Noha tudtam a készülő műről, mégis kellemes meglepetés ért, és nagy örömömre szolgált lapozni és olvasni Tóth Boglárkának és Fehér Jánosnak a közelmúltban megjelent, Sepsiszék templomainak történeti fa- és tetőszerkezetei című könyvét*. Ismert tény, hogy az erdélyi épített és tárgyi örökség kutatásának és megismerésének két pillére van: a vonatkozó írott források feltárása, értelmezése, valamint a fennmaradt emlékek és tárgyak alapos számbavétele, vizsgálata. A szóban forgó kötetben ez a két szempont szerencsésen találkozik, és kiegészíti egymást.
A kutatókról és módszereikről
Ennek a nagy földgolyónak egy szerencsés részén élünk. Örülhetünk (még) a ritmikusan ismétlődő évszakoknak; télen a növényzet és a – témánk szempontjából fontos – faállomány „alszik”, nyáron a legaktívabb, míg a tavasz és az ősz átmenetet képez az élettanilag fontos állapotok közt. Ez a változás szépen leolvasható a fa keresztmetszetén látható évgyűrűkről, melyek száma minden évben eggyel gyarapodik. A csapadék, a hőmérséklet és a napsütés esztendők rendjén változik, ebből kifolyólag az alakuló évgyűrűk sem azonosak. Egy adott földrajzi területen élő fák évgyűrűi viszont évről évre hasonló növekedést mutatnak. Ezt, az ujjlenyomathoz hasonló, bizonyos fafajtákra jellemző sajátosságot használja ki a dendrokronológia, és ennek alapján próbálja meghatározni a történeti faszerkezetek faanyagának korát, esetenként kivágásának pontos évét. Trópusi, meleg égövi tájakon, ahol hiányzik az évszakokhoz köthető növekedési ritmus, a módszer kevésbé alkalmazható. A vázolt keltezési eljárás nem újkeletű; a Kárpát-medencében és Erdélyben mégsem kapott kellő figyelmet a művészettörténeti kutatásban és a műemlékvédelemben.1 E fontos keltezési módszer egy természettudományos vizsgálat, viszont az alkalmazásához más ismeretekre is szükség van. A biológiai, erdészeti és faanyagtani ismeretek mellett elengedhetetlen az építészettörténetben, régészetben és technikatörténetben való jártasság. A vizsgálatokat végző Tóth Boglárka és Botár István régész alapképzettségű, dendrokronológiai tevékenységüket a csíkszeredai székhelyű Anno Domini Dendrolab keretében fejtik ki.2 Egyfajta régészeti kutatást végeznek a templomok, műemlékek sok esetben sötét, koszos, nehezen hozzáférhető padlástereiben, ahol olyan építéstörténeti információk3 rejlenek, melyek elengedhetetlenek, gyakran perdöntőek az épület megismerésében, az építéstörténeti korszakok megértésében. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy nem egyszerűen egy természettudományos vizsgálatról van szó, hanem egy összetett folyamatról. A fentebb említett kutatók első lépésben tájékozódnak, összegyűjtik az adott épületre vonatkozó ismereteket, majd alapos helyszíni vizsgálat alá vetik a faszerkezetet, és megpróbálják kibogozni annak építéstörténetét, a későbbi beavatkozások sorrendjét. Ezt követően teszik fel a kérdést, hogy mit vizsgálnak, mire adhat választ a dendrokronológiai keltezés. De ez még mindig csak a történet egyik fele.
A közvélemény, sőt gyakran a tulajdonosok ajkáról is halljuk, hogy nem, vagy alig maradtak fent levéltári iratok, leltárak vagy vizitációs jegyzőkönyvek, mivel korábban azokat elégették, vagy elvitték a kommunista hatóságok. Fehér János művészettörténész az ilyen és hasonló szállóigékre szokott rácáfolni, lehetőség szerint felkutatva és újraolvasva az adott emlékről minden ismert, állami vagy egyházi levéltárban őrzött, vagy akár lappangó iratot. Köztudott, hogy a fennmaradt írott források területi, de főként időbeni megoszlása igencsak egyenlőtlen. A könyvben bemutatott, vizsgált terület alig őriz középkori írott forrást, elszórtan maradt fenn 17. századi anyag, viszont a 18. század közepétől a kutatható iratok mennyisége egyre jobban duzzad, míg a 19. századból már bő forrásanyaggal rendelkezünk. A művészettörténész szerző kutatási módszerének néhány, igencsak pozitív szempontját emelném ki. Korhatár nélkül igyekszik összegyűjteni, rendszerbe illeszteni az egy adott épületre vonatkozó információkat, a kezdetektől egészen a közelmúltban elvégzett helyreállítási munkálatokig. A forrásokat próbálja ellenőrizni, újraolvasni, a már korábban leírt következtetéseket, fordításokat és értelmezéseket pedig sok esetben helyesbíti, javítja. Azon művészettörténészek sorát gyarapítja, akik nem csupán egy adott korszak vagy műfaj kutatására összpontosítanak, hanem korhatár nélkül, kerek építészettörténeti, művészettörténeti összefoglalót készít, mely nagymértékben segíti az adott műemlék megismerését, helyreállítását. Sőt mi több, nemcsak íróasztal mellett, vagy levéltárakban kutakodik, hanem jól ismeri az épületeket is, a helyszínen tüzetesen megvizsgálja a felmerülő kérdéseket akár többszöri helyszíni kiszállással, esetenként építészeti falkutatást is végez.
A könyvről
A kutatást összegző könyvben 35 sepsiszéki település 44 templomáról olvashatunk. Fontos, hogy felekezetre való tekintet nélkül vizsgálja az adott területen a magyar történeti egyházak templomainak építéstörténetét és – ezen belül – a faszerkezetek készítését. A Sepsiszék templomaira vonatkozó szakirodalom elég szegényes. Néhány templom a falképei vagy várfala kapcsán már korábban felkeltette a szakma érdeklődését, és készült róluk részletesebb ismertető, viszont összességében a régió ismeretlen, számos területe fehér folt a szakirodalomban. Az is sokatmondó részlet, hogy a vizsgált 44 templom közül mindössze 23 szerepel a hivatalos romániai műemlékjegyzékben. A templomokban minden esetben dokumentálták a tetőszerkezetet (némelyik templomban két különálló faszerkezet van a hajó és a szentély felett), közülük 30 esetében történt dendrokronológiai vizsgálat, ezen kívül famintákat vettek kormeghatározásra a két kálnoki haranglábból, továbbá kilenc templom mellett álló harang- és kaputorony, illetve két templom körüli kőfal korabeli faelemeiből.
A bevezetőben a kutatás kereteiről, kutatástörténetről olvashatunk. A továbbiakban a dendrokronológiai kormeghatározás ismeretlen, avagy kevesek számára ismert világába vezet be a szerző, majd a technikatörténet, faanyagmegmunkálás és faanyagismeret részleteit mutatja be. Terjedelmesebb fejezetben ismerteti a vizsgált fedélszerkezetek formai, szerkezeti alakulását a 16. századtól egészen a 20. századig. A magyar nyelvű megnevezések, pontos szakkifejezések meghatározásánál a szerző nehézségekbe ütközött, mivel magyar nyelvű szakirodalmunk e téren hézagos. A korábbi hagyományokkal4 szakítva, a német nyelvű szakirodalmat vette alapul mind a kifejezéseknél, mind a szerkezeti típusok ismertetésénél. Ennek alapján a fedélszerkezeteket torokgerendás és szelemenes típusra osztotta, majd a torokgerendás szerkezeteket tovább taglalva állószékes és dőltszékes, illetve további típusokba sorolta. Ez utóbbiaknak számos változata megtalálható a vizsgált területen. Külön fejezetben olvashatunk az ácsjelekről, melyek a kutatási téma szempontjából kiemelten fontos készítéstechnikai jegyek, de mindeddig a kutatás nem szentelt kellő figyelmet a felmérésükre, vizsgálatukra. Közel száz évvel ezelőtt Debreczeni László épületfelméréseinél találkozunk ezek rögzítésével, szép rajzaival,5 viszont értelmezésükről, kontextusba helyezésükről jelen kötetben olvashatunk. Ezek az ácsjelek a készítés folyamatáról, a munkát végző mesterekről, későbbi beavatkozásokról árulnak el fontos részleteket. Találunk köztük rovást, római vagy arab számjegyet, többnyire bevésve, néha festéssel jelölve.
A művészettörténész által jegyzett fejezetben kronológiai sorrendben olvashatunk a kutatott terület legkorábbi fedélszerkezeteiről, fafödémeiről, haranglábairól és más különleges faszerkezetekről, például az adott területre jellemző faboltozatokról. Ácsok, ácspallérok életútjai, műhelyei körvonalazódnak, szerencsésen fennmaradt szerződéseknek, számadásoknak köszönhetően. A tanulmány egyik érdekes fejezete azt az átmeneti korszakot ismerteti, mutatja be, amikor a céhes kötődésű vagy azon kívüli ácsmesterek által megépített szerkezeteket a Gubernium, pontosabban az Aedilis Directio (egyfajta építésügyi igazgatóság) ellenőrzése alatt álló geometrák (mérnökök) tervezik. Az írott források is megerősítik, hogy ezen a területen, de mondhatni, a teljes székelyföldi emlékanyag művészettörténeti, építészettörténeti elemzésénél sem tekinthetünk el a közeli német, szász hatástól. A „száraz” történeti adatokat olvasmányos kultúrtörténeti kontextusba helyezi a szerző, és olyan érdekességekről is beszámol, hogy hogyan bontottak tornyot kerekes kossal, miért alacsonyak a toronysisakok a sepsiszéki templomoknál, miért készültek faboltozatok a korábbi kőboltozatok helyett, miért maradt kevés harangláb a környéken, vagy éppenséggel mennyi volt a szavatosság az elvégzett munkára az adott időszakban.
tetőszerkezetének részlete. Kép a könyvből
A dendrokronológiai keltezéseket összevetve az írott források elemzésével, elmondhatjuk, hogy ezek nemcsak kiegészítik, hanem sok esetben igazolják és megerősítik egymást. Az is bebizonyosodott, hogy a dendrokronológiai keltezés, mint különálló kutatási módszer, nélkülözhetetlen az épület- és művészettörténeti kutatás szempontjából.
A könyv legterjedelmesebb része a – két szerző által összeállított – adattár, ahol rövid útmutató után, betűrendbe szedve, példásan rendszerezett ismertetőt olvashatunk minden egyes vizsgált templomról. Az építéstörténeti adatok tömör vázolását követően a tetőszerkezetek, faszerkezetek ismertetése következik. A táblázatba rendezett információhalmaz nagy, mégis követhető, ezáltal kötetünk egy jól használható kézikönyv jelleget nyer. Minden egyes szerkezetnél méretarányos rajzot találunk a fő- és mellékszaruállásokról, és néhány, jól kiválasztott, szemléletes fényképet. A dendrokronológiai mérés eredményeit is táblázatba rendezte a vizsgálatokat végző szerző. Ezáltal jól leolvasható a mintavétel helye, a faanyag meghatározása, a minta évgyűrűszáma és keltezése. Nem győzzük hangsúlyozni a könyv következetes szerkesztését, áttekinthetőségét, érthető, helyes nyelvezetét. Ezáltal nemcsak a szakember, hanem a műfajban kevésbé jártas érdeklődő is pontos eligazítást, választ kap kérdéseire. Pontos hivatkozások, bő jegyzetelés gazdagítja nemcsak az adattárat, hanem a teljes kötetet.
A könyv a budapesti Teleki László Alapítvány és a kolozsvári Exit Kiadó közös gondozásában jelent meg. Az utóbbi teológiai szakkönyvek kiadására szakosodott, ezért nagy örömünkre szolgál, hogy erdélyi vonatkozású művészeti, építészeti és néprajzos témakörben is megjelentet hasznos könyveket. A Teleki László Alapítvány6 (egyben a dendrokronológiai kutatás megrendelője is) közel három évtizedes fennállása óta szerencsés, de gyakran sanyarú időkben is egy állami szakintézmény munkáját, tevékenységét próbálja pótolni néhány fős munkaközösségével, különösképpen konferenciák szervezése és szakkönyvek kiadása által. Az Alapítvány gondozásában számos olyan művészettörténeti, építészettörténeti kiadvány jelent meg, amely pótolhatatlan a Kárpát-medencében a művészettörténeti kutatás és a műemlék-helyreállítások terén.
A könyvet szakmailag Kovács András művészettörténész lektorálta. Közismert, hogy Erdélyben sokunk számára megnyugtató, ha András átolvassa a kéziratot, gyomlálja a tévedéseket. Kívánunk neki sok egészséget és türelmet, hogy ezután is sok sajátos humorú szakmai levéllel, útbaigazítással tudja segíteni munkánkat.
A könyv elsősorban művészettörténészeknek, műemlékvédelmi szakembereknek szól, kiegészíti a hézagos ismeretanyagot, segíti a kutatást, de hatékonyan szolgálhat a helyreállítások megtervezésében és kivitelezésében is. A tulajdonos és a helybéliek fontos, megbízható információt szerezhetnek a templomokról, értékeikről. Nem utolsósorban, a környékre tévedő látogató is rövid, tömör útbaigazítást kap a műemlékről, és részletesebbet a faszerkezetekről, padlásterekről. A szerzőknek nem rejtett szándéka, hogy felhívják a figyelmet ezekre a faszerkezetekre, alaposan dokumentálva őket abban a reményben, hogy ezáltal hozzájárulnak megőrzésükhöz, fennmaradásukhoz.
A könyv kiadását Kovászna Megye Tanácsa, illetve a fenntartása alatt álló Székely Nemzeti Múzeum támogatta, felismerve, hogy a könyv fontos támpont a környék kultúrtörténetének megismerésében, sokat segít a bemutatott műemlékek, templomok fenntartásában, helyreállításában és szakszerű megőrzésében.
Mindenekelőtt köszönet illeti a szerzőket, akik a kutatást elvégezték, és rendszerezve, áttekinthetően a közösség szolgálatára bocsátották. Köszönet illeti továbbá a családtagjaikat, akik segítették őket munkájukban, ugyanakkor elnézték azt a sok családtól elrabolt időt, amit a kutatás és a könyv megírása felemésztett.
A könyv talán egyetlen szembetűnő „hiányossága”, hogy magányos ezen a területen. Reméljük, hogy a közeljövőben a kutató szerzők kellő szellemi és anyagi támogatást nyernek, hogy Székelyföld, Szászföld és Erdély más régióinak az emlékanyagát is hasonló szellemben és rendszerben kutathassák, és a feldolgozott anyag kiadásra kerüljön, mert ezáltal valamivel teljesebb képet nyerünk a gyorsan pusztuló, napról napra fogyó épített örökségünkről.
*Tóth Boglárka – Fehér János: Sepsiszék templomainak történeti fa- és tetőszerkezetei. Teleki László Alapítvány – Exit Kiadó, Budapest–Kolozsvár, 2024.
Jegyzetek
1 A teljesség igénye nélkül, pusztán két kutatást említenénk: Alexandru Babos és Olafur Eggertsson máramarosi fatemplomokon végzett kutatásai (Olafur Eggertsson – Alexandru Babos: Dendrochronological dating in Maramureș with special emphases on objects from the Maramureș museum in Sighetul Marmației, Romania. Revista Tradiții și Patrimoniu 2–3. 2003. 40–49.), valamint a hégeni evangélikus templom padlásterében szerencsésen fennmaradt, többnyire bükkfából készült ládaegyüttes vizsgálata, melyet a hildesheimi egyetem tanárai és diákjai végeztek (Mirja Harms–Franziska Franke – Peter Klein: Der Henndorfer Truhenfund. Dokumentation und Datierung von 127 gefassten siebenbürgischen Truhen des 15. bis 18. Jahrhunderts. Hildesheimer Beiträge zur Erforschung und Erhaltung von Kulturgut. I. Hrsg. Gerdi Maierbacher-Legl. Siegl–München. 2012.).
2 Korábban Erdélyi Dendrokronológiai Laboratórium. Kutatásaikról, tevékenységükről, az eredményekről és publikációkról lásd bővebben: https://dendrolab.ro/hu
3 Számtalan esetben a torony keleti falán, mely csak a padlástérből vizsgálható, maradt fenn a hajdani templomhajó tetősíkjának lenyomata; máskor a későbbi, 17–18. századi boltozatok fölé, a padlástérbe került falkoronák falfestményeket, gerendafészkeket és más építési lenyomatokat őriznek.
4 A fedélszerkezetek kutatásában, ismertetésében és helyreállításában fontos szerepet játszott a kolozsvári műemlékvédő iskola, mely Szabó Bálint és munkatársainak a tevékenysége köré alakult. Ennek keretében számos kiadvány, szakszótár látott napvilágot. Ennek a tevékenységnek köszönhető, hogy a romániai műemlékvédelmi helyreállításoknál, terveknél és engedélyeztetéseknél egyáltalán számba veszik ezeket az értékes, fontos faszerkezeteket. Kiadványaikban a fedélszerkezetek jellegét típusát nagy művelődéstörténeti korszakok szerint csoportosítják. Lásd bővebben: http://www.utilitas.ro, https://www.transylvaniatrust.ro
5 Debreczeni László az Erdélyi Református Egyházkerület megbízásából 1928 és 1937 között készített, példaértékű, a mai napig követendő szemléletet képviselő, több száz templomra kiterjedő felméréseit az egyházkerület őrzi: Darkó–Debreczeni gyűjtemény az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában. G 1-es fond. Debreczeni László vázlatkönyvei 1928–1937. 10 kötet.
6 Lásd bővebben,
