Szatmári sportolók az olimpiai játékokon

Erdély nem sok városában van hagyománya a vívásnak. Kolozsvár, Nagyvárad és Marosvásárhely mellett a szatmári pengeforgatók is előkelő helyet foglalnak el a sportág ranglistáján, és nem is biztos, hogy a fenti sorrendben…

A mesteredző

A több mint 130 éves múlttal rendelkező szatmári vívás olyan elődökkel büszkélkedhet, mint Erdős Vilmos és Payka Vilmos, akik a „fehér sport” alapjait rakták le a Szamos-parti városban, majd Tereh Géza polihisztor, Luczky Rudolf és mindenekelőtt Csipler Sándor folytatta az elődök munkáját. De a lendületes fejlődésbe beleszólt a második világháború, Csipler Sándor is fogságba került, majd hazatérve új felségjelekhez kellett alkamazkodnia. Ez azonban nem akadályozta a párizsi vívóakadémia oklevelével rendelkező kiváló sportember munkáját. Mellette a „Csipler-dinasztia” több képviselője is pástra lépett, akiknek munkája nyomán megszületett a világszerte elismert szatmári vívóiskola.

A mesteredző 1950-től kezdődően a szatmári klub irányításával egyidejűleg a román szövetségi edzői feladatot is elvállalta. Elkísérte a csapatot 1956-ban a melbourne-i olimpiára, ahol a kolozsvári Szabó Olga ezüstérmet nyert női tőrvívásban, majd az 1960-as római játékokról se tért haza üres kézzel: Maria Vicol bronzérmes lett, de a 1964-es tokiói játékokra is a csapattal utazott. Következett Mexikó (1968), a mester fáradhatatlanul dolgozott, de a játékokra már – szövetségi utasításra – nem vitték ki, az utolsó pillanatban levették az utazók listájáról. A sportszerűtlen gesztus megviselte a mesteredzőt, de nem törte meg. Tovább dolgozott, egy egészségtelen, lerobbant szatmári teremben megkezdte a bajnokgyártást. A vívóiskola legjobbjai többszörös világ- és Európa-bajnokok, olimpiai érmesek: Ardeleanu-Weiszböck István, Ardeleanu-Tasi Zsuzsanna, Bodóczi Miklós, Fekete Attila, Funkenhauser Zita, Gombos-Orosz Rozália, Haukler István, Jeneiné-Gyulai Ilona, König Rita, Kuki Péter, Marcela Moldovan-Zsák, Stahl-Jencsik Katalin, Szepessy József, Wéber Mónika. A legfiatalabb nemzedék képviselője, Simona Pop-Deac, a riói olimpia aranyérmese is gyakorlatilag a Csipler-iskolához tartozik, hiszen 12 évig annak a Csiszár Ferencnek volt a növendéke, aki a mesteredőztől tanulta a pengeforgatást.

Csipler Sándor 1999-ben halt meg, emlékét a vívóterem előterében leleplezett mellszobor őrzi, a vívócsarnok pedig felvette a Csipler Sándor Vívóterem nevet.

Az ötszörös olimpikon

Kétségkívül a szatmári sportélet legkimagaslóbb alakja Stahl-Jencsik Katalin volt. A vívás „nagyasszonya” 1946-ban született, 14 évesen ismerkedett meg a vívással, a szatmári régi vívóteremmel, ahol a mesteredző azzal fogadta tehetségesnek ítélt tanítványait: „Fiam, ha jól dolgozol, belőled világbajnokot nevelek”. Az elején a tanítványok viccesen kezelték edzőjük szavait, mígnem 1965-ben Rotterdamban két szatmári tőrvívó, Jencsik és Gyulai az ifjúsági világbajnokság dobogójának két felső fokán végeztek. Ezt követően nem volt megállás: a világ pástjain egyre fényesebben csillogtak a szatmári pengék.

Stahl-Jencsik Katalin 1968-ban, a mexikóvárosi olimpián Románia válogatottjával (ebben a kolozsvári Szabó Olga mellett a három szatmári „testőr” – Jencsik Katalin, Gyulai Ilona és Tasi Zsuzsanna – olyan gárdát alkotott, amely 15 éven keresztül a világ egyik legjobb kvartettje volt) bronzérmet nyert. Ezt a bravúrt ismételték meg 1972-ben a müncheni játékokon.

1975-ben megnyerte a budapesti világbajnokságot, ezt követően táviratozott az Ausztráliában dolgozó nevelőedzőjének, megköszönve munkáját. „Jencsik Kati volt a kedvenc tanítványom. Olyan szerény mint az ibolya, de a páston tigriskarmai vannak” – nyilatkozta a vébé után Csipler Sándor.

Aktív sportolóként még részt vett az 1980-as moszkvai olimpián, a negyedik helyen végzett az egyéni viadalon, de ezt követően befejezte pályafutását, hazatért szülővárosába, ahol nyugdíjba vonulásáig edzősködött. 2006-ban Szatmárnémeti díszpolgára lett.

Több mint húsz világversenyen volt dobogós, egyéniben vagy csapatban, a román válogatott vagy a Steaua klub színeiben. A szatmári klasszis karrierje a maga nemében egyedülálló: 1964-el kezdődően öt olimpián vett részt (Tokió, Mexikóváros, München, Montreal és Moszkva).

2009-ben hunyt el, 63 évesen. Halálának 10. évfordulóján a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) felvette a Halhatatlanok Csarnokába (Hall of Fame), ahol egy másik szatmári vívó, Kuki Péter is szerepelt. A sportág emblematikus alakjának nevét így örökre bevésték a vívás történelemkönyvébe.

Ezüstérem Los Angelesben

Az 1980-as és az 1984-es olimpiai játékok amolyan „csonka olimpiának” számítanak, hiszen a moszkvai bojkottot követte a Los Angeles-i távolmaradások sora. Ennek ellenére az amerikai játékokon nagyon sikeresen szerepelt Románia csapata – többek között ezen az olimpián a Haukler István edző irányította női tőrválogatott értékes ezüstérmet nyert. A csapatban nem kevesebb mint három szatmári is szerepelt: Marcela Moldovan-Zsák, Gombos-Orosz Rozália és Wéber Mónika.

Az egyetlen riói arany

Rio de Janeiróban nem sok érmet szerzett a román olimpiai csapat, aranyat csak egyet, a női párbajtőr csapatversenyén. A fegyvernem egyéni viadalát a magyar Szász Emese nyerte, a románok gyengén szerepeltek, de a csapatversenyen megszületett a bravúr: az Ana Popescu, Simona Gherman, Simona Pop-Deac, Loredana Dinu négyes első lett. A csapat egyik legjobbja a szatmári „fél magyar” sportoló, Simona Pop volt. A győzelem után egy fehér lapra a következőket írta: „Köszönjük Szatmár! Mulţumim Satu Mare!”, és ezt elküldte a Szatmári Friss Újság riporterének, aki másnap közölte is a lapban. (Magyarázat: a párbajtőr-válogatott – miként Szász Emese is – Szatmárnémetiben készült fel a brazíliai játékokra.)

Ritka gesztusként Simona Popnak a sportszerető magyar miniszterelnök is gratulált. Orbán Viktor levelét és jókívánságait a kolozsvári magyar főkonzulátus képviselője adta át a riói aranyérmesnek. 

Érmek a második hazának

Az erdélyi kisebbség (és nem csak…) elvándorlási hulláma a sportolóinkat is megtizedelte, vívóink gyermekkorban a családdal, vagy már komoly eredményekkel a tarsolyukban választották az „exodus” útját. De egy dolgot mindegyikük magával vitt: a szatmári vívóiskolához való kötődést és mesteredzőjük tiszteletét. Az eredmények az új hazában se várattak sokat magukra: olimpiai és világbajnoki címek, helyezések jelezték karrierjüket.

Íme egy kis ízelítő ezekből:

Funkenhauser Zita, Németország egyik legeredményesebb női tőrvívójaként vált ismertté: két olimpiai aranyérem, több dobogós helyezés. Wéber Mónika négy olimpiai érmet nyert – egyet román, hármat német színekben.  Kőnig Rita sidney-i ezüstéremmel került fel az olimpiai dísztáblára. Fekete Attila párbajtőröző a magyar válogatottal lett ötkarikás sportoló.  

Dísztábla

A szatmári Ioan Slavici Líceum bejáratánál Alexandru Contraș testnevelőtanár, a Román Olimpiai Akadémia szatmári fiókja vezetőjének kezdeményezésére dísztábla örökíti meg a szatmári olimpikonok neveit. Íme a vívók névsora – zárójelben azok az „olimpiai évszámok”, amelyeken az adott sportoló részt vett.

Bay Béla (1936, 1948), Csipler Attila (1960, 1964), Jenei-Gyulai Ilona (1964, 1968, 1972, 1976), Stahl-Jencsik Katalin (1964, 1968, 1972, 1976, 1980), Ardeleanu-Tasi Zsuzsanna (1972), Budaházi József (1972), Marcela Moldovan-Zsák (1976, 1984), Haukler István (1964, 1968, 1972, mint edző: 1984), Kuki Péter (1976, 1980, 1984), Sorin Roca (1980), Funkenhauser Zita (1984, 1988, 1992), Wéber Mónika (1984, 1992, 1996, 2000), Gombos-Orosz Rozália (1984), Adrian Pop (1992), Nyisztor Sándor (2004), Stahl Krisztina (2008), Osváth ­Richárd paralimpikon (2012, 2016), Simona Pop-Deac (2016).

Szertorna, evezés, atlétika

Hogy nem csak vívásból áll Szatmár sportélete, bizonyítják azok az eredmények, amelyekkel a többi sportágak képviselői járultak hozzá a megye olimpiai éremtáblájához.

A romániai szertornászok „aranykorában” székelyföldi (Szabó Katalin) és szatmári (Cristina Grigoraş) sportolók is hozzájárultak a sportág világhegemóniájához.

Cristina Grigoraş. Szatmárnémetiben született 1966-ban. A tehetséges gyermekre felfigyelt Felméri Ilona testnevelőtanár, akinek javaslatára Cristinát a szülők Oneşti-be küldték, ahol a Károlyi Márta és Béla irányította „bajnokiskola” működött. Európa- és világbajnoki érmei után az 1980-as moszkvai olimpián Románia csapatával ezüstérmet, majd 1984-ben, Los Angelesben, a másik „csonka olimpián” aranyérmet nyert, szintén csapatban. Az ő nevét viseli egy gerendagyakorlat a Nemzetközi Tornászszövetség pontozási rendszerében. Jelenleg a Román Tornászszövetség szövetségi edzői tisztségét tölti be.

Maricica Titie. Érdekes életrajza van az 1962-ben Szatmárnémetiben született, majd Kisgercén iskolába járó evezősnek. 1984-ban, Los Angelesben aranyérmet nyert a négypárevezősök versenyén. Ezt követően világ- és Európa-bajnokságokon több dobogós helyezést ért el csapattársaival. 1987-ben az NSZK-ba emigrált, ahol háromszor egymás után országos bajnok lett, az 1990-es világbajnokságon egyéniben bronzérmet nyert.

Ioan Snep. A Szatmár megyei Avasfelsőfaluban született 1966-ban. A Szamoson ismerkedett meg a vizes sportággal, de legjobb eredményeit a fővárosi Triumf, Dinamo és Steaua klubok színeiben érte el. Az 1988-as szöuli olimpián kormányos négyesben ezüstérem lett a jutalma, majd 1989-ben és 1991-ben két világbajnoki ezüstöt is begyűjtött. 

Vaszi Tünde. Piskolton született 1972-ben, Nagykárolyban kezdett atlétizálni, aztán 1990-ben Magyarországra költözött, ahol szép karriert futott be. Távolugrásban ő volt az, akire a magyar szakszövetség úgy tekintett, hogy bármikor jó eredménnyel rukkolhat elő. 2001-ben, az edmontoni vébén negyedik lett, egy évre rá, a müncheni Eb-n bronzérmet nyert. Három olimpián szerepelt (1996, 2000, 2004), és érdekes módon mindhárom esetben a 8. helyen végzett. Több éven keresztül a legjobb magyar atlétaként tartották számon.

És akkor folytassuk a dísztáblával: Jankovich Lőrinc (lovaglás, a magyar csapattal, 1936, Berlin), Mihai Bârzu (íjászat, 1980, Moszkva), Andrei Berki (íjászat, 1980, Moszkva), Cristina Grigoraş (szertorna, 1984, Los Angeles), Maricica Titie (evezés, 1984, Los Angeles), Ioan Snep (evezés, 1984, Los Angeles).