A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.*
A kötet Előszavát Hermann Róbert hadtörténész, a Magyar Történeti Társulat elnöke írta. Ebben felteszi a kérdést, hogy van-e arra lehetőség, hogy a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetével foglalkozó kutatók bármi újat mondjanak. A kérdést pedig így válaszolja meg: „Jómagam ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a szabadságharcot aligha fogjuk megnyerni, s a fegyverletétel alkalmával továbbra sem a muszkák kapitulálnak előttünk, hanem mi őelőttük; de azért azokban a fránya részletekben még sok ördög rejtezik.” (5 o.)
Az 1848‒49-es események forrásainak közlését, mint folyamatot hullámhegyek és -völgyek jellemezték: a közreadás az 1850-es években kezdetét vette, a munkák azonban a győztes oldal szemléletét tükrözték és kevés iratot jelentettek meg teljes terjedelemben. Kivételt a külföldre távozott forradalmárok (pl. Szalay László, Klapka György) közleményei képeztek. A változást 1867, majd 1918 hozta meg. Az 1848-as magyar nyelvű történeti irodalom számottevő részét a helytörténeti munkák képezik, melyek 1918 után háttérbe szorultak. Erdélyben 1989 után következett be a változás.
A Torda megye és Aranyosszék 1848 alkonyán című fejezetben Süli röviden ismerteti a két törvényhatóság és Tor-da vármegyeszékhely forradalom kitörése körül fennálló állapotát. Innen megtudjuk, hogy a vármegye lakosságának túlnyomó többségét jobbágyok képezték, a közigazgatási egységben pedig a plébániák többsége görög katolikus volt. 1848-ban a főispán a konzervatív szemléletű gróf Thoroczkai Miklós volt. A vármegye a szabadságharcnak összesen 1326 önkéntest és 738 sorozott katonát adott, területéről bizonyos mértékig összesen hat katonai alakulat nyert kiegészítést, továbbá Tordára vezényelték 1848 tavaszán a háromszéki, 15-ös számú székely határőr-gyalogezred két százada.
A Kövend székhelyű Aranyosszék lakossága 23 ezer fő körül mozgott, a legtöbb (19) gyülekezete a protestáns felekezeteknek volt, őket követték a görög katolikusok (13). A székben állomásozott a 11. számú székely határőr-huszárezred egyik százada, melynek egyik alegysége (szakasza) román többségű volt.
Az első alakulat, melynek történetét Süli ismerteti, a vármegyei nemzetőrség, melynek egy fejezetet szentelt. Tordán már 1848. március 30-án határozat született nemzetőrség alakításáról. Az alakulat létszáma tavaszra meghaladta a 400 főt, tiszteletbeli parancsnokuk, a főispán tartott felettük szemlét, tagjai pedig többségben gyalogos voltak, egy századnyi lovassággal kiegészülve. Hamarosan a vármegye és Aranyoszszék több településén (pl. Aranyosegerbegy, Sárd, Torockó) is nemzetőrségek jöttek létre.
A helyzet szeptemberben feszült pattanásig: a magyar kormány által elrendelt újoncösszeírást sok helyen, pl. Aranyoslónán megtagadták. Itt ‒ akárcsak néhány hónappal korábban az Alsó-Fehér vármegyei Mihálcfalván (ma Mihalț, Fehér megye) ‒ véres összetűzésre került sor a reguláris gyalogságból, aranyosszéki határőr huszárokból és nemzetőrökből álló sereg és az ellenszegülő román parasztok között. A hadi események alakulása következtében a tordai és aranyosszéki nemzetőrök Kolozsvárra, majd onnan Csucsára vonultak vissza, Tordát pedig a császári‒ királyi sereg megsarcolta.
A szerző az 1849-es eseményeket egy külön fejezetben tárgyalja. Tordára december 29-én Czetz János alezredes vezette dandár vonult be. A nemzetőrséget újjászervezték, négy századot vadászalakulatokká szervezték át, amelyek ‒ dicséretre méltatlan tevékenység után ‒ betagolódtak a 2-es számú honvéd vadászezredbe. Ezen alakulatok Zsibónál adták meg magukat. A megyé felső kerületében egy szabadcsapat is alakult, melynek alapító parancsnokát, Szabó Lajos ügyvédet Bem József hadbíróság elé állította. Tordára végül 1849. augusztus 15-én orosz, öt nappal később császári sereg vonult be.
A következő rész Aranyosszék nemzetőrségét veszi górcső alá: április 12-én hoztak döntést a nemzetőrség létrehozásáról, melyet azonban nagyon nehezen sikerült felfegyverezni. A nehézségek ellenére székben a nyár folyamán önkéntes mozgó nemzetőr alakulatot is létrehoztak. A szék nemzetőrei részt vettek a Nagyenyed környéki harcokban, novemberben viszont kénytelenek voltak északi irányba, a Kincses Város fele visszavonulni. A nemzetőrség 1849 elején történt újjászervezése és a Medgyest visszafoglaló aranyosszéki szabadcsapat rövid története külön alfejezetben kerül bemutatásra.
A könyv következő (Részben Torda megyei és aranyosszéki kiegészítésű alakulatok című) egységében Süli Attila azon honvédalakulatok (a 11., a 32., a 75. és a 134. számú honvédzászlóalj) történetét mutatja be röviden, amelyek személyállománya legalább részben Torda vármegye és Aranyosszék területéről származott. Ezek között akad olyan, amely kiegészítését eredetileg is az említett területről nyerte részben (11.) vagy teljesen (32. és 134.), illetve van olyan is (75.), amely 1848 végén részben a vármegyei és széki nemzetőrség elemeiből szerveződött. Az alakulatokból a 11. és 134. számú zászlóalj 1849. augusztus 18-án Dévánál, másik kettő pedig Zsibónál tette le a fegyvert, mindkét esetben az oroszok előtt. A 11-es honvédzászlóaljról külön megjegyezzük, hogy egyike volt a veressipkás alakulatoknak, ráadásul egyik legjobb parancsnoka a Tordán született Szigeti Csehi Miklós őrnagy volt.
A kötet további részét a szerző által közreadott források képezik, amelyeket ő három csoportba sorolt: levéltári források, korabeli sajtóanyag, valamint egodokumentumok (az események szemtanúi által írt naplók, visszaemlékezések). A 32 iratból álló levéltári anyagot szinte kizárólag a polgári hivatalok előljárói, katonatisztek vagy magánemberek (pl. Szabó Lajos ügyvéd, Csulak Dávid huszárszázados, Egloffstein Albert alezredes, tordai térparancsnok) különböző katonai vagy polgári hatóságok vezetőivel (pl. Thoroczkai főispán, Csányi László és Vay Miklós országos teljhatalmú biztosok, Országos Honvédelmi Bizottmány) való levelezése teszi ki. Kivételként kiemeljük a Tordai vármegyei polgári kör Magyar Nemzeti Levéltárban (MNL) őrzött programját (60‒67 o.).
A közzétett sajtóanyag az Ellenőr, a Kolozsvári Híradó, a Honvéd, valamint a Szabadság című lapokban megjelent 11 tudósításból áll. Olyan eseményekről írt cikkeket lehet olvasni, mint pl. Vay Miklós tordai látogatása (107 o.), a helybeli nemzetőrség létrehozása (108 o.) vagy vármegyben zajló események (116‒119 o.).
A harmadik alfejezetben az olvasó egy névtelen tordai polgár Süli által korábban kiadott naplóját (126‒202 o.), Lászlófalvi Velics Károly a 2. sz. vadászezred századosa, későbbi emigráns által összeállított és az eredetileg Történelmi Lapokban megjelent jegyzeteket (203‒222 o.), valamint Aranyosrákosi Bíró Sámuel, a Mátyás-huszárezred tizedese által papírra vetett visszaemlékezést (223‒228 o.) olvashatja. Ez utóbbi Bözödi György író, történész hagyatékában, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) levéltárában található.
A könyvet a Torda megyei alakulatok létszámjelentései, illetve az aranyoszszéki egységek létszámkimutatásai, a Rövidítések feloldása című rész, illetve a Képmellékletek zárják.
Az utolsó előtti fejezetben a felhasznált irodalom, illetve a levéltári források származási helye (MNL, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára) van feltűntetve. Jó választásnak tartjuk az egyszerűségre törekedő jegyzetapparátust (lapalji név-év módszer), viszont szerencsésebb lett volna, ha a szakirodalom, a levéltári források és a különböző rövidítések külön-külön alfejezetben lettek volna feltűntetve. Továbbá sajnálatos módon a szövegbe becsúszott néhány központozási hiba (pl. „görög-katolikus”, mondatvégi pont hiánya) is.
A mellékelt képanyag között 48-as személyiségek (Vay Miklós és Csányi László országos teljhatalmú biztosok, PetőfiSándor költő) arcképét, tordai műemlékeket (a mai torony nélküli ótordai református templomot, a vármegye házát, az unitárius gimnáziumot), Torockószentgyörgy, illetve a Tordai-hasadék látképét ábrázoló litográfiát (mindkettő ‒ nagyon találóan ‒ a könyv elülső, illetve hátsó borítóján is látható), és a különböző alakulatok (gyalogos nemzetőr, székely határőr huszár, honvéd gyalogos és vadász) egyenruháiról készült illusztrációkat láthatjuk.
A könyvet 2018. december 7-én mutatták be Tordán, a helyi polgármesteri hivatal (egykori vármegye háza) tanácstermében. Itt elhangzott, hogy a tordai gyalogos és lovas nemzetőrök zászlóit a HIM gyűjteményében őrzik, továbbá arról is szó esett, hogy jövőbeli tervek között szerepel egy olyan forráskiadvány megjelentetése, amely Aranyosszék 1848‒49-es iratait foglalja magába.
A kötetet ajánljuk mindazok figyelmébe, akik általánosan a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc története vagy specifikusan a Torda vármegyei és aranyosszéki szabadságharc alatt lezajlott események iránt érdeklődnek. Továbbá érdeklődéssel várjuk a készülő ’48-as Aranyoszszék-forráskiadványt!
*Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca 1848-49-ben Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2018. 271 o.
