Egy borzongatóan kellemesen érzés tölti el az erdélyi denevérész szakembereket, amikor megállnak Európa talán legnagyobb denevérkolóniája alatt. A Szolcsvai Búvópatakban a hosszúszárnyú denevér több mint 30 000-es kolóniája néma, élő szőnyegként borítja a barlang mennyezetét minden télen. A törpedenevérek szintén több tízezres egyedszámú csoportja a hosszúszárnyú denevér „szőnyeg” közelében található. De hibernál a barlangban még pár ezer közönséges denevér és pár száz nagy patkósdenevér is. Minden összevetve, a barlang teljes, több denevérfajból álló téli állománya elérheti a 100 000 egyedet.
Igen, Európa talán legnagyobb denevér kolóniája található nálunk. A bánsági régióval együtt pedig Erdély képezi Románia denevérek szempontjából legfontosabb területeit. Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy denevérek terén európai nagyhatalom vagyunk. Jelenleg kb. 70, kiemelkedő fontosságú, ezres, tízezres nagyságrendű kolóniát ismerünk csak barlangokból, de ehhez hozzá kell számolnunk a sokszor történelmi jelentőségű épületek padlástereiben, tornyaiban tanyázó több száz, ritkábban több ezer egyedből álló denevérkolóniákat. Viszont az is tény, hogy e kolóniák védelme csak részben biztosított. Míg a Szolcsvai Búvópatak denevérei természetes módon, a barlangi folyó meglepetésszerű áradásai és a barlanglátogatás engedélykötelessége által védettek, addig sok, főképp épületlakó denevérkolónia védelme még mindig bizonytalan. Ismerünk eseteket, ahol a templom padlásán levő kolóniát leégették, vagy éppen lefűrészelték (igen, jól olvassák, lefűrészelték), mert „nincs helyük a templomban”, mert „az ördög teremtményei” vagy mert egyszerűen „csúnyák”.
Bár napjainkban az erdélyi, romániai denevérvédelmi szervezetek nevelő és népszerűsítő tevékenysége által a denevérekkel kapcsolatos hiedelmek jelentősen visszaszorultak, a vérszívás, a „fészekrakás” és a hajba ragadás témái még mindig sokak fejében kérdéseket vetnek fel. Mindez annak ellenére, hogy ezek csupán legendák. És annak ellenére, hogy a denevérek nemhogy nem ragadnak a hajunkba, de jelentős szerepük van a minket körülvevő ökoszisztémák egyensúlyának fenntartásában, összességében pozitívan befolyásolva életünket. Annak pedig, aki azt gondolja, hogy a denevéreknek nincs helyük például a templomok padlásán, azt üzenjük, hogy ha egyszer Isten megtűri őket a házában, akkor mi nincs, hogy felülbíráljuk az ő döntését. És az ördögről is csak annyit, hogy a denevérek már 50-70 millió évvel ezelőtt a kréta és a paleocén élettől és változatosságtól pezsgő erdőiben repkedtek, amikor a Homo sapiens még csak evolúciós vázlat sem volt.
A tudomány jelenleg világviszonylatban körülbelül 1300 denevérfajt tart számon. Ebből a rengeteg fajból csupán három dél-amerikai faj táplálkozik vérrel, pontosabban háziállatok vagy más, vadon élő állatok vérével. De a denevérfajok között találunk nektárevőt, gyümölcsevőt és olyat is, ami halakkal táplálkozik. Viszont a legtöbb, mintegy 800 denevérfaj rovarevő. Az összes, pontosabban 45 európai, beleértve a 32 romániai fajt is ebbe a csoportba tartozik. Nekünk itt, Erdélyben pedig ez a legfontosabb: a körülöttünk repkedő denevérek nagybani rovarfogyasztók. A legkisebb itthoni denevérfaj, a közönséges törpedenevér egyetlen éjszaka alatt több mint 2000 szúnyogot is elfogyaszt. Ez egy közepes méretű kolónia (mondjuk 200 példány) esetében 80 000 000 rovart jelent egyetlen év alatt, pontosabban csak áprilistól októberig. Romániában pedig több ezer ilyen kolónia található. Vannak dokumentált esetek, ahol egyetlen denevér egy óra leforgása alatt 1000 szúnyogot fogyasztott el és több mint 5000-et az éjszaka alatt. A denevérek eme korlátlan étvágya pozitív hatással van olyan területekre, mint a kukoricatermesztés vagy a borászat.
Becslések szerint a világ legnagyobb, a Texas állambeli Bracken-barlang mintegy 20 millió egyedet magába foglaló kolóniája több mint 150 tonna rovart fogyaszt el minden éjszaka. Azáltal, hogy vadásznak és rovarokat esznek, a denevérek világszinten több mint 1 milliárd dollárral csökkentik évente a kukorica kártevőivel kapcsolatos költségeket. Az a tény, hogy Románia 2014-ben elérte hazai termelésben a 11 millió tonna kukoricát, valamilyen mértékben a denevéreknek is köszönhető. A Bihar megyei Esküllői-vizesbarlang, a Mézgedi-cseppkőbarlang, a Nagyvárad közelében levő Betfia-zsomboly 7000-es, de a Vargyas-szorosban levő homoródalmási barlang több ezres egyedszámú denevérkolóniái is nagyban hozzájárulnak a kártevők pusztításához. Ingyen és bérmentve. A denevérek jelenlétéből származó haszon annyira nyilvánvaló, hogy Nyugat-Európa borászatai mindent megtesznek, hogy minél több denevért csábítsanak borvidékeikre, például mesterséges denevérodúk kihelyezésével. Még a jelenlétükre utaló legkellemetlenebb nyomok, a padlásokon felgyülemlő guanó is felhasználható, mint természetes trágya kertünkben (természetesen megfelelően hígítva), mivel tele van olyan, a növényeknek nélkülözhetetlen tápanyagokkal, mint a nitrogén, a kálium és a foszfor.
Ha messzebb tekintünk, a trópusok felé, ott is azt látjuk, hogy e régiók denevérei kulcselemek a helyi ökoszisztémákban. Ezekben a változatos, sokszínű dzsungelekben 200-300 denevérfaj él, közülük pedig sok vegetáriánus: nektárt, pollent, gyümölcsöt és magokat esznek. Az éjszaka aktív nektárevő denevérek olyan virágok nektárját fogyasztják, amelyek kimondottan csak este, éjszaka nyílnak. Fontos jelenség a denevérek tevékenységében, hogy több tucat, esetenként több száz virág meglátogatásával az arcukra ragadt pollent egyik virágtól a másikig szállítják, nagy mértekben járulva így hozzá a fajok elterjedéséhez. Egy példa a Leptonycteris nivalis mexikói denevérfaj, amely kimondottan az Agave tequilana virágait látogatja. Igen, tequilana, az a növény, amelyből a tequila készül. Legközelebb, amikor felnőttként egy shot tequilát gurítunk le, nyugodtan megköszönhetjük ennek a denevérfajnak.
a Nagycsűr-barlangban (Kudzsiri-hegység)
Más trópusi fajok gyümölcsevők, mégpedig sokan egészben nyelik ezeket le, így a magvaikat is. A magvakat az anyanövénytől nagy távolságokra ürítik ki magukból a guanó révén. A guanó pedig kiváló kezdő környezet a magoknak, amelyek a tápanyagokban gazdag környezetben gyorsan növekedésnek indulnak új területeken. A denevérek ezzel nagymértékben hozzájárulnak a kiirtott területek újraerdősítéséhez. Egy gyümölcsevő denevér akár 60 000 magot is képes „elszállítani” új területekre minden este. És van egy növény, amely kimondottan nagy hasznot hajt a denevérek viselkedéséből: a kakaófa. Ha szeretjük a csokoládét (és elég valószínű, hogy szeretjük), akkor feltétlenül tudnunk kell, hogy többek között a denevéreknek is köszönhető a kakaófa magjainak szétszórása, közvetett módon, ingyen segítve a csokoládégyártást. Alapjában véve a trópusi denevérek ugyanazt a szerepet töltik be, mint a mi mérsékelt égövünk méhecskéi. Becslések szerint, az emberiség által fogyasztott élelem egyharmadát a pollenhordozóknak köszönhetjük: a denevéreknek, a méheknek és a madaraknak. Összességében, több mint 450, gazdasági fontossággal rendelkező növény, mint a banán, az avokádó vagy a mangó a vegetáriánus denevérekre támaszkodik.
Mindent egybevetve hasznos, ha denevérek vannak körülöttünk. Annyira hasznos, hogy védenünk kell őket minden lehetséges eszközzel. Elsősorban fontos az a tény, hogy a denevérek vadon élő állatok, és mint ilyenek a vadont kedvelik, a természetes életkörülményeket: a tiszta vizet, az érintetlen erdőket, és a kivilágítatlan, ritkán látogatott barlangokat. De az ember, felhasználva minden erőforrást, meglehetősen tönkretette a természetes élőhelyeket, felszabdalta az erdőket, szennyezi a folyókat és a tavakat, hegyeket mozdított el megszokott helyükről és nem utolsó sorban kivilágított barlangokat, ahol többé már soha nem lesz sötétség. Sőt, hogy továbbra is elláthassa a föld egyre növekvő lakosságának energia- és élelemszükségletét, az ember tucatnyi üzemével, bányáival és erőműveivel szennyezi a környezetet, meggátolja a vizek természetes folyását és egyre több természetes élőhelyet változtat mezőgazdasági területté. A mezőgazdasági területek egymagukban nem is jelentenének problémát (mivel a denevérek között léteznek olyan fajok is, amelyek kimondottan ilyen területen vadásznak), de a rovarirtó szerek nagybani használata mérgező hatással van a denevérek fő táplálékforrására, a rovarokra.
A 20. század kezdetével Európa denevérállománya (főleg, ami Közép-Európát illeti) drasztikus és hirtelen állománycsökkenést szenvedett, amely több esetben ezres példányszámú kolóniák teljes eltűnését okozta. Az 1960-70-es években több európai denevérfajt fenyegetett a teljes eltűnés veszélye. Ez a drasztikus példányszámbeli esés a területek használatának megváltozása (főleg mezőgazdasági célból), az ember új területekre való behatolása és ezzel egy ütemben a területek felszabdalása és nem utolsó sorban a mérgező anyagok (pld. a DDT és lindán alapú anyagok) épületek és faanyagok kezelésében való használata miatt következett be. Ezres példányszámú kolóniák lettek így megmérgezve, az állatok bőre közvetlen kapcsolatba került ezekkel a mérgező anyagokkal. A legkitettebb fajok azok, amelyek gyakran használnak épületeket szálláshelyként, például a patkósdenevérek, a közönséges denevér, a szürke hosszúfülű denevér és a tavi denevér. Ugyanakkor barlangi kolóniák számának csökkenésében nagy szerepet játszott a barlangok kiépítése, kivilágítása és régebb háborítatlan termek járhatóvá tétele. Ebben az időszakban még a denevérkutatók is hozzájárultak az denevérpusztulás növeléséhez, azzal, hogy téli, hibernáló időszakban gyűrűzték az egyedeket.
Visszatérve a Szolcsvai Búvópatak denevérkolóniájára, és úgy általában az erdélyi denevérkolóniákra, amit jelenleg tapasztalunk és számolunk a barlangokban, az egy minimum egyedszám. A barlangokban felgyűlt guanó mennyisége alapján az itteni kolóniák sokkal nagyobbak voltak a múltban. Példaként említhetjük a Kudzsiri (Șureanu) hegység Cioclovina barlangját, ahol a hatalmas guanómennyiség kitermelése érdekében évtizedekkel ezelőtt még speciális vasutat is építettek. Napjainkban viszont az egykoron több ezres egyedszámú nyári kolónia már eltűnt, és csupán pár tíz denevér telel a barlangban, a rozsdásodó vasúti sínek fölött. Valószínűleg a Mézgedi-cseppkőbarlang denevérállománya is sokkal nagyobb volt ezelőtt pár évtizeddel, hasonlóan sok más erdélyi és romániai helyszínhez.
A régmúlt idők fenyegetéseiből néhány napjainkban is megmaradt, például a fokozott mezőgazdasági tevékenység, a rovarirtó szerek használata és természetesen a barlangi turizmus. Az élőhelyek folyamatos feldarabolása és az erdőirtások száma megnőtt. Mindezek mellett megjelentek új tényezők is. A lakott területek túlzott kivilágítása nagymértékben befolyásolja a denevéreket, főleg a szülőkolóniák összeállása idején, más szóval pont akkor, amikor az új generáció épp színre lépne. Viszont léteznek olyan kutatások, amelyek denevérbarát épület-kivilágítási javaslatokat eredményeztek, azaz nem befolyásoljuk a denevérek természetes bioritmusát. Egy másik probléma a szélerőmű parkok elszaporodása. Természetesen szükségünk van zöld energiára, jobban mint eddig valaha az emberiség történelmében, de ezeket a befektetéseket nagyon jól meg kell tervezni, éspedig úgy, hogy kerüljék el a denevérek vonulási útvonalait, de a fontos táplálkozási területeket is. Így elkerülhető hogy több száz denevér pusztuljon bele a légcsavarokkal való találkozásba.
Az utóbbi évtizedekben több kutató, ország és hatóság is belátta, hogy szükség van a denevérek védelmére. Ez biztosítja a megfelelő körülményeket a kolóniák kialakulásához, így a barlangok és más, denevérek által használt szálláshelyek nem semmisülnek meg, és védelmet nyújtanak a legfontosabb táplálkozási területeken. Védelemre és annak a tudatosítására van szükség, hogy mi, emberek is vegyük végre észre, hogy a denevérek részei életünknek, és meg kell tanulnunk együtt élni velük. A mítoszok ideje lejárt. Jelenleg mind Romániában, mind Európában és világszerte is már jónéhány törvény létezik, amely a denevérek védelmét szolgálja. De a nagyközönség is hozzájárulhat a denevérvédelemhez. Első sorban tisztelnünk kell a Természetet, annak sokféleségét és mindazt, amit megteremtett. Ne játsszunk a regeneráló, megújuló képességével. Másodszor pedig, amikor denevérekkel találkozunk, legyen az lakott területen vagy a vadonban, viselkedjünk felelősségteljesen és a jóérzés határain belül, követve pár, nagyon egyszerű szabályt.
A denevérek életciklusában két kényes időszak van egy év leforgása alatt: a szülési periódus (május 15 – augusztus 15) és a hibernáló periódus (november 1 – március 31). Az első esetben a nőstényekről és az újszülött kölykökről beszélhetünk. Ha megzavarunk egy szülőkolóniát, a nagyon fiatal kölykök leeshetnek a kolóniából, amit nagy valószínűséggel nem élnek túl. A barlangok előtt rakott tábortüzek füstje könnyedén bejut a barlangok belsejébe is, és természetesen így a szülőkolóniához, amelyet negatívan érint. A hibernáló kolóniák esetében tudnunk kell, hogy bármilyen külső inger (zaj, fény, füst, nyílt láng, fotógép vakuja, érintés, de akár az izzadt barlangász ruhákból kiszálló gőz is) képes felébreszteni a denevéreket. Ha ezek a be nem tervezett téli ébredések nagyon gyakoriak, könnyedén vezethetnek a zsírtartalékok gyors feléléséhez. Ezeket a tartalékokat úgy építik fel a denevérek, hogy szembe tudjanak nézni a zord, élelemhiányos időszakkal. Ha ebben a periódusban a denevérek többször is felébrednek, drasztikusan lecsökken az esélye, hogy átvészeljék a telet.
Nagyon fontos tehát, hogy elkerüljük mind a kolóniákat, mind a magányosan függeszkedő egyedeket, hogy ne zavarjuk őket ebben a kritikus két időszakban. Javasolt, hogy azoknak a szálláshelyeknek a látogatását, amelyet nagy kolóniák használnak, olyan periódusra tervezzük, amely kívül esik a kritikus időszakon. Mindemellett fontos hogy rendezetten, csendben és nyugodtan, biztonsági tényezőket figyelembe véve közelítsük meg a barlangokat és szálláshelyeket, anélkül, hogy zavarnánk a denevéreket. Kövessük az ösvényeket és a kijelölt turistajelzéseket, és használjunk elektromos árammal működtetett fényforrásokat. Úgy haladjunk végig az útvonalon, hogy ne világítsuk vagy fotózzuk a denevéreket, de ne is érintsük meg őket. Ne táborozzunk és bivakoljunk a barlangokban, és ha mindenképp erre kényszerülünk (például biztonsági okokból), akkor táborunkat legkevesebb 100 méterre húzzuk fel a denevérektől.
Az épületlakó kolóniák esetében fontos, hogy az esetleges felújítási munkálatokat azokra az időszakokra tervezzük, amikor nincsenek jelen denevérek. Ez általában azt jelenti, hogy nem dolgozunk a nyári periódusban (mert jelen van egy nőstényekből és újszülött kölykökből álló szülőkolónia), és inkább az őszi, kora tavaszi időszakban renováljuk az épületeket. Fontos azt is tudnunk, hogy a történelmi fontosságú épületek védelme nem zárja ki az esetlegesen jelen levő denevérkolónia védelmét. Így a denevérek jelenlétét leginkább jelző guanófelhalmozódás – ami általában az épületek leromlásához vezethet – könnyedén eltakarítható, illetve léteznek nagyon egyszerű épületvédelmi, de ugyanakkor denevérbarát megoldások is. Abban az esetben, ha az olvasónak tudomása van templomtoronyban, padláson vagy más épületben tanyázó denevérkolóniáról, és szükség van szakmai segítségre vagy akár egy szakszerű takarításra, nyugodtan vegye fel a kapcsolatot a kolozsvári székhelyű, de országos szinten tevékenykedő Denevérkutatási és Védelmi Központtal (DKVK). Abban az esetben, ha barlangi túrát terveznek, a DKVK szívesen ad felvilágosítást arról is, hogy az illető barlangban van-e denevérkolónia, és ha igen, mikor látogatható a helyszín, úgy, hogy ne zavarjuk a kolóniát.
A denevérvédelem kihívás, de ugyanakkor egy nagyon egyszerűen elkezdhető folyamat. Csupán a megfelelő információk kellenek hozzá, és mindannyian lehetünk denevérvédők. (Elérhetőségek: Dr. Bücs Szilárd-Lehel – denevérész, Denevérkutatási és Védelmi Központ elnöke, Kolozsvár; Telefon: 0747 921 684; email: contact@lilieci.ro; Web: www.lilieci.ro)
A felhasznált képek a szerző felvételei.
