Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.
A falu legényei – már december első felében – a serögnek nevezett fonóházba gyűlt össze, hogy táncházat, zenészt fogadjon, tisztségviselőket válasszon és köszöntő, hajnalozó énekeket tanuljon. A társasbálnak nevezett mulatságot a serögbe járó leányok házánál tartották, minden nap más háznál. Erre a célra lehetőleg nagyobb szobával rendelkező házakat választottak. A legények gazdát, legénybírót, táncmestert, két káplárt, illetve szószólót, tizenkét csendőrt, polgárt, ítélőbírót, orvost, székelővevőt, tűzeltevőt, vízhordót vagy padlólocsolót, ajtóügyeletest, négy vagy nyolc lovat kerestek.
A társasbál 18 órakor kezdődött. Néhány órával előbb a lány felvarrta kedvese karimás kucsmájára a csináltvirág (művirág) bokrétát. A katonacsaládból származó legény szürke, más pedig fehér harisnyát és rövid fekete kabátot öltött magára. A mulatság megkezdése előtt egy–két órával a megválasztott két káplár, kezükben vőfélybottal, egyik a falu Alszeg, a másik pedig a Felsőtíz részén, felkeresett minden leányos házat, verssel meghívni, vagyis elkéredztetni minden leányt a mulatságra:
Kívánok jó estét a ház urának
És minden egyes tagjának.
Kedves bátyámuram,
A legénység megbízására,
Megtisztelő kérésünkre,
Leányukat anyja kíséretében
Engedje el a társasbálunkra,
Hogy bántódása nem lesz,
Kezesködöm rája.
Épön elvigyük, épön visszahozzuk.
A házigazda a hívogatót pálinkával kínálta meg, miközben a leány díszes szalagot tűzött a hívogató pálcájára. Ha a leányt elengedték, a szószóló magával vitte, természetesen a leány kedvese kíséretében. A két káplár a hívogatást a mulatság ideje alatt minden nap megismételte. Miközben a két káplár a leányokkal a táncházhoz ért, a zenészek a falu felső feléből indulva zeneszóval érkeztek, jelezve, hogy a társasbál megkezdődött. A táncház falát a festett kendőszegre akasztott bokrétás kucsmák díszítették. A janitor az ajtónál ügyelt, hogy- az összeálltakon kívül- belépti díj nélkül senki be ne mehessen. Ha a leány megkésett, vagyis nem sikerült a káplárral érkeznie, a legények fogatot küldtek érte és a csengőkkel ellátott „négy ló”, ha szánút volt korcsián (szánkó), ha nem taligán hozta el. A fel nem öltött ruhákat összegöngyölve a kezébe adták és úgy vitték végig a falun, majd szánkóstól, illetve taligástól bevitték a táncházba. Itt a leány előbb a termet kétszer megkerülte, csak azután ölthette ruháit magára az egyik mellékhelyiségben.
A tánc a Viszik nótával (Rákóczi induló) kezdődött. Ezalatt minden megválasztott szervezőt és zenészt beavattak, vagyis az egyik káplár nádpálcájával minden szervezőre két botütést mért. Minden tánc alkalmával elsőnek a táncmester indulhatott táncba. A zenészek csak őrá hallgattak, tiszteletben tartva a kifüggesztett táncrendet. A mulatság minden estéjén egy legény eljárta a csűrdöngölőt, egy másik pedig valamelyik tréfás leánnyal a verbunkot. Szünetek alkalmával a padlólocsoló gondoskodott a por megelőzéséről és a táncosok ivóvízellátásáról. A polgár szükség esetén a küldönc szerepét töltötte be. A tűzeltevő vagy tűzadó – a táncszünetek alkalmával – legtöbbször égő taplóból biztosított tüzet a kint dohányzóknak.
Tilos volt ittas állapotban, égő cigarettával, sapkával a fejen belépni a szállásra. Fiatalasszonyt táncra először a férjétől kellett elkérni. Úgyszintén tilos volt idegen legénytől leányt elkérni, vagy mást tánc közben gáncsolni. A rendfenntartásról a csendőrök és a bíró gondoskodott. Ha valaki az említett szabályokat megszegte, az ítélő bírónak jelentették, aki a zenét leállította és a vádlottat előhívatta. Ha ez nem volt hajlandó előállni, a csendőrök vezették elő és a bíró kimondta az ítéletet. Az orvos a vádlottat megvizsgálta, tréfásan megszuszogtatta, köhögtette, és megállapította, hogy kibírja-e a kiszabott büntetést, ami lehetett sima, közepes és bossos (borsos). A táncterem közepén krétával ellipszis alakú kört húztak, amelyen belül csak kivételesen a kezdők táncolhattak. A büntetés végrehajtásakor a székelőtevő a kör közepére egy kiülőszéket (alacsony négylábú fejőszéket) tett, amelyre leült, hogy a büntetett fejét ölében tartva (anélkül, hogy lábait kiegyenesíthetné) az elnyerje büntetését. Ha a büntetett szabálytalannak tartotta a büntetés végrehajtását, joga volt a kápláron bemutatni a megbotozás módját. Jóllehet a káplár sem maradt adósa a büntetettnek.
A káplárnak a mulatság alatt végig kezében kellett tartania a meghívópálcáját. Ha elvesztette, vagy a leányoknak sikerült elcsenniük, ezért 25 bossos járt. Ha valaki nem volt hajlandó a büntetésnek alávetni magát, azt a 12 csendőr lefogta és büntetését megduplázva nyerte el. A büntetés végrehajtása után a büntetettnek kézfogással kellett megköszönnie a bírónak a rámért ítéletet.
A zenészeket is megbüntették, ha azok megrészegedtek vagy henyéltek. Ha a leány nem volt hajlandó idegen legénnyel táncolni, azt a bíró kitiltotta a mulatságból, a Viszik nótával kimuzsikálták.
A káplárok és a táncmester gondoskodott arról, hogy tánc alkalmával leány ne üljön. Ha leányt ülni láttak, ők maguk kérték fel táncra és ülő legénynek adták át, hogy táncoljon vele.
A mulatság negyedik napjának reggelén a legények csoportosan, zeneszóval látogatták végig a leányos házakat, megkorbácsolni a lányokat, az asszonyokat. Egyesek tarisznyát, korsót vittek magukkal és a kapott élelmet, italt a szálláson egymás közt elosztották.
Óesztendő estéjén ismét táncmulatságot rendeztek. Ez éjfélig tartott, majd egy legény versfaragók által írt verssel búcsúztatta el az ifjúságot, az óesztendőt és köszöntötte az újat. A leányok a szállásról hazasiettek, hogy fogadják az újesztendőző legényeket, akik éjfél után minden leány ablaka alatt éjjelizenét adtak. A zenészeket közös hozzájárulásból fizették ki.
Vargyason a társasbált 1925-ig házaknál, 1925-26-ban a helyi iskola termében, majd megszűnéséig (1951) a művelődési ház nagytermében tartották. A társasbál jelentősége nem csak a szórakozás megszervezését jelentette, hanem jelentős szerepet töltött be az ifjúság közösségtudatának alakításában, hagyományőrzésre, viselkedésre tanított.
Bizony nagy kihagyás szerintem is nagybátyám, Máthé Ferenc (Ilonka) nevének nem említése, hiszen fontos szerepe volt abban, hogy felhívta a figyelmet erre az egyedi népszokásra. Mint gyerek, minden nyaramat műhelyében töltöttem, és jól emlékszem, hogy látogatóinak gyakran említette, hogy nem nagy rajongója a diszkónak, hiszen így a fiatalok elhagyják lassan a régi népszokásokat, helyi táncokat és zenét. Hogy ne menjenek feledésbe a helyi hagyományok, feladatának érezte, hogy összegyűjtse az idős emberek emlékeit, és így megörökítse a vargyasi népszokásokat, balladákat és történeteket. így készült el féldombormű sorozata is a társas bálról, amit aztán színes, ízes magyarázatokkal látott el az érdeklődöknek, hiszen maga is részt vett ezeken a bálokon fiatalkorában. Nagyon jól emlékszem, hogy maga Szécsi igazgató úr is megfordult a műhelyében több alkalommal is, hiszen alig pár lépésre volt az iskola... Egyébként Széll János "A fa nem hazudik" című életrajza Máthé Ferencről szóban és képekkel illusztrálva is részletezi ezt a vargyasi különleges szokást.