Műanyagok az életterünkben: ártalmasak, vagy sem?

Mielőtt a kérdés érdembeli tárgyalásába kezdenénk, pár fogalmat tisztáznunk kell. A köztudatban minden, ami nem természetes anyag, ami nem fa, üveg, állati vagy növényi eredetű anyag (gyapot, len, kender, bőr stb.), kőzet vagy fém, az műanyagként ismert. A szakemberek azonban sok „mesterséges”, azaz a természetben nem található anyagot ismernek és kínálnak használatra, ismerjük el, egyre sikeresebben, amelyek lényegesen különböznek a természetes anyagoktól. A legfontosabb különbség nem a fizikai tulajdonságokban van, hanem főként a természetben való viselkedésükben. Míg a természetes anyagok biológiailag a környezetben (az ott működő, évmilliók alatt kialakult egyensúlyi folyamatok eredményeként) lebomlanak, addig a szintetikus anyagok meglepően hosszú, évek-évszázadok alatt „tűnnek” el a környezetből. Mondhatjuk, környezetidegen anyagok.

A műanyagoknak az alapja mindig egy vagy több polimer. A polimer egyszerű, kis molekulatömegű „monomerek” – ezek általában szerves anyagok

– gyakran több százezer molekulájának vegyi kötésekkel összekapcsolt szerkezete (makromolekula), amely lehet egyenes (mint egy cérnaszál), elágazó (mint a fa ágai) vagy térhálós (mint egy szabálytalan halászháló). A polimer elnevezés a görög poli- (sok) és -mer (alapegység, építőelem) szavakból képezhető (1. ábra).

A műanyag egy összetett rendszer, amely az alap polimer(ek) mellett sok más adalékanyagot is tartalmaz, amelyeket a gyártás során különböző céllal kevernek a polimerhez. Ezekről majd a továbbiakban részletesen lesz szó, mert lényeges szerepük van a „jó” vagy „ártalmas” műanyagok kialakításában.

A továbbiakban csak a műanyagokról lesz szó. Egy rövid cikk keretében sajnos csak röviden lehet tárgyalni ezt a nagycsaládot, hiszen könyvtárnyi irodalma van, és annak rövid, közérdeklődésre számot tartó, átfogó ismertetése nem lehetséges. Arra törekedtem a cikk írásakor, hogy kerülve a zsákutcákat, a mindennapokban használható ismereteket tárjam az olvasó elé, bár tudatában vagyok az egyszerűsítés veszélyeinek, amelyek néha a dilettantizmus határát súrolják.

A műanyagokat alkotó polimerek több szempont szerint csoportosíthatóak:

a. Feldolgozhatóság szerint:

• hőre lágyuló (termoplasztok);

• hőre keményedő (termoreaktívak);

• hidegen keményedő műanyagrendszerek.

b. Tulajdonság és felhasználás szerint:

• elasztomerek (gumiszerű műanyagok);

• plasztomerek (műgyanták);

• szálképző anyagok.

c. Szerkezet szerint:

• lineárisak;

• elágazóak;

• térhálósak;

• folyadékkristályok.

d. Előállításuk szerint:

• polimerizációval (PE, PP, PVC, PS, PTFE);

• polikondenzációval (PA, PET);

• poliaddícióval (PUR, EP);

• természetes alapú polimerek (cellulóz, fehérjék, üveg, azbeszt, bazalt).

Az előállításnál alkalmazott módszerek közötti különbségek technológiai vonatkozásúak. A polimerizáció a monomerek kettős kötésének felszakadásával és a polimer lánc kialakításakor a molekulák egymáshoz kapcsolódásával történik, de nem keletkezik semmilyen melléktermék. Így készül a PE, PP, PVC, PS, PTFE. A polikondenzációnál lejátszódó vegyi reakció során a polimer mellett egy kismolekulájú melléktermék is keletkezik (pl. víz, sósav), így gyártják többek között a PA, PET műanyagokat. A poliaddíció hasonló a polikondenzációhoz, de nem keletkezik melléktermék. Jellegzetes példa erre a PUR és az EP.

Ősidőktől fogva az emberiség számtalan természetes alapú anyagot használt, zömmel a makromolekuláris (óriásmolekulás) vegyületek családjába tartozókat: állati és növényi eredetű anyagokat (fa, bőr, fehérjék, rostok, bundák stb.), valamint szervetlen anyagokat, amelyek szerkezetüket tekintve felfoghatóak, mint makromolekuláris anyagok: kőeszközök – szilex-obszidián, cseréptárgyak – kerámia, vályog, stb. Ezek az anyagok az évmilliók óta kialakult természetes egyensúlyi folyamatok részét képezték, és nem jelentettek környezeti szennyezést vagy veszélyt az emberekre. A különböző használt anyagok időbeni elterjedését a 2. ábra szemlélteti. A helyzet a 19. század második felétől kezdett alaposan megváltozni, amikor a szintetikus anyagok és többek között a műanyagok megjelentek. A polimerek felfedezésének kronológiai sorrendje a következő volt:

A poliamid (az első termék kereskedelmi neve nylon) felfedezése után, annak jó mechanikai és használati tulajdonságainak köszönhetően gyorsan elterjedt, és számtalan poliamidszálból készült használati tárgy került a kereskedelembe, nejloning, -harisnya stb. néven. Azóta is sokan minden műanyagra tévesen a nylon kifejezést használják, mint amilyen a polietilén, PVC, PP stb. fólia, zacskó, pohár, ing és más használati tárgy, amelyeknek semmi köze nincsen a poliamidhoz.

A műanyagok megjelenése óta a termelésük megtöbbszöröződött. Ez maga után vonta a felhasználás rohamos elterjedését és a használatból kikerült műanyagok felhalmozódását a környezetben. Ennek egyenes következménye a környezetszennyezés lett. Az utóbbi 65 évben (1950–2015) gyártott 8300 millió tonna műanyagból (3. ábra) kb. 6300 millió tonna hulladék keletkezett. Ebből a hulladékmennyiségből 12 százaléknyit (750 millió tonna) égettek el, és csupán 9 százalék (570 millió tonna) az újrahasznosított rész. A hulladék többi része, a maradék 79 százalék (közel 5000 millió tonna) képezi a környezetben a „pihenő hulladéktemetőt” a föld alatt-felett, a tavakban-folyókban és tengerekben-óceánokban. Csak a Csendes-óceán északi részén az áramlatok több mint 150-200 ezer tonna műanyaghulladékból két helyen „úszó szigetet” alakítottak ki (4. ábra).

Úgy tűnik, a 12. órájában vagyunk a Földet fenyegető áradatnak, ha nem teszünk sürgősen lépéseket a tarthatatlan helyzet orvoslására. A műanyagok nagyon „tartós” termékek. A természetben történő lebomlásuk meglepően lassú, mivel nem természetes alapú anyagok, a természetben nincsenek meg azok a folyamatok, amelyek lehetővé tennék belátható időn belül a lebontást (5. ábra).

El kell ismernünk a műanyagok különlegesen jó tulajdonságait, amelyek gyakran a hagyományos anyagokkal összehasonlítva előnyben részesítik ezeket a termékeket. A műanyag alapú (üvegszálas vagy Kevlar-szálas erősítésű és aktív töltőanyagokat tartalmazó) kompozitok, vagy a polikarbonát elemek a különböző járművek építésében a klasszikus anyagokat (fémek és ötvözetek, valamint üveg) az utolsó évtizedekben nagy mértékben helyettesítették. 1960 és 1990 között a katonai repülőgépek és helikopterek építésében 30-40 százalékos arányban műanyag kompozitokat használtak, a helikopterek és repülőgépek ablakait polikarbonátból készítik, amelyek ellenállása jobb, mint a hagyományos üvegé, és még golyóállók is. A civil „gépmadarakba” (személy és teherszállítás) 1990 után kezdették a már kipróbált műanyagokat beépíteni. 2005-ben az Airbus A380 22 százalékban tartalmazott műanyagokat, és 2009-ben a Boeing 787 már 50 százalékban épült új kompozitokkal és műanyagokkal. A szélerőművek tartó oszlopai (50-70 méter magasak) és „lapátjai” (30 méter hosszúak) kizárólag műanyag kompozitokból készülnek. Az orvostudomány is haszonélvezője a modern műanyagoknak, mint amilyenek a „memóriával” rendelkező szintetikus polimerek. Ezek a polimer tárgyak felmelegítés, formaváltoztatás és lehűtés után, az újbóli felmelegítéskor „emlékeznek” az eredeti formára, és felveszik annak alakját. Így például az ilyen speciális tulajdonsággal rendelkező polimerekből sztenteket vagy sebvarró szálat készítenek (6. ábra).

A műanyagok az alappolimer(ek) mellett sok más adalékanyagot tartalmaznak. Ezek a következők:

• stabilizátorok: a feldolgozás és felhasználás körülményei között biztosítják a polimer tulajdonságainak a megőrzését;

• csúsztatók: segítik a műanyag feldolgozását;

• formaleválasztók: elősegítik a késztermék eltávolítását a feldolgozó szerszámból;

• lágyítók: a kemény műanyagokat (főleg PVC) hajlékonnyá teszik;

• égésgátlók: csökkentik a polimer éghetőségét és a füstképződést;

• színezékek, pigmentek: a kívánt színt adják;

• optikai fehérítők: megszüntetik egyes polimerek sárgás színét, UV-védők;

• szag- és illatanyagok: álcázzák vagy elveszik a műanyag kellemetlen szagát, vagy kívánt illatot adnak;

• antisztatikumok: csökkentik a műanyag felületi vagy térfogati ellenállását, elektrosztatikus feltöltődését;

• gócképzők: szabályozzák a műanyag kristályosodását és szerkezetét;

• a polimer előállításakor használt vegyületek: iniciátor, molekulatömeg szabályzó, felületaktív anyagok (emulgátorok), kémhatás szabályzók (pH);

• polimerek: polimerkeverékek összetevői;

• ütésálló adalékok: mechanikai tulajdonságokat javítanak (ütésellenállóság);

• töltőanyagok: növelik a műanyag merevségét, és olcsóbbá teszik;

• erősítőanyagok: szálak vagy ásványi őrlemények, növelik a műanyag merevségét és szilárdságát.

Amint láthatjuk, a műanyagok nagyon változatos és komplex összetételűek. Sok polimeridegen anyagot is tartalmazhatnak. Ennek következtében a használat vagy utólagos feldolgozás során a környezetbe számtalan vegyi anyagot juttathatnak. Ez különösen érvényes abban az esetben, amikor közvetlenül kapcsolatba kerülünk a műanyagokkal, vagy életünk során ezek a vegyületek napi rendszerességgel hathatnak ránk. Élelmiszereink és italaink csomagolása, ruházatunk és használati eszközeink zömmel műanyagokat tartalmaznak. Az ezekből származó vegyi anyagok, bár kis töménységben vannak jelen, folyamatosan hatnak ránk. A jelenlegi kutatások még nem tisztázták megnyugtatóan ezeknek a kis mennyiségeknek hosszú ideig tartó hatásait és következményeit. Egyes összetevőknek vagy bomlástermékeknek (égetés) nagyobb mennyiségben kifejtett hatásait ismerjük. Ezek gyakran riasztóan hatnak. Sok adalékról vagy bomlástermékről kiderült például, hogy rákos megbetegedést okozhatnak, vagy más, hormonrendszerre és különböző belső szervekre gyakorolt hatásuk betegséget okozhat. Ezért jó tudni, mikor, milyen műanyaggal kerülünk kapcsolatba, mikor és milyen műanyagokat részesítsünk előnyben, vagy kerüljük azokat.

Életünk során a külvilágból testünk biológiai folyamatai számára hasznos és szükséges anyagok mellett számos testidegen vegyület is kerül szervezetünkbe. Szöveteink minden sejtjében percenként több száz (ha nem ezer) kémiai és fizikai reakció, illetve folyamat játszódik le. Ezek szigorú rend és szabályok szerint zajlanak. Minden nem megfelelő, testidegen vegyi anyag és fizikai hatás (szennyeződések és elektromágneses, mágneses terek, machanikai hatások), amelyeknek mennyisége vagy erőssége meghalad egy biológiailag elfogadható és kezelhető szintet, károsan befolyásolhatja azokat a lebontó és felépítő biológiai folyamatokat, amelyek meghatározzák életünk minőségét, a káros módosulások létrejöttét. Ha ez szervezetünk adott védekezési és javítási szintjét meghaladja, káros elváltozásokat (betegséget) okozhat. A sejt „vegyi gyárában” a nem megfelelő „nyersanyag” nem megfelelő terméket hozhat létre. Gondoljunk például a sejt osztódásakor megkétszereződő, szervezetünk normális működéséhez elengedhetetlenül szükséges és örökíthető információkat hordozó kromoszómákra, amelyeknek meghibásodása számtalan betegség forrása. Ha a fent felsorolt aggodalmakra gondolunk, nem mindegy, hogy mit viszünk be szervezetünkbe táplálkozásunk elemeivel és környezetünk megválasztása során. Ajánlott óvakodni a potenciális veszélyektől. Elvégre az emeletről nem az ablakon csak úgy kilépünk az udvarra, vagy nem kortyolunk fövő tejet, mert tudjuk, hogy az bajt okoz. Viszonyuljunk így a műanyagokból szervezetünkbe kerülhető testidegen, károsodást okozható vegyi anyagokkal szemben is. Ezért kell tudatosítanunk ezek milyenségét és hatásaikat. A következőkben, hely szűke miatt nagyon röviden, inkább példákon keresztül, soroljunk fel pár használt műanyagot és az azokból származó káros hatású vegyületet.

A továbbiakban vegyük górcső alá a különböző műanyagcsaládokat, mindenekelőtt lássuk, hogyan tudjuk azonosítani a műanyagokat, amelyekkel potenciálisan (és valósan) kapcsolatba kerülünk. A jelenleg világviszonylatban érvényes szabály szerint minden műanyag tárgyat gyártó köteles a műanyag terméken feltüntetni annak típusát. Ennek alapján könnyen azonosítható a műanyag (csomagolás, palack, ruhanemű stb.). Mikor egy műanyag tárgyat vásárolunk vagy használunk, ajánlatos ellenőrizni, hogy a tárgyon szerepel-e a műanyagcsaládra utaló kód. Ez egy háromszögbe (möbiusz) írt szám, és alatta a polimer betűkódja (7. ábra).

Mindenki használ eldobható, egyszer használatos műanyag terméket: pohár kávénak vagy hűsítőnek, szívószál, tányér és evőeszköz, vagy palack víznek, és a sor tetszőlegesen folytatható. A leggyakoribb műanyagfajták a PE, PP, PET, PVC (a cikk végén találhatóak az elnevezések). A polietilén (2-es és 4-es szám a háromszögben) kétfajta lehet: nagy és alacsony sűrűségű (szokták nagy nyomású és alacsony nyomásúként is emlegetni, az előállítási technológia nyomása szerint). A nagy sűrűségű (2-es szám) PE-ből leginkább fóliákat (pl. bevásárló szatyrokat) készítenek. A 4-es PE-ből palackokat gyártanak. Az 5-ös számú a PP, amelyből fólia, palack, tányér, doboz és dobozfedél, vákuumozott pohár készül. A PP-ből készült csomagolásokat húsok, tejtermékek, ketchup, kozmetikai szerek, samponok és mosószerek, illetve edények, poharak, tálcák stb. számára használják. Hőállósága miatt meleg italok (kávé, tea, tej) árusítására is igénybe veszik. A 2-es, 4-es és 5-ös számmal jelölt csomagolások és használati tárgyak PE-ből és PP-ből készülnek. A kutatások döntő többsége azt jelzi, hogy ezeket használva nem jutnak rákkeltő vagy a hormonháztartást károsító anyagok az élelmiszerekbe.

Talán leggyakrabban a PET-palackokkal találkozunk (1-es szám), amely hőre lágyuló műanyag, zömmel palackokat gyártanak belőle. Újrahasznosításkor szálakat készítenek belőle (textíliák). Általában nem tartalmaz sok adalékanyagot, ezért biztonságosnak mondható, de nem ajánlják a palackgyártók az újratöltésüket. Ezt tehát kerüljük.

Más a helyzet a 3-as (PVC), 6-os (PS) és 7-es (más) műanyagokkal. A PVC (jelölésekor néha V) a PE és PP mellett nagyon elterjedt. Csöveket (csatornázás, kábelvédés), padlóburkolatokat csomagoló eszközöket készítenek belőle. Aránylag magas az adaléktartalma (DOP) és gyártás során, valamint égetésekor ártalmas vegyületek kerülnek a környezetbe. Egészségre ártalmas, ha lehet, kerüljük. Az amerikai élelmiszer és gyógyszerellenőrzési hatóság (FDP) elismerte, hogy a PVC monomerje, a vinil-klorid rákkeltő. Ha PVC-csomagolásban forgalmaznak élelmiszereket, az adalékanyaga (DOP és BBP) az élelembe kerülhet. Ezek a vegyületek befolyásolják az endokrinrendszer működését, mert a szervezet női hormonként azonosítja őket. A gyermekeknél kapcsolatba hozhatóak az asztmával és allergiával, rákkeltő, károsítja a májat, veséket, lépet, csontokat és testsúlygyarapodást okozhat. Ezért Európában megtiltották, hogy gyerekjátékok készüljenek PVC-ből.

Talán az elégetésekor keletkező dioxinok (poliklórozott dibenzo-p-dioxinok és dibenzofuránok közös neve) a műanyaggal kapcsolatba hozható legveszélyesebb vegyületek. Ezek stabil, zsírban oldódó, a táplálékláncon keresztül feldúsuló, az emberi zsírszövetben raktározódó, a placentán átjutó, a tejjel kiválasztódó vegyületek. Pár vegyületük rákkeltő hatású.

„Nézzünk a körmére” a polisztirolnak (PS, 6-os szám). Tiszta állapotban rideg és átlátszó. Habosítva hőszigetelésre, csomagolásra használják. A tiszta PS-t néha élelmiszerek csomagolására is használják (poharak, evőeszközök, ételhordó edények, tejtermékek), ami egészségügyi kockázatot jelenthet, mert a PS-ból a monomerje (sztirol) kerülhet az élelmiszerbe. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi rákkutató intézete lehetséges rákkeltő anyagként tartja számon a sztirolt, amely a hormonháztartásba is beleszólhat, és a termékenységet is befolyásolhatja. Irritálja a bőrt, a szemet, a légzőszerveket, az emésztőrendszert. Negatív hatással van az idegrendszerre, depressziót, fejfájást, kimerültséget okoz.

Az utolsó csoport a 7-es, a más műanyagok világa. Ide tartoznak azok a műanyagok, amelyeket nemcsak a műszaki világban alkalmaznak, mint műszaki és nagyteljesítményű műanyagok, mint amilyen a poliamid, epoxi, polikarbonát stb., hanem a mindennapok technikai anyagai is: ABS, Nylon, epokitt, PUR, ragasztók-kittek stb. Ha betekintünk a hűtőszekrénybe, a belső- és ajtó-műanyagburkolat az ABS, ablakainkat purhabbal szigetelik és ragasztják, a pillanatragasztó akril típusú, az átlátszó „szerves” üveg PMMA, a repülő ablaka PC, és még sorolhatnám a számtalan példát, ami mind a 7-es csoportba tartozik. Ezek nem jelentenek közvetlen veszélyt az egészségre, mivel nem érintkeznek az élelmiszerekkel és italokkal. Azt azonban jó tudnunk, hogy minden műanyag lassan, de folyamatosan bocsát ki olyan vegyi anyagokat, amelyek vagy a polimer lebomlásából származnak (UV, hő), vagy az adalékok lassú, de állandóan a környezetbe történő diffúziójából. Ezek állandóan jelen vannak környezetünkben, néha meg markánsan érezzük is azokat. Ha pár napos távollét után hazamegyünk, érezzük, hogy a levegőben van valami, ami nem a friss illatot jelenti. Ne feledjük, hogy a padlóburkolat, a függöny, bútorbevonat (melaminozott), villanykapcsolók, kábelszigetelések, festékek (alkid), mind műanyagok. Az ebbe a csoportba tartozó műanyagok tartalmaznak BPA-t vagy BPS-t. Tudományos kutatások alapján a biszfenol-A-nak (BPA) való kitettség okozhat rákot (prosztata- és mellrák), felelős lehet a cukorbetegség kialakulásáért, pajzsmirigyzavarokért, asztmáért, elhízásért, meddőségért és hormonális zavarokért (korai serdülés), degeneratívan hat a női és férfi szaporítószervekre, beleszól az immunrendszerünkbe. A BPA tehát a tudományos élet fókuszába került. Eredményként egyes csomagolóanyag-gyártó cégek biztonságos műanyag csomagolásként nevezték meg „BPA-free” néven forgalmazott termékeket. Amint kiderült, a BPA helyett BPS-t használtak, amelyről nagyon hamar megállapították, hogy annak is hormonháztartást befolyásoló hatása van, sőt egyes kutatók azt állítják, hogy még rosszabb, mint elődje.

A műanyagból készült textíliákkal kapcsolatosan megállapították, hogy hat kilogramm pamut-poliészter összetételű anyag mosógéppel való mosásakor, mosóvízzel a természetbe átlagosan 120 000, poliészter és akrilból készült anyag esetében pedig nagyjából 450 000 mikroműanyag-részecske kerül ki. Ezek a részecskék 1960 óta folyamatosan felhalmozódnak a tengerek-óceánok vízében. Kimutathatóak a tengerek mélyén (még a 10 km mélyen élő élőlények szervezetében is kimutatható a műanyag) és a sarkvidék jegében egyaránt. A halak szervezetében felhalmozódnak, és mi azokat elfogyasztjuk. Mondhatjuk, hogy a táplálékláncon keresztül a műanyag a tányérunkig kerül. Egy kilogramm tengeri sóban akár 600 mikroműanyag-részecske is lehet. A napi ajánlott 4-5 gramm só elfogyasztásával legalább három ilyen részecske kerül szervezetünkbe, amivel a mi „berendezésünk” nem tud mit kezdeni. Egy része a tápcsatornán keresztül kiürül, de a testünkben való tartózkodása alatt a részleges lebomlás során testidegen vegyületek kerülnek szervezetünkbe.

Ezek után feltehetjük a kérdést: mit kell tennünk egészségünk megőrzése érdekében? Mindent tudunk a műanyagok esetleges káros hatásáról?

Mindenek előtt ne várjunk arra, hogy a kutatók majd eldöntik, vajon a műanyagok valóban biztonságosak-e, miközben a rákos és impotens emberek száma nő. A bajt ajánlott megelőzni. Tegyen mindenki gyakorlatias lépéseket:

Kerüljük a műanyagok használatát, ahol lehet, helyettesítsük azokat hagyományos (természetes) anyagokkal: fával, üveggel, rozsdamentes acéllal, porcelánnal, kerámiával, bőrrel, gyapjú-, len-, kender-, gyapottextíliákkal. Soha ne használjunk műanyag edényt vagy előre műanyagba csomagolt készételt a mikrohullámú sütőben. Kisgyerekeknek ne vásároljunk műanyag játékokat, csecsemőkorú gyermeknek ne adjunk folyadékot, csak valódi cumisüvegből. Lehetőleg kerüljük az előre csomagolt ételeket, a konzervedények belsejét is műanyag borítja. Kerüljük a műanyag palackos italokat, hűsítőket, ásványvizeket. Ezek a szállítás és tárolás idején hőmérsékletváltozásoknak, mechanikai hatásoknak vannak kitéve, amire az asztalra érnek, jó adag káros anyagot tartalmazhatnak.

A műanyaghasználat csökkentése kétszeres haszonnal jár: elsősorban csökkentjük az egészségünk károsodását előidéző testidegen vegyületek bevitelét, másodsorban pedig hozzájárulunk a műanyagok előállítására használt nyersanyagok (kőolaj és fölgáz és nem utolsósorban az energia) következő nemzedékek számára való hozzáféréséhez. Ez nemcsak tudatos és felelős hozzáállás kérdése, hanem lehetővé tesszük, hogy az említett nem regenerálódó nyersanyagokból hosszabb távon lehessen nélkülözhetetlen termékeket gyártani, mint gyógyszerek, festékek.

Ennek érdekében mindenkinek megvan a lehetősége, hogy konkrét lépéseket tegyen. Az „én megengedhetem magamnak” fajta hozzáállás nemcsak nagyfokú önzőséget jelent, hanem tudatos jövőrombolást is. Mindenki sokat tehet a műanyagok helyettesítése érdekében – már ahol lehet helyettesíteni, mert vannak alkalmazási területek, ahol sokszor létkérdés is lehet a műanyagok használata –, és ne a profithalmozás (kényelmi vagy anyagi) legyen az elsődleges szempont. Csupán pár ötlet azok számára, akik hajlandóak tenni a jobb jövő és egészség megőrzés érdekében (8. ábra):

• vásárláskor ne műanyag zacskót használjunk – ha mégis, akkor a tegnapi vásárláskor kapott zacskót vegyük ki a zsebünkből –, hanem textíliából készült, tartósabb szatyrot, vagy vesszőkosarat;

• kerüljük az eldobható műanyag termékeket, pl. a kávét ne az utcán igyuk egy eldobandó pohárból, hanem a vásárlás helyén porceláncsészéből fogyasszuk (még kellemesebb is);

• a piacon az otthonról vitt tárolóedénybe rakjuk az árut;

• lehetőleg válasszuk a csomagolásmentes terméket;

• a műanyag palackok gyakran helyettesíthetők stílusos kulaccsal, termosszal;

• otthon az élelmet (hűtőben vagy kamrában) üveg-, porcelán-, fém- vagy faedényben tároljunk;

• palackos üdítők és gyümölcslevek helyett készítsünk el magunknak otthon ezeket az italokat, ezzel még a gyümölcstermelőket is segítjük;

• kertben, veteményesben talajfedésre használjunk természetes anyagokat (lomb, széna stb.);

• eldobható borotva helyett használjunk tartós változatot.

A sor még hosszan folytatható lenne, de meggyőződésem, hogy mindenkinek van még használható és értékes ötlete. Talán a legsürgősebb kérdés az újrafelhasználás és a természetes alapú (környezetben lebomló) műanyagok használata. Ez irányba már vannak életképes ötletek és konkrét lépések is. Sok helyen korlátozzák az egyszer használatos műanyag cikkek forgalmazását, valamint a kevés káros anyagot kibocsátó műanyagok használatát ösztönzik.

A természetes (főként növényi) alapú műanyagalkalmazások előnyei:

• a természetben megújuló alapanyagokat használ (cellulóz, keményítő, növényi olaj, növényi hulladékok, szalma, stb.);

• 60-70%-al csökken a kőolaj és földgáz használata;

• kevesebb adalékanyagot tartalmaz;

• csökken az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátása.

Természetesen vannak hátrányai is, például a gyártási technológia még nem tökéletes, és mint fejlesztésben levő módszer, drágább, és a természetes alapú műanyagok termelésének ésszerűtlen növekedése, az élelmiszeripari termelés csökkenéséhez vezethet, ami az élelmiszerárak növekedését eredményezheti. Mindezek ellenére a járható út a kőolaj és földgáz alapú műanyag helyettesítése a természetes alapú, kevésbé káros és a környezetben gyorsan lebomló műanyagok térhódítása. Már léteznek természetes alapú műanyag használati tárgyak (9. ábra).

Az előrelépés tehát egy többváltozós egyenlet megoldása lenne. Megszüntetni a környezet műanyagokkal való szennyezését, és életterünkben a minket érintő veszélyes vegyületeket kibocsátó műanyagok részarányát csökkenteni. Ezzel tulajdonképpen az ökológiai lábnyomunkat csökkentenénk, azaz személyes környezetterhelésünket (és a ránk ható káros hatásokat) egy elfogadható érték alá kényszerítenénk. Ha minél többen jó példát mutatnánk, másokat is változásra ösztönöznénk. A természetes alapú műanyagok és biológiailag lebontható műanyagok használata a jövő útja. Ezeknek jelenléte életterünkben kevésbé ártalmas és a környezetet nem szennyezik (10. ábra).

Rövidítések:

BPA – biszfenol-A

BPS – biszfenol-S (szulfon származék)

DOP – dioktil-ftalát (lágyító)

EP – epoxigyanta

PA – poliamid (pl. Nylon)

PC – polikarbonát

PE – polietilén

HDPE – magasnyomású (nagyfajsúlyú) polietilen LDPE – alacsony nyomású (alacsny sűrűségű) polietilen PET v. PETE – polietilén-tereftalát

PMMA – polimetil-metakrilát (plexi)

PP– polipropilén

PS – polisztirol

PTFE – poli-tetrafluor-etilén (teflon)

PUR – poliuretán

Könyvészet:

Tim A. Osswald, Georg Menges: Materials Science of Polymers for Engineers. Hauser Publ. New York, 1996

Pukánszky Béla: Műanyagok. Műegyetemi Kiadó, Budapest,1995 Bodor Géz, Vas László M.: Polimerek szerkezettana. Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2000

Czvikovszky Tibor, Nagy Péter, Gaál János: A polimertechnika alapjai. KFHI Központ, 2007