A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.
Nagy Imre-évforduló
Az augusztus 31-ig látogatható kiállítás egy hármas esemény részeként nyitotta meg kapuit. Kiegészült egy önálló Nagy Imre-kiállítással, amely október 15-ig látható a Zsögödi Nagy Imre Galériában, kurátora Szabó András muzeológus. Továbbá kiegészült egy kiadvánnyal is, melynek címe Der Maler Nagy Imre – A székely festő és az erdélyi szászok 1925–1935, szerzői pedig Bács Béla János és Ráduly Róbert Kálmán.
Az évfordulós Nagy Imre emlékének idén egy olyan kiállítással kívántak tisztelegni a hagyaték gondozói, amely az eddigieknél különlegesebb betekintést nyújt a művész alkotómunkájának rejtett zugaiba, valamint egy olyan nemzetközi szintű kiállítással, amely új perspektívákat is adhat az életmű értelmezéséhez, szokatlan fénytörésben láttatva a zsögödi gazda sokrétű alkotói munkásságát.
A Mikó-várbeli kiállítás Aba-Novák Vilmos és Nagy Imre korai alkotói korszakára fókuszál, valamint művésztársaságuk rangos munkáit tárja az érdeklődők elé. A tárlat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum közötti hagyományosan jó szakmai együttműködés keretében valósult meg, rendezője Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese.
Az erdélyi viszonylatban előzmény nélküli kiállítás Zsögödi Nagy Imre és ifjúkori pályatársai előtt kíván tisztelegni. Tudatosan helyezünk hangsúlyt Szőnyi István és különösen Aba-Novák Vilmos művészetére, ugyanis az útját kereső csíki művész a baráti szálak mellett szakmai példaképként tekintett rájuk. A budapesti Képzőművészeti Főiskola egykori növendékeiből verbuválódó „rézkarcoló nemzedék”emblematikus alakjait mutatja be tárlatunk. Elmondhatjuk, hogy a főként Szőnyi, Aba-Novák, Korb Erzsébet és Patkó Károly által képviselt magyarországi neoklasszicista csoport művészetét átfogó módon bemutató monstre kiállítás (Árkádia tájain. MNG, 2002) mellé teljes joggal zárkózik föl a mintegy hatvan alkotást összehangoló, jelenlegi kurátori koncepció. Törekedtünk arra, hogy néhány erdélyi párhuzamot, kapcsolódási pontot is felvillantsunk: ezért Jándi Dávid, Mágori Vargha Béla, Mund Hugó, Szolnay Sándor műveit is beválogattuk. Érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő fő művekkel együtt magángyűjtemények fontos darabjai is helyet kapnak a Mikó-vár termeiben.
A kulisszák mögött
Kiállításnéző
Az 1890-es évek elején született generáció, amelyhez többek között Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Nagy Imre, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos, Jándi Dávid is tartozott, közös jellemzője, hogy művészi pályakezdésüket az első világháború akasztotta meg, de azután hosszabb-rövidebb ideig mindannyian jártak a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Ott nemcsak a festészetet, hanem Olgyai Viktor grafikai tanszékén a rézkarcolást is elsajátították. Szemeik előtt a klasszikus mesterek, elsősorban Rembrandt drámai stílusa lebegett. A közös érdeklődés, hasonló világszemlélet miatt a korszakban a „rézkarcoló nemzedéknek” nevezték őket. Szőnyi és Jándi már a háborús években járt a nagybányai művésztelepen, emellett fontos helyszín Kecskemét, itt 1919-1920 körül Nagy Imre, Varga Nándor Lajos és a később híres filmessé váló Korda Vince is dolgozott. 1924-ben Nagy Imre hazaköltözött Csíkzsögödre, Szőnyi István pedig Zebegényben telepedett le. 1925–ben szinte egy kis kolónia alakult a Nagybánya-közeli Felsőbányán, ahol Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly és Nagy Imre is több művet alkotott. A húszas évek plasztikus felfogású, vaskosabb ecsetkezelése után, részben az 1928-tól induló római ösztöndíj eredményeképpen az 1930-as évekre kialakult egy könnyedebb, áttetszőbb festői (Szőnyi István, Patkó Károly), másoknál pedig egy síkszerű, színes, dekoratív stílus (Aba-Novák Vilmos). Közelebbi barátságot Nagy Imrével Aba-Novák Vilmos ápolt, aki 1935-ben meglátogatta Zsögödön, 1937-ben pedig a Párizsi Világkiállításon – Aba-Novák a magyar pavilon pannóját festette meg – mindketten készítettek rajzokat, akvarelleket. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Varga Nándor Lajos az 1930-as évektől a Képzőművészeti Főiskola tanára lett.
Az öttermes kiállítás önvizsgálat tárgyaival, arcképekkel és önarcképekkel indít. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és pályatársaik művei között karakteres csoportot alkotnak az önarcképek és művészportrék, amelyek Rembrandt típusaira vezethetők vissza. A holland festő különleges önábrázolásai, festményei és grafikai munkái sok induló tehetséget inspiráltak. A képeket egyfelől öntudatos alkotói kiállás, pszichologizáló megközelítés jellemzi, amely gyakran régi mestereket idéző, szerepjátszó beállítással párosul. Különleges daraboknak számítanak a művészek egymást megörökítő barátságképei, mint a Nagy Imre és Varga Nándor Lajost ábrázoló festmény.
Hangsúlyos térben helyezkednek el a kísérletezés egyik legfőbb terepét is jelentő, gyakran monumentális aktkompozíciók.
Az 1920-as évek első felében a fiatal művészek rendkívül látványos, monumentális hatású, általában bibliai-mitológiai témájú aktkompozícióit lelkesen üdvözölte a kritika és a közönség. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és Korb Erzsébet számára a női test vált a szerkezeti és kompozíciós kísérletek színterévé. Az avantgárd formabontó megközelítése után a régi jogaiba visszahelyezett meztelen alakokat plasztikus, szinte szobrászi kialakítás, a tömeget hangsúlyozó, ugyanakkor gyakran misztikus fénnyel átitatott kialakítás jellemzi. A kortársai többnyire statikus beállítását meghaladva a nagybányai Jándi Dávid a barokk korra utaló, mozgalmas jeleneteket állított össze.
Az aktok terméből „Árkádia” tájaira érkezünk, ahol a különböző művésztelepek hatása is érzékelhetővé válik. A művészek számára nemcsak felüdülést, kikapcsolódást, de különleges témákat is kínáltak a vidéki helyszínek. A már elismert nagybányai, kecskeméti és szolnoki művésztelepek mellett egyre gyakrabban látogattak addig ismeretlen tájakra, amelyek közül Zugliget Aba-Novák Vilmosnak és feleségének időszakos lakhelyet, Zebegény Szőnyi István és családja számára állandó letelepedést jelentett. Nagy Imre pedig hazaköltözött Csíkzsögödre, ahol később gyakran látogatta meg Szolnay Sándor. Többen a somogyi Igalon és Törökkoppányban találtak új inspirációkat, ahol a falusias életmód, a táj szelíd lankái és különleges fényviszonyai alapvetően megváltoztatták addigi stílusukat.
Ezt követően majdnem kizárólag Aba-Novák és Nagy Imre művesztével folytatódik a kiállítás, a 30-as, 40-es évek alkotásaival, ahol a népéletkép válik meghatározó műfajjá, illetve annak megújítása Szolnok és Csíkzsögöd tájain. Az 1930-as évek elejétől Aba-Novák Vilmos rendszeresen látogatta a szolnoki művésztelepet, érdeklődéssel fordult a paraszti hétköznapok és ünnepek ábrázolása felé. Ettől az időszaktól kezdve festészetének talán legfontosabb műfajává a népéletkép vált: megújító törekvései párhuzamosak Nagy Imre zsögödi vállalkozásával. Aba-Novák személyesen is ellátogatott Erdélybe, a vidék szinte megbabonázta a művészt, s a szolnoki témák mellett Székelyföld biztosította számára a legerősebb művészi ihletet. Érdekesség, hogy a különféle vidékek épületei, népviseletei és egyéb motívumai hogyan keverednek egymással festményein.
Az utolsó, urbánus hangulatú tér ablak a világra. New York és Párizs képei.
(South Street és John Street kereszteződése), 1935
A fiatal művészek, akárcsak elődeik, végigjárták Nyugat-Európa múzeumait, műemlékekben gazdag városait. Nagy lehetőség volt számukra az 1920-as évek végétől meghirdetett római ösztöndíj: Aba-Novák és társai az antik kultúra emlékeitől kezdve a modern kortársi törekvésekig találkozhattak a legkülönfélébb művészeti megnyilvánulásokkal. A modern felhőkarcolók világát Aba-Novák 1935-ös New York-i utazása során örökítette meg. Az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjába szintén ő készítette el a Magyar–francia kapcsolatok című monumentális falképet. A vele együtt utazó Nagy Imrét az építkezés különleges élménye arra inspirálta, hogy benyomásait egy akvarellsorozaton dokumentálja.
A kiállítást bejárva adódik a kérdés, ki is volt Nagy Imre, hol helyezkedik el a magyar vagy akár a nemzetközi képzőművészeti színtéren.
És adódhat a felismerés is, hogy a világot látott, majd Zsögödbe visszavonult mester alkotásai szinte kivétel nélkül azt bizonyítják, hogy az erdélyi művészek legjava a magyarországiakkal azonos színvonalon alkotott.
A Csíki Székely Múzeum a divatos irányzatok megjelenítése mellett ezt küldetésének is tekinti, hogy a nagyközönség számára talán kevésbé ismert, ám korszakos jelentőségű művészeti folyamatokat mutasson meg, ezáltal is gazdagítva, árnyalva nagy művészeinkről alkotott képeinket. A kiállításhoz színvonalas katalógus is készült, amely a kiállítás teljes anyagát tartalmazza.
Információk a kiállításról
A tárlat kedd és vasárnap között 9-től 17 óráig látogatható augusztus 31-ig, a szervezők kérik, hogy csoportok érkezését, tárlatvezetésen vagy múzeumpedagógiai foglalkozáson való részvételi szándékot előzetesen jelezzék. A belépő ára 15 lej, a kedvezményes jegyé (diákoknak, nyugdíjasaknak, legalább 15 fős felnőtt csoportnak) 10 lej. A 7 évnél fiatalabbak, a diákcsoportokat kísérő pedagógusok (legfeljebb 2 személy csoportonként), a muzeológusok és az újságírók igazolvánnyal ingyen beléphetnek. A családi jegy (legalább három személy, melyből legfeljebb két felnőtt) 35 lejbe kerül, a tárlatvezetés és a múzeumpedagógiai foglalkozás (30 főig) pedig 30 lejbe csoportonként. A kiállításról bővebb információt a +40266372024-es telefonszámon vagy a www.csikimuzeum.ro e-mail-címen keresztül tudhatnak meg.
Összeállításunk a kiállítás kurátora, Szücs György művészettörténész szövegei alapján készült.
