Matekovits Mihály

Röviden: Arad alpolgármestere. Tömören: az aradiak alpolgármestere. Maros-parti városunkban immár a szó szoros értelmében szórványba kerültünk, hiszen a megszépített statisztikák szerint is a magyarok arányszáma 10 százalék körül van, valójában ennél valamivel kevesebb. S hogy a 21 tagú városi tanácsban a két magyar közül az egyik – negyedik mandátumát viselő – alpolgármester, a kívülállónak érdekesség, a város magyar, de sok román polgárának viszont természetes. Mert ez kapcsolódik a nevezett személyhez, annak tetteihez és életéhez, kapcsolódik az aradiak mindennapjaihoz.

Bognár Levente aradi születésű, szülei köztiszteletben álló magyar tanítók voltak. Abban az iskolában érettségizett, amely akkor kétnyelvű volt, nem is sejtve, hogy majd oroszlánrésze lesz az egykori Katolikus Főgimnázium, a Magyar Vegyes Líceum vagy 3-as Középiskola önálló magyar intézménnyé való visszaállításában, a mai Csiky Gergely Főgimnázium felvirágoztatásában, működtetésében.

Amikor a távolabbiak Aradról hallanak, azonnal a 13 hős tábornok, október 6. vagy a Szabadság-szobor jut eszükbe. Esetleg az is, hogy itt született Tóth Árpád, Kuncz Aladár vagy Szentimrei Jenő – mi, EMKE-sek tudjuk, hogy itt diákoskodott a néhai Guttman Mihály karnagy-tanár is. De az emlékek elporladnak, ha nem tartjuk őket életben, a magyarság, de főleg a diákság tudatában. Erre hivatottak a civil szervezetek, az Aradi Magyar Kamaraszínház, az Alma Mater Iskola Alapítvány, magyar lelki gondozást végző egyházaink vagy a vendégelőadókat fogadó egyesületek. A most odaítélt díj névadója, Kötő József ismert mondása, hogy a helyi művelődési élet fenntartásához három alaptényező szükséges: egy lelkes szakember, állandó terem és rendszeres anyagi támogatás. Bognár Levente Aradon legtöbbször ez utóbbit biztosítja, mondása szerint az adófizetők pénzéből arányosan, de az első két tényezőt is meghatározza – csapatmunkával. Ez az erőssége és ez a biztonsági tényezője, tényezőnk.

Nem tudta volna egyedül a Szabadság-szobor felállítását, fenntartását, tiszteletének biztosítását kivitelezni, a megye egyetlen magyar középiskoláját önállóvá tenni és fenntartani, a Kamara Színházat rendszeres évaddal működtetni, de sorolhatnám Salacz Gyula egykori polgármester mellszobrát, Liszt Ferenc, Tóth Árpád vagy a Kultúrpalota emléktábláját – ez mind csapatmunka eredménye, de a legközömbösebbek is tudják, hogy a támogató, a kivitelező és a fenntartó csapatkapitány maga az alpolgármester. Évekig megyei RMDSZ-elnök, templomaink, imaházaink fenntartásáért kilobbizza az arányos részt, de ha valahol hirtelen baj támad, lelkészeink tárcsáznak: szólunk Leventének, segítsen.

A megyei EMKE égisze alatt farsangi vagy Erzsébet-bál, meghívott előadókkal, Bognár virágot visz a művésznőknek, együtt mulat a nyolcszáznál több aradival, mindenkivel szót vált.

Ismét néhai Kötő Józsefet idézem: „A civil társadalom megléte Erdélyben sajátos körülmények között megy végbe. Egyszerre kell közösségi önvédelmi és civil önépítő szerepet vállalnia társadalmunknak. A szakirodalomban meg is született a jelenség terminológiája: etno-civil társadalom.” Kérdezhetnénk a fentiek alapján, hogy Bognár Levente valami különlegesség? Bizony nem! Teszi a dolgát ebben az etno-civil társadalomban, közösségünk önvédelmére és önépítésére, munkája hozadéka mindennapos, de egész biztosan jövőbemutató.

Ehhez kívánunk neki egészséget, kitartást, hétköznapi vívódásait látva sok türelmet!

(Elhangzott 2016. április 9-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)