És a Szamos partján „ama hű barátot…
Nem is mertem volna többet reményleni”
(Arany János)
Idén nyáron, Nagybányán jelentették meg és mutatták be Farkas Imre magyartanár és Tamási Attila újságíró „S mi vagyok én, kérded”. Emberarcok interjútükörben kötetét*
A közel 300 oldalas kiadvány tartalomjegyzékkel indul, ezt követi Tar Gabriella-Nóra ajánlása „Másféle halásszá teszlek titeket… (Mk 1: 17)” címmel, majd a szerzők előszava olvasható. A bibliai idézettel induló bevezetőt átolvasva nyilvánvalóvá válik, hogy az ajánlás íróját és a kötet szerzőit nem csupán a bölcsészettudományok művelése, a szövegekkel és nyelvvel való foglalatoskodás, a kulturális tevékenységekben való aktív szerepvállalás rokonítja, hanem a máramarosi gyökerek, a szinérváraljai származás is. Éppen ezért tartja ritka és megtisztelő feladatnak a szöveg szerzője, hogy ajánlást írhat egy szűk értelemben vett hazai interjúkötethez, s bizonyára ezért is válik a szöveg bensőségessé, emberközelivé, nem csupán egy máramarosi, szinérváraljai olvasó számára. Farkas Imre és Tamási Attila a kiadványt hálóként határozták meg olyan összekötő erőként, amely által képesek felszínre hozni és összefogni a szórványban tevékenykedő, máramarosi emberekkel készült portréinterjúkat, s megismertetni ezt mindazokkal, akik a kiadványt kezükbe veszik. Nem véletlen tehát, hogy a szerzőket Tar Gabriella-Nóra gyöngyhalászokként definiálta.
A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki Új Szó hasábjain jelentek meg először. A szerzők több mint 50 egyént szólaltattak meg. Ezek az interjúk a kiadvány első felében olvashatók, a második, Függelékben közreadott rész anekdotákat, jellegzetes és humoros szinérváraljai történeteket, interjúkat egyaránt tartalmaz, ezt követi a szerzők köszönetnyilvánítása. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. Úgy látjuk, a meghatározás igen helytálló. Voltaképpen azt is mondhatnánk, hogy a megkérdezettek ábécérendben közölt, fényképes interjúi némiképp a 18. században dívó tudóslexikonok, az ún. historia litterariák (pl. Bod Péter Magyar Athenas vagy Horányi Elek Memoria Hungarorum című kötetei) hagyományát örökítik tovább, amelyet a szerzők a 21. századi olvasó igényeihez szabtak a technika segítségével. A több mint két évszázadra visszanyúló, nagy népszerűségnek örvendő írások mecénások, uralkodók, tudósok, a közösségért tevékenykedő egyének és a közösség szellemi és kulturális életét előmozdító intézmények, társaságok működését és tevékenységét mutatták be, akárcsak jelen kötet, amely azonban nem a teljes magyarság, hanem a szórványban élő, máramarosi emberek és intézmények kultúramentő, a közösség jólétéért fáradozó, a munkát szerető és megbecsülő egyének portréit állítják az olvasók elé. Megdöbbentő az életutak sokszínűsége, s az interjúkat olvasva jól érzékelhetővé válik az az őszinteség, amellyel az alanyok életpályájukról vallanak, feltárva az első és második világháború, a kommunista diktatúra idején fennálló folytonos megpróbáltatásokat, családi problémákat, az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti elvárásokat, kételyeket és magatartásmódokat. Csakis a kötet áttanulmányozása szolgáltathat módot arra, hogy ez a sokrétűség és sokszínűség, az egyes alanyok és történetek közötti kapcsolatok érzékelhetővé váljanak, ám engedtessék meg, hogy ízelítőként mégis említést tegyünk néhányról. A megkérdezett egyének több nemzedéket képviselnek, egyaránt megtalálhatóak a már idősödő, a középkorú és az egészen fiatal egyénekkel készült beszélgetések. Van, aki már élete alkonyáról tekint vissza fiatalabb éveire, felemlegeti, hogyan vált máramarosivá, hiszen sokakat nem a születési hely, hanem a munka, a házasodás, a szolgálat kapcsolt a régióhoz. Szembetűnő, hogy az egyéni működés szoros összefüggésben áll a közösség életével, ugyanakkor a szövegekből jól kirajzolódnak azok az alapok, amelyek éltették és erőt adtak a megkérdezetteknek életük nehéz időszakaiban is. Ilyenképpen említhetjük a feltétlen istenhitet, a munka szeretetét és megbecsülését, a felebarát értékelését és tiszteletét, s a sort természetesen még folytathatnánk. Amint utaltunk rá, a kötet vezérmotívumának az emberközpontúságot tekinthetjük. Ilyenképpen az interjúalanyok között megszólalnak orvosok, gyógyszerészek, akik a felnőttek és gyermekek egészségi és szellemi jólétének megőrzését tűzték ki életük céljaként, mások a különféle betegségekben szenvedő, fogyatékos betegek alkalmazását célzó programok gyakorlatba ültetésén fáradoztak. Ugyancsak mások gyülekezeti lelkészként, politikusként, helyi tanácsosként, iskolaigazgatóként vagy különféle egyesületek vezetőjeként próbáltak jobbítani a közösség életén, vagy éppen kulturális programok szervezése által igyekeztek összekovácsolni a szórványban lakók életét. Beszélhetünk itt néptánc- és népdaloktatásról, gyerekeknek szervezett kulturális programokról, cserkészetről stb. Számos olyan szöveget olvashatunk, amelyekben a családi mesterségeket továbbvivő interjúalanyok vázolják, hogyan sikerült generációról-generációra továbbörökíteni a családi vállalkozásokat, a bádogosságot, szabóságot, asztalosságot, de arról is olvashatunk, hogyan kovácsoltak a hangyaszorgalmú máramarosiak családi üzletből jól menő, nemzetközi piacon is nagy népszerűségnek örvendő, sok embernek munkát adó vállalkozásokat. Felfigyeltünk arra, hogy a legtöbb egyén főállásának bemutatása mellett kitért hobbijára is, amely révén esetleg európai hírnévre tett szert. Ennek kapcsán számos szobrász- és festőművész, fafaragó, bélyeggyűjtő, irodalmár, zenész, énekes, színjátszó, sportember, természetjáró tevékenységére nyertünk rálátást. Az interjúkból kirajzolódik a természet szeretete, a turizmus kínálta lehetőségek kiaknázásának szándéka Olvashatunk a borászat és szőlőtermesztés mikéntjéről, a Petőfi-kultusszal övezett Koltó turizmusáról, a nagybányai kőzetek szépségéről és értékéről, a máramarosi embert a székelyföldivel rokonító motívumokról. Feltűnnek a szórvány magyar települések oktatásügyi problémái, a magyar nyelvhez való viszonyulásmód, az otthonmaradás és külföldön való letelepedés problémái. Itt kell megjegyeznünk, hogy a külföldre kivándorló egyének legtöbbje őszintén vallott hazaszeretetéről és visszatérési szándékáról, ugyanakkor ezek az emberek külföldön szerzett tapasztalataik alapján és anyagi kereteikhez mérten tűzték ki célul saját maguk boldogulása mellett az otthon maradottak életszínvonalának emelését is. Amint utaltunk rá, nagy múlttal rendelkező családok sarjai és fiatal pályakezdők is megszólaltak, így a múlt, jelen és jövő elválaszthatatlan egységként van jelen. Az idősebb nemzedék tapasztalatait megosztva igyekszik terelgetni a felcseperedő, ifjú generációt, akiknek interjúsorozatokban vázolt életpályája szinte tömör fejlődésregényként is értelmezhető.
Az említett néhány példával csupán vázlatosan igyekeztünk láttatni, milyen gazdag is a kötet tartalma. Ezt a gazdagságot a függelékben rögzített, az olvasó arcára mosolyt csaló anekdoták és szinérváraljai történetek még inkább árnyalják, s ezekbe betekintést nyerve sikerül közelebb kerülni a máramarosi emberek gondolatvilágához, megismerve szokásaikat, problémáikat, leleményességüket. Mi több, közvetlenül, egy-egy személyes kapcsolat, látogatás, kirándulás, vagy közvetetten, az olvasott és hallott történetek révén az olvasó még inkább keresi a hasonlóságokat és kötődéseket, amelyek rokonítják őt az ottani emberekkel, esetleg a vidékhez kapcsolják. Éppen ezért kapcsolati lehetőségeket fedezhet fel a székelyföldi, a partiumi, a bánsági vagy éppen az anyaországi olvasó, hiszen ne feledjük, a kötet olyan háló, amelyet néhol hajszálvékony, máshol erőteljesebb vonalak fognak össze.
Azt, hogy miért is ajánljuk e könyvet az olvasónak, már fentebb igyekeztünk megfogalmazni, s megtette ezt Tar Gabriella-Nóra is ajánlásának befejező részében.
Zárlatként Arany János sorainak parafrázisával kívánom, hogy a mindenkori Olvasó ajkán otthon lelje magát a máramarosi szórvány közösségek megszólalóinak dala.
*Farkas Imre−Tamási Attila: „S mi vagyok én, kérded”. Emberarcok interjútükörben, Nagybánya, 2018, 298. old.
