Szilágylompért egy olyan lelkipásztort kapott 1986 nyarán Péli Sándor tiszteletes úr személyében, aki felkarolta a gyülekezetet, az ifjúságot és az egész faluközösséget, aki nyugdíjba vonulása után mindenki Sanyi bácsija lett. A mi hősünk alig egy évtizede adta vissza lelkét az Úrnak, és már az angyaloknak hirdeti Isten igéjét. Munkássága mind a mai napig virágzik. Távozásával nagy űrt hagyott a közösségben, azonban akadt, aki folytassa az általa elkezdett munkát, így emléke tovább él.
Szilágy megye északnyugati részén fekszik Szilágylompért, melynek neve a német Lambert személynévből származtatható. Határát a Zilah-patak szeli át, a településtől egy kilométerre található a Zsibó–Nagykároly vasútvonal, három kilométerre pedig a községközpont, Sarmaság. A középkori oklevelek először 1321-ben említik, 1331-ben Possessium Lomperthi elnevezéssel fordult elő. 1416-ban Lompért, 1733-ban Lomperd néven tesznek említést róla.
1910-ben 777 lakosa közül 530 volt magyar, 232 pedig román. Az 1990-es népszámlálás adatai szerint 877 lakosából 648 magyar, 103 roma és 126 román nemzetiségű volt. A falut reformátusok, ortodoxok, római katolikusok, görögkatolikusok és egyéb felekezetűek lakják. A 2002-es népszámlálás szerint 912 fő volt a település lakossága, amelynek nyolcvan százaléka magyar nemzetiségű.
Református egyháza 1739-ben alakult, s tíz évig Ilosva leányegyháza volt. A templom 1777-ben épült azon a telken, amelyet egy ilosvai házaspár, Gencsi István és Péchi Klára ajánlott fel. A lompérti birtokosok egy tízboglyás rétet adományoztak a papi fizetésalapra. A templom farangjait 1769-ben és 1809-ben öntötték. Mennyezete a környék egyik legszebbike, összesen 172 kazetta borítja. Az idő múlása, a beázások miatt a mennyezet állapota leromlott, de így is lenyűgözi a nézelődőt.
A kazetták mintegy felét szegfű- és tulipánmotívumok díszítik, másik részét figurális kazetták alkotják. Anyaga nagyrészt a bibliai világhoz kapcsolódik. A templomot 2022 tavaszán felújították, belsejét újravakolták, a padok friss festést kaptak, és új fűtésrendszert vezettek be, viszont a mennyezethez nem nyúltak. Az arra járó turisták szívesen látogatják, hogy gyönyörködhessenek szépségében.
A település iskolája valószínűleg már 1775-ben, Báthori Porzsolt Sámuel tiszteletes idején is református felekezeti iskolaként üzemelt. 1903-ig a lompérti iskola működését az egyház és a falubeli lakosság támogatta, utána átvette az állam.
1920-ban létrejött az iskolában a román tagozat, az első osztályba különböző korú gyerekeket írattak be. Látványosan nőtt a létszám a magyar tagozaton a harmincas években, amikor Séra Ilona és Buzogány Béla tanított. 1950-ben, a tanügyi reform következtében megszüntették a felső tagozatot Lompérton, de 1962 után újraindították azt román és magyar tagozattal. 1967-ben megszüntették a magyar felső tagozatot, így a lompérti magyar gyermekek 5. osztálytól román nyelven folytathatták a tanulmányaikat. A forradalom után, 1990-ben újraalakult a magyar tagozat, sajnos már csökkent létszámmal.
A lompértiak büszkék arra, hogy Ady Endre gyermekkorában sokszor megfordult náluk, mivel a költő nagyszülei a faluban éltek, édesapja pedig itt töltötte gyermekkorát. Az Ady-ház helyén található a mai iskola, miután az örökösök felajánlották az ingatlant iskolateleknek.1 Ezen a településen tevékenykedett 1986-tól élete végéig a mi hősünk, Péli Sándor tiszteletes, akinek családtagjai most is itt élnek. A családtagok, a barátok és a falubeliek szeretettel emlékeznek rá mind a mai napig.
Családi élete és tanulmányai
Péli Sándor 1937. március 18-án született Szilágysámsonban, itt tanult egészen nyolcadik osztályig. Középiskolai tanulmányait a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezte – ekkor még csak tizenegy osztály volt kötelező, utána jöhetett az érettségi. Sikeresen felvételizett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe, majd 1958-ban diplomázott.
Falusi gyermek volt, aki olyan helyen nőtt fel, amerre nem járt a vonat, így vasutas szeretett volna lenni. Mivel kulák, tehát tehetős családból származott, nem vették fel egyetemre. Kulák gyermek nem lehetett egyetemista, így maradt neki a teológia. Felesége, Ella néni szerint Isten jobban tudja, mire van szüksége az embernek – hiába is akarunk valamit nagyon, ha nem vagyunk arra hivatva. A teológia volt Sanyi bácsi elrendeltetése, ez vált az ő útjává, amit az első perctől kezdve a magáénak érzett, idővel pedig csak egyre jobban megszerette azt.
1959. december 1-én házasságot kötött Széles Ellával. Mivel mindketten szilágysámsoni születésűek voltak, ezért gyermekkoruktól kezdve ismerték egymást. A sors úgy hozta, hogy már serdülőkorukban felfigyeltek egymásra, majd később egybekeltek. Két lányuk született, Gabriella és Ilona, akik unokákkal, az unokák pedig dédunokákkal tették szebbé a Péli házaspár életét. Egyik gyermekük sem követte az általuk választott pályákat, de nem is szorgalmazták őket erre. Gabriella asszisztensképzőt végzett, Ilona pedig a pedagógusi pályát választotta.
Munkássága
Péli Sándor tanulmányai elvégzése után Aranyosgyéresen szolgált segédlelkészként 1958 őszén, majd 1959-ben a Kusalyi Református Egyházközség lelkipásztora lett.
A kusalyi település egy kicsiny közösség volt, csupán 270 lelket számolt az egyház. 1960 márciusában Sanyi bácsit elvitték katonának, pedig akkoriban teológiát végzett fiatalembereket nem soroztak be. Akkor viszont jött egy új rendelet, amely alapján az 1936-os, 1937-es és 1938-as születésű, teológiát végzett fiatalokat összegyűjtötték, és elvitték munkaszolgálatra. Kivételesen csak a börtönviselteket, analfabétákat (iskolázatlanokat) és a papokat vitték el. „Normát adtak nekik, és mint a vakok, úgy dolgoztak” – mondta Ella néni. Mindeközben felesége magában maradt a kis falucskában, ahol a hívek nem hagyták magára, biztatták őt, és megpróbálták elrendezni, hogy férjét hazaengedjék. Felesége felhatalmazást kapott arra, hogy férje távollétében elvégezze a lelkészi teendőket Kusalyban, így 18 éves korában, mintegy tíz hónapig ő is „pappá vált”.
Várták haza Sanyi bácsit, akinek a helyzete azonban nem rendeződött idő előtt, így Kusalyt kiválaszthatta egy másik pap. Miután Sanyi bácsit hazaengedték a munkaszolgálatról, visszakaphatta Kusalyt. Összesen hét és fél évet szolgált ebben a kicsiny faluban, egészen 1966 nyaráig. Szeretett ott élni feleségével, de mivel nagyon kevés hívet számolt a gyülekezet, ezért volt némi hiányérzete. Nem tudott úgy kiteljesedni, mint ahogyan szeretett volna. Minden szükséges teendőt elvégeztek a faluban, de a fizetésükre nem jutott pénz, így a gyülekezet a saját gabonájával fizetett, valamint a házaspár kapott egy 3,5 hektáros kertet. „Nesze neked, két kölyöknek egy óriási kert” – mondta Ella néni.
Kusalytól nem olyan messze, Zilahtól körülbelül 10 kilométerre, Szilágygörcsönben megürült a lelkészi állás, így oda költöztek át. 1966 nyarától 1986 nyaráig, húsz éven át szolgált Sanyi bácsi a Szilágygörcsöni Református Egyházközségben.
A szilágygörcsöni egyház körülbelül 600 lelket számlált. A faluban egy nagyon vallásos és énekes gyülekezet fogadta Sanyi bácsit, aki maga is nagyon szeretett énekelni. Így mondhatjuk, hogy megtalálta a gyülekezet a papját. Sajnos az eltelt húsz év során a hívek megfogyatkoztak. A helyi egyháznak volt egy leánygyülekezete a szomszéd faluban, Nyírsiden, ahova a tiszteletes minden második vasárnap elment szolgálni. A szomszéd falu 7 kilométerre volt, ez oda-vissza 14 kilométer, amit Sanyi bácsi a feleségével sokszor gyalog tett meg. Az autójuk páratlan rendszámú volt, és ekkor még az volt a rendelet, hogy páros napokon a páros rendszámú autók, páratlan napokon pedig a páratlan rendszámú autók járhattak az utakon, a vasárnapok pedig gyakran páros napra estek. A leánygyülekezetnél, Nyírsiden egy kisméretű templomot és haranglábat is építtetett, majd egy harangot is beszerzett, mindezt egy olyan időszakban, amikor a rendszer nagyon szigorú volt, az egyház pedig nagy üldöztetésnek volt kitéve.
Ezekben az években megindult az iparosodás, gyárakat építettek, a város beszippantotta a fiatalokat. Annak is tömbházlakást adtak, akinek falun mindene megvolt. Sanyi bácsiék úgy gondolták, hogy a gyülekezet nem tart ki addig, amíg nyugdíjba vonul. Ekkor a tiszteletes még alig múlt ötvenéves, így elég fiatal volt ahhoz, hogy egy másik gyülekezet befogadja. Állítása szerint az idős pap már senkinek sem kell, mert minden gyülekezet fiatalos lendületet akar.
1986 nyarán, húszévnyi szolgálat után a házaspár átkerült Szilágygörcsönből Szilágylompértra. Tetszett a helyieknek, ahogyan Sanyi bácsi prédikált és foglalkozott a gyülekezettel, így maradhatott, ameddig csak óhajtott, és ameddig egészsége bírta. Szilágygörcsönben nehéz volt egyszerre két gyülekezetben szolgálni a falvak közötti távolság miatt, így Sanyi bácsi örült annak, hogy itt nincs leánygyülekezet, így nem kell jönni-menni, és kellőképpen tud szolgálni. Nem tartott sokáig az öröme, mivel pár év múlva megkapta a Kövesdi Református Egyház papi feladatait is, ahol öt évet szolgált. Utána ismét teljes odaadással foglalkozhatott csak a szilágylompérti gyülekezettel.
„A szilágylompérti gyülekezet annyira nem szomjazott akkoriban Isten igéjére – valószínűleg a kommunizmus tiltásai miatt –, viszont az ifjúság igen, és egy elképzelhetetlenül termékeny időszak vette kezdetét” – mondta Ella néni. Akkoriban az internet hiánya miatt körülményesebb volt felkészülni a gyerekekkel egy-egy szolgálatra vagy ünnepi műsorra. Gyűjtögetni kellett, olvasni, verseket kiírni, amiket kiosztottak az ünnepi alkalomra az akár 50–60 fős gyerekseregnek. A házaspár viszont szívesen végezte el a munkát, mert örömét lelte benne.
Kép: Szilágylompérti Református Egyházközség
A nyolcvanas években nehéz idők jártak Romániában, az emberek nagy nehézségek árán szerezték be a napi betevőt, és a rendszer ökle is egyre jobban befeszült. A papok helyzete is nehezebbé vált. A falubeliek nem mertek barátkozni a lelkészcsaláddal, még a tanárok sem, mert rögtön értesítették a pártot, és kérdőre vonták azokat, akik túl szívélyesen, közvetlenül bántak velük. Így Péli Sándor és Ella magányosan élt a faluban, viszont végig ott voltak egymásnak, így nem szenvedtek hiányt semmiben. Ebben az időszakban az egyházat és a papokat is elnyomták, félreállították. Sanyi bácsiéknak így sokkal kisebb lett a mozgásterük, azonban próbáltak így is kiteljesedni olyan tevékenységekben, amiket szeretettel és odaadással végeztek. Péli Sándor olyan világot akart teremteni, ahol az emberek odafigyelnek magukra, egymásra és a közösségre. Tanítása és oktatása meghozta gyümölcsét, mert az évek során több tanítványa is a lelkészi pályát választotta, és ez nagymértékben az ő sugárzó személyiségének is köszönhető.
Az 1989-es fordulat után nyíltan és szabadon fel lehetett vállalni a közösségen belül végzett munkát. Szilágylompérton különösen az ifjúsági munka kapott szárnyra, amely az új nemzedéknek utat mutatott Isten felé, és közösséggé formálta a fiatalokat.
Sanyi bácsi ifjúsági mozgalmat indított Szilágylompérton. Órákat tartott a fiataloknak, és bizony nagy kihívás volt ebben az időben Isten igéjére szoktatni az ifjakat, mert a ’89-es fordulat előtt megnehezítették a hitgyakorlást a rendszer erői. Jó nevelőként, pásztorként terelgette őket az egyház és Isten felé.
Ezeknek az alkalmaknak társadalmi kapcsolatteremtő szerepük is volt. Ekkor indult Zilahon a tanítóképző és Református Wesselényi Kollégium, a faluból több fiatal ott folytatta tanulmányait. Mivel a legtöbben bentlakásban laktak, csak hétvégén, hazautazáskor láthatták otthon maradt ismerőseiket, barátaikat, így az ifjúsági óra a találkozásra is lehetőséget adott. Sanyi bácsi kirándulni vitte a gyerekeket, programokat szervezett nekik, előadásokat készítettek közösen, fellépésekre jártak, szolgálatokat vállaltak különböző egyházi eseményeken. Nagyon sokat jelentett a fiataloknak, hogy eljárhattak az ifjúsági órákra, ahol hangszeroktatás, énekoktatás is folyt az igehirdetés mellett. Éjfélig zengett az imaterem az énekszótól minden péntek este. A tagok lelkesen jártak ezekre a találkozásokra, és csak betegség vagy családi esemény miatt maradtak ki. Sanyi bácsi erre a munkára vágyott, ebben találta meg a kiteljesedést. Az akkori ifjúsági tagok azután is szívesen fogadták Sanyi bácsi felkérését, miután már kinőttek a csoportból. Szerettek oda járni, és nem tudtak nemet mondani egy olyan remek embernek, mint amilyen ő volt.
Az összejövetelek az ifjúsági tagok lelki és vallási életére is nagy hatást gyakoroltak, mivel közelebb kerültek Istenhez és egymáshoz is. Az akkori tagok jelentős része ma is templomjáró, néhányuk a helyi presbitérium tagja is lett, akik gyermekeiket is szorgalmazzák arra, hogy részt vegyenek az ifjúsági órákon. Az ifjúsági órákon a vallási és bibliaismereti kérdések, illetve az éneklés mellett a helytörténetnek is fontos szerep jutott. Sanyi bácsi a helyi hagyományok, az irodalom, a történelem szerelmese volt, az Ady-örökséget szinte az ismeretlenségből szedte elő, így neki is köszönhető, hogy Szilágylompértot ma Ady Endre-emlékhelyként is ismerik.
„A magyarság összefogását is felvállalta, amikor a helyi RMDSZ elnöki tisztségét elvállalta. Tudta, hogy nemzeti vonalon is ápolni és összetartani kell a közösséget.”2 Amikor a kommunista rendszer bukása után megnyíltak a templomok, és az emberek visszakapták jogaikat, Sanyi bácsi a helyi RMDSZ elnökeként megtette az első lépéseket afelé, hogy újrainduljon a magyar oktatás a szilágylompérti iskolában.
A rendszerváltás utáni első éveket áldatlan állapotnak nevezte Ella néni, ugyanis hiába voltak az iskola tanulói magyarok, mégsem tanulhattak anyanyelvükön. A magyar gyermekek évek óta csak román nyelven tanulhattak, noha egy román gyermek sem járt az iskolába. Sanyi bácsiéknak sok román barátja volt, lelki barátok, jórészt az akkori iskola igazgatója és tanárai. Az iskolának mindössze egyetlen magyar anyanyelvű tanára volt, a számtantanár – a tiszteletes és felesége úgy gondolta, hogy ezen változtatni kell.
Megkezdődött a küzdelem a magyar tagozatért. Először a megyei RMDSZ-hez fordultak tanácsért, segítségért, majd az ügy továbbkerült a tanfelügyelőségre. Miután eljutott a kellő emberekig a kérés, és elfogadták a kérelmezésüket, sikerült újraindítani a szilágylompérti iskolában a magyar tagozatot.
A magyar oktatásért vívott harcban elveszítették az addigi barátaikat, akikkel utána csak köszönő viszonyban maradtak. A román tanárokat áthelyezték más intézményekbe, és sikerült szakképzett, jó tanárokat szerződtetni a szilágylompérti iskolába a közösség és a gyermekek örömére. Nagy harc volt, de megérte. Ady Endre is így írta versében „Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt…” A gyerekek jelenleg csak magyar nyelven tanulhatnak a szilágylompérti iskolában, óvodás koruktól egészen nyolcadik osztályig. A középiskolai tanulmányaikat már máshol kell folytatniuk.
Sanyi bácsi 1999-ben vonult nyugdíjba, de nem költözött vissza szülőfalujába, mivel már Szilágylompértot tekintette otthonának. A templom közelében vettek egy házat, és ott éltek tovább a feleségével. A gyülekezet és a közösség is hatással volt arra, hogy a faluban maradjanak. A helyiek szerették őket, és soha senki nem éreztette velük azt, hogy nincsenek jó helyen.
A család barátja, Horváth József történelemtanár szerint egy gyülekezetnek az a legnagyobb köszönet, ha a lelkipásztora nyugdíjba vonulása után sem költözik el, és továbbra is aktív tagja marad a közösségnek. Horváth József így emlékszik Sanyi bácsira: „Kevés a szó, és túl szegényes a magyar nyelv ahhoz, hogy leírhassam és szavakba önthessem, milyen páratlan személyisége és kisugárzása volt… Emberi nagyságáról én csak a legmagasabb fokon tudok beszélni. Egy elhivatott, meggyőződéses lelkipásztor, aki képes volt a legnagyobb áldozatra is a gyülekezetéért, a közösségéért. Az élet kitüntető ajándéka volt az, hogy ismerhettem, hogy barátjának, mentoromnak fogadott, és egy életre megkaptam tőle a következő útmutatást: vallani, hinni és vállalni!”
felvétele
Székely Csaba volt ifjúsági tag így emlékezik rá: „Csodálatos személyisége volt, nagyon közel állt a fiatalsághoz. Megértett bennünket, nagyszerű tanácsokkal szolgált nekünk, és vezetett minket abban a zűrzavaros időszakban, hogy olyan felnőttekké váljunk, amilyeneknek látni szeretett volna minket.”
Pár évvel nyugdíjba vonulása előtt a Szilágysomlyói Református Gyülekezetben szolgált egy imahéten, ahol egy hölgy büszkén mesélte neki, hogy fia épp elsőéves teológus. Sanyi bácsi azt válaszolta, hogy „ezek szerint akkor fog végezni, amikor nekem nyugdíjba kell vonulnom, milyen jó is volna, ha az én utódom lehetne.” Ez az ifjú teológus évekkel később, 1999 februárjában – mit sem tudva édesanyja és Sanyi bácsi egykori beszélgetéséről –, utolsóéves hallgatóként levelet kapott Péli Sándor tiszteletes úrtól. Sanyi bácsi meghívta őt Szilágylompértra szolgálni egy imahéten, az ifjú növendék pedig boldogan eleget tett a felkérésnek. Akkor találkozott először Sanyi bácsival, aki szeretettel fogadta őt, és megosztotta vele azt a beszélgetést, amit édesanyjával folytatott évekkel azelőtt. Az az esti igehirdetés és az azt követő beszélgetés meghozta gyümölcsét, hiszen később ez az ifjú teológus lett Péli Sándor tiszteletes úr utódja. Nem más ő, mint Szőnyi Levente, egykori esperes, aki ma már a Szilágynagyfalui Református Egyházközség lelkésze.
Megkerestük Szőnyi Leventét, aki nagyon szép emlékeket osztott meg Sanyi bácsival kapcsolatban. A lelkész 2000-ben került feleségével Szilágylompértra, amikor Sanyi bácsi épp nyugdíjba vonult. Gyermekei már Szilágylompértra születtek, és ott is nevelkedtek. Mivel a Péli család a faluban maradt, méghozzá a templom közelében, így szoros munkatársi, baráti, és nyugodtan mondhatjuk, hogy családi kapcsolat alakult ki a két lelkész között. Valóban családi is volt ez a kapcsolat, mert Szőnyi tiszteletes gyermekei Sanyi tatának és Ella mamának hívta a házaspárt, és mindig is azt mondták, hogy nekik három tatájuk és három mamájuk van.
Szőnyi tiszteletes így nyilatkozott kapcsolatukról: „2000 nyarán érkeztünk Lompértra. Immár tíz éve. És az a kapocs, amely azóta összeköt bennünket, családjainkat, az emberi szavakba nem önthető. Nem is hiszem, hogy egyházkerületünkben van-e arra példa, hogy nyugdíjas lelkész családjával együtt és az új lelkész családjával együtt családtagként, napi kapcsolatban éljenek egymás mellett, egymást szeretve, támogatva. Gyermekeim tíz éve élnek abban a természetes tudatban, hogy nekik három mamájuk és három tatájuk van…”3
A tiszteletes elmondása szerint mindenben segítségére volt. Ha kellett, tanácsot adott, ha szükséges volt, megdorgálta. Mindig őszintén elmondta a véleményét, legyen szó az igehirdetésről vagy a gyülekezettel kapcsolatos ügyekről. Bevezette őt a lelkészi teendőkbe, mesélt a gyülekezetről, a településről, irányt mutatott abban, hogyan is kezdjen neki a szolgálatának. Nyugdíjas évei alatt sokat segítette, és mindenben támogatta Szőnyi tiszteletest. Tíz éven keresztül dolgoztak együtt, egészen Sanyi bácsi haláláig.
Szőnyi tiszteletes a szilágylompérti presbitériummal együtt úgy döntött, hogy felkéri Sanyi bácsit tiszteletbeli presbiternek, de ő ezt visszautasította azzal az indokkal, hogy nem akarja befolyásolni senki döntését. Úgy gondolta, ha ő ezt a tisztséget elfogadná, azzal Szőnyi tiszteletest akadályozná a munkájában – nézeteltérés esetén ugyanis a presbiterek könnyen Sanyi bácsi felé hajlottak volna az iránta tanúsított tiszteletük miatt.
Sanyi bácsi és Ella néni mindenben a Szőnyi család segítségére volt, nagyon megszerették őket. Sanyi bácsi és Szőnyi tiszteletes szakmailag is összehangolódtak. Amennyiben a tiszteletesnek el kellett utaznia, sosem kellett helyettesítőt keressen maga helyett, mert Sanyi bácsi mindig készen állt az igehirdetésre, mondhatni ő volt a falu segédlelkésze.
Nyugdíjas évek
Nyugdíjba vonulása alkalmából Sanyi bácsit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kitüntette a Pro Ecclesia különdíjjal, melyet a negyvenegy évnyi áldozatos, alázatos és eredményes munkájáért kapott.
Nyugdíjas évei is tartalmasan teltek. Szükség esetén besegített a prédikációkban, akár a környező falvakban is, valamint a gyermekekkel is szívesen foglalkozott a továbbiakban is. Szőnyi tiszteletes a szilágylompérti évei alatt elindított egy egyházi újságot, melynek havi rendszerességgel jelentek meg számai. A Gyertyaláng című újságba hűségesen és nagy lelkesedéssel írta Sanyi bácsi is a cikkeket, amíg csak ereje engedte. Tíz nyugdíjas éve alatt számos írása jelent meg a Gyertyalángban és a Szilágysági Református Naptárban egyaránt. Kész volt bármilyen témáról írni, amit az újságban szívesen meg is jelentettek. Sőt, arra kérték őt, ha van olyan téma, amivel szívesen foglalkozna, csak írja meg és küldje el nekik, mert az ő írásainak mindig akadt hely az újságban, mivel azok tartalmas, szép anyagok voltak.
Idézetek Sanyi bácsi írásaiból
„Gyülekezetem ügye az én feladatom. Nézzünk magunkra: mit meg nem teszünk mindazért, ami az »enyém«, a sajátom. És jól tesszük, mert ez is Istentől kapott feladatunk. Igyekezzünk ilyen személyes üggyé tenni hit- és egyházi életünk dolgait is az életünkben.”4
„Ma, amikor az ember érzi, hogy létének alapjai inognak, sürgősen kell kielégítő feleletet kapnia erre a kérdésre. Viszont le kell mondanunk arról, hogy az emberi bölcsesség útján keressünk kielégítő feleletet. A kérdésre helyes és teljes feleletet csak a hit és a Kijelentés adhat.”5
„Lehetséges boldogság e földön, ha életünk viharvert hajója horgonyt vet az örök élet, az örök boldogság mélységébe. Ha a hajót a Szentlélek szele röpíti. Így, még ha a halál sötét zátonyára is jut, végül révbe ér. Ennek a reménységnek előíze az igazi boldogság. Úgy, amint erről hitvallásunk is tanít: »Az, hogy mivel már e mostani életemben is érzem szívemben az örök élet kezdetét, ez élet után oly tökéletes boldogságom lesz, amilyet soha szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív meg nem gondolt, amelyben Istent mindörökké magasztalom.« (Heidelbergi Káté, 58. felelet).”6
„Nem lehet a világot a jó és gonosz két nagy csoportjába sorolni azért sem, mert így magunknak igényeljük a választás jogát. Így magam dönthetek arról, hogy hova tartozzam, mi akarok lenni, jó vagy rossz. Nincs választási lehetőség. A jóság nekünk Istentől jövő parancs, aminek engedelmeskedni kell. Isten parancsa minket kötelez. Nem dönthetek arról, hogy kell-e vagy sem, érdemes vagy nem érdemes? Ez parancs, amit nem lehet kikerülni, csak teljesíteni.”7
Szolgálati idejének állomásai
1958 nyarán végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben;
1958 őszén Aranyosgyéresen végzett segédlelkészi szolgálatot;
1959 februárjától 1966 nyaráig szolgált a Kusalyi Református Egyházközségben;
1966 nyarától 1986 nyaráig szolgált a Szilágygörcsöni Református Egyházközségben. Közben beszolgált a nyírsidi szórványba is, ahol templomot épített a kommunista rezsim vegzálása ellenére is.
1986 nyarától 2000 nyaráig szolgált a Szilágylompérti Református Egyházközségben, ahonnan nyugdíjba vonult. Öt évig, itteni munkájával párhuzamosan a Kövesdi Református Egyházközségben is szolgált.
Szőnyi tiszteletes ajánlására Sanyi bácsi posztumusz díszpolgári címet kapott Sarmaság Polgármesteri Hivatalától 2011 augusztusában. Íme néhány sor Sanyi bácsi laudációjából, amelyben Szőnyi tiszteletes javasolta díszpolgárrá avatását:
„Hiszem azt, hogy Sarmaság község, és azon belül Szilágylompért közössége szívébe zárta Péli Sándort, akinek negyed évszázados munkája kézzel foghatóan és maradandóan ránk maradt. Isten nyugtassa őt, és nekünk adjon áldott emlékezést reá. Tisztelettel ajánlom néhai Péli Sándort a Sarmaság község díszpolgára címre.”
Sanyi bácsi jósága, önzetlensége és odaadása tovább él a szilágylompértiak emlékezetében, nagy nyomot hagyott mindenkiben. Elkezdett munkáját ma is tovább viszik, örökségét pedig nagy odaadással gondozzák. A jelenlegi lelkész, Bogya Árpád is igyekszik minden erejét felülmúlva folytatni Sanyi bácsi munkáját. Bogya Árpád tiszteletes kezdeményezésére a Szilágylompérti Református Egyház a gyülekezettel együtt minden év júliusában családi napot és gyerektábort szervez, a lelkész felesége pedig hangszeroktatást tart a szilágylompérti gyermekeknek. A mai napig él és virul az ifjúsági óra, valamint a hangszer- és az énekoktatás Szilágylompérton.
Sanyi bácsi valóban egy hős volt, egy hétköznapi hős, aki nem is tudta magáról, hogy az. Hősünk emlékét őrzi a szilágylompérti temetőben sírja is, melyen egy bibliai igevers olvasható: „Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is.” (János Evangéliuma 12,26)
Jegyzetek
1 Szabó Zsolt (szerk.): Szilágysági magyarok, Kriterion Kiadó, Bukarest, 1999.
2 Gyertyaláng, 2011. januári szám. Emlékezés egy hű szolgára – Szőnyi Levente, akkori esperes írása.
3 Uo.
4 Gyertyaláng, 2010. májusi szám. Az én hitem – Péli Sándor ny. lelkipásztor írása.
5 Szilágysági Református Naptár, 2010. Miért engedi Isten…? – Péli Sándor ny. lelkipásztor írása.
6 Szilágysági Református Naptár, 2009. Van-e földi boldogság? – Péli Sándor ny. lelkipásztor írása.
7 Szilágysági Református Naptár, 2009. Van-e igazi jóság? – Péli Sándor ny. lelkipásztor írása.
Egyéb felhasznált források:
Horváth József történelemtanár közlése
Székely Csaba földrajztanár közlése
Szőnyi Levente lelkipásztor közlése
Péli Ella, hősünk feleségének közlése
A Szilágylompérti Református Egyházközség Facebook-oldala
A Szilágylompérti Ady Endre Általános Iskola Facebook-oldala
Az írás készültekor, 2022-ben Bai Ágota 7., Beseda Nora-Izabela, Székely Anikó, Tóth Máté 8. osztályos tanulók voltak a Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceumban. Jelenleg Bai Ágota ugyanott folytatja tanulmányait, Beseda Nora-Izabela, Székely Anikó a zilahi Silvania Főgimnáziumban, Tóth Máté pedig a zilahi Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceumban tanul. Irányító és projektvezető: Bóné Edina Katalin zenetanár.
