Rév és környéke kincsei

Magyar Zoltán új könyvéhez

Tapasztalatból tudom, hogy ha a főkonzulátusra meghívó érkezik Révről – egy esemény kapcsán –, akkor az csak jót jelent, mert az esemény egy értékkel bíró, és azt közvetítő alkalom, legyen szó a magyar szórvány napjáról, bármilyen megemlékezésről, kulturális rendezvényről, vagy ne adj Isten, könyvbemutatóról. Ezúttal Magyar Zoltánnak A tündérek vára. Révi népmondák című könyve bemutatójára kaptunk meghívást.

Arra a kissé parafrazáltan megfogalmazott kérdésre, hogy származhat-e valami jó Révről, azt tudom válaszolni, hogy Révről csak jó és csak szép dolog származik. Az itteni, páratlan természeti környezet mindig is megihlette az alkotók képzelőerejét a múltban is, és a már elkészült műveknek, szellemi alkotásoknak, népi kézműves remekek bemutatásának mindig varázslatos otthona volt ez a kis, de történelemben annál gazdagabb település.

Ma egy olyan könyvnek a bemutatójára gyűltünk össze, amely igazi kincs nemcsak Révnek és környékének, hanem egész Biharországnak, Erdélyországnak és a Kárpát-hazának. Ha azt mondom, hogy monda, mese, legenda, mítosz, népköltészeti alkotás, akkor valami olyasmire gondolunk, amely az időtlen múltból maradt fenn ránk, gondos kutatás révén gyűjtötték össze, rendszerezve jutott el hozzánk, hogy mi is megismerhessük. Ez egy helyénvaló állítás is, mert valóban így történik.

Így van ez, ha az emberiség nagy civilizációinak eredetmondáira – a világ keletkezését megörökítő nagy elbeszélésekre – gondolok, de így van ez, ha egy nép vagy kisebb csoport, tájegység helyeihez, személyeihez kapcsolódó történetek elevenednek meg előttünk. A 20. és 21. század embere hajlamos ezt a területet egy legyintéssel elintézni, és az mondani, hogy a múlt mesevilágának, hiedelemvilágának a történetei, istenekről, tündérekről, sárkányokról és egyéb lényekről, természetfölötti jelenségekről, a mai tudományosan gondolkodó embert csak megmosolyogtatják. Ennek semmi haszna sincs, ezt nem lehet komolyan venni, időpocsékolás ezzel foglalkozni. 

A racionalitására oly büszke ember azonban elfelejti azt, hogy ezekben a történetekben sokkal több tudás, információ jelenik meg, mint amennyi az első pillanatra látszik. Az elbeszélések, történetek ontologikusak, a lét legmélyebb szerkezeteire és összefüggéseire világítanak rá, értékek harca, a jó és a rossz, az igaz és az igaztalan, az értékes és értéktelen küzdelme világlik ki bennük. Ezek a kérdések pedig minden kor emberét érintik, mindig is aktuálisak voltak és maradnak, mert az ember lényegét érintő kérdések. 

A történetek betekintést nyújtanak a régmúlt korokba, az akkor élt emberek mindennapjaiba, természeti környezetükbe, megismerhetjük küzdelmeiket a természeti elemekkel, külső ellenséggel, betegséggel, valamint szemünk elé tárul az élet nehézségei mellett vidámságuk, hiszen megtudhatjuk, melyek voltak a derűre okot adó események, ünnepek: a betakarítás, a szüret, minden olyan esemény, amely reményt jelentett, és amely méltó volt megéneklésre és megőrzésre. Ezek pedig, ha hisszük, ha nem, hatással vannak ránk, kései utódokra is. Mert az, hogy a jelenben itt állunk, az ezer szállal kötődik a múlthoz, és meghatározza a jövőnket is. Pontosan ennek a felbecsülhetetlen tudásanyagnak a veszélyeztetettsége láttán, már a 20. század elején elindult a népi kultúra, azon belül a népköltészet, népzene, néptánc, népművészet, néphit, népszokások, népi vallásgyakorlás elemeinek, produktumainak az összegyűjtése, tudományos elemzése, rendszerezése, a folklorisztika és az etnográfia, néprajz szaktudományok keretein belül, mintegy eleget téve annak a nemzeti igénynek is, hogy az évszázados, évezredes kulturális értékeket megismerjék, feltárják, megőrizzék és megmentsék az utókor számára. 

Már akkor felismerték, hogy a 20. századi iparosodó, modernnek mondott és haladónak gondolt társadalmak felszámolhatják ezeket az évszázados, organikus képződményeket. A materialista ideológiájú totalitárius rendszerek pedig csak katalizálták ezt a folyamatot. Most pedig, ami a jövőt illeti, másfajta kihívás előtt állunk. 

„A múltat végképp eltörölni” – évtizedekig hangoztatott marxista gondolat, és a 21. századi testvérpárja, a manapság divatos „minden mindegy, vagy mindegy, hogy kik vagyunk, csak fogyasszunk” globalista-hedonista gondolat helyett épp itt az ideje, hogy a múltat a lehető legjobban megismerjük és stabilan ráépítsünk. Jó lenne, ha ez a gondolat válna meghatározóvá és népszerűvé a jelen és a jövő nemzedékének képviselői között. 

Ehhez segít bennünket hozzá ez a gyűjtemény is. A réviek megismerhetik, újraidézhetik ezeket a mondákat, melyek között szép számmal vannak történetek Mátyás királyról, az igazságosról, a tatárról, törökről, olvashatunk benne betyármondákat, Rózsa Sándorról szóló történeteket, alagútmondákat, mondákat titokzatos barlangokról, a Körös folyóról, tóról, dombról, nevezetes helyekről, kastélyokról, történeti emlékekről, híres emberekről, és felsorolni is sok lenne, hogy még mi mindenről. Ezek az évszázados történetek azt bizonyítják, hogy a révi magyarság mélyre eresztette gyökereit szülőföldje talajába. Mindig is itt akart maradni, meg akart maradni ezen a varázslatos, mesebeli tájon. 

Ehhez a megmaradáshoz azonban erő és elszántság kellett a múltban, és kell a jövőben is. Tudatos építkezés és tudatos áldozatvállalás. Mindenekfelett pedig hit ahhoz, hogy értékeinket, múltunk emlékeit képesek legyünk megőrizni.

Magyar Zoltán (jobbról) A tündérek vára. Révi népmondák című könyvét a helyi református templomban tartott ünnepi istentiszteleten mutatták be 2024. január 28-án

Ez bizonyára így fog maradni, de csak akkor, ha teljesítjük az Úristen parancsát, amelyet a Mózes II. könyvében így olvashatunk: „És mondd el fiaidnak azon a napon”. De mit is mondjunk el? Mondd el fiaidnak, lányaidnak, hogy élt és él itt egy nép, amely minden viszontagság ellenére istenhitébe, magyarságába, gazdag történelmi múltjába kapaszkodva megőrizte ezt a kis magyar világot, ezt a Tündérkertet. 

Ezzel kapcsolatos óhajom kifejezéséhez segítségül hívom Kós Károly polihisztor szavait: „Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét.” 

 

* Magyar Zoltán: A tündérek vára. Révi népmondák. Collegium Varadinum, Nagyvárad, 2023.

Új hozzászólás