Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.
Bemutatok néhány kőfajtát a felhasználhatóságuk szerint. Egyik legelterjedtebb, legfelhasználtabb közülük a homokkő: üledékes kőzet, amelynek színe a világos barnától a zöldes feketéig terjed, réteges szerkezetű, ezért jól hasítható. Az ókor kedvelt építő anyaga. Egyiptomban, a Római Birodalom területén nagymértékben használták templomok, síremlékek, obeliszkek, diadalkapuk építésére. Ebből a kőből voltak kialakítva Egyiptomban a Királyok völgye sziklába faragott síremlékei és Petra romváros Jordániában. A mészkő szintén üledékes kőzet, amely fehér, sárga, vörös, szürke és fekete árnyalatokban is előfordul. Tartalmazhat szerves anyagokat, csigák és más tengeri élőlények nyomait. A mészkő kedvez a barlangok kialakulásának, mivel a víz hosszas alakító munkájával üregeket formál benne. Románia területén sok mészkőbarlang található – Torda közelében, a Tordai-hasadékban is találhatók barlangok. Az ősember számára a barlang jó menedéket biztosított. A mészkő egy része jól faragható, használják építkezésekhez és szobrok készítésére. Van olyan mészkő, ami égetéssel mésszé alakul, a színes mészkövek pedig festékek előállítására is alkalmasak.
A márvány kemény kőzetként ismeretes, mészkőből alakult hő és nyomás hatására. Csiszolva fényes felületet ad. Már az ókortól építkezésekhez és szobrok készítésére használták. Nálunk, Ruskicabányán nagy mennyiségben megtalálható a fehértől sötét rózsaszínig terjedő színekben. Híres Olaszországban a carrarai, Görögországban pedig a pároszi és pentelikoni márvány. Ma is használják szobrászatban, építkezésekben, falak, padlózatok díszítésére, mert színével, mintázatával esztétikai hatást vált ki. A gránit mélységi, magmás kőzet, amely nagyon kemény, és csiszolással fényes felületet ad. Alkalmas szobrok és sírkövek készítésére. A kemény kövekhez tartozik az andezit és a bazalt is. Ezeket a vulkanikus kőzeteket építkezéseknél, útépítésnél használják, de a szobrászok is kedvelik. A Hargita-hegységből hozott andezitből sírköveket is faragnak. Én szobrot faragtam andezitből, mert kemény, időtálló kő.
A drágakövek a kövek egy különleges csoportját képezik, amelyekhez a legrégibb időktől hiedelmek fűződnek.
Különleges körülmények között keletkeztek, amihez a hőmérséklet, a nyomás és az összetétel járult hozzá. Nagyrészük szervetlen eredetű, de van néhány, amelyik biogén ásványi anyagokat tartalmaz, mint a gyöngy, korall, borostyán. A legértékesebbek a kemény drágakövek, mint a gyémánt, a smaragd, a zafír, az akvamarin vagy a berill. A gyémánt átlátszósága, fénye tökéletes, árnyalata a színtelentől a feketéig terjed. A földköpeny kéreg alatti rétegeiben, legalább 140-150 kilométeres mélységben keletkezik, és vulkáni kitöréssel kerül felszínre.
A jadeit és a nefrit a legrégebben ismert drágakövek. A jadeit nagyon kemény, és biorezonanciás sajátsága van. Szobrokat, misztikus tárgyakat, amuletteket készítettek belőle. A természetgyógyászatban gyógyító kőnek használják ma is. Színe zöld, de előfordul más árnyalatokban is. A nefrit színe hasonlít a jadeit színéhez, rostos összeszövődő felépítése miatt mindkettő alkalmas áttört formák kialakítására is. A nefritből az őskorban kőbaltát is készítettek, de ma is feldolgozzák – ékszereket, dísztárgyakat, gyógyító köveket készítenek belőle.
Az emlékköveknek és sírköveknek jelentős történelmi-néprajzi dokumentáló szerepe is volt. Az őskortól kezdődően az emberek hagytak hátra emlékoszlopokat, sírköveket, amelyek a kő tartósságának köszönhetően fennmaradtak. A stonehenge-i emlékhely Angliában található, és időszámításunk 5000 évvel készíthették. A tudósok szerint kultikus, csillagászati szempontok játszottak közre, és a korabeli törzsek közös összefogásával volt lehetséges az óriási kövek odahelyezése. A Húsvét-szigeten található kőből faragott fejek magassága a 10 métert is eléri. Valószínűleg az ősöket ábrázolják, akiket a szigetlakók védőknek tekintettek. Az írás felfedezésével az emlékoszlopokat, sírköveket feliratokkal látták el. 1799-ben találták meg a rosette-i követ, amelynek segítségével megfejtették a hieroglif írást. A kő az időszámítás előtti időkből származik, görög és egyiptomi hieroglif írást tartalmaz. Temetőink sírkövei is sokat segítenek történelmi adatok feltárásában, de a díszítő motívumok is értékesek.
Nézzünk szembe a hegyekkel, a kősziklákkal kapcsolatos elképzelésekkel, amelyek a legrégibb időktől elkísérik az embert. A mindenkori ember képzeletében a hegy az erőt jelentette, az éghez való közeledést. A görög istenek Görögország legmagasabb hegyén, az Olümposzon laktak. A zsidó hagyomány szerint Mózes a Sínai-hegyről hozta a tízparancsolatot. A mai ember is kivetíti eszméit, elképzeléseit a hegyekre. Ilyen például az Amerikai Egyesült Államokban a négy nagy államelnököt – George Washingtont, Thomas Jeffersont, Abraham Lincolnt és Theodore Rooseveltet – bemutató Rushmore-hegy, Dél-Dakota államban. 1927-ben kezdték faragni gránitba, 18 méteres nagyságban a volt elnökök portréit, és 14 év alatt készültek el vele. Ma nemzeti emlékhely, évente kétmilliónyi ember látogatja. Ilyen sziklába faragott szobrok más országokban is találhatók. A ma embere is szívesen szemléli ezeket a különleges alakzatokat, mert ezek örök kapcsolatban maradnak az anyatermészettel.
Napjainkban a kő helyett a cement lett az első számú építőanyag. Ma is használják a követ az építésben, de kiemelik esztétikai szépségét is. Összhangba hozzák más anyagokkal, mint a fémekkel, az üveggel és az ősidőktől használt fával. Az ember célja az, hogy jól érezze magát ezekben az épületekben, hogy kerülje az elidegenedés érzését. És mivel az ember szereti a követ – a kicsi kavicstól kezdve a nagy kőszikláig –, így ez az emberhez közelálló anyag maradt, ezért az épületek falait kövekből vágott lapokkal borítják, mert esztétikai élményt nyújtanak. Tudjuk, hogy a kő a szobrászat fő anyaga volt az ókorban, a középkorban és az ezt követő korokban is. Ma már nagymértékben használják a szobrok készítésére a fémeket, de a kő ma is a terek, parkok kedvelt dísze, legyen az egy szobor, vagy a természet által kialakított forma.
Az emberen kívül a természet is munkálja a követ a maga módján. Itt gondolok a Kolozsvár melletti Feleki-tetőn található kerek kövekre, amelyek Kolozsvár parkjaiban is láthatók. De én láttam érdekes víz által megmunkált köveket Makfalván, a Református Parókia udvarán, amik a Küküllőből lettek kiemelve. Szép gyűjteményt láttam a Maros megyei Kőrispatakon, a Szalmakalap Múzeum udvarán. Meggyőződésem, hogy sokan gyűjtöttek hasonló, természet által kialakított köveket, mert elnyerték a tetszésüket a különleges, fantáziát megindító formák. Ezek a természet által megmunkált kövek néha arra indítják a szobrászokat is, hogy kevés közreműködéssel szobrokat alakítsanak ki belőlük.
Sok szobrász emlékezett meg a kőről. Michelangelónak tulajdonítják az a mondást, hogy a kőben benne van a szobor, csak a fölösleget kell eltávolítani – a fölösleg eltávolítása után a kész szobornak meg kell tartania a kő tömörségét, egységét. Medgyessy Ferenc, debreceni szobrász is hangsúlyozta a kő tiszteletének fontosságát, Fekete József pedig ezt írja egy helyen: „A kő és márvány sajátosságai, szokásai állandóságot mutatnak, amelyek olyanok, mint a törvények. Ha a szobrász éveket tölt velük egy intim magányban, kibontják szívüket, és eltűnik ellenséges magatartásuk. A szobrász kezdi érteni nyelvüket, kérdéseire pedig mélységes megértéssel válaszolnak.” (Mircea Toca: Iosif Fekete, Editura Meridiane, 1977)
