Népi hagyomány vagy régi tudás

A kutatásom témája az a hatágú csillagszerű mintázat, mely nagy gyakorisággal megtalálható festett és faragott tárgyainkon, kapuinkon, kopjafáinkon, épületeinken. Olyan gyakran lehet vele találkozni, hogy a szép alakjával bizonyára feltűnik a népművészetet szerető ember számára. Engem személyesen rég foglalkoztatott, hogy honnan eredhet, hogy köthető-e, vagy sem valami régi tudás hozzá. Abban reménykedtem, hogy ha megtalálom a legrégebbi mintázatokat és azok gyakoriságának helyeit, talán sok kérdésemre választ kapok. Több tudományágat kellett áttanulmányoznom ahhoz, hogy ismétlődő kapcsolatot találjak bennük: régi népek teremtéstörténetei, bölcselet, művészettörténet, geometria, a Kárpáthon néprajza. Ezt a kutatást a határtudományokhoz sorolják. Ugyanakkor ezzel a virágszerű mintázattal párhuzamosan már régóta keresem több más népi díszítőelem gyökereit.

Ami nagyon érdekes, hogy e hatos szirmú virág mintázatának fennmaradása nem a bölcseletnek, geometriának vagy tudománytörténetnek köszönhető. Kizárólag a népi hagyomány által őrződött meg napjainkig.

Kezdetben a régi nevét sem tudtam. E mintázattal kapcsolatban sokáig semmi régi irodalmi vonatkozást nem találtam. Az újabb bölcseleti szövegekben élet virágaként szerepel. Napjaink tudományos kutatása az élet virágának mintázatát Melchizedek és Daneley amerikai fizikusok által Egyiptomhoz és Kínához kapcsolják.

Végül a harmadik évezred elején megjelent egy több mint 15 000 évesnek tartott Smaragdtábla szövegében mint az élet virága Ezt az írást az atlantiszi időkhöz kapcsolják. A Smaragdtábla úgymond teljes fordítása csak az új évezredünk elején jelent meg.

A legrégebbi bölcseleti szövegként ismert atlantiszi Smaragdtáblák szerint az élet virágának alakzata a teremtéshez és világunk szerkezetéhez kapcsolódik. [1, 2, 3] Az ókor bölcselete a napkorongot és azt leképező kör alakú virágokat az Istenanyához rendeli. A virág az anyai jellegű világmindenség eredetének és működésének jelképe. A kör a mértani alakzatok közül a legtökéletesebb forma. Úgyis mondhatjuk, hogy elemében van, és állandó forgást képjelez. A kör a világ egységét és a teremtő Egy rendjének érvényesülését képjelezi.

Az élet virágának mintázata mértani szempontból körkörös, és szabályosan ismétlődő körelemekből áll. Hasonló körszerű díszítőelemeket a régi templomoknál találunk meg. Az ógörög bölcseletben szó van a szakrális geometria elemeiről, melyet az ókortól a templomok formavilága használ fel. A szakrálisnak nevezett geometriával ma sem korunk bölcselete, sem a matematika nem foglalkozik.

Feltűnően sok ilyen hatszirmú virág található itt a Kárpát-medencében. Nálunk a nép Vénusz csillagnak, hatágú csillagnak, keréknek, kabalának stb. nevezi.

Az élet virágának mintázata a geometria szerint hét körből áll. A körök a spirális áramlás egy fordulatának felelnek meg. Minden hullámszerű spirális mozgást végez, mert a mindenség eredete és összetartó ereje fénytermészetű. Ilyen forgástest alakot öltenek a bolygók, az anyagok atomjainak és molekuláinak erőterei. Körszerű mágneses térre törekszenek az élő szervezetekben kialakult bonyolultabb szerkezetű makromolekulák is. A különböző ligandumok, molekulák erőtereinek gömbszerű kapcsolódásából alakulnak ki az élő szövetek. Az összekapcsolódást rendszerint két különböző erőtér biztosítja. Ha több részecske van jelen, akkor a negatív töltésű részek egy gömbfelületen rendeződnek a pozitív töltésű részek köré.

Köralakból indulnak ki nemcsak virágaink, hanem településeink, szakrális épületeink és azok díszítő elemei is.

A kezdeti napfigyelésre is szolgáló imahelyek körtemplomok voltak. Máig fennmaradt a kolozsmonostori, szebeni, kézdiszentléleki, kercsedi, kallósi, kiszombori, guraszádai és algyógyi körtemplom. A félkör alakú szentéllyel rendelkező régi templomainknál megfigyelhető, hogy a déli ablakkal szembeni ajtófélfák lényegében napkapuk is. A déli napállásnak felelnek meg.

A teremtő szellem a maga végtelenségében a körhöz hasonló. A régi korok embere a kört, mint a Nap jelét, anyai jelleggel ruházta fel. A hindu bölcselet szerint a lét az anyaszellemtől származik (VII. Stanza 1.). Az Egy teremtő természete anyai jellegű. A rábaközi tudósok hagyatéka szerint a Kör Ég Ős maga volt az anyai természetű szellemanyag, amiből a világ létrejött. [4] A kör, a gömb, a kerék, az élet virága a spirális rezgőmozgás képjeleinek felel meg, melyek az anyatermészetű Egy teremtő szellemi erőit jelölik.

Nem véletlenül lett a kör templomaink alapvető formavilágának meghatározója. Körből indulhatott ki régen a templomok mennyezete és ablakainak alakja. Egyre több helyen fedeznek fel rotondákat itt, a Kárpát-medencében. Ilyen kör alakú kupolája van a legrégebbi keresztény templomnak, a Hagia Szophiának, ilyenek a mecsetek. A népi építkezésben gyakran szerepelnek a körmotívumok. A kör díszítőelemként megtalálható nemcsak épületeink homlokzatán, ablak- és ajtópárkányok kiképzésénél, hanem kapuinkon, belső lakóterünkben is. A sumér jelrendszerben a kör a Teremtő képjele. [7] A teremtő erőt az ókor népe szűzi szellemnek vélte. Ezért nem véletlen, hogy az ókor embere az anyatermészet jelének tartotta a kört.

Kör szavunknak megfelelően van Körös folyónk, Korb (Brassó megye), Korna, Korpád, Nádaskóród, Szilkerék, Kercsed (Kolozs megye), Kóród, Koronka, Kardos (Maros megye), Korojesd (Hunyad megye), Szamoskóród (Szatmár megye), Korcsoma, Karánsebes (Krassó-Szörény megye), Kardó, Kereszély (Bihar megye), Karika (Szilágy megye), Karulyfalva (Máramaros megye), Kerc (Szeben megye), Kerlés (Beszterce-Naszód megye), Korna (ma: Szarvaspatak), Kerpenyes (Fehér megye) helynevünk.

De a Körös folyóink mellett van még Karas-Krassó megyénk [Krassó-Szörény révi elnevezése, szerk. megj.] és Caraiman-csúcsunk is. A különböző népeknél a teremtő neve Körös szavunkhoz hasonló rezgéssel rendelkezik: Kurusi (Kenya), Korosz (vogul), Kronosz (görög), Chronos (tibeti), Karana (hindu).

1. Az élet kereke

A hatszirmú élet virágának mintázata lényegében egy körökből álló geometriai forma. A hat sziromlevél szabályosan egy körben helyezkedik el. Olyan, mint egy kerék. Ezért nem véletlen, hogy több helyen keréknek hívják. Ilyen kerék található az istennő mellett a székesfehérvári kőtárban, Kassán a Domonkosok címerében, akárcsak Kolozsváron, Szászrégenben, a madéfalvi emlékművön, Krakkóban a Jagelló Egyetemen, székelykapuk és népi eszközök egy részén stb.

Melchizedek a hét körből álló belső hatágú részt életmagnak nevezi. [1] Ez a kisebb alakzat található meg leggyakrabban tájainkon a népi faragásokon. A valóságban az élet virágának mintázata sokkal több körből áll. A népi díszítőművészet még használ egy kevéssel nagyobb szakrális mintázatot is. Faragott tárgyainkon az élet virága ritkábban kétszer több körből kialakult mintázatot mutat, mely 24 sziromlevélből áll, és szintén egy körben helyezkedik el. Ez gyakrabban a háromszéki medence falvaiban lelhető fel kapusasokon, faragott népi tárgyakon, de megtalálható a szkíta lőportartókon is.

Mértani szempontból minden a körből indul ki. A teremtő erőt is a körnek megfelelő spirális vonal jelképezi, mely végtelenséget jelöl, és magába foglalja az egyensúlyban levés alapját, a hármasság törvényét. A létezés formáit az Egy körének vagy a spirál egy fordulatának a metszései határozzák meg. A körök egymással való metszéseiből eredő mértani formák a szakrális geometriai elemeit képezik: háromszög, négyszög, ötszög, hatszög, hétszög, tórusz stb. A modern matematika nem vette át ezeket az ógörög fogalmakat, ahogy a bölcselet sem. A régi népek hitregéi és bölcselete szerint a kör az Ős Egy, a teremtő erő jele. A formák az Egy köréből, annak levetüléséből jönnek létre. Mindenik egy nagyobb körbe írható. Az élet virága mintázatában ebben a végtelen körben vannak kisebb körökként ábrázolt részek, melyek hasonlók az eredeti egyhez.

Az atlantiszi Smaragdtáblák szövege szerint a körrel jelzett Végtelenben a teremtő és a világot fenntartó fény lakozik. [2, 3] A kör és az Egy nemcsak a kezdetet jelenti, hanem a vég nélküli, az állandó változást fenntartó és mindenütt jelen lévő erőt is:

„Létezik egy Első, kinek nincs vége és kezdete,

Ki mindennek teremtője és mindent kormányoz”. [3]

A régi mezopotámiai időkben és az onnan származtatható zarathustrai hagyományban a bölcsességet körrel ábrázolták, akárcsak a Napot és a teremtőt. A teremtő bölcsessége szerint világunkban az Egy törvénye uralkodik. A Smaragdtábla szerint a kör a világ egységes alapon való működését és a teremtő Egy jelenlétét jelzi.

„Halld most a titkok titkát:

Ismerd meg a kört, a kezdet és vég nélkülit.

Annak az alakját, aki Egy és mindenütt jelen levő.

Halld és figyeld, menj és használd.” [3]

Minden eredete a fény. A fizikai mérésekből már régebb tudjuk, hogy a fény elektromágneses hullámként terjed, hullámvölgyek és hullámhegyek váltják egymást. A sötét is a fény egyik megjelenési formája. A nappal feltételezi az éjszakát, a fény a sötétséget. A fény a sötét által válik láthatóvá. A legrégebbi írásnak tartott Thoth Smaragdtáblája szerint a sötétség és a fény ugyanabból a forrásból származik. A sötétség a bölcsesség velejárója. A hinduk szerint a fény és az árnyék az élet teremtő és mozgató erőit képezik.

A körkörös mintázatú élet virágát sok helyen keréknek nevezik. A magyar hagyomány szerint a körként ábrázolt fény erő mint az ég kereke hozta létre és tarja fent a világot:

„Ég Kereke, kerékagya

Beleesett vízbe, sárba,

Így vált világ abroncsává,

Csillagok tartó vasává…” [4]

Az ég kereke vagy a napkerék nemcsak a magyarság, hanem a hindu, egyiptomi és a tibeti hagyományban is szakrális szimbólumként található meg.

Mezopotámiában a kereket Istár övének, a babiloniak a Hold házának nevezték. A hindu teremtésmondában a Teremtő Egy kerékagyában nyugvó energia tartja össze a világot:

„A Meg nem születő kerékagyában Nyugvó EGY tartja össze az összes teremtményt.” (Rigvéda, X. 82)

A Rigvédában megjelenik az Egykerekű szekér motívuma. A hindu teremtésmítoszban a világ keletkezése és szerkezete szintén a kerékmotívumhoz kötődik. Ez a képzet megtalálható régi imáinkban és a magyar tudó (táltos) hagyományban is. Kör Ég Ős-től származik a világ. A teremtéskor az „Ég kereke” lendült mozgásba. [4]

Kerék mellett ábrázolták a mezopotámiai Samas napistent. Az ószövetségi Ezékielnél az őrző lények lelke kerékként jelenik meg. A négy égtájhoz négy szellemi lény rendelődik: „Egyegy kerék volt a földön az élőlények mellett, mind a négy mellett… Amikor az élőlények mentek, a kerekek forogtak mellettük, és amikor felemelkedtek, a kerekek is velük együtt emelkedtek fel… mert az élőlények lelke volt a kerekekben” (Ez 1, 15–21). Zakariásnál négy kocsi jelenik meg (Zak 6, 1–6).

A népi képzeletben hasonló köráramlást képjelez a forgó kerék és a kereszt. Archaikus régi imánkban a tiszta angyali lelkek erőtere forgó kerekekként, illetve keresztekként jelenik meg:

„Engem őriz három angyal…

Szent keresztek, forogjatok,

Szent kerekek, áramoljatok.” [5]

A középkori kódexek rajzain a lángoló napkerék hordozza a napot Héliosz, illetve Illés szekerén. Sámson a börtönben forgatja a világ malmát (Bírák könyve 16, 20). Isten kereke izzó parázsból van (Dániel könyve 7, 9). Az indiánoknál az Élet kereke a gyógyító erőkkel kapcsolatban jelenik meg. Az európai hagyományban a sors kerekét Nemeszisz vagy Fortuna forgatja. A görögök Éósz Hajnal istennője napkeréken érkezik. A kozmikus kerék mozgatója a keresztényeknél maga Isten, keleten Csakravarti, a keltáknál Mag Ruith. A hatküllős kerék Zeusz, illetve Jupiter képjele. Az óind hitregékben a nyolcküllős kereket Visnu istennő a mindenség tetején egy nyolcszirmú lótuszon ülve mozgatja. A buddhisták Dharmacsakrája is nyolc küllővel rendelkezik. A kelta Brigid istennőt, a Tavasz lányát is kerékkel ábrázolták. A keresztény képjelek között Szent Katalinhoz társul a kerék.

A hun bölcseletben a közösségi élet működését szabályozó törvény Igaként jelenik mag. A kettősségen alapuló élet rendszerét a hun tanítás két örvény malmán őrölt REND-nek nevezi, mely nem más, mint az egek nevében alkotott Iga emberért, állatért, erdőért, mezőért, vizekért, szelekért, tüzekért, az öt égtájért. [4]

A kereket a székelyek őseink szent Igájának nevezik, így például a Bucsin-hágón. A kerék, az Iga és az Ige is a az élet állandó megújulásában és változásában rejlő törvényszerűséghez kötődik.

Az idő és terünk kerekének körosztata van, és réteges szerkezettel rendelkezik, akár az élet virága. A köridom mérőszáma a 12. Egyik népmondánk így szól az Istenfáról:

„Kerek ég alatt

kerek egy Istenfa.

Kerek Istenfának

szép tizenkét ága.”

Ismeretes népi énekünk: „Adjon Isten szekeret…” A rábaközi magyar táltos hagyaték szerint ezt az éneket Karácsony és Újév táján énekeltük valamikor:

„Adjon Isten szekeret, szekerünkbe kereket,

Emlékezvén Ég-Isten-Anyánkra,

Ki szarvast fogván a Göncölbe,

Arra nyűgözvén visszahozá a megszökött Napot.” [4]

Az ókor bölcseletében és szemléletében a körszerű mértani idomok az istennői, illetve anyai energiákra vonatkoztak. A görög Rheia (Úr-A) istennő házasságot kötött Kronosszal (KöRhONOS). Az istenanya szülte a Napot is. Az egyiptomi falfestményeken látható Nut világanya, ahogy a napot szüli.

A kör a teremtő Egy végtelenségét képjelezi. A bronzkorban a Teremtő Egy maga volt az istennő. Ilyen istenanya volt a görög Gaia, a hindu Varuna, a hun Edda és Yotengrit, az egyiptomi Nut. A napistenhit később jelent meg. A naphit elterjedését megkönnyítette a termékenységi vallás azon tétele, amely szerint a Nap (Nabu, Nebo, Nip, Nap) az Istenanya gyermeke volt, akárcsak a többi égitest.

A népi hagyományokban a keréken ülő hajnalistennő hozza el a napot, illetve a világosságot. A görögöknél Aurora tűzszekéren jön, a hunoknál tűznyalábot tart a kezében. Tűznyalábbal és napkerékkel ábrázolják az istennőt a kolozsvári Szent Mihály-templom régi kövén, Szászváros régi kőtábláján, a Tordai Múzeum kövén, Szécsényben a ferences templom sekrestyéjében, Kassán a domonkosok címerében, Csarodán a 13. századból származó freskón stb. Egyes régi Boldogasszony-ábrázolásnál az istennő ingének kézelője képezi le a nap köridomát. Nem lehet véletlen, hogy tájainkon a népviseletnél a nők ingujja naprózsaszerűen fodrozódik.

 

2. A változás kereke a körmozgás

Az élet virága egy körszerű mozgáson alapuló világegyetemet jelképez. Végtelen mozgás jellemzi a szellemi és fizikai világot is. Tesla szerint világunk megismeréséhez rezgésekben kell gondolkodnunk. Naprendszerünk bolygói és csillagaink mind forgástestként végzik mozgásukat, és egy csoportba való forgásuk is gömbszerű pályán történik. Amire azt mondjuk, hogy gravitáció, az lényegében egy elektromágneses térnek felel meg. A föld gravitációs tere is forgástest alakját veszi fel.

A hun bölcselet szerint az élet egy örök örvénylés csigavonala szerint változik. Az állandóan változó élet spirálisan visszatérő jelleggel rendelkezik. A spirál törvénye a hármasságon alapszik. Az is ismeretes, hogy a fényenergia terjedése a Fibonacci-spirál szerint történik. Ez egy logaritmikus görbe. Az energia minden formája csigavonalasan terjed. Nem véletlen, hogy az istennőkhöz kapcsolódó csigaház vonala a harmonikus energia rezgési módja szerinti mintázatot követ.

A kör lényegében a spirál egy fordulatát jelképezi. A kerékszimbólum régebbi, mint maga a szekérkerék. A kerék forgásánál mintha pólusok nyomatékából eredő mozgásról lenne szó. Az ókor szvasztikája is egy ilyen mozgásjel. A földi létben a négy őserői elem, illetve a négy égtáj hatással van a mozgásra.

A varrottasaink és templomaink ablakain látható szellőrózsa balra irányuló mozgást jelöl. Ez az óramutató járásával ellentétes mozgás az anyatermészetre jellemző. Bal spirál jellemzi a Naprendszer égitesteinek mozgását, a Föld Nap körüli keringését, az ember erőterének áramlását, a fa növekedését, az elektron és a neutron mozgását.

A kör az anyatermészetű Egyet jelölte, aki megsokszorosítva magát, teremtette meg a világot. A körökből álló geometriai szerkezettel rendelkező élet virága lényegében egy szimbólum: az anyavilág-egyetemet átszövő erők mozgását jelképezi.

A körbejárás szintén a szakrális rítusokhoz tartozik. A magyar hagyományban a tavaszi határkerülés is az év teremtési munkáját szenteli meg. A régi feljegyzésekből (Egyiptomi Halottaskönyv) tudjuk, hogy az egyiptomiak a betegeket és a halottakat járták körbe. A ráolvasások és körbekerülések alatt kézbe tartott tárgyat, botot, szobrot, a halott mellé temették. Az egyiptomi Duat könyv szövegét III. Tutmózisz fáraó (i. e. 2425–1479) sírkamrájára írták. Arra inti a fáraót, hogy készítse el a földön a Duat rejtett körének a másolatát, mely védelemként szolgálhat. [5] Az indiánok a lakóhely kijelölése után ma is körbejárják azt. Egy új terület kijelölése a teremtéshez hasonló cselekedet. Ezért a terület elfoglalása előtt a hinduk, az egyiptomiak, az indiánok a teremtéshez hasonló rítusokat végeztek.

A körmenet és a körtánc a régi szakrális rítusokból maradtak ránk. Platón szerint a körforgás és körbejárás isteni eredetű jelből alakult ki. A teremtő jelének mintázata változott át körtánccá. A görög menádok vagy a perzsa dervisek táncuk és forgásuk közben azonosultak szellemükkel. A forgó tánc egy középpont körül történik, mely segít a harmóniába való jutáshoz. A görögöknél labirintustáncokról is beszámoltak, melyeket Perszephoné, Kóré és Aphrodité tiszteletére jártak. A kitáncolásnak volt információt hordozó tartalma is. Az indiánoknál az égitestek mozgását lemintázó tánccal is találkozhatunk. A természeti népek nemcsak a teremtéssel kapcsolatos rítusoknál, hanem esőért, termékenységért és védelemért is járják a körtáncot.

A Kárpát-medence több táján a gyógyítás céljából körbe kerülik a beteget, a lakóházat, az ellő állatot, a mezőt. A csángók a gyógyító ráolvasásokkor háromszor kerülik meg a beteget. Csíkban imádkozás közben a halottat kerülik meg háromszor, Kalotaszegen a sírját temetés után. Moldovában szokás, hogy lakodalomkor az új pár körbejárja a szekerét, mielőtt felülnek rá, majd körbejárja a lakóházat. Tavasszal körbejárják a nyájat, mielőtt kihajtják a legelőre. Az új asszony a tűzhelyét járja körül a lakóházban. Kalocsán fércnek nevezik a körbejárást, Somogyban pedig erőjárózásnak Rábacsanakon az ún. királyfa körül járják a karéjt. Teszik mindezt a jövő megszentelése érdekében és testi-lelki gyógyítás céljából.

A növények növekedése, a felhők alakzatának változása mind spirális energiamintázat alapján történik. A fákon a levelek és az ágak balspirál szerint nőnek. Az ember életerejének spirális mozgása szintén a balspirálnak megfelelő, az óramutatóval ellenkező irányú azaz balosztatú. Az életerő a lélek energiáihoz kapcsolódik. Az óra járásával ellentétes irányú balspirál a női energiára jellemző áramlás.

Az anyai jelleg érvényes a szellemi erőre és a megnyilvánult világra is. Az egyiptomi Nut teste feszül ki az égbolton. A mi Tündér Ilonánk is a maga a Tejút. Ott lakik az égig érő fa tetején. Földi világunk természeti erői a Boldogasszony ünnepekhez kötődnek.

3. Az egymásra épülés

A kör az anyatermészetű Egyet jelöli, aki megsokszorosítva magát teremti meg a világot. A hun bölcselet Kör Ég Ős-nek, illetve Ég kerekének nevezi a Teremtőt. A különböző népek nevezik Kronosznak, Karanáznak, Korosznak, Chronosznak

A körök egymásra épülve bonyolultabb rendszert alkotnak. A létkörök metszéseiből alakul ki végül az élet virágának nevezett ősi jelkép. Ez a körkörös erők együttműködéséből kialakult rezgési létforma Melchizedek szerint minden dolog eredetét és működésének rendjét képezi le.

A teremtő első körének kivetítésével, illetve a sejtszaporodásnál egyből kettő lesz. Az egy köre úgy osztódik ketté, hogy nem válik el egymástól, hanem egy átfedési zónában metszi egymást. Az összekapcsolt közös erőtérből folytatódik a teremtés. Ezt a közös harmadik részt nevezik mandorlának, halnak, ősmagnak, istenfiúnak, sárkánynak. A mandorlában lévő feszültség kiegyenlítődésre törekszik. Ezért újból osztódik, létrehozva egy harmadik kört, és így tovább. Az osztódási lépések száma hét. Ezért addig osztódik, amíg a hetes szerkezetű létet ki nem teljesíti. Maga az élet keletkezése, a Genezis és a sejtszaporodás is ilyen módon megy végbe.

A kapcsolódások alapja a hármasság. A hármasság lényegében két erő együttműködéséből keletkezik. Két különböző spirális energiaáramlás kapcsolódásával egy közös erőtér jön létre. A két kör és a közös rész hármas egységet képvisel. A kapcsolódási tartomány mindkét fél minőségét tartalmazza. Ez a közös rész mindkettőtől különbözik, minőségileg egy harmadik részt alkot. A hármas egység olyan mint a kezdeti Egy: harmonikus és teremtő erővel bír. A hármasság a hitregékben a szeretethez és az istennőhöz kapcsolódik.

A fejlődés alapja a kapcsolódásokban rejlik. Az életenergia áramlása a kapcsolódások hármasságán alapszik. A földi lét kifejlődése és alakulása a résztvevők kapcsolódásaitól függ. Az erőterek összekapcsolódásával alakul ki a magformájú őstojásnak nevezett mintázat. A hindu bölcselet ezt fénylő tojásnak nevezi, melyhez hármas jelleget társít: „A fénylő tojás magában három.” [III. Stanza, 4] A hármas erő olyan mint a teremtő Egy ereje. A hindu bölcselet szerint mikor az Egy kettő lesz, megjelenik a három szoros. A három egy. (VII. Stanza, 3)

Az ókor bölcselete szerint a tiszta szellemi erő a hármasság harmóniájában leledzik. A lét változó jellegét leíró spirál törvénye a hármasságon alapszik. A harmónia a semlegességhez hasonlatos, de béke, öröm és nyugalom jellemzi. A hun bölcselet szerint az Egy Ős Ég örök nyugalomban létezik mindaddig, amíg osztatlan állapotban van. Osztódás után tengernyi szellem és tengernyi anyag keletkezik.

„Egy csak Ős örök Egünk,

Ős szellem ős testben,

Ős test ős szellemben.

Osztatlanul örök nyugalom,

Osztódottan töméntelen erő.” [5]

Isten harmonikus tere maga a teremtő és összetartó szellemi erő. Az ember érzelmi-gondolati mozgása csak egyensúlyban érzékelheti a szeretet terét. Az egyensúlyozás végén megvalósul a teremtő szeretet.

„Jó fogalmak egyensúlya igazi egyensúly…

A Jó balja, a Jó jobbja,

A Jó magaslata, a Jó völgye,

Ez a nagy tor, a végső győzelem.” [5]

Minden egyes teremtési lépésnél az Egy köre megkettőzi magát. Az egyiptomi Petamon sírfelirat (i. e. 1250) ősi ismeretet ad át nekünk:

„Én vagyok az Egy, aki kettőbe változik.

Én vagyok a Kettő, aki négybe változik.

Én vagyok a Négy, aki Nyolcba változik,

Mert én vagyok az Egy.” [1]

Világunk egy nagy hologram. A kisebb részek a nagy mintázatát követik. Az amint fent, úgy lent elvének megfelelően a mikro- és makrokozmosz hasonlósága a rezonancia elvén alapszik. Világunk holografikus szerkezete olyan egymáshoz kapcsolódó elemekből áll, amelyek magukban hordozzák az Egy jellegeit és egymással összefüggenek.

„Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ,

szorítja, nyomja, összefogja

egyik dolog a másikát,

s így mindenik determinált.”

(József Attila)

A díszítőművészet által használt körívek metszéséből kialakult forma egy hatágú virághoz hasonlít. Az élet virága a görög bölcseletben ismert szakrális geometria szerint a körrel ábrázolt Egyből alakul ki, amikor a teremtés során az megtöbbszörözi önmagát. A lépéselemek sora magát a sejtosztódást is szemlélteti. Így az élet virága a teremtésnek és az élet működésének szimbóluma.

Világunkban egységes rend uralkodik, akárcsak egy körben. A minket alkotó sejtek és a körülöttünk levő dolgok mintázatai egy egymásra épülő rendszert alkotnak. A legkisebb rész alatt is vannak még részletgazdagabb képek, ugyanakkor a nagyobbak fölött is még nagyobb és végtelenbe futó részek. A két vonal mindig találkozik, mert a végtelen nem lineáris, hanem önmagába fordul és zárul be. Egyre több tudományterületen bebizonyosodott, hogy világunk felépítése fraktál jellegű alapokon nyugszik. Világunk fraktál típusú elemei egy hasonló mágneses összerendeződés szerint kapcsolódnak egymáshoz. Például a hópehely olyan geometriai fraktál, amely az egyre újabban hozzáadott egyenlő oldalú háromszöget alkotó részek révén növekszik. A növények elágazásai és maguk a földön lévő partszakaszok, hegyvonulatok is a fraktálgeometriával írhatók le.

Az embert alkotó fraktálok is visszafordulnak önmagába. Ha az emberben található eredeti modell egy kicsit is megváltozik, ez hatással van a nagy hologramra. Ha az eredetiből kiáradó fraktálok elég energiamozgást teremtenek, akkor az egész fraktálrendszer átrendeződik. Ezt a szellemi erőt a kvantumfizika energia mezőnek vagy térnek nevezi. A térelmélet szerint mindennel egységben létezünk és nem elszigetelt egyedekként. Az anyag jellegzetességét végső soron a tér határozza meg. Az ember magából impulzusokat bocsát ki a lét a terébe akár egy radar. Ugyanakkor minden pillanatban ebből a térből nyerünk ki információt. A térrel érzékeink segítségével kerülünk kapcsolatba. Az érzékelés egy magasabb intelligenciához juttat el. Csodálatos ahogy a madárseregben repülése közben minden madár egyidejűleg vált irányt. Ez csak a mezőknek a segítségével lehetséges, mivel csak a mezők képesek arra, hogy késlekedés nélkül közvetítsenek. Világunk egy teremtő energiából szövődött rend alapú térben létezik.

4. A fejlődés alapja a kapcsolatokban rejlik

Valóságunkban az anyag parányaihoz hasonlóan minden hasonló szerkezeti elemből tevődik össze. Világunkban mindenben azonos törvény működik, mivel a mind látható mind a láthatatlan formák alapja a rezgés. A lét rendszere az alapegység egymásra épülésével jön létre és egyre bonyolultabb lesz. A két kör metszésénél keletkezett átfedési tartományban rejlik a továbbteremtéshez szükséges erő.

Az élet virágának mintázatát létrehozó körök kapcsolódásai egy végtelen rezgést jelölnek. A végtelen mozgás olyan, mint a 8-as szám, mely két erő játékát képviseli. Köztük van egy lényeges találkozási pont, mely lényegében a rezgések találkozásának és kifejeződésének helye.

A virág szirmai képezik a részek kapcsolódási módjait. Szabályossága révén szakrális kapcsolatokat jelöl. A harmonikus kapcsolódást lemintázó élet virága mindenik szirmának egyenlő méretű mandulamag alakja van. A szirmokat a szakrális geometria nyelvén mandorlának nevezik. A metszési mandorlába írható az első háromszög, mely a platóni szakrális geometria alapjait képezi. Ugyanez a szabályos háromszög megtalálható a Föld-Hold arányainál, a piramis méreteinél. [1] Harmonikus kapcsolódásnál a mandorlába beírható háromszög méreteiben a Fibonacci-számsort adja. Ez a mandorla egy szakrális képjel. Ilyen ovális keretbe a bronzkorban csak a tiszta szellemű Mitra istenfiút ábrázolták A kereszténységben csak Jézust, illette meg a tojásszerű mintázattal rendelkező keret. A legrégebbről fennmaradt koronázási paláston ilyen ívelt mintázatban jelenik meg Jézus. Ugyancsak ilyen mandorlába ábrázolják a románkori és gótikus templomok freskóin: Velemér, Székelyderzs, Sepsikilyén, Kiéte, Hidegség, Gerény (Ungvár), Gelence, Ruszt, Kolozsvár, Verespatak stb.

A tojásszerű mandorlába írható harmonikus háromszög a mezopotámiai jelrendszerben a szeretetet képjelezte. A lét lényege a szeretet-szeretetlenség törvényén alapszik. A sumér hitvilágban a szeretet maga a kozmikus Rend. [8] Az ember egységélményét a szeretet kozmikus rendje segíti megvalósítani. A feleszmélt emberben a szeretet erejével történik meg az egység helyreállítása.

A harmóniát adó középrészre, a szeretetre nagy szükség van a két különböző erő kapcsolódásánál. Ez a harmonikus kapcsolódás az istenfiakra, a megvilágosodott emberekre jellemző. Földünkön a növények mutatják a mindent átszövő szeretet legjobb példáját: az élet táplálására önként odaadják magukat. Erre utal a levelek alakja és a virágok felülmúlhatatlan szépsége. Az embernél ez a harmónia inkább megvalósítandó feladatként létezik.

Az ideális kapcsolódásánál a középrésznek harmonikus mandorla alakja van, melybe a szeretet Fibonacci háromszöge írható be. Az ennél kisebb vagy nagyobb kapcsolódási felületek eltérnek a harmonikus jellegtől. Ha az összetalálkozó erők kisebb térfelületen kapcsolódnak, akkor ez egy lazább és kisebb energiájú együttműködést jelent. Ez a helyzet rendszerint valami félelem miatt áll elő, mint például a létfenntartást veszélyeztető helyzet, vagy a nagy hatalomvágyból eredő gondok miatt. Ha az együttműködés nagyobb térívben történik mint a harmonikus jelleg, akkor sem lesz zavartalan a kapcsolódás. Ha igen széles sávon metszik egymást az erőterek, akkor valamelyik fél eluralhatja a másikat. Emellett ilyen helyzetben nincs meg egyik félnek sem a megfelelő szabadságfoka.

A harmonikus kapcsolódásoktól eltérő együttműködések mindkét fél számára új tanulási lehetőséget biztosítanak. Addig kell az együttműködést újrakezdeni, amíg a harmóniát megvalósítják. Minden harmonikus kapcsolódás átrendezheti a tér hologramját.

Az esszénus-hun tanítás szerint mindenben megtalálható a teremtő erő törvénye. Mindenki előtt nyitva áll az út a szakrális régió felé:

„A törvény bele van írva mindenbe, ami élet.

Megtalálható a füvekben, a fákban, a folyókban,

A hegyekben, az ég madaraiban,

Az erdei teremtményekben, a tenger halaiban,

De legfőképpen megtaláljátok önmagatokban.” [8]

A szakrális térhez érzékeléssel lehet bejutni. Anyai oldalunkhoz tartozó érzelmeinket kell átminősítenünk, és szeretettel telítenünk. Érzelmeink legnemesebbikével kell gondolatainkat is megtisztítanunk.

„Keresd meg életedben a rendnélkülit, Rendezd és hozd egyensúlyba.

Ha érzelmeid káoszát egyensúlyba hoztad, Életeden rend honol.” [8]

Az állandó változó életben épp a kapcsolódások segítik elő a fejlődést. A földi lét embere érzelmei által léphet kapcsolatba és hat a lét terére. Érzékelése segítségével bizonyosodhat meg a szakrális erőkről. Az érzékelés az istennői jelleghez tartozik, akárcsak a szeretet. Az ember önmagához és isten teréhez csak a szeretet uralásával juthat el.

5. Változó földi világunk

Földünk egy élő szervezethez hasonló, állandó rezgő rendszere adja a gravitációs erőteret, és a mi formánkat is. Erről tudósít a több mint 15 ezer éves Smaragdtábla.

A Smaragdtábla szerint földünk közepén található virágszerű erőforrás éltet mindent, ami rajta található. A föld egy élő entitás, és rajta minden változó jelleggel bír. Az asztrozófia szerint földünk mibenléte kihat a naprendszerre és a kozmoszra is. Földünkön az anyai jellegű szellemet az anyai jellegű anyag fogadta magába. Ugyanazon törvények uralják a szelleminek tartott erőteret és az anyagot is. Amint fent, úgy van lent, mint lent, úgy van fent. Amint a mennyben található, úgy van a földön is.

A földet anyaföldnek hívjuk. Az ókor népe a világot a földanyától származtatta, és nagy tisztelettel, szakrális rítusokkal fordultak felé. A földanyát a hegy képviseli. A hegy hasonló az Egyhez, a teremtő erőhöz. Hozzá felfelé kell menni a szellemi régió felé. Változik kívül és belül is. Végtelen mozgásban van. A földben a kőzetek, az ércek állandó átalakulásban vannak. Erről szól a földtan tudománya. Az érctelérek iránya követi a hold és a nap földkörüli mozgását.

A földünk közepén található erőforrás éltet mindent és határozza meg a lét formáit:

„Mélyen a föld közepén van a virág

a Szellem forrása, mely megköt minden alakzatot.

Mert tudd, hogy a föld testben él

Mint ahogy te is saját alakodban lakozol.” [3]

A föld közepén lévő virágnak nevezett energiaforrás nem csak a lét formáit határozza meg, hanem állandóan erővel tölti fel:

„Mélyen az élet termeiben nyílt egy virág. Közepén nagy erő sugara tört elő. A virág erővel telített minden hozzájövőt.” [3]

Az élet virága egy végtelen és önmagába forduló áramlást képjelez. Ez egy olyan mintázatot jelent, amely az eredeti modellnek megfelelően megismétli önmagát [1, 3]. Ehhez hasonlatosan a kisebb hologramok halmazából álló fraktálrendszer alkotja lelkünket, testünket, az atomokat, molekulákat, ligandumokat, sejtjeinket, a minket körülvevő világot.

„Az élet virága hasonló a benned lévő szellemhez,

És úgy terjed szét a Földben,

Ahogyan a te szellemed tölti be testedet.” [3]

A tapasztalatainkban, a kapcsolatainkban, tudásunkban rejlik a fejlődésünk, jelenik meg a bölcsességünk. Tót smaragdtábláin olvasható:

„Az ki követi a bölcsesség útját,

Az élet virágára nyitott legyen.

Tágítva tudatát a sötétségtől.” [3]

Az emberben is megtalálható az élet virága által képjelezett harmonikus lélekerő. Ez a teremtő erő örökkévalóságához hasonló és érzékelhető fényként van jelen.

„Néztem ahogy az Élet Virága örökké él.

Figyeltem az emberek szívének titkát,

És azt találtam, hogy az ember sötétben él,

De a nagy tűz fénye benne rejlik.” [3]

Anyai oldalunkhoz rendelődik a szent közép szeretetéből kiáradó harmónia. Létünk teréhez érzelmeink segítségével jutunk közelebb. Az újrakezdésekkel megtanuljuk, hogy a teremtő Egy teréből származunk és eggyé válhatunk vele. Az élményt pedig hívják istenélménynek, Istennek, megvilágosodásnak.

Az élet virágának nevezett mintázat közepét, mely hét körből alakult ki, életmagnak nevezik. [1, 22] Ez a mintázat található meg a legtöbb népi faragott és festett tárgyakon, bútorokon, kapukon. Az élet virágának harmonikus alakja egész Kárpát-medence szerte fellelhető. A 24 kört magába foglaló nagyobb mintázatot élet sejtjének nevezik. Ez is megtalálható Erdélyben Szárazajtán, és Háromszék több településén, a futásfalvi templomkapun is. Ilyen mintázat található meg az esztergomi kápolna Árpád-kori ajtófélfáján, a svájci hunvölgy népi faragásain.

Több tudományágban az élet virágának mintázata képezi az újabb kutatásokat. A csillagászat a naprendszerben lévő bolygók mozgását a matematikai modellek segítségével hasonló mértani vonalak metszéseként írja le, mint az élet virága.

A zenetudományban a hangok terjedését, interferenciáját, harmonikus hangzásokat szintén modellezik. A matematikai modelljük alapja a hang spirális terjedése, és a spirál köreinek metszése, melyek szintén a fentihez hasonló szabályos mértani alakzatokat képeznek le. A kör a szív F hangjának és 360 Hz-nek felel meg. Az életvirágának hét körből álló belső magja 2520 Hz frekvenciával rezeg és a felső F hangot képezi le. A 24 körből álló életsejtje 7200 Hz-nek és a felső A hangnak felel meg.

 

Irodalomjegyzék

1. Melchizedek, Drunvalo: Az élet virágának ősi titka. Mandala Véda, Budakeszi, 1999.

2. Hoppál Mihály; Jankovics Marcell; Nagy András, Szemadám György: Jelképtár. Helikon, Gyula, 2000.

3. Doreal Virtue: Az atlantiszi Toth smaragdtáblái. Mandala Véda, Budakeszi, 2001

4. Máté Imre: Yotengrit. I–II. Palatia, Győr, 2004–2005.

5. Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt  lépék. Kalligram, Pozsony, 1999. 195 o.

6. Jordan Matei: Din miturile lumii. Enciclopedie tematică. Humanitas, București, 2002

7. Falvay Károly: Boldogasszony. Tertia, Budapest, 2001.

8. Székely Edmund Bordeaux: Az Esszénus Béke Evangélium. I–III. Élő Föld Kiadó, Budapest, 1999.

9. Tánczos Vilmos: Folklórszimbólumok KJNT–BBTE, Kolozsvár, 2006.

10. Ipoly Arnold: Magyar mythologia. Pest, 1854.

11. Kandra Kabos: Magyar mitológia. Magyar Ház, Budapest, 2006.

12. Durant, Joel: Das Gedichte der Zivilisation. Bern, 1952.

13. A művészet története. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000.

15. Eliade, Mircea: Az eredet bűvöletében. Fríg Kiadó, Budapest, 2002.

16. Eliade, Mircea: Kovácsok és alkimisták. Budapest, 2004.

17. Szatmáry László: Magyar  alkimisták. Természettudományi Társulat, Budapest, 1928.

18. Baráth Tibor: Magyarok őstörténete Somogyi Zoltán kiadása, 1988.

19. www.adamus-saint-germain.hu

20. Néprajzi lexikon. III. Budapest, 1987.

21. Pozsony Ferenc: Erdélyi népszokások KJNT–BBTE, Kolozsvár, 2006.

22. Daneley, Richard: Az örvényen túl Mandala Véda, Budakeszi, 2001.

23. Benedek István: A tudás útja. Gondolat, Budapest, 1972.

24. Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1978.

25. Márton, Veronika: A sumer kultúra története. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2000.