Bizonyára sokan ismerik a fenti idézetet, főleg a kolozsváriak, amelyet Kőváry László felesége, Knausz Johanna vésetett fel férje sírkövére. A sírkőállítás és sírfelirat-készítés az emlékezés feltételét a horizontok szétválásában látja, ennyiben még érintetlenül hagyja a múlt és jelen elválasztottságát. De az üzenet, amit hordoz, mélyen tükrözi, hogy a fizikai, ezáltal is mulandó, porladó emléknél, sírkőnél mindig fontosabb, maradandóbb az intellektus által teremtett szellemi érték, vagyis az, ami egy ember életműve.
Ki is volt Kőváry László, akit felesége annyira mélyen szeretett? Úgy gondolom, hogy Brassai Sámuel mellett ő volt a 19. századi Erdély művelődéstörténetének másik legjelentősebb egyénisége. „Lexikonok és bibliográfiák szerint volt: utazó, statisztikus, néprajztudós, családtörténész, régész, közgazdász, szabadságharcos, Habsburg-ellenes összeesküvő, újságíró, politikus, műemlék-felügyelő, biztosítási szakember, tankönyvszerző, irodalomtörténész, történetíró, történetfilozófus… s felsorolásunk így is hiányos, mert az életmű ennél sokoldalúbb.”1 Mesterének vallotta őt Szilágyi Sándor2, Nagy Iván3 és Ipolyi Arnold4, akik mind a Magyar Tudományos Akadémia tagjai lettek.
fejlődéséről szóló igazgatói jelentés címlapja
Kőváry László azok közé tartozik, akiknek műveire gyakran hivatkoznak a szakemberek, hiszen több száz rövidebb-nagyobb cikke, tanulmánya, publikációja mellett több mint 40 önálló, könyv alakban megjelent műve van.5 Ennek ellenére a mai történetírás továbbra is adós életének és tevékenységének átfogó bemutatásával, értékelésével. Az általa művelt tudományterületeken legtöbbször úttörőként fellépő és alkotó Kőváry László 200 évvel ezelőtt született Tordán, 1819. július 7-én. Családja a 17. század elején került oda, a Bethlen Gábor által betelepített hajdúkkal.6 Apja, Kőváry József a szűcsök céhmestere volt, anyját Sepsiszentgyörgyi Miklós Katának hívták. A házasságból hat gyermek született, két lány és négy fiú, akiket az apa a nehéz anyagi körülmények ellenére – házát is pénzzé téve – taníttatott. Tanulmányaikat a nagy múltú tordai Unitárius Algimnáziumban kezdték. A legnagyobb fiútestvér, Józsa 1817-ben született, és mint a kolozsvári 1848-as ifjúság vezére maradt emlékezetes. László két öccse közül Endre unitárius lelkésznek készült, de végül a festészet mellett döntött, és a „századfordulón ő a nemesség, arisztokrácia, szellemi kiválóságok legjobb itteni megörökítője”.7 Mihály öccse Kolozsváron tartott ügyvédi irodát, nevét azonban okleveles vívómesterként és kiváló sportemberként örökítette meg.
Kőváry László tízéves korában került a tordai Algimnáziumba, ahol tanárai közül nagy hatással voltak rá: a száz évet élt Abrudbányai Szabó Sámuel, Nagyajtai Darkó Mihály és Aranyosrákosi Székely Sándor. Ez utóbbiban az Unitárius Egyház 21. püspökét tisztelhetjük, aki a magyar irodalomtörténetben a hexaméteres nemzeti eposz úttörője volt, és így vált Vörösmarty szellemi elődjévé is.
1836-ban Kőváry beiratkozott a kolozsvári Unitárius Kollégiumba, és Tordához ezután csak a szülei kötötték, akiknek házat vásárolt, s halála előtt emlékoszlopot állíttatott sírjukra. Kollégiumi diákoskodása idején a reformeszmék és gondolatok lelkes pártolója volt. Ebben az intézményben tanult többek között az amerikai utazó és a demokratikus eszmék közvetítője, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János unitárius püspök, népköltészeti gyűjtő, Szentiványi Mihály költő, író, publicista, Berde Áron vegyész-meteorológus, valamint Jakab Elek történész is.
Az itteni tanárok közül Kőváry emberi és írói egyéniségére Brassai Sámuel volt hatással, akit akkor neveztek ki újonnan történelmet, földrajzot, majd mennyiségtant, fizikát, valamint bölcsészetet tanítani. Brassaival új szellem költözött a Kollégium falai közé. Maga köre gyűjtötte a tehetséges diákokat, és irányításukról gondoskodott. Kőváryból előbb matematikust akart formálni, de látva irodalmi érdeklődését, végül ebbe az irányba egyengette az útját. A tanítvány „szellemi szülőatyjának” nevezte Brassait, és hálából többször is írt a polihisztorról. Közülük egy írása könyv alakban is megjelent A száz évet élt dr. Brassai Sámuel pályafutása és munkái címmel.
Az Unitárius Kollégiumban 1847-ig még nem volt jogi tanszék8, ezért 1840 és 1842 között beiratkozott a Református Kollégiumba, és ott hallgatta ezt a diszciplínát, majd néhány hónapig jurátusként működött Marosvásárhelyen a Királyi Táblánál. 1842-ben megszerezte az ügyvédi oklevelet, de nem lépett erre a pályára, hanem házitanítói állást vállalt Kelementelkén Sárdi Simon György családjánál.
Jurátus korában, majd nevelőként többször járt a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárban, és itt kapott kedvet a rendszeres kutatásra. Kolozsvárra visszatérve gr. Bethlen Domokos titkára és jószágigazgatója, ezt követően pedig Tiltsch János könyvárus és kiadó korrektora lett. Közben Brassai ajánlatára Tiltsch felkérte Kőváryt Erdély első statisztikájának az elkészítésére. Kőváry úttörő munkára vállalkozott. Erdélyben elsőként figyelt meg tipikus jelenségeket, és következtetett belőlük törvényszerűségekre. A könyv 1847-ben jelent meg, és Nagyajtai Kovács István személyeskedésekkel tarkított, durva hangvételű recenzióban mondott ítéletet róla. A szerző is tudatában volt művének hiányosságaival, de ennek ellenére Erdélyország statisztikája az első ilyen jellegű tudományos áttekintés, állapították meg a későbbi szakemberek. E korai zsenge kísérletének elismerésképpen Szemere Bertalan belügyminiszter kinevezte az országos statisztikai hivatal titkárává, ezért Pestre költözött, és így az általa megindított radikális hetilap, az Ellenőr szerkesztését jó barátjának, Dósa Dánielnek adta át.
Kőváryt a ’48-as forradalom előszele már itt Kolozsváron megérintette, és a politika vonzáskörébe került. A radikális fiatal nemzedéket tömörítő „márciusi ifjúság” hangadói közt a két Kőváry testvér, László és Józsa is ott volt.
Kőváry pesti tartózkodása idején tevékenyen részt vett a forradalom eseményeiben. A Honvédelmi Bizottság 1848 októberében az agyagfalvi nagygyűlésre küldte, 1849 márciusától pedig Bem seregében őrnagyi rangban haditudósító és tábori történetíró volt. Zsibónál 1849. augusztus 26-án ő is letette a fegyvert, és 1850 szeptemberéig Székelyföldön bujkált. Ez idő alatt írta meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc erdélyi eseménykrónikáját, majd nem sokkal azután letartoztatták. A vizsgálati fogságban lát hozzá Erdély régiségeinek papírra vetéséhez, amit az Akadémiának ajánlva 1852-ben meg is jelentettek. Ez a munkája országos elismerést hozott a szerzőnek. „Erdély földének minden foltját ismeri, a legtávolabbi idők történeti hagyományaival”9 – írta róla akkoriban Jókai. „Ennek is köszönheti, hogy a császári kormányzat két évvel később Erdély északnyugati megyéi építészeti emlékeinek konzervátorává nevezi ki.”10 Az építészeti emlékek után egy újabb kötetben jelentette meg (1853) Erdély természeti nevezetességeit. A következő művei is mind forrásértékűek és úttörő jellegűek. 1854-ben Erdély 257 nevezetesebb családjának adatait gyűjtötte össze, amely tulajdonképpen egy betűrendbe szedett genealógiai kézikönyv. Ez volt az első erdélyi családtörténeti munka, amely többek között ösztönzést adott Nagy Ivánnak is további ilyen jellegű kutatásra.11 A könyvbe nemcsak a főúri családok kerültek bele, hanem a nagy múltú polgárcsaládok is. 1857-re összegyűjtötte Erdély történelmi regéit és adomáit, három évvel később pedig megírja legértékesebb néprajzi vonatkozású munkáját a magyar családi és közéleti viseletekről. Ez utóbbi munkájában megismerteti olvasóit az akkori lakáskultúrával, az otthonok berendezésével, a női-férfi ruha- és hajviseletekkel stb. További hasonló témájú cikkeiben érdeklődéssel fordult Erdély valamennyi népének etnográfiája felé.
A rengeteg kutató- és gyűjtőmunka az 1850-es évek végére arra sarkalta Kőváryt, hogy dolgozza fel Erdély egész történetét: „Mert – amint mondta – sok a munka, s ha mindegyikünk csak remeket akar, ha senki sem határozza el magát az úttörők keserű poharát kiüríteni, akkor a sziszifuszi munkát százan meg százan fogják elül kezdeni, s Erdélynek története mégse lesz.”12 Elhatározásában az is közrejátszott, hogy Benkő József latin nyelvű Erdély-története óta senki sem foglalkozott a témával. A másik nagy unitárius, Orbán Balázs előtt már negyedszázaddal Kőváry 47 nevezetes székelyföldi helyet írt le, ami szintén hozzásegítette nagy szintézisének a megvalósításához. Kőváry 1859 és 1866 között jelentette meg hat kötetben monumentális munkáját Erdély történelme címmel, amelyet főművének tartanak. Mint Erdély történetírója kapta meg megkésett akadémiai levelező tagságát (1883), továbbá a kolozsvári Ferenc József tudományegyetem tiszteletbeli doktori címét (1902).
Az 1860-as évek gazdasági fellendülése, valamint párizsi, bécsi csehországi tartózkodása alkalmat adott Kővárynak a hazai és külföldi viszonyok összehasonlítására. Ezek a körülmények a közgazdaság felé terelték érdeklődését, ezen belül pedig elsősorban a biztosításügy foglalkoztatta, és 1870 és 1884 között hét kisebb-nagyobb ilyen vonatkozású munkát tett közzé. Ezekben mindig az előzményekhez méri a jelent és külföldhöz a jövőt.
Kőváry László hosszú élete során mindig maga mellett tudhatta feleségét, akinek sokat köszönhetett. Házasság révén 1854-ben Kőváry Kolozsvár tekintélyes polgárává emelkedett, ugyanis felesége, Knausz Johanna (1831–1918) rokonságban állt a város patrícius társadalmával. A feleség több házas telket, birtokot kapott hozományba, ami anyagi jólétet, függetlenséget biztosított mindkettőjüknek. Kőváry, Kolozsvár jómódú polgáraként több irányban igyekezett tanulmányait és tapasztalatait értékesíteni a város érdekében is. Kolozsvárról az első játékos-verses ismertetést a Györke-sorozat számára készítette. Kelementelkén a Simén család öt lánya mellett a kisfiút, Györgyöt is tanította. Az ő számára írta elemi szinten Györke Erdélyt utazza, Györke geográfiája és históriája Erdélyről, Györke meséi és példázatai stb. című füzeteket. Az elemisták aztán évekig Györkével járták Erdélyt és a tudomány berkeit.
Kolozsvári városgazda szerepében is találkozunk Kőváryval. „A Sétatér igazgatójaként megírja Kolozsvár e kedvelt zöldövezetének keletkezését és fejlődését 1886-ig.”13 A köztemető és a fásítási bizottság elnökeként megvalósította, hogy fákkal ültessék be a temetőt, amely így már nem tekint le a városra kopaszon, akár a mai monostori temető. A főtéri Szent Mihály-templomot körülvevő falnak nekiépített kis boltok és műhelyek megvásárlásának és eltávolításának mozgatórugója Schütz János mellett szintén Kőváry volt. Ezen munkálatok révén Kolozsváron létrejött Erdély legszebb főtere.14
Kővárynak volt egy egyéni várostörténeti jelentőségű kezdeményezése is. Nevezetesen az, hogy a Fellegvár mögött az állomásra néző domboldalon a telekkönyvileg is az ő tulajdonát képező 50 000 négyzetéteres birtokát az 1880-as években közel száz telekre parcelláztatta, és azokat kedvező törlesztés mellett eladta a vasúti alkalmazottaknak, közülük is elsősorban a nyugdíjasoknak.15 Ez lett a Kőváry-telep.
1881-ben az óvári lakása szegleténél levő zsibvásár teret az ő sürgetésére szüntették meg, és az unitárius Pákey Lajos tervei alapján parkká alakították.
Kőváry László Kolozsvár köztiszteletben álló polgára, tudós egyénisége a város minden jelentős eseményének tevékeny részese volt. 1885-ben az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE egyik alapító tagja, majd három évvel később az Erdélyi Irodalmi Társaság alapítói között is ott találjuk.
Az 1900-as évek elején minden erejét Magyarország történetének a megírására fordította. Tulajdonképpen művét a millenniumra tervezte. 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia pályázatára be is küldte a kéziratot, de az nem fogadta el, mivel túlságosan romantikus látásmódja már időszerűtlenné vált. Kőváry azonban a bírálatokat megszívlelve keményen dolgozott, és 1905-re elkészül a két vaskos kötetet kitevő összegzéssel: Magyarország története és Magyarország története nemzetközi helyzetünk szempontjából. Ez utóbbi csak halála után, 1909-ben jelent meg. Ha Kőváry gazdag, hosszú életén végig tekintünk, akkor mint unitárius embert is szemügyre kell vennünk.
A kolozsvári Unitárius Kollégium diákjaként tevékenyen részt vett az önképzőkörök munkálataiban, tanulmányi előmenetele jó volt, magaviseletével azonban néha voltak problémák. Az iskola Büntetési jegyzőkönyvében többször szerepelt, hogy a précesek, azaz reggeli áhítatok „elmúlatása” miatt, vagy a temetésre való későn érkezéséért, vagy engedély nélkül a „teátrumba” menéséért, vagy színes nyakkendő viseléséért pénzbírsággal büntették.16 Ezek azonban apró diákcsínyek voltak, amelyek emberi nagyságát nem csorbítják.
1877-ben az egyház Berde Áron helyére őt választotta az Unitárius Kollégium felügyelőgondnokává, és három évtizeden keresztül az iskola életének minden fontos mozzanatával kapcsolatosan kikérték a véleményét. Részt vett a tanácskozásokon, a vizsgákon, az ünnepélyeken, az ifjúság erkölcsi és szellemi élete felett őrködött, és sok szegény sorsú növendék anyagi gondjain segített. 1890. szeptember 1-jén tartott érettségitalálkozóján 100 forinttal támogatta a tanári nyugdíjalapot.17 Az egyház által küldött leiratokra véleményét gyakran írásban adta be, és mindenre pontosan reflektált. Egyházi irodalmunkat is több forrásértékű tanulmánnyal gyarapította. A Keresztény Magvetőben tizenkilenc írása, tanulmánya jelent meg, többek között Péchy Simon kancellárról, Dávid Ferenc elítéltetéséről, Lázár István püspökről, az erélyi szombatosokról stb. A Dávid Ferenc Egyletnek is aktív tagja volt, amelynek lapjában, az Unitárius Közlönyben is közölt János Zsigmond fejedelemről, Darkó Károlyról és másokról. Megírta az erdélyi unitáriusok 18. és 19. századi történetét, amelyről „recenzense, a pályán akkor induló Kelemen Lajos megjegyezte – jó kiindulópontot jelentett a kérdést tovább kutatni óhajtóknak”.18 Különben Kelemen Lajos rövid önéletrajzában azt írta, hogy Kőváry munkái meghatározták egész életét.19
Kőváry élete alkonyán a következőket írta: „Minél előbb haladtam a korban, mint babona, igézet szállt meg a hálaérzet minden iránt, kitől valami jót vettem… Ezek során megszállt a gondolat, hogy az unitáriusok tanítottak ki, kik azt az iskolát alapították és fenntartották. Az a munkakedv, irány, melyet onnan hoztam, mégis érdemelne valami hálát”.20 Így könyvtárának legértékesebb darabjait a kolozsvári Unitárius Kollégiumnak adta át, majd 1906 júliusában a tordai Unitárius Algimnázium részére 200 korona alapítványt tett azzal, hogy míg Isten élteti, az adományozást évenként folytatni szándékszik. A következő év júliusában is még elküldte a 200 koronát, de 1907. szeptember 25-én bekövetkezett halálával az addig összegyűlt 400 korona tőkésítése képezte e kiváló ember, iskolája és egyháza iránti háláját.21
Kőváry temetésén Ferencz József püspök mondott gyászbeszédet, Péterfi Dénes imádkozott, a magyar tudományos élet nevében Márki Sándor, Gál Kelemen pedig a Kollégium nevében búcsúzott a nagy halottól. Sírja a Házsongárdi temető lutheránus sírkertjében található.
Végezetül a teljesség igénye nélkül bemutatott gazdag életpálya után, méltatás helyett hadd valljon önmagáról Kőváry, aki nyolcvanéves korában így fogalmazta meg ars poétikáját: „Ha már mégis szöveg kell itt, az emberi élet véghatárán, ha epifátumnak nem elég az ismert fuit felirat, inkább elmondom magam, hogy mi szerettem volna lenni. Író, erdélyi író, Erdély leírója, ismertetője, nemzetünk fennmaradása körül folytatott szereplésének dicsőítője.”22 A fiatal Kelemen Lajos pedig a Genealógiai Füzetekben Kőváryról írt nekrológjában mindezt azzal egészítette ki, hogy: „Az irodalom azon ágaiban, amelyekben félszázaddal előbb ő volt kezdő és úgyszólván egyedüli, majd vezérmunkás: most százak dolgoznak és ezek az elismerés koszorúját nyújtják az úttörő sírja felé.”23
(Elhangzott a kolozsvári Györkös Mányi Albert házban a Kőváry László emlékére rendezett konferencián, amelyet az EMKE és a Kőváry Honismereti Kör szervezett 2019. október 12-én.)
Jegyzetek
1 Kőváry László: Tájképek utazási rajzokban. Válogatta, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Bálint József. Bukarest, 1984. 5.p.
2 Szilágyi Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja.
3 Nagy Iván történész, genealógus, az MTA tagja.
4 Ipolyi Arnold folklorista, művészettörténész, nagyváradi püspök, az MTA tagja.
5 Kőváry László: i. m. 15. p.
6 Lásd: Kozma Ferencz: Dr. Kővári László. in: Keresztény Magvető 43 (1908) 124. p.
7 Dr. Gaal György: Kőváry László és Kolozsvár. In: Keresztény Magvető 100 (1994) 150. p.
8 Idős Rédiger Károly 1843. febr. 11-én kelt ajándékozó levelében 10 000 ezüst Rfrtot adott a jogi tanszék felállítására, de erre csak 1847 májusában került sor. Az 1848– 49-es forradalom és szabadságharc leverése után a jogi tanszék megszűnt, mert a Habsburg abszolutista kormány a felekezeti jogakadémiák működését betiltotta. Lásd: Gál Kelemen: A kolozsvári Unitárius Kollégium története. II. Kolozsvár, 1935. 45.
9 Vita Zsigmond: Jókai Erdélyben. Bukarest, 1975. 34. p.
10 Dr. Gaal György: i. m. 151. p.
11 Lásd: Kőváry László: i. m. 31. p.
12 Márki Sándor: Emlékbeszéd Kőváry László levelező tag felett. Bp. 1910. 46. p.
13 Kőváry László: i. m. 48. p.
14 Vö. Gaal György: i. m. 153. p.
15 Uo. 154. p.
16 A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában, Büntetések jegyzőkönyve 1839–1864 I. 74. p.
17 Különfélék. In: Keresztény Magvető 27 (1892) 121. p.
18 Kőváry László: i. m. 38. p.
19 Lásd: Molnár B. Lehel (közlő): Kelemen Lajos önéletrajza. In: Keresztény Magvető 103 (1997) 229. p.
20 Kozma Ferencz: i. m. 141. p.
21 Dr. Kőváry László alapítvány a tordai gimnázium javára. Kézirat a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában. Jelzet 208–1906.
22 Kőváry László: i. m. 50. p.
23 Kelemen Lajos: Kőváry László 1819–1907. In: Genealógiai Füzetek. V. évf. 9–10. sz. 1907. szeptember–október. 86.
