Lehet, hogy sokan felkapják fejüket a címbéli állítás láttán, túlzónak tartván azt. De nem az! Igaz, hogy Bolyai Farkast leginkább leghíresebb matematikusunk, Bolyai János apjaként ismerjük, és tudjuk, hogy ő is matematikus volt, és majdnem fél évszázadon át református kollégiumi tanár. Jó, jó, mondhatják egyesek, akik tudnak arról, hogy drámákat is írt, de ez még kevés, és különben is, ezeket nem szokták játszani. De Farkas nemcsak ennyi volt! János szerint apja „kemence-mesternek is országszerte híres, pomológus, kertész, erdész, borgazda, bororvos, betegeket elektrizáló” személy volt. És kihagyta, mert az természetes volt, hogy matematikus is, aki tankönyveket írt, diákjainak a tudományos eredményekről is beszámolt. Beszélt a mértan megoldatlan problémáiról, így a párhuzamossági axiómákról, főleg a XI.-ről, amely évezredes bonyodalmakat okozott. És azt is elmondta, hogy ha valaki ezt a problémát megoldja, akkor ajándékul akkora gyémántot kap, mint a földgömb. Nem is sejtette, hogy fiában ez a gondolat megfogan, és ő lesz az egyik, aki megoldást ad arra, hogy „ez a mocsok” eltűnjön a geometriából.
A matematikát nemcsak tanította, de kutatta is. Ha nem is tudta megoldani a párhuzamosok problémáját, több, a XI. axiómával egyenértékű, azt helyettesíthető állítást fogalmazott meg. Sok olyan matematikai eredménye van, amelyekre csak kéziratai feldolgozása közben derült fény, és amelyeket mások később „újra felfedeztek”.
De Farkas az elsők kozött írt magyar nyelvű erdészeti szakkönyvet is, több mint negyven szaktanulmány elolvasása után, amikor sikertelenül megpályázta az erdélyi kamarai erdők főfelügyelői állását. A kéziratban maradt munkát harminc évvel halála után találták meg, majd újabb huszonöt év után ki is nyomtatták.
Amikor tudomására jutott, hogy Bécsben szorgalmazzák a takarékos kályhák tervezését, maga is hozzáfogott gazdaságos kályhák (vagy kemencék) tervezéséhez és megvalósításához, amelyeknek a lényege az volt, hogy a kályha hőt sugárzó felülete minél nagyobb legyen. A múlt század ’70-es, ’80-as éveiben még sok ilyen Dániel-kályha volt használatban Erdélyben. Valószínű, hogy a név is Bolyai Farkastól származik, a bibliai Dániel története alapján. Az aranyosgerendi református templomban ma is működik egy ilyen Bolyai-kályha. De ez nem az egyetlen technikai megvalósítása. Leleményes ezermester volt, tervezett még „szekérlakot” (a lakókocsi őse), „önhúzó szekeret” (a kerékpár őse), nyári korcsolyát (a görkorcsolya őse).
Zeneelmélettel is behatóan foglalkozott. Erről, és fia zeneelméleti gondolatairól Benkő András könyvet írt 1975-ben. Farkas elveszettnek hitt „zenészeti” dolgozatát keletkezése után mintegy száz évvel nyomtatták ki. Ezt tekintik az első magyar nyelvű zeneelméleti dolgozatnak. De írt tanulmányt a marosszéki lakodalmi szokásokról is. Egyik levelében arról ír, hogy fényképészettel is foglalkozik, pontosabban a kép fixálásával kísérletezik.
Fontosnak tartotta a gyümölcsfákkal való foglalatosságot, kísérletezést is. Ő honosította meg Erdélyben a pónyikalmát. Sírjára, saját kérésére pónyikalmafát ültettek, és ma a róla elnevezett líceum diákjai gondoskodnak arról, hogy ez a fa ne hiányozzék onnan. Mindezek mellett kedvelt társasági ember volt, aki el tudta szórakoztatni társait könnyebb témákkal, de akár élvezhető tudományos magyarázatokkal is.
Tudományos munkásságát a Magyar Tudós Társaság (a mai Magyar Tudományos Akadémia őse) azzal ismerte el, hogy 1832-ben tagjai közé választotta.
Az itt közölt írásokkal szeretnénk megemlékezni a 250 éve, 1775. február 9-én született Bolyai Farkasról, akiről mára már beigazolódott fia mondása, hogy „belőle csaknem minden kitelt volna”.
