A Páskándi Géza-művek színpadi megjelenítései a börtönévek utáni időkben kezdődtek. Elsőnek a szülőföldön szólalt meg a Külső zajok c. színpadi műve, majd költeményeiből, esszéiből és más írásaiból is közönség elé kerültek. Játszottak Páskándit hivatásosak és műkedvelők, ami a szerző iránti széleskörű érdeklődésről árulkodik. A továbbiakban a színpadi, illetve pódiumi Páskándi-előadásokról szólok azok megszületésének időrendi sorrendjében. Nem lesz szó a különböző alkalmi, a különböző alkalmakra készült előadásokról, és a vendégjátékokról sem.
költő, esszéíró, drámaíró, publicista
(forrás: Wikipédia)
„Históriává szenesült” időkkel kezdem a sort, mert az idén 50 éve annak, hogy megtörtént az első Páskándi-bemutató, amely éppen Szatmárnémetiben volt. Ablonczy László szerint Páskándi Géza Külső zajok c. egyfelvonásos abszurd drámáját 1967 decemberében kezdte közölni az Utunk, de a dráma már 1964-ben íródott. A Külső zajok bemutatója több szempontból is különleges jelentőségű a szatmárnémeti színjátszás történetében. Először is, mint ősbemutató van kiemelt jelentősége, aztán, mint a Szatmári Állami Magyar Színház utolsó bemutatója. A pártvezetés a következő évadban román nyelvű társulatot is telepített az épületbe, a színház pedig az Északi Színház nevet kapta. A Szatmári Állami Magyar Színház nevű intézmény utolsó bemutatója tehát 1968. június 30-án egy vasárnap délelőtti matiné alkalmával történt, Csíky András igazgatásának idején, amikor színre vitték Páskándi Géza Külső zajok c. egyfelvonásos abszurd drámáját. A fentiek mellett, az esemény jelentőségét növeli, hogy ez a szatmárnémeti előadás avatta Páskándi Gézát színpadi szerzővé, aki aztán jelen volt a romániai és a magyarországi színpadokon kívül az Új világ színpadain is. A Külső zajok bemutatásával a világháború után megtörtént a második lépés a Szatmárban született szerzők műveinek színrevitelében. (Elsőnek Simon Magda Százházas lakodalom című előre gyártott elemekből íródott darabját játszották az 1958–1959-es évadban). És még egy adalék: a műfai rokonság adhatott kedvet és bátorságot a következő évadban sorra került magyar nyelvű ősbemutatóra; Ionesco A király halódik c. abszurd drámájának színrevitelére.
Páskándi Gézát szoros baráti kapcsolat fűzte a magyar társulathoz. Cseresnyés Gyula, Kovács Ferenc, Török István, Csíky András, Köllő Béla valósággal lelki támaszai voltak a börtönévek terheit viselő érzékeny lelkű költő-író embernek. „Mint hasonló gondolkodású és világlátású emberek, diákkori barátok voltunk Gézával, még Kolozsvárról. Aztán Szatmáron a színházi nyomtatványok javítása okán gyakran jártam a nyomdába, hogy az ott dolgozó egyik rokonától tájékozódjam a Géza helyzetéről. Csak így követhettem sorsának alakulását a börtönévek idején. Szabadulása után első útja a színházhoz vezetett. Cseresznyéssel a művészbejáró előtt beszélgettünk, amikor megjelent Géza. Úgy jött hozzánk a színházhoz, mint haza. Az csak természetes volt, hogy mint színházigazgató segítettem darabjának színrevitelét” – emlékezik Csíky András 2018. április 9-én.
A Külső zajok egy elembertelenedett, félelem irányította világról szól. Nem így látta a Szatmári Hírlap 1968. június 26-án megjelent beharangozójának írója, M. J. (Máriás József – szerk. megj.): „Vasárnap ifjúsági matiné Szatmáron. (…) Páskándi Géza egyfelvonásosát a viselkedési és műveltségi verseny jeleneteit készítik elő a színház művészei. (…) Bízunk abban, hogy utána ugyanolyan fellendülés tapasztalható a KISZ munkában, a nevelő és irodalmi – és művészeti tevékenységben, mint (…) a többi városban.” Az előadásnak a helyi sajtóban nem maradt más lenyomata.
A kommunista diktatúra éveiben bátor lépésnek számított Csíky András igazgató részéről a politikai okok miatt börtönviselt Páskándi darabjának felvállalása. Nem véletlenül nevezték akkor az ilyen megnyilvánulást ellenzéki hangnak. Az előadás szereplői: Ács Alajos, Boér Ferenc, Diószeghy Iván, Fülöp Ildikó, Kisfalussy Bálint, Kocsis Antal, Korcsmáros Jenő, Krizsovánszky Szidónia, Nagy Iza, Soós Angéla, Török István, Vándor András. Az előadást Cseresnyés Gyula rendezte, tervezője pedig Szatmári Ágnes volt.
Időrendi sorrend szerint 1971. október 3-án, a magam szerkesztette és rendezte Egy születőnek című irodalmi összeállításban szólaltak meg Páskándi Géza versei színpadon. A Holdbumeráng című kötetből és az Utunkban megjelentekből 32 verset válogattam. A versek közé olyan Bach-muzsikát tettem, amely ihletet és alkalmat kínál a közönségnek az elmélyülésre. „Számomra nagy megnyugvás azt tudni, hogy szeretnek és olvasnak szülőföldemen” – írta 1971. július 12-én kelt levelében Páskándi, majd féltő aggodalommal megjegyezte és aláhúzta a levélben: „Gondolom, hogy a szavalóesthez a hivatalos engedélyt már megszerezte.”
Az előadók Szatmárnémeti környékéről, Kiskolcsról, Nagykolcsról és Szamoskrassóról a szatmárnémeti magyar tannyelvű líceumba ingázó diákok: Bozsó Ibolya, Csomai Irén, Kajtár Anikó, Magyari Katalin, Oláh József, Oláh Sándor, Szabó Irén. Nem ez volt az első közös munkánk és nem is az utolsó, ezért a Kolcsi szavalócsoport nevet vettük fel. Így ismertek bennünket, így írt szerepléseinkről Muzsnay Árpás, Soltész József, Szabó Sándor, Ágopcsa Mariann, Bölöni Sándor, Cseke Péter és még sokan mások. Az előadás bevezetőjéből két idézet következik:
(forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum honlapja)
– „A megvalósult létezés csonkaságát feloldani csak a groteszkbe hajló fantáziának sikerül. Pl. Hétfejű sárkányt ölök én is / Ceruzával.”
– „Tilalmakat romboló indulat jelzi verseiben, hogy valódi erkölcsi értéke csak a teljes felszabadultság pillanatában magára eszmélő embernek lehet. E szabadságnak azonban csak egyik arca a gáttalan felszabadultság – másik a valóságon aratott győzelem új felelőssége, ahogy a Hunyorgó rémülettel c. versében megfogalmazza.”
„Hunyorgó rémülettel, mint pincebogár járdai fényre
hunyorgó rémülettel nézek a képre
mert jaj gyanús ez a fény, ez a szín, mint
a rabnak
ki körüllesvén szorongva érzi magát
szabadnak
midőn mögötte maradtak a cellák.”
A szatmárnémeti bemutató előadásról Soltész József írta az Utunk c. lapban: „a költészet avatta a gyermekszavalókat felnőttekké. Tisztán, csiszolatlan melegséggel csilingeltek a sorok. Hideg volt a teremben, s én úgy éreztem, hogy egy falusi szánkón vonulok a talpig befagyott jegenyék között, fel az őzbak sziklájára, le a táncos liánok mélységeibe.”
Ezt követően a környező falvakba és Nagykárolyba is eljutott az előadás. Eredmények is születtek. A különböző helyi iskolák rendezvényein a tanulók önszorgalomból elővettek Páskándi-verseket, így lett népszerű a környéken többek között a Hagyakozás, a Gyermekes, a Gólyahír, a Városom emléke mellett sok más vers.
Időrendi sorrendben a következő Páskándi-bemutató Szamoskrassóban volt 1973-ban egy Farsangi tarka-barka előadáson, ahol a Zénó és a teknős és az Önkéntes tűzoltók c. jeleneteket, a fent említett műkedvelőkkel és szamoskrassói tanárokkal játszottunk emlékezetes sikert aratva a falusi közönség előtt. A jelenetek expresszív képei ma is élénken élnek bennem.
1973-ban, Nagy Gyula még kolozsvári egyetemista éveiben, nemcsak a Páskándihoz fűződő jó viszonya miatt, hanem abszurdjainak vonzásában, a filológiai hallgatókkal bemutatta A bosszúálló, a kapus, avagy: kérjük a lábat letörölni c. tragikomikus párbeszédet.
Nagy Gyula tanár úr, Szatmárnémetibe kerülve a magyar diákszínjátszás újraszervezője és leglelkesebb apostola, számtalan fiatal tehetség felfedezője és nevelője. A Kölcsey Ferenc Kollégium magyar szakos tanáraként 1992-ben létrehozta a Magyar Diákpódiumot (Madipó). Még ebben az évben Európa térképe címmel Páskándi Géza abszurdoidokból összeállított esttel jelentkezett a Madipó. Az Európa térképe című novellát maga Nagy Gyula tanár úr, az est szerkesztő-rendezője dramatizálta. E mellett Az ügy, az Őszinte pillanat, a Tudománynépszerűsítő párbeszédek, és az Önkéntes tűzoltók c. abszurdoidok szerepeltek a Páskánd-esten. Az előadással nagy sikert arattak az első Országos Diákszínjátszó Fesztiválon (ODIF) 1992-ben.
A 90-es évek közepén ugyancsak a Nagy Gyula tanár úr vezette Madipó újabb Páskándi-bemutatóval jelentkezett, méghozzá Az eb olykor emeli lábát c. mesejátékkal. „Nem csak Kolozsváron, Szatmárnémetiben is kialakult abban az időben egy értelmiségi réteg, amely igényt tartott Páskándi abszurdjaira, és örömmel fogadott minden erre irányuló törekvést” – emlékezik Nagy Gyula már nyugalmazott magyar irodalomtanár 2018. április 14-én.
Ezzel a megállapítással szemben értelmezhetetlen a következő történet. Még Páskándi Géza életében szóba került a Vendégség c. dráma szatmárnémeti színrevitele. A hírre 1995 májusában, élete utolsó levelében lelkesen, de végrendeletszerű üzenetben ír Páskándi Géza Parászka Miklós igazgatónak és a Társulatnak: „Drága Miklós, Kedves jó Társulat! Nagy örömmel vettem a hírt Ablonczi Lászlón keresztül, hogy játsszátok a Vendégséget. Áldásom! Sőt: 1995–1998. december 31-ig úgy játszhatjátok e darabot, hogy minden tantieme-ét a szatmári Rákóczi Kollégium javára ajánlom fel. Ezt azonban a plakáton tüntessétek fel, legyen közönségcsalogató is. Nejemmel teljes és természetes egyetértésben döntöttem így. Mindenkit csókolok, ölelek sokszor. Páskándi Géza, Szatmár fia.” Amint tudjuk, az előadásból nem lett semmi. A Vendégség a mai napig nem került színre Szatmáron.
Harminckét évnek kellett eltelnie, hogy a szülőföld hivatásos magyar társulata újból Páskándi Géza-művet tűzzön műsorra, de a szerző ekkor már nem élt. Szugyiczky István az Északi Színház Harag György Társulatával törte fel a befagyott idők jegét 2000. május 19-én az Önarcképek – ujjlenyomatból című összeállítással. „Páskándi Géza életművének ismerete sajnálatosan hézagos. (…) Drámái ismeretlenek, mert a színházak nem játsszák. Költészete is az (…). Örömmel fogadtam a felkérést, hogy Páskándi halálának ötödik évfordulójára tervezett ünnepségekre szerkesszek emlékestet. Élmény volt a munka, a verseit olvasva a vele való találkozás mintha még személyesebbé vált volna” – emlékezik az összeállítás szerkesztő-rendezője Szugyiczky István. Az emlékest a Muzsnay Árpád szervezte Mi nékem az igazság? c. Páskándi – ünnepségek kertében került színre. A társulat fiatal művészei, Gajdó Delinke, Kulcsár Attila, Nagy Orbán hiteles előadásban villantották föl az ünnepelt költő verseit. Szugyiczky Istvántól nem idegen módon élő zene harmonizálta az irodalmi összeállítást Bázsa Levente fuvolaművész közreműködésével. Az előadásról Báthory Éva, a Szatmári Friss Újságban írja: „A hatvanas évek szatmári színházának legjobb pillanatait idéző előadás jóvoltából Páskándi Géza egy estére életre kelt és ismét zörgetett a túlélés kapuján. Vajon hányszor adatik meg neki ez a lehetőség?”
A későbbiekben játszották Budapesten a Vármegye Galériában, ahol a Galériát avató est volt az Önarcképek újlenyomatból és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Székházában, ahol rádiófelvétel is készült az előadásról.
Metz Katalin a Magyar Nemzet Kultúra rovatában így ír az Önarcképek – ujjlenyomatból c. összeállításról: „Szugyiczky István (…) a választott szövegekből az életmű mérföldköveit (…) szakavatottan kicövekelte. A korai és kései versein és prózatöredékein keresztül, esszéidézeteken át a szavak felfakadásáig, egymásba kulcsolódnak a versek és lírává nemesülnek puritán prózarészletek, mint egyetlen, hatalmas láncolata a költő életének. Valamennyi versben, idézetben ott van az üstökön ragadott sors és annak tükörképe. No meg az összetéveszthetetlen írói arcél. És a – lírikusoknál oly ritka – szemérmes, jobbára rejtőzködő lélek, amely »egy ágyon hál a lelkiismerettel«, kivált, ha közössége, nemzete sorsa miatt emésztődik. A drámaíróé, aki »száműzött szavak templomának« aposztrofálja a határon túli magyar színházakat.”
1982-ben (forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum honlapja)
Páskándi Géza 1994-ben A száműzött szavak temploma a határon túli magyar színház c. írásában meghatározza a szó, a szószék (ha úgy tetszik, pódium) és a színház felülírhatatlan jelentőségét a határon túli magyar kultúrában, annak fennmaradásában. „Számunkra az, hogy a színház és a templom réges-rég nem holmi metafora, hanem nyers történelmi tény, igazság, amellyel számolnunk muszáj. Hiszen, ha üldözik az anyanyelvi szót és kultúrát, ha tilos az utcán, tilos a hivatalban, tilos a táblákon, feliratokon, szülőnk és szülöttünk: a Nyelv számára mi marad hát? Csupán a Szószék és a Színpad.”
Végre 2000. november 17-én, Lőrincz Ágnes igazgatása idején az Északi Színház Harag György Társulata bemutatta az Árpád-házi triptichon utolsó darabját a László szent király című történelmi játékot. Az 1992-ben íródott darab ősbemutatóját méltó tisztelgésnek szánta a Harag György Társulat a millenniumi év alkalmával. Parászka Miklós nyilatkozatából (Szatmári Friss Újság, 2000. november 16., Ágopcsa Marianna): „Amennyiben van képregény, a László, szent király képdráma. (…) jellemző pillanatokat villant fel a történelmi főhős életéből, erőteljes drámai izzással.” Parászka Miklós rendező a társulat legjobb erőit sorakoztatta fel a szereposztásban Ács Alajossal, Czintos Józseffel, Fülöp Zoltánnal, Kovács Évával, Nagy Csongorral, Nagy Orbánnal, Rappert Gáborral, Sebestyén Abával, Tóth-Páll Mikóssal az élen.
„Parászka, mint mindig, nagyszerű munkahangulatot teremtett a pró bákon. Mi pedig, a fiatal színészekkel az élén, szívvel-lélekkel beleadtunk mindent. Emlékszem Nagy Csongorra, aki akkor kezdő színész volt, ő úgy volt Szent László, hogy valóban Szent László volt. Feledhetetlen számomra Nagy Orbán tekintete egy-egy bejövetelkor. A színész a partner tekintetéből él. Ezen az előadáson több ragyogó szemet láttam” – emlékezik Czintos József 2018. április 6-án.
Báthory Éva a Szatmári Friss Újág 2000. november 20-án megjelent számában így látta a végeredményt: „A darab megkísérli a szinte lehetetlent, életre kelteni a magyar történelem Szent István utáni korszaka egyik legjelentősebb reálpolitikusának alakját és uralkodását úgy, hogy közben Páskándi Géza is elmondhassa a magáét ember, erkölcs és hatalom viszonyában.” És még egy 18 évvel ez előtti, ma is időszerű idézet az előbbi cikkből: „László az erőskezű, széles látókörű az országa függetlenségét és belső biztonságát tizennyolc éves uralkodása alatt megszilárdította.” Az ősbemutató nem aratott átütő sikert, a „képdrámát”, az állóképek fűzérét, az erőteljes drámai izzás ellenére sem sikerült pergő előadássá éleszteni. A bérleteken kívül meghívást kapott Budapestre a Thália Színházba, ahol két alkalommal került színre.
A király köve bemutatója idején, 1968-ban (forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum honlapja)
A szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai 2007 októberében, Szilágyi Éva igazgatásának idején mutatták be Páskándi Géza Tornyot választottam c. drámájának egy részletét, a református oktatás 450. évfordulója alkalmából. Az előadást Bessenyei István színművész rendezte. A szereplők között ott volt a ma már színész Poszet Nándor mellett Pató Ferenc, Nagy Lóránd, Váncsa Tamás, Hegedűs János. A Láncos templomban, a Filharmónia termében és Hadadon láthatta a közönség.
2009. április 15-én, új Páskándi-összeállítással jelentkezett Szugyiczky István szerkesztő-rendező. A Szavak szeretőjének szült anyánk című irodalmi estet a Harag György Társulat művésznője, Kovács Éva és a már budapesti Ferenczy Csongor vitte. A bemutató színhelye a Római Katolikus Püspökség elegáns Aranyterme volt.
„A Szavak szeretőjének szült anyánk című est egy újabb portré a költőről, a szavak szerelmeséről, Szatmár hű fiáról!” – emlékezik Szugyiczky István. Hosszú életű előadás született 2009-ben, amely elért 2016. október 4-ig is, amikor a felújított Városi Színház (Északi Színház) ünnepélyes megnyitására igazán méltónak a Páskándi Géza gondolatait megidéző felújított, Szavak szeretőjének szült anyánk előadás szolgált, már Frumen Gergő, Kovács Éva, Nagy Csongor, Rappert-Vencz Gábor tolmácsolásában.
A fentiekből kiderült, hogy az elmúlt fél évszázadban kilenc alkalommal szerepelt Páskándi Géza-bemutató Szatmár megyei színpadokon. Ezekből csupán négy kötődik hivatásos művészekhez, és abból is csak két színpadi játékot jegyezhetünk. Leszögezhetjük, hogy kevés. Muzsnay Árpád konok elszántsággal tartja meg időről-időre híressé vált magas szakmai értékű tudományos tanácskozásait, így tartva életbe többek között Páskándi szellemiségét ezen a tájon. Páskándi művészetéről tehát aránylag elégségesen esik szó, de hol maradnak a művek?
A kérdésre 2000 és 2009 után 2018-ban is Szugyiczky István ad kedvező választ, ami már nem „históriává szenesült” múlt, hanem a jövő: készül a harmadik Szugyiczky-féle Páskándi összeállítás Majd és mindig csak találkozhatunk címmel, Páskándi Géza és Pinchas Müller názáreti főrabbi levelezése, valamint Márai Sándor-művek felhasználásával. Mi is várjuk az újabb találkozást, a IX. Páskándi Géza bemutatót.
