T. Szabó Csaba

1.

Nehéz meghatározni ezt a fogalmat, talán pont azért, mert szerteágazó és igen bonyolult. A fogalom ugyanakkor nagyon plasztikus, szépen összesűríti a lényegét a jelenségnek: művelni a közönséget, a köztérbe vinni a művelődést. Míg a köz, köztér fogalma talán érthetőbb – hisz szöges ellentétben áll az egyén elefántcsonttornyával, privát szférájával, egyéni mozgásterével – addig a művelődés fogalmát már sokkal nehezebb megragadni. Manapság például a német Hochkultur, azaz magas kultúra részeként tartják számon a techno templom Berghain épületét is, mint a kortárs zeneipar és a német technokultúra egyik ikonikus helyszínét. Egy kategóriában szerepel a Berlini Filharmonikusokkal például. A művelődés és közművelődés fogalma ma, a 21. század második évtizedének hajnalán tehát igen relatív. Közművelődést végezni valószínűleg teljesen más egy veszélyeztetett kopt közösségben, egy szomáliai kis faluban, London egyik művészeti központjában, Berlinben vagy Erdély magyarok lakta településein. Más igényeket, más közönséget kell művelni. Márpedig a közművelődés párbeszédet és élénk együttműködést, együttgondolkodást, együttalkotást jelent közönség és tudomány, művészetek között. 2017-ben már nem lehet egyetemes közművelődésről beszélni. Erdélyben sem igen tudnánk már egységes közművelődési folyamatokról tárgyalni: más lehetőségekkel indul egy szórványvidéki kis magyar város és mást jelent ez a fogalom Kolozsváron, a szellemi élet egyik pezsgő és néha túlzsúfolt központjában. A közművelődés elsősorban egy adott mikro társadalom kulturális örökségét, hagyományait régi és új értékeit hozza közelebb a nagyközönséghez és alakítja azt ezáltal. Persze, lehet egyetemes értékeket és művészi, tudományos eredményeket is úgy átadni egy helyi közösségnek, hogy az, az adott társadalom javára váljon, annak szellemi gazdagodását és fejlődését szolgálja. A 21. század embere naponta ezerféle forrásból kap információt a világ minden eseményéről, sétálhatunk az interneten a világ legnagyobb múzeumainak virtuális másában, megtekinthetjük online a legjobb filharmóniák előadásait, nemzetközi hírű tudósok előadásait érhetjük el egy klikkeléssel és kötetek ezreit tudjuk ma már ingyen letölteni. A közművelődés ma egyértelműen átköltözött a virtuális terekbe, így a hagyományos formái válságba kerültek, vagy új utak után kell nézzenek. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a virtuális világ lehetőségeivel már nem tudják a hagyományos terek felvenni a versenyt, a külföldi és néhány hazai sikeres példa azt mutatja, hogy igenis lehetséges a mai, információáradatban és vizuális dömpingben szenvedő társadalom igényeihez mérten olyan modern és interaktív közművelődési programokat szervezni, amelyekkel mind a fiatalokat, mind az idősebbeket meg lehet szólítani. Ehhez azonban jó koncepció, változatos arculattervezés, sokszínű program és flexibilis témák kellenek.

2.

Az erdélyi magyar közművelődést csak az elmúlt tíz év távlatából tudom elemezni, hisz 2007 óta vagyok részese és aktív tagja a kolozsvári magyar értelmiségi és közművelődési köröknek, eseményeknek. Kolozsvár helyzete – ahogy története során mindig – ma is privilegizált: az ide érkező több ezer egyetemista, fiatal ötletekkel, új projektekkel, egyre bővülő és a nyugati standardokkal is bátran versenyző programokkal tud új lelkületet, lendületet vinni a nemegyszer öreges, régies és kissé elfáradtnak tűnő közművelődési egyesületek működésébe.

Kolozsvár virágzó kulturális életének eseményeit látogatva és a helyi közművelődési egyesületek, szervezetek és társaságok törzsközönségét tekintve néha elmélázom azon, hogy kik fogják látogatni a Művelődés Esteket, a Kolozsvár Társaság eseményeit, a Korunk rendezvényeit vagy az Erdélyi Múzeum-Egyesület üléseit 2-3 évtized múlva? A jelenlegi törzsközönség döntő többsége ugyanis már egy olyan generációt képvisel, amely még a múlt század magyar kultúrájának hordozója és igénylője. Számomra az tűnik aggasztónak – bár lehet, itt a pesszimista beszél belőlem – hogyan tudják majd ezek a hagyományos kolozsvári közművelődési egyesületek megfogni az elkövetkező 2-3 nemzedék fiatalságát. Kolozsvár állandó, egyetemista

társadalmában persze biztos mindig lesz egy szűk – vagy nagyon szűk – réteg, akiket meg lehet majd szólítani a közeljövőben is a hagyományos közművelődési programokkal, de úgy gondolom, ha ezek a régi, nemegyszer évszázados vagy több évtizedes múltra visszatekintő erdélyi magyar intézmények, közösségek és szervezetek fenn akarnak maradni és a 21. század fiatalságát – a most kamasz, majdani fiatal és az ország erejét adó társadalmat – akarják megszólítani, alapvető változáson kell átmenjenek. Reméljük, hogy lesz kapacitása, ereje és kreativitása ezeknek a szervezeteknek a megújulásra és az aktualizálódásra anélkül, hogy minőségi romlást mutassanak, vagy netalán, megszűnjenek.

3.

Régészettudományi és római vallástudományi közleményeim mellett 2009 óta, még egyetemistaként kezdtem el írogatni a Szabadság napilap hasábjain, ahol azóta több mint 250 kulturális és ismeretterjesztő vagy közéleti témával foglalkozó írásom jelent meg, de megjelent írásom a Szatmári Friss Újság, a Transindex és a Művelődés oldalain is. Közel egy évtizede vezetek online blogot is, ahol az említett publicisztikák mellett néha ismeretterjesztő írásokat, közéleti témákat boncolgatok. Megalapítottam és négy éven át több szerzőtársammal írtam a História – történelmi csemegék című nagysikerű tudományos ismeretterjesztő rovatot a Campus diáklapban Kolozsváron. Több mint félezres követői táborral rendelkeznek azok az angol nyelvű Facebook-oldalaim, amelyeket én igazgatok római vallástudomány, régészet vagy kulturális örökségvédelem területén (Roman religion, I love Apulum, Házsongárd – place of eternity, Géza Alföldy).

2017 őszén adtam ki Erdélyi Régészet – írások régészetről és kulturális örökségvédelemről című kötetemet a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában, amely első ízben mutatja be Erdély régészeti örökségét, a régészet kortárs kihívásait és próbálja meghonosítani magyar nyelven a közönségrégészet (public archaeology) fogalmát és jelenségét.

Bízom benne, hogy ezt a munkát tovább tudom folytatni és írásaimmal és további köteteimmel – különösen Erdély régészeti örökségét bemutató további kötetekkel – sikerül az erdélyi magyar nagyközönség köztudatában meghonosítani a föld alatt rejlő régészeti kincsek értékét, múzeumaink régészeti öröksége iránt érzett felelősségét és épített örökségünk iránti elkötelezett társadalmat építhetünk – közösen, közösségként, ahogyan a közművelődés ezt feltételezi.