebb közönséggel is megoszthatják legújabb kutatási eredményeiket, kapcsolatba kerülhetnek szakmatársaikkal, valamint a tudományágat illető legfrissebb hírekről és eseményekről is értesülhetnek. Török Péter Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa az online Bihar-kutatás két új elektronikus oldala: a biharkutatas.hu, illetve az Új Nézőpont online folyóirat céljairól beszélt. Ezekben segítséget szeretnének nyújtani és összegyűjteni a Biharral, Bihar vármegyével foglalkozók számára a fellelhető tudományos és tudományos-ismeretterjesztő adatok összességét, hírt adni Bihar tudományos életéről, valamint létrehozni egy elektronikus szakkatalógust a közgyűjtemények adatbázisai alapján.
A tanácskozás záróeseményére a második nap színhelyén a Continental Hotelban került sor, ahol Tőtős Áron főszervező összegezte az elmúlt két nap eredményeit és tapasztalatait, valamint kiemelte, hogy az elhangzott előadások tanulmánykötetként, nyomtatott formában is megjelennek.
(A konferenciával kapcsolatos egyéb információk, fotók és videók elérhetők a www.etkonferencia.wordpress.com weboldalon, illetve a RODOSZ Facebook-oldalán.)
