Szabó Miklós, Szilágybagos krónikása

„Mert nem lehet, hogy amelyeket
láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.”
(ApCsel 20,4)

Bevezető

„Aratás ideje van. Az emberek tömegesen mennek ki a mezőre s gyűjtik kévébe a búzakalászokat.

Ennek láttára én is felülök a képzeletlovamra, és bejárom vele az élet letarolt mezejét, hogy a régi eseményeket – mint elhullott és értékes gabonakalászokat – összeszedjem, kévébe kössem, és eltegyem osztagba rakva az utókor számára, mert hisz »nemcsak kenyérrel él az ember«.

Nem azért, mintha magamat erre képesnek érezném (inkább elhivatottnak), és nem azért, hogy ezáltal dicséretet szerezzek. […] Feljogosítva érzem magam, hogy […] felújítsam a régi dolgokat, s emlékezetük felújításával megadván nekik a végtisztességet. Mert, hogy is mondja a költő? »Ki múltjára érzéketlen, szebb jövőre érdemtelen!«

Tehát ezekkel a gondolatokkal kutatom fel és gyűjtöm össze a múltnak ködéből ezen történelmi dokumentumokat, megörökítve ezzel […] mint az élet vizén lebegő »Noé bárkájának életét«, és mint aki megmenteni igyekszik e bárkát, vélem, hogy minden egyes sorommal egy új dongát illesztek be e bárka oldalába, s ezen megörökítéssel én is hozzájárulok ennek építéséhez […] s végül, az én időmben történt dolgokat pedig magam jegyeztem fel csekély tudásom szerint lelkiismeretesen s tőlem telhető pontossággal.”¹

Szabó Miklós idézett gondolatait olvasva nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy megfelelő személyt választottunk kutatásunk alanyává. A falubeliek ma is a község krónikásaként emlegetik őt, habár ő magát elsősorban versfaragónak nevezte. Versben örökített meg közösségi eseményeket (templomszentelés, kultúrházavatás), családi eseményeket (névnapi köszöntő, disznótor), de még a saját önéletrajzát is versbe foglalta. Szülőfaluja iránt érzett mély szeretetét vers formájában adta át, címe Az én falum. Szabó Miklós élete és munkássága elválaszthatatlan Szilágybagos történetétől, minden a szülőfalujához köti, ezért fontosnak tartjuk, hogy Szabó Miklós életútjának ismertetését a falu bemutatásával kezdjük.

Szilágybagos bemutatása

Szilágybagost (románul: Boghiș) elsősorban a gyógyvizű fürdőjéről ismerik, pedig a falu sok más érdekes látni- és felfedeznivalót tartogat: ilyen a Bánffy család kastélya, a helyi temető, a pincesor vagy a malom, ezenkívül a település földrajzi elhelyezkedése is előnyös.

Szilágybagos a Szilágyság délnyugati részén, a Berettyó lapos árterületén, a folyó és a Jáz-patak összefolyásánál ékeskedik. A település a Szilágysági-dombvidékbe simulva, a Réz-hegység és a Szilágysomlyói Magura között található.²

Berettyó-felvidék egyik legrégibb települése Szilágybagos, amelyet először Bugus néven jegyeztek le 1205-ben a Váradi Regestrumban, majd 1214-ben már Bogus néven jelent meg az írott forrásokban. Szilágybagos neve valószínűleg a latin pagus (jelentése: falu) szóból származik. A szájhagyomány szerint a régi időkben a jelenlegi település helyét tölgyerdő borította, ahol pásztor­emberek vágták ki a fákat, hogy kunyhót építsenek, és az állattenyésztéshez szükséges területeket biztosítsák. Több ilyen boglyás (területmérték: rétek, kaszálók kiterjedését jelölte)³ részt kiirtottak, ezekről a területekről kaphatta a nevét Bagos.

Az írásos emlékek több néven is említik a falut: Bogus (1341), Bagoos (1553), Baghoss (1594), Bagus (1584), Bágos (1850), Bagos (1873), Szilágybagosként először 1882-ben jegyezték le.⁴

Báthori István erdélyi fejedelem 1628 előtt Dobokai Básti Jánosnak adományozta Bagost, majd 1636-ban, I. Rákóczi György fejedelem oklevelében már mezővárosként szerepel a település. A 16. századig Bagos a fejedelmektől többféle kiváltságot kapott, ezt onnan tudjuk, hogy a 16. században a városi bírák, polgárok vissza akarták szerezni mindazon kiváltságokat, amelyeket a nehéz idők viszontagságai, változásai következtében elvesztettek. A szájhagyomány szerint a bagosiaknak Mátyás király olyan nagy szabadságot adott, hogy vámot sehol sem kellett fizetniük. Ezt a Mátyás király által kibocsájtott „szabad levelet” Báthori Zsigmond is megújította, ami az idők folyamán elveszett, ezek után a bagosiak sarc fizetésére kényszerültek. A 1655-ös tanúvallomások alapján a bagosiaknak még olyan nagy szabadságuk volt, hogy a birodalomban egy pénznél több vámmal sehol se tartoztak, de ennél többet nem is adtak.⁵

Nagyon nehéz és viszontagságos éveket élt meg a falu lakossága a 17. század második felében és a 18. század elején. 1663-ban az Erdély-szerte nagy kárt okozó tatárdúlás szinte teljesen elpusztította a helységet. Az Úr oltalmát és védelmét kereső, menekülő falubeliek a templomba szaladtak a mindent feldúló tatárhadak elől, de azok a templomajtót betörték, az ott menedéket kereső embereket lemészárolták, a holttesteket pedig a cinterembe ásott gödörbe temették. A rettenetes pusztítás után csak két ház maradt meg a faluban, írja Petri Mór az általa készített monográfiában.⁶ E sajnálatos esemény évfordulójára írta meg Szabó Miklós A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig című munkáját, amellyel a végtisztességet kívánta megadni a mészárlás áldozatainak.

1868-ban két tanteremből álló, evangélikus–református iskolát építettek, majd 1895-ben óvodát hoztak létre.⁷ 1895-ben került Bagosra óvónőnek Porcsalmi Ilona, a Szabó Miklós által oly nagyra becsült pedagógus.

A 20. században a lakosok legfőbb megélhetési forrását az állattenyésztés és növénytermesztés tette ki, mivel nem folyt a faluban ipari jellegű tevékenység.

Bagos legutolsó földbirtokosa Kethely István volt, aki a század elején került a báró Bánffyak birtokára bérlőként. Lassan megvásárolta a báró megmaradt birtokát, majd 1925-ben, miután a térség román fennhatóság alá került, a földterületeket ő is eladta.

A falu lakosságának nagy része ­kis-, illetve középbirtokos volt. Középbirtokos család sarjaként látta meg a napvilágot Szabó Miklós is, a mi hősünk.

A helység 1920-ig Szilágy vármegye Szilágysomlyói járáshoz tartozott, azonban Bagost a rendszerváltozások idején a környező nagyobb községekhez csatolták, ami a falu gazdasági és kulturális fejlődésén is meglátszott. Szomorú hangvételben jegyezte fel hősünk azt az eseményt, amikor a bagosi kultúrházhoz önkéntesen beszerzett építőanyagokat elszállították Valkóra, miután 1945-ben Bagost az említett községhez csatolták: „vagy 200 szekér követ, amelynek nagy részét be is rakták a fundamentumba, a malterhoz való szükséges porongy is oda volt már hordva az óvoda udvarára vagy 100 szekérrel, be volt szerezve, le is volt szállítva vagy 30 méter fa a téglaégetéshez, azon kívül meg volt véve egy pár köbméter deszka és vagy 5000 tetőcserép. Úgyhogy nagyjából már minden anyag megvolt, amikor 1944 őszén minden további munka megszűnt, a következő évben […] a bagosi jegyzőséget megszüntetik, minket bagosiakat közjegyzőségileg Valkóhoz csatolnak, s mivel ott éppen akkor építik a kultúrházat és azt a hosszú iskolát a Berettyó mellé, ahova rengeteg anyag kell, és így a mi ifjúságunk által oly sok fáradsággal beszerzett építkezési anyagokat eligénylik és felszállítják Valkóra.”⁸

A település 1968-ban közigazgatásilag Szilágynagyfalu része lett. A legutóbbi népszámlálási adatok alapján a faluban 1939 ember élt, a lakosok 72,3%-a magyar, 20,5%-a roma, 7,2%-a román. A falu felekezeti eloszlása a következő: 69% református, 15% baptista, 3,8% adventista, 3% ortodox, 9,2% pedig egyéb vallású.

Szilágybagos és Szilágyborzás együtt alkotja 2005-től Szilágybagos községet. Azóta a település nagyon szép fejlődésnek indult, a közös összefogás, az Istenbe vetett bizalom ma is jellemzi a falu lakóit.

Ki is a mi hétköznapi hősünk?

Amikor azzal a szóval találkozunk, hogy hős, könnyen a háborús hősökre gondolunk. Nem voltunk ezzel mi se másként, sokat töprengtünk azon, hogy kit is nevezhetnénk akár ma, akár a múltban hősnek a településünkön. Hosszasan törtük a fejünket azon, hogy egy élő személyt válasszunk-e, vagy egy olyan történelmi alakot, aki harcolt honvédezredesként (mint báró Bánffy János, 1817–1852) az 1848-as forradalom és szabadságharcban, vagy olyan lelkipásztorokat, akik Bagoson töltött hosszú szolgálatuk során számos elismerésre méltó tevékenységet valósítottak meg.

A történelem feljegyzi egy-egy cselekedetüket itt-ott, de mi, bagosiak semmit sem tudnánk ezekről a személyekről, ha a mi hétköznapi hősünk, Szabó Miklós nem kutatja fel és örökíti meg Szilágybagos múltját oly lelkiismeretesen a maga tehetségéhez, valamint korának adottságaihoz és lehetőségeihez mérten.

Miután a Szilágybagosi Református Egyház levéltárában és a hősünkről elnevezett Szabó Miklós Községi Könyvtárban kutakodtunk a Szabó Miklós írásaiban szereplő személyek életútja és hőstettei után, rádöbbentünk arra, hogy bizony a múlt eseményeinek leírója sem egy hétköznapi ember. Miután jobban beleástuk magunkat az ő életébe, egyre nyilvánvalóbbá vált számunkra az, hogy ő lesz dolgozatunk témája.

Sokak szeme felragyog akkor, amikor meghallják Szabó Miklós nevét. Az idősebbek boldogan mesélték, hogy milyen nagy büszkeség számukra az, hogy ismerhették ezt a köztiszteletű, kivételes embert, akinek a falu népe volt a családja, legfőbb boldogsága pedig az, hogy lejegyezhette és megörökíthette szülőfaluja minden örömét és bánatát.

Kutatási munkánk során nagy meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik jobban szerettük volna megismerni Szabó Miklós életét és munkásságát. Major Miklós közölt egy írást Szabó Miklósról Koszorúba font gabonaszálak címen (1977), Boér Júlia szerkesztésében pedig 1999-ben jelent meg a Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960), valamint 2007-ben Nagy Réka szakdolgozatot írt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén Az írás szerepe egy szilágysági ember életében címen. Dolgozatunkban Szabó Miklós írásai mellett ezekre a munkákra is hivatkozunk.

Hősünk élete során lehetőségeihez mérten próbálta publikálni verseit, munkáiról nála tanultabb személyek véleményét is kikérte – ilyen volt Papp Béla magyartanár, a szilágysomlyói líceum tanára –, mindennek nyoma maradt az ő írásaiban. Azt is krónikásunk feljegyzéséből tudjuk meg, hogy Papp Béla közbenjárásával a nagyváradi Fáklyában megjelent egy költeménye. Hősünk a saját sikereit, illetve sikertelenségeit egyaránt megörökítette versben vagy prózában. Miközben írásait kutattuk és olvastuk, élete és munkássága „nyitott könyvvé” vált számunkra. Minden tettét, gondolatát lejegyezte, minden érdekelte, ami írva van. Mindent elolvasott, ami a kezébe került, és kiszűrte a maga számára szükséges dolgokat.

Családja iránti alázatának, példaértékű munkás életének, valamint hátrahagyott történetírásainak, költeményeinek bemutatása után reméljük, hogy munkánk olvasója is meggyőződik arról, hogy nem indokolatlanul esett a választásunk Szabó Miklósra.

Szabó Miklós család- és élettörténete

Szabó Miklós 1907. május 17-én született egy nyolcgyermekes család második gyermekeként. Anyai szépapja – akit mindig büszkén emleget – Somogyi Sámuel (1815–1875) volt, aki annak idején 28 éven át a helyi iskola rektortanítója volt, ezzel egy időben községi bíró és kurátor is. Az akkori lelkésszel, Boross Lajossal megalapították a bagosi dalárdát, amely a Harmónia nevet kapta, és a környék településein nagy közismeretnek örvendett.

Édesapja Szabó Zsigmond (1874–1942), édesanyja pedig Ősz Erzsébet (1888–1967) volt, mindketten gazdálkodó bagosi emberek. E sokgyermekes családban Szabó Miklós már gyermekként kivette a részét a munkából, idejekorán kialakult benne a felelősségtudat, amihez hozzájárult szigorú édesapja nevelési módszere is.

Versben megírt önéletrajzában a következőképp összegzi családja történetét:

„Egyik ősöm vére emel a magasba,

A másik pedig húz vissza a porba.

Egyik cibál erre, a másik meg arra,

Az egyik végletből esek a másikba.

Egyik nap mint paraszt kaszálok, kapálok,

másik nap mint író verset fabrikálok.”

Kicsi gyerekként, ötévesen megtanult olvasni a bátyjától, nyolcévesen háborús híreket olvasott fel a Friss újságból az otthon maradt falubeli öregeknek:

„Ötéves koromban már folyvást olvastam,

S azt értem el vele, hogy korán megtanultam,

Hogy nyolcéves fejjel, felnőtt embereknek,

Haditudósítást mondtam lecke helyett.

Tízéves koromban már szántani jártam,

Télen az erdőből a bátyámmal fát hordtam.

Dolgoztunk keményen az apáink helyett,

Akik mi érettünk a harcban véreztek.”

Elemi iskolai tanulmányait a helyi református felekezet iskolájában végezte, és gyermekként élte meg az I. világháborút. A falu történetének megírásakor visszaemlékezett arra, amikor a szálláshelyükön dobolásra, hangzavarra ébredtek 1914. július 31-én, éjjel 1 órakor. Felnőtt fejjel döbbent rá arra, hogy az a hangzavar az általános mozgósítás elrendelését jelentette.⁹ Ekkor kellett bevonulniuk a hadköteles férfiaknak a háborúba.

Első jelentősebb szereplése az volt a falu közössége előtt – erre önéletrajzában is visszaemlékszik –, amikor 1918. július 14-én verset szavalt egy előadáson. A megrendezett műsoron begyűlt adományokat felajánlották a háborúban elesett hősök nevét megörökítő emlékműalapnak. Versíró tehetsége a harmincas években bontakozott ki, óvónője Porcsalmi Ilona volt, akire mindig nagy szeretettel emlékezett. Miután Porcsalmi Ilona távozott Hódmezővásárhelyre, a következőket írta az akkor már nős Szabó Miklósnak:

„Kedves Miklós fiam! Nem mulaszthatom el, hogy kifejezzem előtted csodálatunk és elismerésünk a gyönyörű költeményekért, miket a felszabadulásotok utáni ünnepségek alkalmával írtál. Kedves Miklós, mint kis tanítványom is igen tehetséges gyermek voltál, de költeményeid írásánál isteni sugallat vezette lelkedet s tolladat.” Majd így fejezi be a levelet: „Büszke vagyok rád, fiam, és boldog, hogy olvashattam költeményeid. Szeretettel üdvözöl Ilonka nénéd.”¹⁰

Szabó Miklós dédelgetett vágya, a továbbtanulás több okból sem valósulhatott meg. 1918–1919-ben kisebbségi sorsba került a bagosi magyarság, a gazdasági helyzet is egyre nehezebb volt, valamint a háború okozta nehéz családi körülmények sem tették lehetővé vágyának teljesülését. „Az ifjúság nevelése a románok bejövetelével teljesen pangásnak indult, és ez a pangás a 22 évig tartó román megszállás végéig, 1940 őszéig tartott.”¹¹ Megtapasztalta a kisebbségi létet, és a következőképpen reflektált az általa megélt helyzetre:

„Sorsom: az Erdélyi szegény fiuk sorsa,

Akik itten éltünk kisebbségi sorba.

Kik visszamaradunk, mint a csökött malac,

Mely nem nevekedik, bár eledelt fogyaszt.”

Habár intézményes módon nem tanulhatott tovább, autodidakta módon fokozatosan fejlődött:

„Megmaradtam én hát hat elemivel,

Tanulási kedvem azért nem hagyott el.

Hanem amit láttam, a begyembe szedtem,

Koporásztam, mint a vak tyúk a szemeten.

Minden tanulási alkalmat megfogtam,

Többek közt említve; az E.G.E. tanfolyam,

Sok könyvet, sőt könyvtárat végig­olvastam,

Mi benne hasznos volt, magamnak tartottam.

Oly farkasétvággyal faltam a betűket,

Mint az éhes ruca falja a kevertet.”

A két világháború között többnyire visszavonultan élt. Földjeit művelte, közben sokat olvasott, rendszeresen járt a községi könyvtárba, amely 1945-ig működött. 1929–30-ban katonai szolgálatot teljesített a román hadseregben, Konstancán. 1933-ban feleségül vette Nagy Máriát, de házasságukból nem született gyermek, ez lehetett az egyik oka annak, hogy elhidegült feleségétől. Hősünk, Szabó Miklós nagyon szerette a gyermekeket, nagyon vágyott utódokra. Önéletrajzában le is írja elképzelt családját, gyermekeit és azok neveit:

„Van egy jó szokása a falusi legénynek:

Mikor vége van a katonaéletnek,

Megházasodik és családot alapít,

Így tölti be férfiú rendeltetésit,

Új fiakat nevel az ő családjának,

Igy ád hős katonát az ő hazájának.

 

Ilyen reményekkel voltam én is telve

Mikor a házasság forgott az eszembe.

Mert célul tűztem ki a nemzetgyarapítást;

Melynek feltétele a családalapítás. […]

S már előre elneveztem sorra valamennyit:

Miklós, Árpád, Imre, Balázst és Józsit.

De úgy látszik, hogy én ebben is csalódtam,

De kivel pereljek? Én oka nem voltam,

Hogy szerelmem fája gyümölcsöt nem hozott

Mint a meddő fa, mely mindig csak virágzott.”

Nemcsak önéletrajzában fájlalta azt, hogy nem maradt utódja, hanem prózai írásaiban is találkozunk olyan feljegyzésekkel, amelyekből kiolvashatjuk, hogy csalódásként élte meg azt, hogy neki nem volt saját gyermeke: „Hogy aki egy fát nemesít, vagy egy könyvet ír az utókor számára, annyi, mintha egy gyermeket nemzett volna! S mivel nekem gyerek nem adatott, úgy ezeket hagyom magam után, mint örököseimet.”¹²

Önálló gazdálkodásba kezdett, és egyre több időt szentelt az önművelődésre: írásra, olvasásra. A faluban ügyes gazdálkodónak tartották, ideje nagy részét a mezőn, saját szőlőjében, gyümölcsösében töltötte, a téli időszakban főleg olvasott és írt. A földmérést, a faoltást is megtanulta, szabadidejében fafaragással is foglalkozott, főleg fejfákat készített. Több gazdasági tanfolyamot is elvégzett. Az egyik ilyen tanfolyam során megismerkedett és barátságot kötött a szilágynagyfalui Szabó Bálinttal, aki szintén verseket írt, és gazdasági naplót is vezetett.¹³

1940. szeptember 3-án megalakult a faluban a magyar nemzetőrség, huszonkét év óta először csendült fel nyilvánosan a magyar himnusz, Szabó Miklós írásában a következőképpen emlékszik vissza erre a napra: „22 év óta először nyilvánosan, ott az iroda udvarán, könnyes szemek és remegő ajakkal kísérve: »Isten, áldd meg a magyart!« Erre engem is elkap az ünnepély hangulata – átérezve a történelmi pillanatot –, hirtelen kiálltam a középre, ahogy az ének véget ért, és elszavaltam Petőfinek azt a magasztosan szép hitvallását, a »Félre, kislelkűek, akik mostan is még kételkedni tudtok a jövő felett« bekezdésű verset, s aztán Nagy Gy. György ott a felsorakozott és nagyszámú tömeg előtt kihozza a teremből és letépi rúdjáról a román nemzeti lobogót, s aztán Károly román király fényképét kiveszi a rámájából, kétfelé szakítja, és sárba dobja.”¹⁴

Szeptember 8-án megérkezett egy század a magyar hadseregből, amely újabb ünneplésre adott alkalmat. „Már kora reggel fellobogóztuk a házakat és cigány zenével – teljes nemzeti díszben – vártuk a falu végén, ahol egész nap nemzeti dalok éneklésével és szavalásával töltöttük időnket, mivel csak a késő délutáni órákban érkeztek meg a régen várt kedves honvédeink, hol a századot vezető tisztnek és legénységének elszavaltam az ez alkalomra írt »Felszabadult Magyarok Hálaimája« című, nagy tetszést aratott versemet, lelkes éljenzések között.”¹⁵

A második bécsi döntés után Szi­lágy­bagos újra magyar uralom alá került, ami elhozta hősünk számára a nyilvános szereplések sorozatát. Teljes lendülettel kapcsolódott be a közéletbe, szülőfaluja kulturális életébe. 1942-ben újraavatták a zilahi Wesselényi-szobrot, az ünnepségen a bagosi dalárda is fellépett, a fiatal bagosi lányok népviseletbe öltözve tisztelegtek.

1942. szeptember 27-én a falu népe kettős nemzeti oltárt avatott: átadták az I. világháborúban elesett hősök emlékművét, valamint az országzászlót. A különleges eseményen Szabó Miklós előadta az Országzászlónkhoz című versét a központban felállított emelvényen.

1943-ban hősünk közreműködésével a szilágybagosi fiatalok eljátszották a Huszárkisasszony című népszínművet Szilágysomlyón, az előadás nagy sikeréről a helyi sajtó is beszámolt. Ebben az időben a szilágysomlyói, Futurának nevezett gabonaelosztó központban dolgozott. Az említett helyhez több verse is kötődik, valamint itt írta meg verses élettörténetének első változatát is.

1944-ben behívták a magyar hadseregbe, és október 4-én Tasnád, Esztergom érintésével Szombathelyre érkezett. 1945. március 29-én szovjet fogságba került, és a székesfehérvári fogolytáborból a hadifoglyokkal telezsúfolt vonaton Sztálingrádba (a mai Volgográd – szerk. megj.) érkezett május 17-én, ahonnan napra pontosan három év után tért haza, pont születésnapján.

Hazaérkezését követően aktív szerepet töltött be a református egyház életében. 1950-ben az ő versével búcsúztatták a régi lelkészt, és köszöntötték az újat. 1955 és 1960 között írta meg a falu történetét Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960) címmel. Az első változattal 1958-ban készült el, azonban újabb adatok kerültek a birtokába, és ezeket beépítette a már meglévő műbe – ez a kiegészített változat maradt fent a Szabó család tulajdonában.

1962-ben a tatárdúlás háromszáz éves évfordulójának emlékére megírta a református egyház történetét (A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig), ennek kéziratát a református egyház levéltárában helyezte el. Ezen kívül gazdasági naplót is vezetett, amelyben lejegyezte az elvégzett munkálatokat, és a betakarított termény mennyiségét. Vagyona és gazdasága szép fejlődésnek indult, de aztán ismét jöttek a szomorú és gondterhes esztendők.

A közös gazdálkodás és a kollektivizálás éveire így emlékezett vissza:

„Amikor magamat egy kicsit rendbe szedtem, jobban mondva a kis gazdaságot, és hozzáfogtam gazdálkodni […] nyakunkba szakadt a kötelező gabonabeszolgáltatás (kvótarendszer), mely 5 évig, 1952–57-ig tartott. Ezek a legkeservesebb éveim voltak gazdálkodás szempontjából. Amikor ez megszűnt, jött a gazdasági átszervezés, előbb a »Társas«-ba, később a Kollektívába léptünk be.”

A kollektív gazdálkodásra való áttérés megrázkódtatásait szomorú hangvételben jegyezte le Szabó Miklós. Miután könyvét már egyszer lezárta, a társadalmi és gazdasági változás hatására fontosnak tartotta újból folytatni az események megörökítését:¹⁶ „az egész országot átfogó kollektivizálás sodra Bagost sem kímélte meg, hanem megrázkódtatta, és magával ragadta, és amit apáink és nagyapáink még álmodni sem mertek, hogy önként lemondjanak a gazdák (köztük magam is) saját földjükről – amit részben örököltek szüleiktől, részben pénzért vettek, és beiratkoztak közösen a kollektív gazdaságba, ami annyit jelent, hogy ezután közösen dolgozzák földjeiket, állami szervezés és irányítás mellett, s ezáltal megszűnt örökre a magántulajdon, vagyis a magángazdálkodás.

Hogy milyen eszközöket használtak a nép megfélemlítésére, és a kollektívba való belépésre, arról jobb nem is beszélni.

Tehát ezzel egy új korszak nyílt meg községünk gazdasági életében, amikor a szociális gazdálkodás vette kezdetét, amikor nem a föld után húzzuk a hasznot, hanem ki-ki az ő munkája után, azaz, a normateljesítmény után.

Ez történt 1961 őszén.”¹⁷

Az említett rendszer kezdeti lendülete Bagos fejlődésében is éreztette a hatását, művelődési házat építettek, villamos áramot vezettek be a faluba, és Szabó Miklós minden egyes ilyen alkalommal egy-egy verssel ajándékozta meg a közösséget.

1962 elején elvállalta brigádosként a szőlő és gyümölcsös kezelését, illetve irányítását a termelőszövetkezetben. 1969-ben, idős korára való tekintettel leváltották, de ennek ellenére be-bejárt dolgozni, hiszen saját maga bevallása szerint a „szőlő és gyümölcs” volt a kedvenc munkaterülete.

1967-ben fejezte be a versben megírt élettörténetét Önéletrajz címmel.

1969-es nyugdíjazása után még több időt szentelt az olvasásnak és az írásnak. A falu korszerűsítésével a közösségi élet egyre inkább háttérbe szorult, ez pedig az ő életére is kihatott.

1972-ben első díjat nyert a Falvak Dolgozó Népe folyóirat által meghirdetett Tud, aki tanul gazdasági vetélkedőjén. A hetvenes években ismerkedett meg Major Miklós földrajzi szakíróval, és a Berettyó mentén végzett gyűjtőmunkát. Kapcsolatuk a nyolcvanas években megszakadt. Ennek két fő oka volt: egyrészt Szabó Miklós tevékenysége felkeltette a hatalom képviselőinek az érdeklődését, és emiatt figyelni kezdték, másrészt az egészségi állapota is megromlott. Testvérének egyik gyermeke mesélte, hogy a falutörténeti munkáját több alkalommal is a tyúkólban rejtette el a vizsgálódó szempárok elől.

1982. szeptember 19-én, vasárnap hajnalban egy különleges ember távozott az élők sorából. Szabó Miklós sírkövén az alábbi felirat olvasható: „Bárha megszűnt is az élet, verseimben tovább élek!”

Szabó Miklós írásai

Mint már munkánk elején említettük, Szabó Miklós versfaragónak nevezte magát, élete során négyszáz-ötszáz verset írt. Költeményeit három kötetbe (Vadgyümölcsök I., II., III.) szedte, de csak a sorozat harmadik része marad fent – ez száz olyan költeményt tartalmaz, amely a szerző leírása szerint jobban sikerült, és esetleg nyomtatásra is érdemes.

Egyik unokahúga említést is tett arról, hogy tervben volt Kolozsváron a nyomtatás, de hogy mi végett nem valósult meg, azt nem tudni. Az említett verseskötet a Szilágybagosi Református Egyházközség levéltárában található, az érdeklődők személyes kérésére a lelkipásztor szívesen megmutatja. A kéziratot a szerző a könnyebb áttekintés érdekében hét részre osztotta, a következő témák szerint: „személyemmel kapcsolatos versek”, „vallásos irányzatúak”, történelmi vonatkozásúak, „községünkkel kapcsolatosak”, „gazdasággal rokonszenvesek”, „mindenféle vegyes versek” és tíz sírfelirat.

Olyan tiszta szerkesztésű kéziratot hagyott maga után költőnk, hogy a kötet végére betűrendes mutatót is illesztett, ezzel is igazolva a saját munkájában való igényességét.

Másik nagyon fontos munkája a Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960), e munka egyik változatát jelentette meg 1999-ben Boér Júlia a zilahi Marysan kiadónál: Szilágybagos Község és Egyház 750 éves Történelme címmel. Miklós bácsi e történelmi munkájának több változata is fennmaradt, az első változat 1958-ból származik. Azokat az adatokat, amelyeket 1958 után kapott, illetve talált, folyamatosan beillesztette a szövegbe, majd a füzetet többször is átírta.

Az általunk megtalált változatot 1960-ban véglegesítette. Szabó Miklós ezt a kéziratot is részekre osztotta: az 1205 és 1960 közötti történéseket hat fejezetre tagolta, ezekben tárgyalja a község történelmi eseményeit. A kötetben található egy rész, amelyben a Bagoshoz kötődő lelkészek és a faluban tevékenykedő tanítók életét mutatja be, a következő részben a falu kiemelkedő családjairól olvashatunk – ők vagy anyagi helyzetük, vagy kulturális, közösségépítő tevékenységük miatt voltak érdemesek a feljegyzésre. A kötetet egy vidám résszel fejezi be, amelyben a falu mulatságos történeteivel foglalkozik. Ebben a füzetben találjuk meg önéletrajzát, ami az Önéletrajz, azaz személyemmel kapcsolatos száraz adatok címet viseli. Itt is találunk utólagos bejegyzéseket, amelyeket a kötet lezárása után jegyzett fel. Ez a kézirat a Szabó család leszármazottjainak tulajdonában van.

A bagosi egyház levéltárában található A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig című, prózában megfogalmazott történetírás, amely a fentebb említett verseskötethez hasonlóan A4-es méretű, keményfedelű füzetben olvasható.

Munkáját 1962. december 6-án, neve napján fejezte be. Ez a kötet a Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960) című munkája alapján készült. Kiszűrte az egyház életére vonatkozó adatokat, és ezeket másolta le, hogy ezzel is emléket állítson a „régieknek”.

Miklós bácsi bővítette és kiegészítette munkáit egészen addig, amíg még képes volt az új információk lejegyzésére. A kor nyomot hagyott elméje tisztaságán és munkája igényességén is: írásképe megváltozott, de ez nem befolyásolta a munkája jelentőségét.

Szabó Miklós testvéreinek családjai­ még őriznek néhány füzetet, amelyekben néhány elbeszélést jegyzett le. Az egyik elbeszélés: A Hűség jutalma – vagy a becsületesség meghozza gyümölcsét. Falusi Elbeszélés az ifjúság számára. 1938-ban írta meg ennek az elbeszélésnek az első változatát, amely egy barátság történetéről szól. 1941 januárjában a kor szellemének megfelelően átírta, és a „Felszabadulásunk Emlékére” megjegyzést fűzte hozzá. Klasszikus iskolai füzetbe írta az elbeszélést, amelynek 94 oldal a terjedelme.

Ugyancsak iskolai füzetben maradt fent a Világszép ember címet viselő, tizenhat elbeszélő költeményt tartalmazó munkája, amelyet 1980-ban, karácsonykor fejezett be.

A felsorolt írásain kívül maradtak meg feljegyzései a gazdasági naplójából is. Ezekben a naplókban minden nap felírta a munkálatait: hol, mikor és mennyit dolgozott, mit vetett vagy ültetett. Hány elültetett szőlő és csemete maradt meg. Mikor és milyen munkálatokat végzett el, valamint a betakarításkor mennyi termést hozott a vetés, mennyi szőlőt szüretelt. Lelkiismeretesen végezte munkáját az élete minden területén. Versfaragó hivatása mellett szorgalmasan dolgozott a munkahelyén, saját gazdaságában, az egyházban és a saját maga által felvállalt történetírásban is.

Utóhang

A falu lakói közül bizonyára még sokan őriznek Miklós bácsitól feljegyzéseket, esetleg saját maguk által lemásolt verseket. Mi magunk megfogadjuk és megtartjuk hősünk tanácsait: „Nekünk, iskolai tanulóknak elsőrendű kötelességünk megismerni szülőfalunkat, annak múltját, keletkezését, fejlődését, hogy ennek történelmi tanulságait leszűrve, tudjunk mi is bekapcsolódni ennek életébe, és részt venni annak további fejlődésében…”¹⁸

Szabó Miklós írott hagyatéka a bagosiak személyes történelme. Írásaiban felelevenednek az ősi történések, elődeink tettei és azok következményei. Végigkövethető elődeink munkájának szárba szökkenése, növekedése és aratása, és némely betakarított terméseket a ma embere élvezheti.

Szabó Miklós önzetlen munkáját ma már meghálálni nem tudjuk, testvérei és azok családtagjai, valamint korának faluközössége becsülte, tisztelte őt, de olyan elismerésben nem részesült élete során, amilyet megérdemelt volna. Más költőkhöz hasonlóan ő is sokat küszködött azzal, hogy verseit megértik-e, értékelik-e munkáit, vajon felfigyel-e rá valaki úgy, mint költőre? Számos fennmaradt versének ez az alapgondolata. Egyszer szerepelt a Bukaresti TV magyar adásában – számára ez volt a legnagyobb elismerés, ezzel kapcsolatos érzéseit versben is megfogalmazta:

„Tudatában vagyok,

hogy már észrevettek

S az egész országban

engem ismertettek.

A Bukaresti román

televízióban.

Április kilencedikén,

a »Magyar – adásban«.

 

Ennek tudatában

kérdezem magamtól:

Mi jogon és miért

érdemlem a sorstól?

Hogy engem az egész

Erdély területén

úgy mutattak be a

versemmel a T. V.-én – […]

Tudatában vagyok,

hogy honnan származom,

csekély hat elemi az

iskolázottságom.

S mégis – mint porszemet

engem észrevettek,

ezért itt utólag

mondok köszönetet!”¹⁹

Az évek múlásával Szabó Miklós neve a bagosiak emlékezetében nem fog halványulni, mivel a községi könyvtárunk az ő nevét viseli. Bár a szélesebb közönség nem ismeri Szabó Miklós munkásságát, de a bagosi közösség időről időre felidézi verseit, és így sírfeliratának szavai valóra válnak: bárha megszűnt is az élete, de verseiben tovább él.

 

(Az írás készültekor, 2021-ben Fekete Fanni, Kászoni Boróka, Fekete-Kászoni Boróka Lea, Kincses Eleonóra 6. és 7. osztályos tanulók voltak a Szi­lágy­bagosi 1-es számú Általános Iskolában. Fekete-Kászoni Boróka Lea jelenleg a zilahi Silvania Főgimnázium 9. osztályos tanulója, a többiek Szi­lágy­bagoson folytatják tanulmányaikat. Szakmai irányító: Birtalan Beáta, tanár.)

 

Felhasznált irodalom:

Boér Júlia – Szabó Miklós: Szilágybagos község és egyház 750 éves történelme. Marysan Kiadó, Zilah, 1999.

Nagy Réka: Az írás szerepe egy szilágysági ember életében. Szakdolgozat, Kolozsvár, 2007.

Szabó Miklós: Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960). 1960.

Szabó Miklós: A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig.

Szabó Miklós: Vadgyümölcsök III.

 

Internetes források:

Major Miklós: Koszorúba font gabonakalászok – https://www.sulinet.hu/orok­seg­tar/data/kulhoni_magyar­sag/2010/ro/kri…

Petri Mór: Szilágy vármegye monogra­phiája – https://mek.oszk.hu/04700/04750/html/192.html

Magyar néprajzi lexikon – https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-…

 

Jegyzetek

1 Szabó Miklós: A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig. 3–4. o.

2 Major Miklós: Koszorúba font gabonakalászok https://www.sulinet.hu/orok­segtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/kriza…

3 Magyar néprajzi lexikon. Boglyás szócikk. https://www.arcanum.com/hu/on­line-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-nep­rajz…

4 Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája, Bagos szócikk, https://mek.oszk.hu/04700/04750/html/192.html

5 Uo.

6 Uo.

7 Uo.

8 Szabó Miklós: Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960). 1960, 111. o.

9 Nagy Réka: Az írás szerepe egy szilágysági ember életében. Szakdolgozat. Kolozsvár, 2007.

10 Szabó Miklós: Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960). 1960, 111. o.

11 Uo., 68. o.

12 Szabó Miklós: A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig. 2–3. o.

13 Major Miklós: Koszorúba font gabonakalászok, https://www.sulinet.hu/orokseg­tar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/kriza…

14 Szabó Miklós: Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960). 1960. 86. o.

15 Uo., 98. o.

16 Nagy Réka: i. m.

17 Szabó Miklós: Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205–1960). 101. o.

18 Szabó Miklós: A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig. 1962, 130. o.

19 Szabó Miklós: Vadgyümölcsök III. 40. o.