Kocsis Attila-Levente

Ha valaki a Téglás Gábor nevet hallja, két dolog jut az eszébe: a 19. századvégi ragyogó elme, a tanár, régész és barlangász tudós, a Magyar Akadémia tagja, vagy a Déván felépített, alig tízéves iskola, amelynek rövid idő alatt sikerült veretes nevet kiharcolnia magának a Hunyad megyei és az erdélyi oktatás térképén.

Kevesen tudják viszont azt a tényt, hogy itt, a szórványban egy iskolának fokozottabban kell ellátnia egyéb, mondhatnám járulékos feladatait, mint ott, ahol tömbben él a magyarság. Itt nem, vagy alig számíthat a magyarság a polgármester, a városi vagy megyei tanács segítségére a kulturális események, évfordulók, megemlékezések, könyvbemutatók, kiállítások, bálok, ifjúsági összejövetelek szervezésében. Nekik ugyanis nem céljuk felkarolni a megmaradás, az önazonosság, a magyar öntudat erősítését szolgáló tevékenységeket. Nem áll rendelkezésünkre a városi művelődési központ, nincsenek olyan alkalmazottai az önkormányzatnak, akik fő tevékenységi területe az ilyen események szervezése. Pedig a Hunyad megyében élő, alig több mint 15 000 lelket számláló magyarságnak a tömbben élő sorstársaiéhoz hasonló, vagy talán még erősebb igénye van azokra a szervezett keretek között lebonyolított eseményekre, ahol a saját kultúráját megismerheti, gyakorolhatja. Természetesen az egyházak, az RMDSZ, a civil szervezetek, egyesületek igyekeznek a saját tevékenységi területükön belül lefedni ezt az igényt, sőt, annál jóval többet is tenni. Nélkülük már rég nem beszélhetnénk szórványról, csak esetleg néhány elszigetelt, konok magyarról, akik nem engedik veszni a veszett fejsze nyelét…

A dévai Kökörcsin sétány 57A. szám alatti impozáns ingatlanban nem csak egy élni akaró, határokon innen és túl ismert iskola „bújik meg”. A Communitas Alapítvány, a magyar és a román kormány finanszírozásából felhúzott épület a székhelye ugyanis a Hunyad Megyei Magyar Oktatási, Nevelési és Kultúrközpontnak is. Az oktatási és nevelési feladatokat iskolaként, a kulturális igényeket pedig a megye egyetlen ilyen jellegű intézményeként látják el.

Egy itteni tanár munkája nem merül ki a nebulók pátyolgatásában, munkaideje végeztével nem pihen babérjain esetleg a holnapi, jövő heti óráit tervezgetve. Helyette belevág a második, önként vállalt műszakba: szervez, pályázik, mozgósít, vagy akár rendez, takarít, cipekedik, hogy az adott évben megrendezendő 60–70 kulturális, közösségi esemény a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelően szolgálja ugyanazt a célt: menedéket adni a kultúra megtartó ereje által. Tartottunk itt helyi, megyei és országos képkiállítást, könyvbemutatókat, sőt még koncerteket is. Találkoztunk neves erdélyi és magyarországi személyiségekkel, néptánccsoportok léptek fel, de bábszínházak, színielőadások is sűrűn megfordulnak nálunk. A sepsiszentgyörgyi Osonó négy alkalommal is tartott előadást, táncoltak itt partiumi, háromszéki és magyarországi néptánccsoportok, helyet adtunk az Anyanyelvápolók Országos Egyesülete évi versenyének, megszerveztük 2008 tavaszán a Mikes Kelemen Országos Tantárgyversenyt az 5–6. osztályos diákok számára, 2014-ben az Apáczai Csere János Nemzetközi Magyar Nyelv és Irodalom tantárgyversenyt, de 2009-ben itt zajlott le a Német Olimpiász országos szakasza is. Itt szervezzük meg immár 11 éve a Hauer Erich regionális fizikaversenyt, valamint az Adventi Koszorú vallási témájú nemzetközi szavalóversenyt, de ugyanitt rendezzük meg 2010 óta a Carnaval–Farsang–Fasching kisiskolásoknak szóló országos verseny is, melyre az egész országból érkeznek pályamunkák – tavaly több mint 1000 rajz, valamint jelmez érkezett Bukaresttől Szatmárig és Temesvártól Jászvásárig.

Nem töltené be maradéktalanul szerepét a központ, ha nemzeti ünnepeinkre ne emlékeznénk meg. Különös érzés látni, ahogy idős emberek szeme könny­be lábad, amikor tanulóink előadják a munkatársak által összeállított műsort. Az is emlékezetes marad, amikor 2006-ban, a március 15-i előadás után egy tizedikes tanuló csendesen megjegyezte: „most már értem, hogy miért volt szükség erre az iskolára…” Addig ugyanis délutánonként a Magyar Házban tartották az előadásokat, nagy lelkesedéssel, de csekély számú résztvevővel, mostoha körülmények között. A város négy iskolájában is van magyar tagozat, azonban ezeknek az órarendjét nehezen tudták összeegyeztetni, még bonyolultabb volt összehangolni a műsort, a kiértesítést és a toborzást.

Büszkék vagyunk a Hunyad megyéből indult nagyszerű kezdeményezésre is, melynek iskolánkban nagy visszhangja van. Az Országgyűlés a határon túli magyarság iránt viselt, az Alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. Idén már úgy ünnepeltük, hogy a fő műsorszámokat iskolánk kórusa és tánccsoportja adta elő. Tíz éve működő iskolánkban már jó néhány nemzedék nőtt fel, akiket igyekeztünk úgy nevelni, hogy számukra fontos legyen a magyarságuk, merjenek és akarjanak felelősséget vállalni magukért és szórványban élő közösségünkért.

Intézményünk gazdag termőtalaján szárba szökkennek azok az országos méretű kulturális programok is, melyek a Hunyad megyei magyar közösséget életerővel, jövőbe vetett reménységgel töltik meg. Az elmúlt öt év egyik legjelentősebb ilyen programja az Örökségünk őre – Fogadj örökbe egy műemléket címmel meghirdetett értékmentő tevékenység, melyet az RMDSZ Kulturális Főosztálya indított el. Ez a csapatépítő, a fiatalok kreativitását, szervezőkészségét, fantáziáját óriási mértékben megmozgató, rendkívül hasznos tevékenység – melynek célja az épített örökségünk megismerése, megóvása, széles körben ismertté tétele – olyannyira sikeresnek bizonyult iskolánkban, hogy Erdély-szerte – a mi diákjaink által kitaposott utakon járva – más iskolák is megvalósították azt. Olyan épületekről, műemlékekről szerezhetett tudomást a nagyvilág, melyek mellett mi is nap mint nap elsétáltunk anélkül, hogy tudomásunk lett volna annak értékéről, magyar vonatkozásáról, valamint a történelmünkben betöltött fontos szerepéről.

A marosillyei Veres Bástya, Bethlen Gábor szülőhelye vagy a „magos” Déva vára széles körben ismert, de ki ismerte a vár tövében, egy gyönyörű park kellős közepén meghúzódó Magna Curiát, vagy a piski arborétumban található Fáy (Ocskay) kastélyt, ahol Kazinczy oly sok boldog napot töltött az akkori kastélytulajdonos Gyulay család vendégeként. A Parva Curia pedig még a dévaiaknak is teljesen ismeretlen volt. A szászvárosi református templom, a dévai és szászvárosi ferences kolostorok vagy a dévai református templom, a vármegyeháza olyan épületek, amelynek helyi vonatkozásán túl az egész régió, talán egész Erdély múlt és jelenkori történelmére kihatással vannak. És ezeknek a lelkes, elszánt és hű őrei az iskolánk fiataljai. A sikeres promoválásnak köszönhetően immár Kanadától Ausztráliáig, Rio de Janeirótól Athénig mindenhol akadnak olyanok, akik Facebookon, újságban vagy épp a televízióban követik nyomon az épületek történetét, illetve a diákok tevékenységeit. Könyvjelzőket, ismertetőket, naptárakat nyomtattak örökbefogadott műemlékükről, bemutató előadásokat tartottak szerte Erdélyben, illetve Magyarországon, és még hosszan lehetne sorolni mindazon eszközöket, amelyeket „bevetettek” annak érdekében, hogy kiérdemeljék a fődíjként felajánlott brüsszeli kirándulást, az Európai Parlament meglátogatását. Külön értéke a programnak, hogy ezekben a szülők, hozzátartozók is segítettek a csapatoknak, így egy kicsit ők is örökbe fogadták évszázados értékeinket.

Nagy figyelmet fordítunk azokra a településekre, ahol már csak néhány magyar él. Iskolánk diákszínjátszói, tánccsoportja, irodalomkedvelői szerte az egész megyében felkeresték ezeket a közösségeket. Különböző előadások és fellépések után lehetőségünk volt szóba elegyedni a helyiekkel. Így nem egyszer olyan tudnivalókkal, emlékekkel gazdagodtunk, melyek már feledésre voltak ítélve. A Határtalanul pályázati kiírások révén nagyon sokan megfordultak megyénkben, és mi is eljutottunk néhány magyarországi településre, hogy ápoljuk az önazonosság és a nemzeti hovatartozás érzését. Több mint ötvenen vettek részt az Erasmus+ projektben, a fiatalok pedig nem csak új ismeretekre tehettek szert, hanem az esélyüket is növelhették, hogy minél jobban beilleszkedjenek a munkaerőpiacra.

Minden olyan tevékenységet támogatunk, amely segít a közösségünk megmaradásában, illetve megerősödésében. Nagyon nagy segítségünkre van a Kovászna Megyei Tanács, amely a Székely–Szórvány Partnerség keretén belül magyar szót és magyar kultúrát juttat el hozzánk.

A Háromszék–Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására 2010. február 15-én a Hunyad Megyei Magyar Oktatási, Nevelési és Kultúrközpontban került sor, így hivatalosan is életbe lépett az Összetartozunk együttműködési program. A megállapodás aláírásakor a felek elkötelezettsége azt tükrözte, hogy olyan közösségépítési projekt született, amelyet nemcsak a folyamatos együttműködés, hanem a jövőbe tekintés, az értékteremtés is jellemezni fog. Osztály-, családi- vagy egyházi kirándulásokat szerveztünk, részt vettünk a Szent György-napokon, fogadtuk a partnermegye küldöttségét a Hunyad Megyei Magyar Napokon. Ez utóbbi, az egész megyét átfogó rendezvénysorozat 2010 óta viszi rendületlenül a magyar szót a legkisebb szórványtelepülésre is. Szervezésében, lebonyolításában oroszlánrészt vállalnak iskolánk tanárai, diákjai, akik élvezhetővé teszik a rendezvényeket közösségeink számára. Számos kulturális eseménynek ad otthont a Téglás Gábor Elméleti Líceum, amely kitárja kapuit minden magyar ember előtt, aki szellemi táplálékra vágyik, és minden olyan érdeklődő előtt, aki meg szeretné ismerni értékeinket.

Iskolánk épületében működik az Ovid Densușianu Megyei Könyvtár magyar részlege is, melynek az olvasóterme ad otthont a Könyvtári estéknek a téli hónapokban. A nagysikerű rendezvénysorozat az RMDSZ Hunyad megyei Nőszervezete jóvoltából indult el, az érdeklődők pedig minden alkalommal zsúfolásig megtöltik az olvasótermet.

Örömmel tölt el, hogy munkánk nem maradt észrevétlen. A Téglás Gábor Elméleti Líceumot az elmúlt tíz évben végzett kitartó munkánk eredményeképpen Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki, melyet iskolánk küldöttsége, 2015. augusztus 19-én, nemzeti ünnepünk alkalmával az Országház Delegációs termében vehetett át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrtól. Az öröm mellett az elismerés kötelez is. Jól tudjuk, hogy egy pillanatra sem téveszthetjük szem elől az évről-évre erősödő intézmény célját: megtartó szigetté válni a nagy szórványóceánon.