A Játékgépek című előadás bemutatója a Tranzit Házban

A Reciproca Egyesület a Tranzit Házzal együttműködve bemutatja a Játékgépek című előadást, 2024. szeptember 11-én és 12-én, 19:00 órakor a Tranzit Házban, a Gh. Barițiu/Malom utca 16 szám alatt.
Az előadást olyan valós kampányok és marketingstratégiák ihlették, amelyekben a szerencsejátékokkal foglalkozó cégek egyre inkább a profitszerzés eszközeként próbáltak felhasználni az olyan feminista fogalmakat, mint a "nemek közötti egyenlőség" vagy az "empowerment". Az előadást október folyamán további két alkalommal műsorra tűzik, ezek időpontjairól később értesítik a közönséget.


Luiza, a BrightSpark ügynökség tulajdonosa, Dana, a reklámszakértő és Ana, a fiatal, feltörekvő vállalkozó számára a MegaWin a nagy lehetőség, hogy felvirágoztassák kis startupjukat. Az empowermentről és feminizmusról szóló heves beszélgetések, a Carinával, egy sikeres influencerrel és online közösségépítővel való együttműködés és
egy váratlan perspektíva megjelenésének közepette a kampány egy „olyan közösséget ígér, amely inspirál". A három nő számára a kampány siker a diadal és az összeomlás közötti vékony határvonalat jelenti.
Ioana Sileanu, dramaturg: „Romániában a nők kisebbségben vannak a szerencsejátékosok között, és ez jövedelmező lehetőséget jelent az üzemeltetők számára. Edward Bernays 1929-es taktikájához hasonlóan, amely a nők számára
korábban tabunak számító dohányzást a felszabadulás szimbólumává tette, az üzemeltetők most a liberális feminizmust használják arra, hogy a szerencsejátékokat kívánatosnak és „közösségépítőnek" reklámozzák. Igyekeztem ezeket a manipulatív mechanizmusokat megragadni a szövegben, miközben teret hagytam a sebezhető,
emberi perspektívának is, amely ebbe a történetbe belekeveredik."
Mihai Lukács, rendező: „A színház maga is egy kaszinó, azáltal, hogy lélekhashajtókat (empátia, azonosulás és egyéb narko-szentimentális mechanizmusokat) nyújt, de a feloldása sosem eszképista menekülés, hanem szórakoztató és tanulságos, valamint az elidegenedés problémáját is felveti és megkérdőjelezi, túl a színháztermeken. Anélkül,
hogy happy endet vagy illuzionista narratív struktúrát kínálna, az előadás dialektikus ellentmondásokat hangsúlyoz, azáltal is, hogy megidézi az 1970-1980-as évek tánczenéjének optimizmusát, amely erőteljes felhívást is intéz egyben annak a világnak a megváltoztatására, amelyben élünk."
----------------------------------------------------------------------------------

A színpadon Andreea Bolovan (Luiza), Alina Mișoi (Dana), Denisa Tudora (Ana) és Cristina Bordeianu (Carina).
A díszlet és a jelmezek Oana Maria Pop munkái: „A díszlet egy szürreális kaszinót mutat be bársonyfüggönyökkel és villogó fényekkel, vonzó hangulatot teremtve. A műanyaghulladékkal teli óceáni árkokra emlékeztető vonalakkal jelölt padló kontrasztban áll a csillogó homlokzattal, kiemelve a fogyasztás és a függőség negatív hatásait. Ezt tovább hangsúlyozzák a jelmezek, amelyek a szerencsejátékról szóló chat-szövegeket mutatják, míg a rózsaszín és a kék árnyalatai a darabban tárgyalt nemi kérdéseket szimbolizálják."
A világítást Cătălin Filip tervezte, a hangvilág és zenei újraértelmezés Emil Gherasim munkája.
---
Az előadást román nyelvű, magyar és angol fordítással. A magyar fordítás Seprődi Attila, az angol Ioana Sileanu munkája.
Jegyek online kaphatók az eventbook.ro/theatre/tickets oldalon, valamint az előadás napján közvetlenül a Tranzit Házban (a szabad helyek függvényében, csak készpénzfizetéssel).
További részletekért vagy kérdésekért látogasson el a Reciproca Egyesület honlapjára:
https://www.facebook.com/events/713176194301791/.
A művészeti csapatról:
Ioana Sileanu, drámaíró és kulturális menedzser, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett mesterdiplomát Média Produkció szakon, egy másik diplomát pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, drámaírásból. Első darabja, az Üvegből 2016-ban második helyezést ért el a Scena.ro magazin által szervezett
EQUAL feminista drámaíróversenyen.
2017-ben megnyerte az eurOpinions drámaíró-pályázatot, és Corp delict című rövid darabját a másik 4 nyertes szöveggel együtt egy kollázs-előadásban állították színpadra a Nemzeti Színházban a 3G Színházzal együttműködésben.
Színház- és filmkritikai cikkeket publikált olyan kiadványokban, mint a Scena.ro, Yorick.ro, Gazeta de Arta Politica, Art Act Magazine, Taste of Cinema, miután 2010-ben megnyerte a Scena.ro magazin Young Critical Force versenyét.
Mihai Lukács rendező, a Dialektikus Központ elnöke és a budapesti Közép-európai Egyetem összehasonlító gender tanulmányok doktora. Művészi munkássága helyi ellentörténeteket és affektív archívumokat vizsgál, olyan témákkal foglalkozik, mint a romák és nem romák viszonya, a menekültválság, a nyilvános megaláztatás és a szexuális felszabadítás.
Számos kutatási ösztöndíjat és díjat kapott, többek között a Kali Tras/Fekete Félelem és a MAMA című előadásaiért. Cikkeket publikált különböző szakfolyóiratokban, például az Analize Journal of Gender and Feminist Studies és a Baricada című folyóiratokban.

A teljes csapat
Játsszák: Andreea Bolovan, Alina Mișoc, Denisa Tudora, Cristina Bordeanu
Írta: Ioana Sileanu
Rendezte: Mihai Lukács
Díszlet & jelmez: Oana Maria Pop
Light design: Cătălin Filip
Zene: Emil Gherasim
Magyar fordítás: Seprődi Attila
A Reciproca és a Tranzit Alapítvány produkciója

 

A Reciproca Egyesületről és a Tranzit Házról, a „Játékgépek” előadás
producereiről


Tranzit Ház
A Tranzit Házat 1997-ben alapítottuk az egykori Poale Tzedek zsinagóga épületében, amelyik már évtizedekkel korábban elvesztette eredeti funkcióját. A cél egy kortárs kulturális központot létrehozása volt, amin keresztül ezt a helyszínt újra bekapcsolhattuk a város vérkeringésébe.
A Tranzit Ház egy befogadó és elfogadó közösségi tér létrehozásának az alapgondolatából született. A hely emlékezetét nemcsak a helyi zsidóság múltjának és jelenlétének a felmutatásával őrizzük, hanem a társadalmi kirekesztéssel szembeni állandó aktív tevékenységünkkel is. A Tranzit Ház egy nyitott tér, a váratlan, meglepő
találkozások helyszíne, ami egy olyan többnyelvű kommunikációs gyakorlatot gerjeszt, ami lehetővé teszi a generációkon és etnikai határokon átívelő együttműködést úgy, hogy egyben erősíti a közösségi kohéziót.
A Tranzit Ház a régió egyik legnagyobb múlttal rendelkező független kulturális intézménye. Fennmaradása azoknak a belső és külső munkatársaknak, partnereknek és támogatóknak köszönhető, akik bele építették elképzeléseiket, terveiket, és akik munkájukkal, gondoskodásukkal és anyagi befektetéseikkel, támogatásukkal életben tartották az utóbbi 26 évben.


Reciproca Egyesület
A Reciproca egy 2014-ben Kolozsváron alapított kulturális egyesület. Kutatási és alkotói platformok, színházi előadások és videoművészeti projektek létrehozására és koprodukciójára, kiadványok készítésére és művészrezidenciák kialakítására összpontosít.
A Reciproca kezdeményezte a Focus Atelier nemzetközi platformot (a kortárs művészet kutatásának és fejlesztésének platformjaként); a Țuhaus: Erőforrások; Történetek; Dialógusok platformot (a romániai büntetés-végrehajtási rendszer kutatásának szentelve, amely „belülről jövő" történetek összegyűjtését és terjesztését
célozta meg), valamint a „TROC – Nevelési Színházi Hálózatot (amely egy, a pedagógiai színháznak szentelt platform).
A projekt társfinanszírozója a Nemzeti Kulturális Alapkezelő Igazgatósága (AFCN) és a Kolozs Megyei Tanács.
A projekt nem feltétlenül képviseli a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának, vagy Kolozs Megye Tanácsának az álláspontját. Az AFCN és Kolozs Megye Tanácsa nem felelős a projekt tartalmáért, illetve a projekt eredményeinek felhasználásáért. Ezek teljes mértékben a támogatott felelősségét képezik.

Új hozzászólás