Boros Zoltáné Nagy Veronika több mint 20 éve munkatársa a Román Televízió bukaresti magyar adásának, kezdetben riporteri, szerkesztői, majd műsorvezetői minőségben. Egy bemutató így vall a kitüntetett eddigi filmes sokoldalúságáról:
„Boros Veronika, akit a médiában B. Nagy Veronikának ismernek, azzal tette ismertté a nevét a hazai közszolgálati televíziózásban, hogy egy-egy téma megfogalmazása után kitartóan ragaszkodott annak a minél szélesebb körű, minél alaposabb körüljárásához.
A kilencvenes évek elején – tévés pályája indulásának idején – olyan erdélyi helyszíneken forgatott riportot, ahol egy-egy településről kiderült, hogy már szinte csak a templom és a temető emlékeztet arra, hogy valamikor a lakosság többsége magyar volt. Kollégájával és tanácsadójával, Vetési Lászlóval, valamint Kötő Zsolt, Sánta Ádám, Xantus Gábor, Mráz Ferenc operatőrökkel együtt járták 1993 és 2003 között a romániai magyar szórványvidékeket, ahol a természetes beolvadás és a román többségbe való beilleszkedés már-már az anyanyelv teljes elvesztéséhez vezetett. A Juhaimnak maradékát összegyűjtöm című közös televíziós dokumentumriport sorozatuk nyomán nőtt meg az érdeklődés a nyelvterület szélén leszakadófélben levő kisközösségek iránt, és indult be gyakorlatilag az a szórványgondozási tevékenység, amelynek ma már örvendetes eredményeit ismerhetjük. A sorozat több díjat, elismerést kapott.”
1992-ben a magyar adásban tehát az ő kezdeményezésére indult el és az ő szerkesztésében készült a Juhainak maradékát összegyűjtöm című szórvány- dokumentumriport sorozat. Ez elsőként adott megrázó képi keresztmetszetet egy addig majdnem teljesen ismeretlen erdélyi problematikáról, a magyar szórvány létezéséről, helyzetéről. A maga idejében ez a sorozat idehaza – de részben a teljes magyar médiakínálatban is – elsőként jelenítette meg rendszeres tényfeltáró formában a szórványkérdést, és hívta fel a közvélemény figyelmét a nyelvi közösségeink peremvidékére, az asszimilációra, a cselekvés lehetőségeire, a kiemelkedő „cselekvőkre” és a szórványkérdés teljes problematikájára.
A sorozat keretében közel 30 dokumentum-riportfilm és az ezekhez szorosan kapcsolódó esszéfilmekkel, etűdökkel, beszámolókkal, kisebb riportokkal, interjúkkal együtt közel 60 kisfilm készült. A témakezelést tematikus és regionális átgondoltság, sokarcúság jellemezte, és ennek alapján a sorozat tudatosan járta be a Mezőség, Dél-Erdély, Máramaros és Bánság kiemelten veszélyes nyelvi helyzetben élő magyar közösségeit. Gondosan ügyelt az arányokra: arra, hogy a régiók, a szórványtípusok, a problematikaváltozatok, az arcok, a mélyszórványok és magyar szigetek kiegyensúlyozottan szerepeljenek benne, és kiemelt hangsúlyt kapjanak a szórványok helyi közösségeiben cselekvő nagy személyiségek. A filmsorozat fő érdeme az értékmentő, rögzítő dokumentalitás, a magas szakmai igényesség, a sokoldalú tényfeltárás. Tárgyszerűen bemutató szemléletével tudatosan kerülte a szórványirodalom gyermekbetegségeit: a nemzetpusztuló siratózásokat, a közhelyek elnagyolásait, és olcsó szórvány-
sztereotípiák nélkül, igényes filmezéssel, szerkesztéssel és rendezéssel maradandó emléket állított egy olyan világnak és nagyjainak, mely lassan eltűnőben, utolsó tanúi is elvonulóban vannak.
De B. Nagy Veronika nem engedte bezárni magát egy szűk tematikus skatulyába. Sokoldalú filmes személyiség, többször is új műfajt vált és teremt. A Harmadik part, a Nyílt tér, Verzió, Itthon címeket viselő rovatai mindennapi életünk, egészségünk, körülményeink egy-egy fontos, több irányból megközelíthető problémáját tárgyalták szakemberek közreműködésével. Szemből halál címmel dokumentumfilmet készített Szilágyi Domokos „kettős életéről” – dokumentumok és kortársak megszólaltatásával. Az Attila szekere a Szajna partján című alkotás középpontjában pedig Román Viktor erdélyi származású szobrász áll, aki Párizsban lett elismert képzőművész, míg idehaza eddig csak kevesen ismerték a nevét. Mindkét filmet Sánta Ádám rendező-operatőr kollégájával együtt készítette.
B. Nagy Veronika 2002-tól, havonta ötven percben, szemléletújító erővel jelentkezett egy új területen, és már századik adásán is jócskán túl van a Képzelt Kávéház közéleti fórum, mely az előző szórványtémákhoz hasonlóan szintén előzmény nélküli a hazai magyar média közéletben. Ez a műfaj „mindennapibb”, életközelibb tematikával – bővebb, gazdagabb térben, az új helyzetek által nyújtott kibontakozási lehetőségekkel, de közvetlen módon sosem politizálva – szorosan és sikeresen kapcsolódik az erdélyi tényfeltáró, jegyzetírási és -mondási publicisztikai hagyományokhoz is. A sorozat egyik hitvallása: „A Képzelt Kávéházba betérő valós és virtuális vendégeinknek szabad szellemi teret kínálunk. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy korunk égető, vagy létünk örök kérdéseiről hogyan vélekednek a romániai magyar értelmiségiek.”
E műsorok keretében a sorozat munkatársakkal és kiváló szakemberekkel (filozófusokkal, pszichológusokkal, írókkal, szociológusokkal, a műszaki tudományok nagyjaival, teológusokkal, színészekkel) járja körül havi rendszerességgel az erdélyi magyarság, a személyes és közösségi lét, a közegészség – a mindennapi életben és közbeszédben folyamatosan tematizálódó, de kellően sehol ki nem beszélt – kérdéseit. Neves – gyakran eltérő nézetű – értelmiségiek elmélkednek, és ütköztetik véleményüket sorskérdéseinkről: a filozófus, a történész a pénzről, a teológus vagy a szociológus a függetlenségről, a közgazdász, a pszichológus az idősek helyzetéről, a családi szerepek változásáról, a zeneszerző, az orvos vagy a költő a függőségekről. Megszólalnak érintettek olyan kényes témákról, mint amilyen a drogfogyasztás, alkoholizmus, lombikbébi-vállalás, az örökbefogadás örömei és buktatói, a halálos betegségek diagnózisközlése, a családi szerepek megváltozása, nemzeti ünnep és egyebek. A napi valóság kényes kérdései is megjelennek, rendszerint két homlokegyenest ellenkező megvilágításban.
Megközelítései újszerűek, problémafelvetései konfrontatívak, kérdéseket alaposan körüljárók, de a vélemények ütköztetésében a nézőre bízza a végső véleményformálást, és mindig kiutat sugall. Műsora műfajilag már túlnőtte a kisebbségi televíziózás tér és idő nyújtotta kereteit, hír- és rövidhír-eszköztárát, és utánközléssel, újrasugárzással már régen be kellett volna épülnie valamelyik magyar közszolgálati televízió műsorszerkezetébe.
Ebben a sorozatban is hűséges főmunkatársa, rendezője és operatőre a régi és kiváló kolléga, Sánta Ádám és mellette Kötő Zsolt. A vitaasztalok résztvevői témákhoz illően bár folyamatosan változnak, gyakran visszatérő szakértői (a teljesség igénye nélkül): Jakabffy Tamás, Egyed Péter, Juhász Tamás, Horváth Levente, Szántai János, Dégi László Csaba, Demény Péter, Bíró József, Jancsó Miklós és még sokan mások.
B. Nagy Veronika – akárcsak a magyar adás szerkesztősége, amelyben dolgozik – a közszolgálatiság híve, világhálón is elérhető műsorai nem hajhásznak olcsó sikereket, hanem elgondolkodtatnak, és válaszokat, fogódzkodókat keresnek az egyre bonyolultabb mai világban.
„Nehezen befolyásolható ember vagyok – vallja magáról –, szeretek inkább másokat gondolkodásra késztetni. Ízlésünk és gondolataink a képernyőn kirakatban vannak, manipulálásmentesen közvéleményre és ízlésre hatni nagy felelősség. Érzem és tudatában vagyok ennek a felelősségnek.”
(Elhangzott 2016. április 9-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)
