Lengyel Pista 1947-ben született a Fehér megyei Nagymedvésen. Bár 1981 óta Marosújváron él, nagyon szoros kapcsolatban maradt szülőfalujával. Hetente legalább egyszer hazalátogat, ilyenkor nemcsak a legfontosabb teendőket látja el a már lakatlan szülői ház körül, hanem a falu valamennyi eseményét is figyelemmel kíséri. A régi falu elevenen él emlékezetében, és a nagy változások láttán egyre erősödött benne az elhatározás, hogy megmenti legalább azt, amire emlékszik. Úgy tud mesélni a Nagymedvésen töltött fiatalkorról, mintha mindez a minap történt volna.
A katonáskodással kapcsolatos személyes élményei eszébe juttatják az otthon hallott régi katonadalokat is, amelyeket ma is szívesen énekel. Vonalas vagy kockás füzetek egész sorát írta tele az általa ismert medvési dalokkal. Néha egy-egy elfelejtett szövegrészért képes volt végigjárni idősebb ismerőseit, vagy megkérdezni azokat is, akik ritkábban járnak haza Medvésre. Ezt a „kincset” aztán felajánlotta nekem, hogy zenetanárként kezdjek majd valamit az anyaggal. Természetesen el is énekelte a dalokat, a magnóval 2012 óta rögzített anyagokat CD-lemezeken tároljuk. Egy közösség lelkületének a lenyomata mindez, amelyben a megélt történelem mély nyomott hagyott.
Lengyel Pista emlékeiből, pontosabban a katonáskodásra vonatkozó részből válogattam és közlök alább egy csokorra való töredéket, nótaszöveget és dallamot. A magnóval rögzített dalok lejegyezését, kottázását folytatom.
Lengyel Pista azt mondja: „Nem voltam olyan mulatós legény, a nagynénémnél laktam, és ezért megszoktam, hogy beüljek az idősebbek közé kártyázni. Olyanok is voltak ott, akik részt vettek az első világháborúban, mert Galíciában is voltak medvésiek.”
A nagymedvésiek katonadalai az Isonzó folyó emlékét is őrzik. Isonzónál az első világháborúban 12 csata volt, az olasz és osztrák-magyar felek ennyiszer próbálták legyűrni egymást a térségben, az itteni veszteségekhez kapcsolódó szomorúság azóta szerelmi bánattá szelídült. Ugyanakkor az első világháború korának történelmi szereplői: Ferenc József császár, a huszárok, a szolgabíró mind kartávolságra kerülnek a népi emlékezet jóvoltából a Nagymedvésen őrzött katonadalokban.
Lengyel Pista: „Az öregek emlegették, hogyan építették a vasútvonalat Fiumében, ami abban az időben a magyar haditengerészet fő helye volt. Mondták, hogy talicskával hordták a földet, úgy építették a vasutat.”
A világháborús veteránok emlékei után óhatatlanul előkerülnek a saját élmények is. Lengyel Pista így emlékszik: „Hogy volt régen a katonákkal… Mielőtt bevonultak, azelőtt való este rendezték a regrutabált. Tíz-tizenöt legényt vittek egyszerre, amennyi volt a korosztályban. Mentek a bálba a fiatal lányok, de az idősebb asszonyok is. Vittek pálinkát, bort, kenyeret, és mulattak 11-12 óráig. Reggel pedig feltették a kufferokat az ökörszekerekre, és úgy vitték Betlenszentmiklósig. Mikor indultak az utcán, hogy menjenek ki a faluból, kezdték énekelni a katonadalokat. Elől mentek a szekerek, utánuk a fiúk és az őket kísérő lányok. Elkísérték őket a hegyig, ahonnan átvezet Szentmiklósra az út, onnét mentek tovább a szentmiklósi állomásra. Kimentem a kertre, és onnét figyeltem. Ezeket a katonadalokat ott hallottam, mert akkor énekelték, amikor bérukkoltak a fiúk, vagy amikor bésorozták őket. Elébb Dicsőbe mentek a vonattal. A második háború előtt Dicsőszentmárton Gyulafehérvárhoz tartozott, a háború után megváltoztatták, és Brassóhoz tartozott. Oda mentek katonának az emberek. Brassóba vagy Dicsőbe rukkoltak be az egészen, amikor rajon lett Dicső. Mi még Dicsőbe jártunk sorozásra. 1967 után már Nagyenyedre vagy Gyulafehérvárra mentek sorozásra. A medvési iskola falán van egy márványtábla, és arra van felírva a két világháború medvési áldozatainak a neve. A 18-as háborúban tizenvalamennyi ember.”
|
Mindegyikkel kezet fogtam sorjába’, Csak a babám maradt legutoljára. Szervusz, babám, add ide a kezedet, Mer’ én téged igazán szerettelek, Jártam hozzád sok esőbe’, sok sárba’ Látod, rózsám, mennyit jártam hiába. Keserű víz, nem hittem, hogy édes légy, Csalfa babám, nem hittem, hogy csalfa légy, Csalfasággal csaltad meg a szívemet, A Jóisten borítsa rád az eget. Úgy borítsa, soha eszembe se juss, Jóságodért fizessen meg a Jézus. |
Csillagos ég, merre van az én hazám, Merre nevelt engem az édesanyám. Ha nem sirat, ne tartson a fiának, Én sem tartom többé édesanyámnak. Édesanyám, hol van az az édes té, Amelyikkel engemet felneveltél. Édesanyám, menjen haza fiához, Mert az öcsém nem katonának való, Gyönge karját leveti a huszárló. Huszárlónak kegyetlen a rúgása, Az öcsémnek hozzám hallszik sírása. |
