Márkus László
Viski János (Kolozsvár, 1906. június 10. – Budapest, 1961. január 16.) Kossuth- és Erkel-díjas magyar zeneszerző, zenepedagógus Szilágyzoványi földbirtokos családba született, és érdeklődése ellenére gazdálkodással kellett foglalkoznia. Erdélyi bárócsalád művész-sarja, aki főnemesi címét soha nem használta. Magatartásában mindazonáltal megőrzött valamennyit a kúriáján elvonultan élő művész vonásaiból, a Berzsenyiek, Madáchok attitűdjéből.
Előbb hegedűművésznek tanult, Antal Gyula, Sipos Gábor és Kolár Gusztáv voltak a tanárai, majd 19 éves korában, három önálló hegedűest után egyre inkább a zeneszerzés kezdte érdekelni. 1927-ben – a gazdálkodói életvitele mellett – nyert felvételt a budapesti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Kodály Zoltán tanítványa volt. Zenei tanulmányai mellett a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiai és művészettörténeti tanulmányokat is folytatott. A főiskolán 1932-ben diplomázott, majd ezt követően hazaköltözött Szilágyzoványba.
A birtokon gazdálkodott és komponált. Egyik első itt született műve a Szimfonikus szvit, amit 1937-ben Vaszy Viktor mutatott be a Magyar Rádióban. Egy 1939-es budapesti koncerten a világhírű holland karmester, Willem Mengelberg is dirigálta a darabot a Filharmóniai Társaság Zenekara élén, majd ezt követően szerte Európában is előadta – komoly nemzetközi ismertséget szerezve a komponistának. 1939-ben írta a Balassi Bálint verse által ihletett Enigma című szimfonikus költeményét, amely egyik legismertebb zeneműve lett, és amelyet a Kisfaludy Társaság Greguss Pál-emlékéremmel tüntetett ki. Ez a szerzeménye is gyakran játszott darab volt külföldön, „Norvégiától Törökországig majdnem minden nagyobb európai városban elhangzott”. Zeneszerzői munkásságára jelentős mértékben hatott mestere, Kodály Zoltán, akinél öt évig tanult. Maga így írt erről: „Én vagyok a Kodály-iskola zászlóvivője”.
1940-ben a Nemzeti Zenede főtitkára és hangszerelés tanára lett, és hetenként utazott Zoványból Budapestre és vissza. Egy év múlva a kolozsvári Zene- és Színművészeti Konzervatórium igazgatója lett (erről a megbízásról már 1932-ben is szó volt, de akkor elmaradt a kinevezés). 1942 őszén a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés főtanszak tanárává nevezték ki (ekkor végleg Magyarországra költözött), és haláláig tevékenykedett az intézményben. Működése idején számos, később híressé vált hallgató mestere volt, például Dobszay László, Eötvös Péter, Földes Imre, Hidas Frigyes, Láng István, Károlyi Pál, Lendvay Kamilló, Petrovics Emil, Simon Albert, Soproni József, Szőllősy András, Szőnyi Erzsébet és sokan mások.
1961-ben hunyt el, egy munkahelyi vita után lett rosszul. Sírja a Farkasréti temetőben található.
Elismerései
Greguss-emlékérem, 1942
Erkel Ferenc-díj, 1954
Érdemes művész, 1955
Kossuth-díj, 1956
Főbb művei
Szimfonikus szvit – zenekarra, 1937
Két magyar tánc – zenekarra, 1938
Enigma – szimfonikus költemény, 1939
Hegedűverseny, 1947
Zongoraverseny, 1953
Gordonkaverseny, 1955
Az irisórai szarvas – ballada baritonszólóra és zenekarra, 1958
(Elhangzott 2015. szeptember 26-án Szilágysomlyón, a Báthory-napok díjátadó ünnepségén)
