Ambrus Attila

Brassóban mindenki ismeri Nádudvary Györgyöt; ha szóba kerül a neve, mindenki elmosolyodik, mert Gyuri bácsi a Cenk alatti derű, életkedv megtestesítője. Ő az, aki példát nyújt arról, hogy a közösségi cselekvés ma is üdvös, és az egyetlen helyes út a kisebbségi létben. Azt a gondolatot pedig hittel vallja és hihetően képviseli, hogy mily gyönyörűség, íme, lásd, amikor az atyafiak együtt muzsikálnak!

Nádudvary György Kapuváron – Győr-Sopron-Moson megyében – született 1939. február 24-én. A családot 1941 őszén Szilágysomlyóra helyezték. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett. 1968-ban házasság révén brassói lakos lett. Noha munkahelye mindvégig, nyugdíjazásáig Sepsiszentgyörgyhöz kötötte, tevékenyen részt vállalt a Cenk alatti város kulturális, társadalmi, politikai életében.

A Brassói Magyar Dalárdában több mint 25 éve énekel feleségével, Máriával együtt. Akkor sem hagyta abba az éneklést a kórusban, amikor a Kovászna megyei Munkaügyi Vezérigazgatóság vezetője, így nagyon elfoglalt lett. Mint később megvallotta, a kóruspróbákat kellemes és hasznos kikapcsolódásnak találta, erőt adó, jókedvet megtartó alkalmaknak. Nem utolsó sorban az is erősítette kitartásában, hogy a dalárdában a zeneirodalom gyöngyszemeivel ismerkedhetett meg, dalostestvéri barátságokat köthetett.

Nyugdíjazása után Brassó városi RMDSZ-es tanácsosként, RMDSZ-es parlamenti képviselőként sem szakadt el a Brassói Magyar Dalárdától. Szükségesnek látta, szorgalmazta, hogy amikor elsorvasztották az iskolákban a zeneoktatást, a közösség világi és egyházi vezetői az erdélyi kórusmozgalom élére álljanak, úgy ahogy azt elődeink is tették.

A 156 éves Brassói Magyar Dalárda alelnöke 2010 óta, közreműködött a 150 és a 155 éves jubileumi ünnepségek sikeres lebonyolításában, a brassói Városi Civilizáció Múzeumában tartott kiállítás létrehozásában, amelyet a dalárda ereklyéiből rendeztek. Sikerült újabb baráti kapcsolatokat létesítenie a budakeszi, a tordaszentlászlói és a tordai kórusokkal. A Brassói Magyar Dalárda történetének avatott kutatója, jelenének elhivatott krónikása. A Cenk alatti kórus munkáját népszerűsíti immár több évtizede a Brassói Lapokban.

A napokban jelenik meg, már nyomdában van Mesél a zászló című – soksok korabeli és jelenkori fotóval illusztrált – könyve a Brassói Magyar Dalárda több mint másfél évszázados történetéről.

Aki régóta ismeri Nádudvary Györgyöt, de még az is, aki éppen csak megismerte őt, igazat ad Babits Mihálynak, aki A második ének című versében ezt írja: „Megmondom a titkát, édesem a dalnak: / Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. / Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.”

Köszönjük, Gyuri bácsi, hogy a mi énekünket szépnek hallod, s sokat teszel azért is, hogy mi is csodálatosnak hallhatjuk másoknak az énekét!

Örülünk, hogy munkásságodat Erdély-szerte elismerik, hogy Guttman Mihály-díjjal tüntet ki a Romániai Magyar Dalosszövetség!

(Elhangzott 2019. november 23-án, Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén.)

Brassó magyar spirituális élete mindig is az egyház és a kultúra együtthatásának eredménye volt. Létezik is egyfajta párhuzamosság abban, ahogyan a történelem mostoha hatásait a brassói reformátusság és a kultúra szervezők a maguk javára tudták fordítani.

1963-ban városrendészeti okokra hivatkozva lebontották a Cenk alatti város főterén álló, Alpár Ignác tervezte impozáns református templomot. Harminc évre rá három református templom működött Brassó három különböző negyedében, a legújabb közülük az 1993-ban felavatott Reménység Háza.

Noha Brassóban és vonzáskörzetében ma is mintegy harmincezer magyar él (számuk a kilencvenes évek elején meghaladta az ötvenezret), talán az egyetlen város Erdélyben, ahol nem épült magyar ház, a magyar művelődésnek nincsen egyetlen multifunkcionális tere. Van viszont – hála a protestáns egyházaknak – három központja. Az unitárius egyházközség közösségi termében időnként, a magyar evangélikus egyházközség, illetve a Reménység Háza református egyházközség gyülekezeti termeiben rendszerességgel tartanak kulturális rendezvényeket.

Kiemelkedő a Reménység Háza református központ szerepe a brassói magyar művelődési élet megszervezésében. Ezt a gyülekezet és templomépítő lelkészcsalád, Ménessy Miklós és Csilla már a tervezés időszakában célként fogalmazta meg.

Itt van az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület (ACSJKE) székhelye és rendezvényeinek színhelye is. Elnöke Házy Bakó Eszter.

A jellegzetesen kulturális tevékenységeknek kedvező késő őszi, téli és kora tavaszi időszakban hetente több alkalommal is tartanak itt könyvbemutatót, pódiumműsort, tárlatot, tudományos vagy történelmi előadást, komolyzenei esteket. Jeles erdélyi magyar szerzők mutatták be itt az elmúlt két évtizedben könyveiket, köztük Kányádi Sándor, Szabó Gyula, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Fekete Vince, Egyed Péter. Több alkalommal mutatkoztak be a Reménység Házában magyarországi, illetve kárpátaljai szerzők is. E téren a Reménység Háza a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtárral működik együtt.

Előadást tartott – a régi brassói szabadegyetem hagyományát követve – mások mellett Egyed Ákos, Toró Tibor, Czakó Gábor, Vekerdi Tamás, dr. Balázs Lajos, Ábrám Zoltán, Gazda József, Kónya Ádám.

Évente megtartják a brassói magyar képzőművészek tavaszi tárlatát. A kiállítások szervezője Vetró Bodoni Sebestyén András képzőművész. Brassó az erdélyi magyar képzőművészet egyik legfontosabb – noha kevésbé ismert – fellegvára. Itt él és alkot Ábrahám Jakab, Albert Sándor, Albert Zoltán, Bartha Árpád, Csutak Levente, Ferencz Ágnes, Olsefszky Jakabos Imola, Ardeleanu Kovács Ibolya. Erőteljes a fiatal képzőművészek jelenléte is: a már említett Vetró Bodoni Sebestyén András mellett rendszeresen szerepel a Reménység Háza tárlatain Ábrahám Imola, Dimény András, Tomos Tünde.

A Reménység Háza lehetőséget nyújt a fotóművészeknek is a bemutatkozásra, s ez természetes is, hiszen Brassó a szülővárosa Halász Gyulának, aki Brassai néven vált világhírű képíróvá. Nem csupán a brassói fotósok – Magdó János, Moldován Mihály, Udvardi Árpád – állíthattak itt ki, de vendége volt a Reménység Házának számos székelyföldi fotográfus, sőt, az erdélyi valóságot megörökítő amerikai Stephen Spinder (maga választotta becenevén Pesti Pisti) is.

A pódiumműsorok a közönség kedvencei. Visszatérő vendégek Fábián Enikő és Zorkóczy Zenóbia művésznők, illetve Eperjes Károly.

A zenés estéken mutatkoznak be a brassói Transilvania Egyetem zenefakultásának, Hanke Katalin egyetemi tanárnak diákjai. Vendége volt ezeknek az esteknek a Kaláka és a Muzsikás együttes, Lajkó Félix, Herczku Ágnes, Dinnyés József magyarországi és Márk Attila erdélyi daltulajdonos, Joós Tamás énekmondó, a Codex régizene együttes stb.

A Reménység Háza kétségtelenül legrangosabb rendezvénye a Bartalis János nemzetközi versmondó és énekelt versvetélkedő, amelyet idén 22. alkalommal tartanak meg. Az eredetileg a Brassó megyei Apácán született Bartalis Jánosnak emléket állító és a szabadverseire a mai versbarátok figyelmét felhívni hivatott versenyként indult seregszemle ma a legnagyobb és legfontosabb Kárpát-medencei rendezvényé vált – ahogyan a zsűri elnöke, Banner Zoltán is megállapította.

A legnagyobb rendezvény kétségtelenül a tavaszi Sokadalom, amelynek jelszava hűen tükrözi hasznosságát és népszerűségét: Ahol a brassói magyarok találkoznak. A kézműves mesterségek és népművészek bemutatása mellett fellépnek a megye magyar táncosai, zenészei, vendégelőadókat hívnak Székelyföldről és Magyarországról is.

A húsvéti, adventi, karácsonyi időszak a gyerekeké. Húsvét nagyhetén népi mesterektől tanulják meg a hétfalusi csángók által használt hagyományos tojásmintákat, karácsonykor pedig maratoni, délutánt és estét betöltő műsorral jelentkeznek a kisiskolások.

A Reménység Háza jelentős anyagi hozzájárulással támogatja a brassói magyar közművelődési életet. Magyar Ház hiányában a Reménység Háza igazi magyar művelődési központ, amelynek rendezvényein rendszerint telt ház van.

A Reménység Háza elnyerte a szülőföld visszaszerzéséért járó Ezüstfenyő-díjat, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Díszoklevelét az EMKE megalakulásának 125. évében, illetve a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris díját.