„Százszor is feláldozta volna magát”

Nagysándor József már hetekkel az 1849. október 6-ai drámai megtorlások előtt tisztában volt azzal, hogy valószínűleg kivégzik, ennek ellenére egy pillanatig sem gondolt arra, hogy elhagyja a süllyedő hajót. Nem tartozott a legkiválóbb magyar hadvezérek közé, ugyanakkor joggal tekinthető a magyar függetlenségi gondolat egyik legkövetkezetesebb hívének, aki nem írt sajtócikkeket, nem tartott hangzatos beszédeket, szükség esetén viszont mindig a haza szolgálatába állt. Néhány honvédtábornok a véletleneknek vagy a hatalomvágynak köszönhetően jutott el a mártíriumba, a nagyváradi születésű Nagysándor Józsefet viszont szépen kibontakozó, sikeres katonai pályaíve, valamint egyenes, tántoríthatatlan jelleme mintegy predesztinálta a vértanúhalálra.

Dr. Fleisz János nagyváradi történész idén augusztusban megjelent kötetében¹ tudományos alapossággal tárja elénk Nagysándor József honvédtábornok magán- és katonai életének főbb szakaszait, a szabadságharcban betöltött szerepét, mártírhalálának körülményeit, valamint emlékezetét és kultuszát. A könyvet dr. Velkey Ferenc történész, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete egyetemi docense mutatta be a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján. A bemutatón közreműködött Meleg Vilmos helyi színművész is.

Fleisz János 2004-ben már megjelentetett egy részletes munkát² Nagysándor Józsefről, és eredetileg úgy tervezte, hogy a jelenlegi kötet az akkori kötet bővített, átdolgozott változata lesz. Kutatásai során viszont folyamatosan új dokumentumokra bukkant, amelyek más megvilágításba helyezték a negyvennyolcas honvédtábornok életútját, így jelentősen átdolgozta a tizennyolc éve megjelent kiadványt. „Sok különbség van a két kötet között. Fleisz János új forrásokat rendelt a kötethez, valamint helyenként önkorrekciót is gyakorolt, hiszen a történeti-tudományos diskurzus alakult a 2004-ben megjelent mű óta, és az eltelt tizennyolc évben a negyvennyolcas történeti anyagok felszínre hozása is szép iramban haladt” – mutatott rá Velkey Ferenc a kötet újdonságaira.

A 380 oldalas könyv első fejezetében Nagysándor József életrajza olvasható. Az új források felkutatásával Fleisz János többek között végleg tisztázta azt, hogy a honvédtábornok nem 1804. október 17-én, hanem 1803. augusztus 19-én született, és a nevét egybeírt, tehát Nagysándor József változatban használjuk helyesen. Az olvasót számos idézet segíti abban, hogy megismerje a vértanú életútját, kirajzolódjon előtte Nagysándor személyisége és gondolkodása; emellett egy romantikus szál is kibontakozik előttünk, ugyanis a kemény stílusú katonai levelek mellett Nagysándor József érzelmes hangvételű írásokat is címzett, mégpedig unokahúgának, későbbi menyasszonyának, Schmidt Emmának. „Az a nagyon bensőséges levelezés, amely fennmaradt az utókornak, egy mélyen érző, nagyon gondoskodó, a kölcsönös szerelemben önmagát megtaláló férfi képét rajzolja ki előttünk” – mutatott rá Velkey Ferenc.

Fleisz János nem a szűken vett helytörténetírásra, hanem egy helyi tér gazdag feldolgozására törekszik. Dokumentarista stílusú történész, aki nem lektűr történelemkönyvet ír. Az életút dokumentumokkal fel nem tárható, ködös, hiányos darabjait nem szövögeti tovább a történészi képzelőerőt felhasználva, helyette megáll a forrásoknál és a tényeknél, és csak annyi következtetést von le belőlük, amennyit azok megengednek. Az anyagok és források egybefűzése, valamint az azokra érkező szerzői reflexió vezeti a történetszálat. Az idézett forrásokat a kiadvány utolsó részében helyet kapott dokumentumtárban ismerhetjük meg, amely a kötet mintegy harmadát teszi ki.

A könyv második nagy fejezete logikusan felépített és jól követhető módon tárgyalja Nagysándor József katonai előrehaladását, amelyben kirajzolódik előttünk a vezérőrnagyi rangig emelkedő pályaív. Fleisz János munkája révén elénk tárul az a rendkívülinek tűnő jelenség – amely az 1848–49-es események során mégsem számított egyedinek –, miszerint egy katona a kapitányi rangtól a tábornoki rendfokozatig jut mindössze nyolc hónap alatt, miközben olykor harminc év is szükséges ehhez a rangemelkedéshez.

Nagysándor József már tizenöt évesen megkezdte szolgálatát hadapródként az osztrák császári hadseregben; előbb tüzér-, majd huszáralakulatoknál szerzett érdemeket, de betegsége miatt már 1844-ben nyugállományba kényszerült huszárkapitányként. A forradalom kitörése után egykori barátai, katonatársai, bizalmasai felkérték, hogy álljon újra a haza szolgálatába. Nagysándor József korábbi katonai szolgálatáért kiérdemelt nyugdíjával kényelmesen élhette volna tovább az életét, azonban a nemzet iránti elkötelezettsége és hivatástudata máshová szólította. Már 1848 áprilisában jelentkezett a nemzetőrségbe, ahol őrnagyi rangot kapott, majd Kiss Ernő és Damjanich János oldalán harcolt a délvidéki szerbek ellen. Az egészségügyi állapota ekkor már nagyban megnehezítette azt, hogy huszárként lovagoljon, és nagy erőfeszítésébe került neki a szolgálatteljesítés is. Velkey Ferenc kiemelte, hogy Nagysándor József testi felépítése és egészségügyi állapota már nem tette teljesen alkalmassá a hadviselésre, mégis, amikor kellett, minden fájdalmát felülírva teljesítette a rá bízott szolgálatot.

Nagysándor József életpályáját komoly haditettek gazdagítják, a kitüntetései is szép ritmusban követik egymást. 1848 júniusában a nádor a Pest megyei lovas nemzetőrség őrnagyává és parancsnokává léptette elő; majd a betegsége miatt újra visszatért a Bánságba, ahol Nagykikinda kamarai biztosa lett, és ő szervezte meg az ottani nemzetőrséget is. A novemberi harcokban alezredesi rangban újra fegyvert ragadott, azonban a betörő szerb határőrök túlerejével szemben nem tudta tartani Kikindát, így Nagyjécsára, majd később Nagybecskerekre vonult vissza. Csatlakozott a Bánságból teljesen kiszoruló Damjanich-sereghez, majd a hadügyminisztérium ezredessé léptette elő. Később ismét rábízták az egyik dandár irányítását, Szolnokról az ő vezetésével verték ki a magyar dragonyosok a császári erőket; utóbbi tettéért érdemrenddel tüntették ki. Nagysándor József úgy emelkedett fel a tábornoki karba, hogy mindegyik lépése jól megalapozott volt, és egyszer sem a hátszél fújta őt.

A könyvbemutató során szóba került Nagysándor József kapcsolata Kossuth Lajossal és Görgey Artúrral. A honvédsereg fővezérét, Görgey Artúrt zavarta az, hogy Nagysándor József nagy támogatója Kossuthnak – úgy vélte, hogy a tábornok túlságosan kötődik a kormányzati hatalomhoz. Nagysándor József valóban lelkes híve volt a kormányzó-elnöknek, azonban az általa kezdeményezett, 1849. április 14-én kimondott, majd április 19-én formába öntött Függetlenségi Nyilatkozatot – bár egyetértett vele – nem tartotta időszerűnek. A tavaszi hadjárat során a tábornoki karban felmerült az igény egy rövid idejű katonai diktatúrára is, a felszólalók között csupán két ellenző volt, az egyikük Nagysándor József volt, aki a polgári kormányzatot tartotta az egyedüli járható útnak. (A katonai diktatúra végül 1849. augusztus 11-én lépett érvénybe, és mindössze augusztus 13-ig tartott – e három nap alatt Görgey Artúr volt Magyarország teljhatalmú vezére.) Más viták során is gyakran foglalt állást Görgeyvel szemben, ez pedig elmérgesítette kettejük viszonyát; azonban hadvezérként mindig elismerték és tisztelték egymást.

Nagysándor József ott volt az 1849-es tavaszi hadjárat valamennyi fontosabb csatájában, különösen a váci és a nagysallói ütközetben remekelt. A Buda visszavívásáért folytatott hadműveletnek is ő volt az egyik központi alakja, olyannyira, hogy egy legenda szerint ő érkezett meg először hadteste élén Buda várába. Fleisz János kutatásaiból kiderül, hogy ez ilyen formában nem igaz, mégis van valóságalapja: Nagysándor József személyesen részt vett az ostromban, s bár nem elsőként hatolt be Buda várába, az általa vezetett hadtest az elsők között volt – ennek ellenére a sikeres haditett után Görgey csak az I. hadtest más vezetőit méltatta győzelmi jelentésében.

Nagysándor József 1849. augusztus 2-án, az I. hadtest tábornokaként nézett szembe Debrecennél az orosz cári főerők sokszoros túlerőben lévő seregével, és súlyos vereséget szenvedett. (Ez volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó ütközeteinek egyike, hiszen tizenegy nap múlva a Görgey vezette honvédsereg letette a fegyvert a világosi vár omladozó falaihoz közeli szőlősi síkon I. Miklós orosz cár csapatai előtt.) A történelemkutatás ma már nem Nagysándort tartja a fő felelősnek a debreceni ütközetért, hanem akkori vezérkari főnökét, Pongrácz Istvánt, aki Nagysándor nevében írta a jelentéseket és a parancsokat, és a rossz felderítésért is ő felelt – a magyar fél azt hitte, hogy háromszoros orosz túlerővel állnak szemben, azonban ma már tudni, hogy a cári erők legalább ötszörös túlerőben voltak. Ennek ellenére Nagysándor Józsefnek volt felelőssége a hibás hadműveletben, hiszen bármikor leállíthatta volna azt.

A korabeli források Nagysándor Józsefet egy olyan katonai vezetőnek írják le, aki jól teljesített a gyors reakciókat igénylő helyzetekben, a nagyobb csaták stratégiai átlátásához és irányításához viszont nem volt elég képzett és tehetséges. „Nagysándor József nem volt a legjobb stratéga, főleg az olyan összetettebb katonai helyzetekben, amelyekben túl sok információt kellett összegezni. Vannak olyan hadvezérek, akik arra születtek, hogy egy meghatározott hadtestben szolgáljanak, mert több hadtest irányítása már meghaladja a képességeiket. Egy szabadságharc során azonban néha olyat kell vállalni, ami meghalad minket, mert nincs rá alkalmasabb ember. Nagysándor pedig mindig becsülettel, emelt fővel vállalta a szolgálatot” – fogalmazott Velkey Ferenc.

Miután a szabadságharcot vérbe fojtották, a résztvevők – elsőként a magas rangú magyar katonai vezetők – ellen kegyetlen bosszúhadjárat indult. Nagysándor Józsefet a császári vészbíróság felségsértés és hazaárulás bűne miatt ítélte halálra 1849. október 5-én másik tizenkét honvédtiszttel együtt. Másnap, október 6-án az aradi várbörtön udvarán, az akasztásra ítélt vértanúk közül ötödikként szólították őt. Amikor a porkoláb a bilincseiért nyúlt, Nagysándor így szólt a hadbírók felé: „Hodie mihi, cras tibi”, amelynek jelentése: Ma nekem, holnap neked. Amikor pedig a nyakán volt a kötél, akkor utolsó leheletével azt kiáltotta: „Éljen a haza!”

Fleisz János több mint négyszáz forrást használt fel a kötet megírásához, ezek beszerzése olykor nehézséget okozott, hiszen a koronavírus-járvány miatt a levéltárak egy ideig zárva voltak, így dr. Hermann Róbert budapesti egyetemi tanár, a kötet szerkesztője sokat segített, köztük a Bécsből beszerzett dokumentumokkal. A továbbiakban a szerző hangsúlyozta: nagyon fontos volt számára az, hogy nagyváradi történészként megismertesse a helybéliekkel Nagysándor József történetét, aki bár minden magyar hőse, mégsem alakult ki szélesebb körű kultusza szülővárosában, Nagyváradon sem. Bár 1873-ban felállítottak egy emléktáblát a vértanú szülőházánál – amelyen hibásan szerepel a neve –, de ezen kívül semmi más nem emlékeztet rá a városban. 1937-ben a román hatóságok levetették az emléktáblát, amely a második bécsi döntés után visszakerült a helyére, ebben az időben utcát és iskolát is elneveztek a volt honvédtábornokról. „Jövőre ünnepeljük Nagysándor József születésének 220. évfordulóját, így időszerű volna, hogy más emléket is állítsunk neki” – emelte ki Fleisz János.

Fleisz János végig nyitva hagyja azt a kérdést a monográfiában, hogy mennyire számított jó vagy rossz hadvezérnek Nagysándor József, helyette jól dokumentált, részletes csataleírásokkal ismerteti előttünk a katonai döntéseit és szerepvállalását. Ugyanakkor Fleisz János is leszögezte, hogy Nagysándor hősiességéhez kétség sem fér, az ő mártíriuma tiszta és őszinte, ugyanis egy pillanatig sem gondolt arra, hogy elhagyja a süllyedő hajót, pedig már hetekkel az aradi megtorlások előtt tisztában volt azzal, hogy valószínűleg kivégzik. „Nem volt a legjobb hadvezér, azonban a leghazafiasabb volt, aki, ha kellett, százszor is feláldozta volna magát a magyar haza szabadságáért, ezért örök példakép nemcsak a magyar, hanem minden ember előtt” – nyomatékosította a történész a könyvbemutató végén.

Jegyzetek

1 Fleisz János: Nagysándor József tábornok, „A magyar függetlenségi gondolat egyik legkövetkezetesebb híve”. Budapest, Line Design Kiadó, 2022, 380 oldal.

2 Fleisz János: A leghazafiasabb érzelmű tábornok. Nagysándor József (1804–1849). Nagyvárad, Europrint Kiadó, 2004, 330 oldal.