Maksay Ádám

Kedves Bálint, tisztelt egybegyűltek, kollégák, barátok, meghívottak!

Engem ért a megtiszteltetés, hogy ezen az ünnepi eseményen – miután Benczédi Sándor építész barátod egészségi okok miatt visszamondta a részvételét – laudációt mondjak a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díjátadó rendezvényén.

Bevallom, hogy az idő rövidsége miatt kénytelen voltam segítséget kérni a közvetlen munkatársaidtól, és felhasználni gondolatokat a korábbi laudációkból.

Szabó Bálint olyan családban látta meg a napvilágot, amely nemzedékekre visszamenőleg az erdélyi kultúra szolgálatába szegődött. Nagyapja, Szent­imrei Jenő író, költő, színigazgató volt. Éppen neki ajánlva írta meg családjuk történetét. Édesanyja, Szentimrei Judit Sztánán Kós Károly irányításával vált iparművésszé, majd néprajzi kutatóvá, a népművészet egyik elismert monográfusává. Nem csoda, hogy Szabó Bálint mellett két öccse, Zsolt és Gyula is az erdélyi múlt értékesítésének a szolgálatába szegődött.

Míg testvérei a humán tudományok irányából, ő a műszaki világ felől közelítette meg Erdély örökségét. A Brassai Sámuel Középiskolában megszerzett érettségi diplomával a kolozsvári műegyetemre, az akkori Politechnikai Intézetbe iratkozott be, s ott szerzett építőmérnöki képesítést 1967-ben. Közel tíz éven át építőtelepeken szolgálta az akkor lendülettel fejlesztett „szocialista” iparosítás ügyét. Kivitelező mérnökként tevékenykedett a kolozsvári Építőipari Trösztnél, a nagyváradi Cukorgyár Építőtelepén, majd Sepsiszentgyörgyön a Megyei Építő-szerelő Vállalatnál építőtelep-vezetőként és osztályvezetőként.

1975-ben került Kolozsvárra kutatómérnökként, s 1977-ben lett tanársegéd az itteni műszaki egyetemen. 1979 és 1989 között a Vasbetonszerkezetek Tanszék adjunktusa. Ebben az időszakban egyetemi felvételire is készített fel matematikából diákokat. Azon szerencsések közé tartozom, akiket a következetes és logikus felkészítési stílusával önbizalommal és tudással töltött fel, hogy bátran szembenézhessünk az akkori szigorú felvételi rendszerrel.

1990-ben lett előadótanár, majd 1998-ban professzor. Közben 1984-ben megszerezte a doktori fokozatot is, 2000-ben pedig ő kapott doktorátusvezetői jogot. 1989-ig főleg a betonépítmények, feszített héjívek és gerendák ellenálló képessége foglalkoztatta. 1990 után új kutatási területe a történeti tartószerkezetek rehabilitációja lett. 1996-ban a budapesti Műszaki Egyetemen megszerezte a műemléki szakmérnöki képesítést is. E téren aztán Erdélyben iskolát teremtett maga köré. A műemlékvédelem legfontosabb testületeiben kapott szerepet vagy tisztséget.

Egyetemi oktatóként és párhuzamosan gyakorló tartószerkezeti szakértőként, tervező-mérnökként tudatosan építette ki az 1991-ben alapított Utilitas Épített örökségvédelmi kutató-tervező központot, felismerve, hogy egy szakmát, és főként egy ennyire összetettet, csak gyakorlás közben, egy mester mellett lehet elsajátítani. Pályakezdő építészek és mérnökök tucatjait indította el a szakmai fejlődés útján, akik közül sokan, maguk is mára az erdélyi műemlékvédelmi szakma fontos szereplőivé váltak, továbbvíve azt a szakmai színvonalat és igényességet, amelyet tőle, mentoruktól sajátíthattak el.

A Szabó Bálint által vezetett, mindig megújuló (lelkes és érdeklődő fiatalokat bevonó) csapat – a lassan negyed évszázados fennállás alatt – irányításával mára 300-at is meghaladó műemléki, illetve műemlék-jellegű épület helyreállításában, tervének és kutatásának elkészítésében vett részt. Kutatási és tervezési tevékenysége nyomán kimagasló jelentőségű erdélyi műemlékek nyerték vissza eredeti fényüket. Az utóbbi évek munkáiból a nagykárolyi Károlyi kastély vagy az erdődi Károlyi várkastély romjai helyreállítását, valamint a már az 1990-es évek elejétől folyó munkálatot – a besztercei evangélikus templom helyreállítását, valamint a bonchidai Bánffy kastélyt – lehetne kiemelni, de nem elfelejtendő az 1998-ban Europa Nostra-díjjal jutalmazott kolozsmonostori Kálvária templom helyreállítása sem, ami szintén neki köszönhető.

1991-ben megindította és elnökként irányította Az épített örökségvédelem – Tusnád konferenciasorozatot, amit Bálint álmodott meg, és hatalmas energia-befektetéssel, megfelelő társakat találva itthon és Magyarországon egyaránt Ő hozta létre. 1992-ben műemlékvédelmi gyorstanfolyamként indult, amely az 1977-es Ceauşescu-féle műemléki tevékenység felszámolása után keletkezett szakmai űrt volt hivatott felszámolni. Az akkori, létszámban a 80-at is meghaladó résztvevők java része az épített örökség védelme felé fordította szakmai érdeklődését, az akkori legfiatalabb korosztály pedig – amelynek magam is része vagyok – a műemlékvédelem elkötelezett szolgálójává vált.

Ezt követően 1993-tól Az épített örökség felújításának elméleti és gyakorlati kérdései elnevezésű konferencia-sorozat egyre szélesebb körben vált az épített örökségvédelemmel kapcsolatos szakágak tudományos seregszemléjévé. Az ezredfordulóra a résztvevők számát tekintve a 200-at is meghaladó, a világ valamennyi tájáról érkező előadókat felvonultató, világszínvonalú szakmai rendezvénnyé nőtte ki magát.

Emellett a szűkebb, leginkább tartószerkezeti mérnöki szakma számára 1995-től Történeti tartószerkezeti konferencia-sorozat szervezését kezdeményezte és váltotta valóra.

Dr. Szabó Bálint nélkül ma nem lenne: Erdélyi Műemlék Restaurátorok Egyesülete (1996), a Transylvania Trust Alapítvány (1996), illetve a Transsylvania Nostra Alapítvány, amelyek élén elnöki tisztet tölt be, és valamennyi általa létrehozott civil társadalmi szervezet meghatározó részt vállal az erdélyi építettörökség-helyreállítási tevékenység kialakításában, fenntartásában és fejlesztésében, programok és kiadványok sokaságával gazdagítva az építettörökség-védelmi palettát.

1991-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagja. 1995-től az Országos Műemlék-restaurátor Egyesület Igazgatótanácsának, 1996-tól az EcoVAST Román Nemzeti Bizottság vezetőségének, 1999-től a Műemlékek Országos Bizottságának, 2008-tól az UNESCO Román Nemzeti Bizottság vezetőségének tagja.

1996-tól az ICOMOS Román Nemzeti Bizottságának vezetőségi tagja, 2005-től alelnöke és 2014-től ideiglenes elnöke.

Alapító főszerkesztője a 2007-től megjelenő Transsylvania Nostra örökségvédelmi szakfolyóiratnak.

1998-ban erdélyi és magyarországi szakemberekkel konzultálva kialakította és beindította a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Transylvania Trust Alapítvány közös szervezésében a négyszemeszteres, az Épített Örökség Felújítására Szakosító Posztgraduális képzés oktatási programját, amely a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelemtudomány és Filozófia Karán kétéves ciklusokban mintegy 40–60 építész, mérnök, művészettörténész szakképzését biztosítja.

A jelenleg futó 2015–2016-os évfolyammal mintegy 400 fölé emelkedik azon szakemberek száma, akik a képzésben részt vettek, akiknek több mint fele az oklevél megszerzésében is sikerrel járt, és sokan valóban az épített örökségvédelem területén kamatoztatják elsajátított tudásukat.

Szakirodalmi munkássága is jelentős. A ’90-es évekig inkább románul, azóta magyarul is publikál. Bevezetés a történeti tartószerkezetek felújításelméletébe (1997–1998) című tanulmánykötete románul és magyarul is megjelent, a Történeti tartószerkezetek illusztrált szakszótára 2004–2005-ben két kiadásban, több nyelven jelent meg, akárcsak a Történeti tartószerkezeti beavatkozások illusztrált szakszótára (2008). Szakdolgozatainak száma félszáz körül mozog.

Túlzás és hízelgés nélkül állíthatom, hogy munkássága nélkül az erdélyi műemlékvédelem nem létezne abban a formájában, amelyben ma ismerjük, és bár rengeteg feladat vár még a szakemberekre, tevékenysége hiányában kevesebb lenne a követendő példa, kevesebb a munka elvégzésére felkészített szakember.

Munkája gyümölcseként egykori tanítványai, munkatársai mára az erdélyi történeti (magyar) egyházak szakmai referensei; míg mások Kolozsváron és Erdély többi részén mára maguk is tervező cégeket vezetnek, és igyekeznek átadni a következő generációk számára azt az alaposságot, igényességet és szakmai tudást, amit tőle tanultak. Tanítványai és egykori munkatársai nevében köszönjük, hogy az erdélyi műemlékvédelem mentoraként ismerhetünk és személyesen tanulhattunk tőle.

Nagyhatású munkásságát számos elismerésben részesítették: Magyar Műemlékvédelemért Emlékplakett (1993), Kós Károly-díj (1995), Európa Nostra oklevél – a kolozsmonostori templomfelújításért (1998), Európa Nostra érem – a torockói falu-rehabilitációért (1999), Európa Nostra Nagydíj – a bonchidai Bánffy-kastélyban működő szakképző-központért (2007), Román Kultúráért Érdemrend (2004), Nemzetközi Möller István Emlékérem (2009), Magyar Érdemrend tiszti keresztje (2014).

Ezekhez csatlakozik most a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elismerése a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díj szakmai fokozatának odaítélésével Dr. Szabó Bálint építőmérnöknek az erdélyi épített örökség védelmének elmélete és gyakorlata terén kifejtett iskolateremtő munkásságáért.

(Elhangzott 2015. április 24-én a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közgyűlésén)