Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította a Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességekről, kiemelkedő tulajdonságokról, átlagon felüli jellemvonásokról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.
Bevezető
A hős szó hallatán általában a pozitív mesebeli szereplők képét idézzük fel gondolatainkban. Egy olyan tökéletes figuráét, amelyet egy tehetséges író a valóság és a fantázia elemeit ötvözve alkotott meg. A hősöknek nincsenek hibáik, a jóság megtestesítői.
Mindannyiunknak volt ilyen kedves mesei hőse, akire hasonlítani szerettünk volna kisebb korunkban. Mára nem csupán a könyvek hősei, hanem a filmek egyes hősei is hatást gyakorolnak ránk.
De ki az, aki a hétköznapi, valós világban hős lehet? Tökéletes, mesébe illő senki sem lehet, viszont önazonos, talpraesett, tiszta lelkű, követendő példává bárki válhat. A mai világ hőse talán leginkább azért válik nagybetűs hőssé, mert minden erejével azon van, hogy a legjobbat hozza ki önmagából annak érdekében, hogy mások számára hasznos legyen az élete és munkássága.
Az általunk bemutatott modern hős egy követendő példakép, közösségének értékes tagja, aki szerényen és szeretettel fordul az emberek felé. Csécs Márton Lőrinc torockói unitárius lelkészt és esperest látjuk ilyennek, ezért dolgozatunk róla szól.
A hajdani és a jelenkori Torockó
Dolgozatunk első fejezetében Torockó múltját és jelenét mutatjuk be röviden. Ez az Europa Nostra díjas1 falu köveiben, falaiban hordozza a régmúlt és közelmúlt tanításait. Rendhagyó módon a falu bemutatása során elsősorban nem írott bibliográfiai forrásokra hagyatkoztunk, hanem a hétköznapi hősünk elbeszéléseire. A falu bemutatására őt kértük fel, hiszen ismeri ennek múltját, és egy kifejezetten ezzel a céllal készült interjúnk során áttekinthetően végigkalauzolt minket a történelmi korokon, elmondva, hogy ezek a történelmi idők milyen lenyomatot hagytak a falu közösségén2.
Nincsenek pontos írott adatok arról, hogy a Fehér megyei falu pontosan mikor létesült. Annyit viszont tudunk, hogy a római korban már lakott volt a vidék – a rómaiak számára vonzó volt ez a régió, mert a környéken van sólelőhely is, Torockón pedig vas található nagy mennyiségben.
A Székelykő a falu egyik emblematikus eleme, amely Torockót és a község másik települését, Torockószentgyörgyöt érinti, e két falu fölé magasodik a maga 1129 méterével.
Egykor a Várkő nevet viselte, mivel a tetején a római korban volt egy vár. „Rendszeres őrszolgálatot a Székelykő tetején először a rómaiak létesítettek, mert először nekik volt érdekük egymással láncszerűleg összekapcsolni Kolozsvár – Torda – Marosújvár – Nagyenyed – Gyulafehérvár katonai őrhelyeit. Ebben a katonai védelmi övben a Székelykőn tartózkodó őrségnek fontos szerepe volt: innen adtak jelt a tordai – várfalvi – marosújvári és nagyenyedi castrumoknak. Ha meggyújtották a jelzőfákat s a fellobanó tűz csillogását, füstjét a castrumok meglátták, a táborhelyek katonái azonnal harci készenlétbe álltak, mert tudták, hogy ha jeltűz ég a Székelykőn, veszély közeledik.”3
A rómaiakat szláv népek váltották fel, „szláv szó a Torockó helységnév is, amelyet régen (és helyesen) így írtak és mondtak ki: Toroszkó. Ez a név két részből áll, egyik az alapszó: troszk, ami vaskövet, vassalakot jelent; másik a szláv ow képző, mely a magyar i vagy s képzőnek felel meg s azt jelenti, hogy: valamiből való. A t és r hang egymás mellett a magyarban hangtorlódást képez, miért is a könnyebb kiejtés kedvéért egy o hangot mondtak közébe, így: Toroszkow. Ebből lett idővel a szózáró w mássalhangzó lekopása után: Toroszkó.
Hogy a Torockói megalapító szlávok pontosan melyik helyre telepedtek le, azt ma már nem lehet megmondani. Valószínű, hogy részint a mai Tölgyes erdőben, részint a Podmankő aljához nyúló völgynek Egres és Hamvas nevű területein s Remetében rejteztek el; s itt és ők kezdették meg a vasbányászatot. A völgyben semmi esetre sem lakhattak, mert az akkor a mainál bővebb vizű Nagypatak árterülete lévén, állandó tartózkodási helyül nem lehetett alkalmas. Mi lett e szláv őslakosságnak sorsa, nem tudjuk. A honfoglaló magyarságnak betelepülésekor még itt voltak; a máig fennmaradt szláv helynevekre még ők tanították meg a völgynek új urait. Aztán kipusztultak, illetőleg beleolvadtak a magyarságba.”4
A honfoglaló magyarok telepedtek le a szlávok helyén, közülük is pontosabban az Ákos nemzetség népesítette be ezt a vidéket, és velük kezdődött el az a folyamat, ami most, napjainkig is tart. Mindkét település (Torockó és Torockószentgyörgy) a középkori jogrend szerint élte a mindennapjait, amely értelmében a földesúr elvárásaihoz igazodott a helyi közösség. Ilyen földesúri rangot töltött be a Toroczkai család, amely az 1241-es tatárjárás után saját várat épített, ezzel létrehozva Torockószentgyörgy faluját is. A szentgyörgyi főurakhoz tíz falu tartozott, például Nagyenyed irányában Torockógyertyános vagy Bedellő, ezek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idejéig a főúri birtok részét képezték.
A kép a lelkésznő otthonában készült 2024. április 18-án. Finta Koppány Csaba felvétele
Szentgyörgy vára a 13. században épült, két különböző szakaszban. A vár két részből állt: egy kisebb tornyos udvarból és egy nagyobb épületrészből. A vár építését a jobbágyok végezték, akik egy mester irányítása alatt dolgoztak. A mész fontos szerepet játszott az építkezésekben, hiszen a kőfalakat mészből és homokból készült habarccsal kötötték össze. A mész oltása során kémiai reakció lépett fel, amely erős kötést hozott létre a kövek között. Ezt a folyamatot régi módszerekkel végezték, amelyek a mai modern építkezési technikáktól eltérők voltak. A 18. században a várat szétlőtték, de a romok még ma is állnak, részben a mészhabarcs miatt, amely rendkívül tartós volt. „A Thoroczkai család által folyamatosan lakott várat 1704-ben Tiege báró osztrák csapatai vették ostrom alá, ágyúval lövették, majd elfoglalták és felrobbantották. Ezután a vár elhagyatottan, lakatlanul állt és pusztulásnak indult.”5 Az építmények fennmaradásának egyik titka az volt, hogy a kőfalakat és habarcsot szakszerűen kezelték.9
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejéig tehát a környék főúri birtokhoz tartozott, mind Torockó, mind pedig Torockószentgyörgy. A község egy része jobbágysorban volt, de a település rendelkezett kiváltságokkal is. A társadalom egyedi színfoltját a bányatulajdonosok képezték, de társadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek kötelessége volt bizonyos mennyiségű adót fizetnie, és a hűbéri viszonyok normáit szem előtt tartva élnie.
A két település közül Szentgyörgy az, amely jobban megszenvedte a történelem viharait. Például az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc során Szentgyörgyöt felégették, Torockót viszont nem. Részben azért, mert az utóbbi gazdagabb település volt, így a hadisarcot kifizették; illetve a szűk völgyben fekvő Torockó könnyebben védhető volt, két irányból is meg lehetett közelíteni: vagy a Kőköznél (Nagyenyed irányából), vagy pedig Borrév felől (az Aranyos, Torda irányából). Itt a bányászatnak köszönhetően fegyvereket is készítettek.
Amikor 1848-ban jöttek az ellenséges hadak, mindkét település hadisarcot fizetett, majd a seregek elvonultak. Egy évre rá viszont visszajöttek, és bár Szentgyörgy kifizette a sarcot, a követek nagy részét lemészárolták, azután pedig a falut felgyújtották. Torockó egy hadicsellel eljátszotta azt, hogy már megérkeztek a védelmet nyújtó katonák, ezzel pedig nyertek egy napot – ez idő alatt pedig tényleg megérkezett a segítség.
Torockót tehát nem kellett újraépíteni az ellenséges katonai pusztítások miatt, itt a legnagyobb veszély a tűzvész volt, mert a házakat, a portákat úgy építették fel, hogy ha egyik helyen kiüt a tűz, akkor nem lehet megállítani, és könnyen elpusztítja a teljes falut – a régi házak ugyanis nem kőből és téglából, hanem fából készültek. Egy ház legalább két részből állt, a konyhai részben látni lehetett a padlást is. Nem volt a háznak kéménye, hanem a nyitott tűz füstje a padlásra szállt fel, így elősegítve a gerendák és a padláson tárolt ételek tartósítását.
A bányászok és a földművesek kőfalakat építettek a telkeik elválasztására, ezek gyakran a mezőgazdasági munkálatok során felszínre került kövekből készültek el. Torockó területén nem volt a szentgyörgyi várhoz hasonló, védelmi célokat ellátó építmény, viszont régen a falu utcájához mérten magasabban álltak a falu központjában levő templom falai, ezek is fel tudták tartóztatni kis időre a közeledő ellenséget.
A mai korban a települések két fő bevételi forrása a turizmus és a mezőgazdaság lett. A két tevékenység nem verseng egymással, hanem kiegészíti egymást. Szentgyörgy mezőgazdasági tevékenysége erőteljesebb, míg Torockó a turizmusból él jobban.
A hétköznapi hősünk élete és munkássága
Csécs Márton Lőrinc 1987. július 29-én született a Maros megyei Szabédon. Itt töltötte a gyermekkorát, ide járt általános iskolába is. Miután befejezte a nyolc osztályt, felvételizett az akkor még a Kolozsvári Unitárius Kollégium nevet viselő János Zsigmond Unitárius Kollégiumba. Sikeres érettségi vizsga után ugyanazon a nyáron, 2005-ben felvételizett a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius fakultására. Úgy véli, hogy nem hivatalosan még most is végzi a tanulmányait, ugyanis hivatása nemcsak folyamatos munkával, de tanulással és törekvéssel is jár.
A lelkésszé válás folyamata számára egy régóta érlelődő döntés eredménye volt. Gyerekként kacérkodott azzal, hogy felnőttként orvos vagy állatorvos lesz, de ahogyan ő fogalmazta meg nekünk az interjúban: „érdekelt mindig az is, ami nem mérhető, ami a látható valóságon túl van, de mégis valóság, az, ami az irodalomban, a szövegekben, a beszédekben, a viselkedéskultúrákban benne van. A szemmel nem látható is érdekelt. Az volt a döntő, hogy ezek a valóságok, ezek az erők, amelyek a világot fenntartják, mozgatják, ezeknek a megértése örökös kihívás, és így mindig van feladat.” Kíváncsi természete is hajtotta, mint megtudtuk tőle, „a nem mérhető, de mégis tetten érhető valóságnak a megértése, annak közelebb hozása” is motiválta munkája során.
Lelkészként is, vallástanárként is ismerik a helyi gyerekek, hiszen az iskola elemi és gimnáziumi tagozatán is ő tartja az unitárius vallásórát, elmondása szerint „hol tanterv szerint, hol pedig felismerve, kikutatva azt az életszerű kérdést, amiről beszélni kell”.
Mielőtt a községbe került volna, három évet Marosvásárhelyen volt segédlelkész, majd 2012 októberében megürült a torockói lelkészi állás, novemberben pedig pályázatot (iratcsomót) lehetett beadni az állás elfoglalásáért. A közösség őt választotta meg új vallási vezetőnek. Mosolyogva idézte fel ideérkezése napját: „2012. december 9-én volt a leghitványabb időjárás, a legnagyobb havazás”, a másfél óra alatt könnyedén bejárható utat több mint három óra alatt tette meg.
Jelenleg „ahogyan csak lehet”, igyekszik belekapcsolódni a helyi közösség életébe, így látja saját maga, no meg általánosan egy lelkész feladatköreit és közösségi szerepét: „Igyekszem betölteni a saját kompetenciáimat, és csak akkor lépem át a saját határaimat, illetve mindazt, ami az én csomagomba beletartozik, ha már senki más nincs, aki képviselné azt, aminek meg kellene történnie. A közösség élő lelkiismerete is akarok lenni. Eléggé szerteágazó az, ami lelkészként az emberre rátevődik […], a munkaköréhez, a vállalásához hozzátartozik a lelki élet, a liturgikus élet, a szellemi élet egy szelete, de a közösségszervezés, az épületjavítás, az erdőgazdálkodás, a pénzügyvitel és az adminisztráció is, tehát a lelkész titkárnő és főnök is, úr és szolga is egyben.”
Lelkészként volt egy nagy kitűzött célja, mégpedig az, hogy a torockói ember, a torockói közösség elfelejtett régi önmagát találja meg, az egykori rendkívüliséget próbálja visszahozni: „Az, hogy az embereknek az öntudatát visszaadjuk, hogy ne csak sodródjunk, hanem tudjuk, hogy épp az életfolyó melyik szakaszán vagyunk, hogy tudjuk, merre tartunk, ne csak hánykolódjunk. Nem egyszerű feladat ez, mert ugye az emberekre nem lehet ráparancsolni, hogy »na most gyertek, menjünk együtt«, hanem valamilyen szinten vonzóvá kell tenni mindezt […] Tehát ez volt a nagy általános kép: visszatalálni az elfelejtett önmagunkhoz, azért, mert ez egy olyan mérce, amiből ki lehet indulni. Tehát van benne büszkeség, van benne öntudat, és van benne céltudatosság.” A prédikációit is az ihleti, hogy „látó szemekkel” jár-kel a világban, jelen van a pillanatban és a közösségben.
Egyik legsikeresebb projektjének a Részletekbe merülve nevet viselő beszélgetéssorozatot tartjuk, amely a régióban hangsúlyos kulturális szerepet betöltő Duna Házzal karöltve valósult meg. A főként felnőtteket és fiatalokat megszólító esemény lényege, hogy az unitárius egyház tanításainak, a Biblia és a káté tükrében alkalmuk legyen mélyebben elmélyülni egy-egy témakörben, kérdezni és gondolatokat megfogalmazni ezekkel kapcsolatosan – hiszen a templomi istentiszteleten erre nincsen lehetőség. A havonta megrendezett alkalmak azt szolgálják, hogy az ifjak és a felnőttek a konfirmáció után elgondolkodjanak a vallás dolgain, elmerüljenek bizonyos kérdésekben, és élő, személyes kapcsolatot tartsanak fenn a gyülekezettel azáltal, hogy aktívan részt vesznek ezeken az alkalmakon.
Beszélgetésünk végén arra kértük a lelkész urat, hogy üzenjen valamit a mai fiataloknak. Saját tehetségük felismerésére buzdítja őket, arra, hogy ne vegyenek mindent készpénznek, nézzenek utána a dolgoknak, tegyenek föl kérdéseket. A fiatalok tudását a hasznos beszélgetések nagyban gyarapítják, ahogyan az olvasás is. Szerinte e kor fiataljainak egyik legnagyobb kihívása, hogy úgy tartsanak lépést a világgal, hogy megmaradjanak annak, amik, tehát „legyenek nyitottak, tudatosak, és éljenek a jelenben”.
És hogy miben rejlik egy közösség értéke? Maguk az emberek, és ezen túl a szellemi, lelki hagyaték, amelynek birtokosai.
Mások tükrében
Interjúalanyunktól megkérdeztük, szerinte hogyan látják őt az emberek. Úgy véli, hogy – mint ahogyan általában lenni szokott az életben – a róla alkotott képet több tényező is befolyásolja, például az emberek aktuális hangulata. Nem az a legfontosabb számára, hogy mások tetszését elnyerje, hanem hogy hitelesen szolgálja a közösség javát. Ebben a fejezetben arra keressük a választ, hogy hogyan jellemzik ő a hozzá közel állók némelyike: felesége, lelkésztársa és a helyi iskola igazgatója.
Fodor Lilla Dorottya, a feleség
Fodor Lilla Dorottya Kolozsváron született, de kalotaszegi és torockói gyökerekkel is rendelkezik. Gyerekkorában zeneiskolába járt, ahol a zene iránti szeretete kezdett kibontakozni. Jelenleg a kolozsvári Transilvania Filharmóniában tevékenykedik brácsásként, ami lehetőséget biztosít neki arra, hogy zenészként kifejezhesse magát; emellett pedig hegedűt tanít gyermekeknek, ami nagy öröm és kihívás is neki egyben.
Az esperes úrral már iskolás koruk óta ismerik egymást, első gyerekkori emlékei róla olyan eseményekről származnak, ahol a fiatal Csécs Márton nagyon szép szavalatokkal örvendeztette meg a hallgatóságot. Szavalóversenyeken is részt vett, kiemelkedően szerepelt, és sokan felfigyeltek a szép hangjára.
Jelenleg olyan lelkésznek tartja, aki aktívan részt vesz a közösségi életben, az iskolai vagy a teljes községet érintő rendezvényeken, de a szellemi munka mellett a ház, udvar körüli teendőket is készségesen elvégzi, hiszen fontos számára a rend és a tisztaság.
templom. Kovács Kinga Tünde fényképe
A lelkészi munka hősünk életében nemcsak a vasárnapi istentiszteletekre korlátozódik, hanem rengeteg adminisztratív feladatot is magában foglal. Az online gyűlések és a közösségi események szervezése sok időt és energiát igényelnek. Interjúalanyunk pozitív hozzáállásnak tartja, hogy férje számára elengedhetetlen a folyamatos tanulás és fejlődés, annak érdekében is, hogy a hívek számára mindig újdonságokat tudjon mondani – érdekes, hogy kettejük eltérő időben zajló interjújában ez közös gondolat, hiszen a lelkész úr maga is úgy érzi, hogy egy ember életében a fejlődés, a tanulás folyamat, nem pedig egy pontszerű tevékenység.
A feleség szerint a lelkészi élet egyik kihívása az, hogy a családi élet és a lelkészi hivatás közötti nem mindig könnyű feladat egyensúlyt találni. Ha az ember komolyan és lelkesen végzi munkáját, sokszor elfáradhat, de a közösség iránti elkötelezettsége mindig motiválja. Emellett fontos számára, hogy időt szánjon önmagára, hogy feltöltődjön, és új erőre kapjon. Hitvese igyekszik mindenben a társa lenni, ennek egyik jele az is, hogy a családi programokat (például a kirándulásokat) a közösség, az egyház eseményeihez, rendezvényeihez igazodva tervezik meg, közös megegyezés alapján.
Mindketten kultúrakedvelők és -fogyasztók, akik saját szakmai élettereiket igyekeztek kreatív módon, a közösség számára hasznosan közelíteni egymáshoz. Ennek eredményeként közösen szerveznek kulturális eseményeket, mint például a templomban megszervezett pünkösdi orgonahangverseny. Ezek az események a közönség művelését és szórakoztatását célozzák meg, és mindig nagy érdeklődés kíséri őket. A programok során zenészek és színészek is csatlakoznak hozzájuk, ami még színesebbé teszi az előadásokat, és megmozgatják a lelket, elmélyíti a hallgatókat a szellem és a lélek világában.
Férjét alázatos és szerény embernek látja – ezt a magatartást mi magunk is tapasztaltuk, hiszen „hőstetteiről” alázattal, szerénységgel és röviden mesélt, sokkal bőbeszédűbb volt akkor, amikor elődei életéről és érdemeiről számolt be –, aki mégis hősnek tekinthető, hiszen valódi elkötelezettséggel végzi a feladatát. Valóban hétköznapi hőssé válik a közösség szolgálatában, és ez az értékes munka inspirálja őt is.
Finta Emese Erzsébet
Finta Emese Erzsébet tizenegy éve unitárius lelkész a Torockó községhez tartozó Torockószentgyörgyön. Mielőtt a faluba került volna, Sepsiszentgyörgy mellett, Kálnokon szolgált lelkészként. Mielőtt Csécs Márton ide érkezett volna, Finta Emese Erzsébet beszolgáló lelkész volt Torockón.
Hősünket már az egyetemen megismerte. Bár akkor még nem volt szorosabb az ismeretségük, meglátása szerint talpraesett ember volt már egyetemistaként is. Amikor meghívták Csécs Mártont a torockói gyülekezetbe, úgy érezte, hogy pont egy ilyen emberre van szüksége a gyülekezetnek.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznie torockói lelkésztársát, azt mondaná róla, hogy karizmatikus ember, aki nagyon jó befolyást gyakorol a közösségre. Jó a társaságában lenni, jó vele beszélgetni, tele van olyan ötletekkel, amelyekkel ő személy szerint egyet tud érteni.
Szomszédos települések lelkészeiként együttműködtek gyerektáborok szervezésében, ökumenikus istentiszteletek alkalmával, különféle ünnepek során. Közös céljuk együttes erővel összefogni a torockói és a torockószentgyörgyi közösséget, hiszen már régóta van egyfajta nézeteltérés a két falu között.
Mivel közel laknak egymáshoz, gyakran együtt utaznak szakmai jellegű találkozókra vagy gyűlésekre. Úgy érzi, Csécs Mártonnal élvezet együtt utazni, mert jól vezet, jó élmény mellette lenni, beszélgetés közben hamar megnyilvánul, hogy nagyon jó humora van.
Székely Erika Ildikó
Székely Erika Ildikó földrajz szakos tanárnő, 2015 óta a Torockói Sebes Pál Általános Iskola igazgatója. Mivel meglátása szerint az iskola és az egyház gyakran kiegészíti egymást, és mindkettő komoly súllyal bír egy közösség életében, gyakran folytatott szakmai együttműködést Csécs Márton esperessel, már csak azért is, mert az iskolában ő tanítja az unitárius vallást.
Több közösségi szintű esemény kapcsán kértek véleményt tőle, az ötletei építő jellegűek. Sikeres közös munka valósult meg a Duna Napok alkalmával vagy a Sebes Pál-emléktábla avatásakor.
A lelkész urat karizmatikus személyiségnek írja le, aki hiteles és közvetlen, és pozitív hatással van a gyerekekre és a közösség felnőttjeire is egyaránt. Hősként tekinthetünk rá az alapján, ahogyan helytáll a mindennapok kihívásaival szemben.
Összegzés
Csécs Márton Lőrinc torockói unitárius lelkész és esperes egy olyan hétköznapi hős, aki nem szeret hősként tetszelegni. Már a munkafolyamat legelején, amikor ismertettük vele a projektünket, és elmondtuk neki, hogy őt tartjuk a közösség hétköznapi hősének, ódzkodott ettől a megfogalmazástól és a felkéréstől. Megilletődve és szerényen név szerint említett olyan helyi lakosokat, akikről lehetne írni, akik meglátása szerint sokkal inkább megérdemelnék ezt az elismerést, és azt, hogy róluk szóljunk. Magatartását leginkább Reményik Sándor Akarom című verse által lehetne jellemezni:
„Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.”
(Reményik Sándor: Akarom – részlet)
Bár ő maga nem hangoztatja saját érdemeit, a közössége számára egyértelműen követendő példa, a mai hősök egyike. Egy örökmozgó, hiteles értelmiségi, szellemi vezető. Szerénységét több tényezővel magyarázzuk: Isten szolgájaként és nem vezetőként, csapatjátékosként tekint magára, nem olyasvalaki szeretne lenni, aki fölülről oktat ki másokat; illetve számol azzal, hogy neki is megvannak a saját hibái, tehát emberileg képtelenség megfelelni a mesékben szereplő hősökkel szembeni elvárásoknak.
Az írás készültekor, 2024-ben Cioban Richard Cătălin, Finta Koppány Csaba, Szőcs Milán, Vasinca Abigél és Vlas Raul Gabriel a Torockói Sebes Pál Általános Iskola 7. osztályos tanulói voltak. Jelenleg ugyanott folytatják tanulmányaikat. A dolgozat irányítója: Kovács Kinga Tünde, a Torockói Sebes Pál Általános Iskola magyar szakos tanára.
Jegyzetek
1 1999-ben nyerte el ezt a kitüntetést.
2 2024. március 21-én beszélgettünk Csécs Márton Lőrinccel a saját otthonában.
3 https://www.torocko.eu/tortenelem.html. Az oldalon a következő megjegyzés olvasható: „A fenti szöveget az eredeti formájában idéztük Dr. Borbély István A régi Torockó című, 1927-ben kiadott könyvéből, megtartva annak az eredeti szószerkezetét, sajátos fogalmazásmódját és irodalmi értékét.”
4 Uo.
5 Nagy-Bodó Tibor: Székely várrom Torockószentgyörgyön, https://erdelyinaplo.ro/elo-emlekezet/szekely-varrom-torockoszentgyorgy… (2024. 09. 01.). A helyi önkormányzat sikeresen megnyert pályázati forrásból munkálatokat végez a vár jelenlegi állapotának megőrzése érdekében, illetve a faluban levő Rudnyánszky-kúriát is felújítja, amelyet 1836-ben idősebb Thoroczkay Sándor épített.
