A templomépítők

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította a Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességekről, kiemelkedő tulajdonságokról, átlagon felüli jellemvonásokról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Útmutató személyiségek

„Boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lukács 11,28)

El szeretnénk kalauzolni az olvasót egy kevésbé ismert helyre, amelyről keveset hallani, és amely nem más, mint Detrehemtelep (románul: Triteni Colonie). Ezt a települést nem a turisztikai látványosságok, a nevezetes személyiségek vagy műemlékek teszik emlékezetessé, hanem azok az emberek, akik a faluban több generációnak is utat mutattak. A templomépítőkről van szó: Mihály Lajosról és nejéről, Mihály Zsuzsánnáról. Nagy megtiszteltetést jelent számunkra, hogy olyan egyéniségek mellett nevelkedtünk, akik nemcsak a mi életünkre, hanem az egész falu életére meghatározó hatással voltak.

Ahogy ők, mi is hiszünk abban, hogy „ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni – akár fizikai akár lelki értelemben –, az már fél siker, mert csupán a valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni”. (Kádár Annamária)

Emellett az Isten gondviselésével olyan dolgokat is véghez vihetünk, amelyekről azt gondoltuk, hogy nem lehetségesek. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” A templomépítők hittek Isten gondviselésében, abban, hogy amit elképzelnek, azt meg is tudják valósítani, hiszen Isten mindvégig mellettük van.

Detrehemtelep bemutatása

Detrehemtelep Kolozs megyében, Tordától tizenkilenc kilométerre északkeletre, Alsódetrehem községben, a Mezőség délnyugati peremén található. 1894-ben, a dr. Darányi Ignác kezdeményezésével megjelent V. törvénycikk első paragrafusának előírásait követve hozták létre: „Az állam magánbirtokosok és földbirtokot tulajdonjoggal bíró községek a jelen törvény rendeletei szerint telepeket alapíthatnak, akár új községek alakítása, akár már létező községeknek hozzátelepítés által leendő megnagyobbítása céljából.” A betelepülő személyek számára a betelepítő köteles volt közintézeteket létrehozni, az elöljáró személyeknek belterületeket kijelölni, a telepítési terület 5%-át közcélra adományozni.

1897-ben a törvényt újabb rendelet követte, amely a telepesek rendelkezésére bocsátott hiteleket szabályozta. Több hullámban érkeztek a telepesek, akik nagy része földműveléssel és állattartással foglalkozott, viszont akadtak itt vegyesboltot és kocsmát működtető családi vállalkozások is. A telepesek lakóhelyét a telepítési felügyelőség 7410 koronában állapította meg, ezt minden családnak ötven év alatt kellett törlesztenie.

„A telepet a magyar állam alapította. Elvette a nagy földbirtokosoktól a földet, és idetelepítette az ötvenhárom házat, szőlőt, legelőt, rétet, mindent adott. Öt hold földdel jött ide egy család. Az ötvenhárom ház fel volt építve, amikor idejöttek. Nagyon sok felőlről jöttek: Cseh-Komáromból, Temesvárról, Magyarországról, még innen a határ mellől; a Bánságból, Gyéresről, Aranyosegerbegyről, Detréről jöttek ebbe az ötvenhárom házba. És rendre kellett kifizessék a ház értékét, nem egyszerre kellett fizetni. De senki sem hozta a saját népviseletét, szokásait, itt mind olyan emberek éltek a faluban, hogy nem volt egységes, eredeti, régi népszokás és hagyomány. Itt mindenki összeverődve tartotta, amit tartott. Azért nincs hagyománya és népviselete a falunak, mert nagyon sok felőlről jöttek az emberek. A faluba mind református vallású embereket telepítettek be. Magyar falu volt.” (Bereczki Ilona, 69 éves, Detrehemtelep)

1947-ben elkezdődött a gazdálkodás kollektivizálása, emiatt a közösség kettészakadt. A kollektív gazdaság a Dózsa György nevet kapta, 1952-ben. 1962-ben a felsődetrehemi gazdasággal gazdagodott a termelés, elkezdtek mezőgazdasági gépekkel dolgozni, iskolai szaktudást nyújtani a gyermekek számára. Ez a mozgalom nézőpontváltást és új szokásokat hozott a telepesek életébe.

„A szomszéd faluban egy kollektív gazdaság alakult, onnan kezdtek átszállingózni, itt dolgoztak a kollektív gazdaságban, és itt kaptak házhelyet, ide építettek. Azóta kezdtek beköltözni a románok, de csak a falu szélére. A faluban a házakba csak most egy pár éve költöztek románok, mert az öregek kihaltak, és a fiatalok, ha elmentek iskolába vagy máshová mentek férjhez, akkor itt a házakat eladták, és most is eladják. Már nagyon sok román van a faluban is, és nem csak a falu szélén, ahová a kollektív idején kerültek.” (Bereczki Ilona)

„A detrehemtelepi és a felsődetrehemi kollektív gazdaság egyesítése fordulópontot jelentett. A román–magyar együttélés mind a formális, mind az informális szférában változatos formákat öltött (szomszédsági viszonyok, vegyes házasságok, gazdasági kooperáció, ingázás, a temetési, lakodalmi szertartásokban való kölcsönös részvétel).” (Keszeg Vilmos, 2012)

A református közösség

A 20. század első felében a faluból, esetleg a közeli települések környékéről (Aranyosegerbegy, Alsó- és Felsődetrehem) választottak párt a telepiek. A református anyakönyvek adatai szerint Detrehemtelep 38 településről fogadott betelepülőket, és 32 településre vándoroltak el innen. A telepítési törvény előírásai értelmében a telepre költözött ötvenhárom család vallási tekintetben homogén volt. A detrehemtelepi református gyülekezet az alsó- és felsődetrehemi református gyülekezethez tartozott, a vasárnapi istentiszteletek és a különböző szertartások, keresztelő, esküvő és konfirmáció is ott zajlott. Az 53 családból a református gyülekezethez 252 személy tartozott, ez a szám az 1910-es népszámlálásra 551-re nőtt.

A 20. század során a faluban – elenyésző számban – a következő vallások követői is jelen voltak: római katolikus, unitárius, adventista, pünkösdista, baptista és jehovista. Detrehemtelep vallásos életében három nehéz korszak következett: az első korszakban tíz-húsz személy részvételével a vallásos összejöveteleket házaknál tartották, mert a templom messze volt – később a presbitérium lelkészi lakot és imaházat építtetett; a második korszak az 1921-es földreformmal köszöntött be, amely a magyar állammal kötött, ötven évre szóló szerződést nem ismerte el, ugyanakkor a detrehemtelepi családokkal megpróbálták elhitetni, hogyha áttérnek az ortodox vallásra, a földjük érintetlen marad. A nézetek megoszlottak, mivel volt olyan család, amely nem akart lemondani a hitéről, viszont olyan is, amelynek a megélhetést kellett szem előtt tartania; a harmadik korszak a politikai-ideológiai nyomás időszaka az 1950–60-as években, melyben több család elhalasztotta gyermekének a keresztelési szertartását, vagy más faluban keresztelték meg gyermekeiket. (Keszeg Vilmos, 2012)

Etnikai közösségek

1958-ban kötöttek először ortodox–református vegyes házasságot, majd 1960-tól folyamatosan adódott erre példa. 1990-ben megépült az ortodox templom. A temetési szertartásokra megegyezés alapján vagy a református, vagy az ortodox egyház vezetője kísérte utolsó útjára az elhunytat.

A felsődetrehemi templom felépítése

1907-ben Szabó Sándor szóvivő emlékeztette Darányi Ignác fölművelésügyi minisztert az ígéretére, miszerint engedélyezi a református templom megépítését Felsődetrehemben. A templom terve 1908-ban készült el. „A telepítési felügyelőség 1911 márciusában 19 500 koronát utalt ki az építkezés befejezésére, Szász József járandóságainak kifizetésére. Az egyházközösség 1903. október 5-i, az alsódetrehemi parókián megtartott presbiteri ülés jegyzőkönyve további fejleményekről, a felsődetrehemi előkészületéről is beszámol: »Miután a földművelésügyi miniszter úr a telepesek, valamint a régi egyház tagjai részére egy új templom felépítését Felsődetrehemben mint a telepesek központjában engedélyezte, s ez idő szerint készen is van, valamint a régi papilak céljaira szolgáló régi báró Kemény Ignác féle kastély kijavíttatott.«” (Keszeg Vilmos, 2012)

1923-tól 1927-ig Kósa Mihály volt a lelkipásztor, majd 1927-ben a lelkészi lakás és az alig tizenhat éves református templom tetőzete és vakolata felújításra szorult. A munkálatokat 1930-ban kezdték el Tőkés András lelkipásztor idejében, aki 1937-ig szolgált. A felújítás, az építőanyagok és a munkadíj hiánya miatt, két évet vett igénybe. A presbitériumi jegyzőkönyv szerint 1930. március 31-én közhírré tétetett: „A presbitérium egyhangúan elhatározta, hogy mindazok az egyháztagok, akik azért nem hoznak vagy hozatnak porondot, mert szekerök és marhájok sincs, 100 lejt, akiknek pedig marhájok és szekerök van, és mégsem hozzák el április 24-ig a 7 véka porondot, 250 lejt fizessenek a templomjavítás céljára az egyház pénztárába.” Emellett „az egyháztagok páronként 200 lej, félpáronként pedig 100 lej rendkívüli egyházi adót fizessenek ebben az 1930. évben a templomjavítás céljára”. Tőkés Andrást követően a felsődetrehemi református egyházközösségben Jakab György (1937–1943), Balogh Jenő (1943–1951), Asztalnok Dezső (1952), Dávid Albert (1953) hirdette az igét.

„Még az én időmben is, és az én gyermekeim is ott konfirmáltak a felsődetrehemi templomban, itt nem volt templomunk akkor. Oda jártunk vasárnap, ha nem is minden vasárnap, de ünnepekkor mindenki, az egész falu ment Detrére a templomba. Eredetileg ott volt a temető is, innen a faluból felvitték a halottakat oda a hegy tetejére, ott volt a temető. Csak azután, idővel adta Albert Laji bácsi, akinek nem volt gyermeke, az egyháznak a földjét, hogy ide telepítsenek temetőt a faluba, és azóta lett aztán temető Detrehemtelepen.” (Bereczki Ilona közlése)

Felsődetrehemen lakott a református lelkész, aki havi egy-két alkalommal Detrehemtelepre látogatott, ahol megtartotta a vasárnapi istentiszteletet, majd 1954-ben áthelyezték a székhelyet Detrehemtelepre. Ott az első lelkész Kövendi József volt 1958-ig. A lelkészek családoknál laktak albérletben. A lelkész is részt vett a családok életében, összejöveteleken, ünnepségeken.

Ezt követően Domahidi Ernő (1959–1961), Béres Gábor (1961–1964), Kövecsi Imre (1964–1966), Juhász András (1966–1974), Juhász Tamás 1974–1984) volt a gyülekezet lelkésze – és nem utolsósorban Mihály Lajos, 1984-től napjainkig.

Oktatás, művelődés, szociális körülmények

A detrehemtelepi iskola kapuit 1906-ban nyitotta meg Csongvári Ferenc huszonkét diák számára, majd 1909-ben már ötvenkét tanuló volt az intézményben. 1914-től Balogh Dénes vette át a helyét, akinek a hűségeskü megszegése miatt 1919-ig tartott a pályafutása. (Az Erdélyt túlnyomórészt már megszállva tartó román hatalom 1919. január közepén a magyar állami alkalmazásban dolgozó személyeket a román király iránti hűség­eskü letételére kötelezte.) Ezt követően egy református vallású tanító vette át ideiglenesen a helyét, ő a panaszlevelek szerint felületes munkát végzett.

A detrehemtelepi állami iskolában a helyzet még rosszabb lett, amikor egy frissen áttért, ortodox vallású tanítónő kapta meg az állást, akit az alkoholfogyasztása miatt alkalmatlannak tartottak. Ekkoriban a szülők kénytelenek voltak maguk tanítani a gyermekeiket. A harmadik generációs telepesek tanítója egy olasz származású pedagógus volt, Martini Ferdinánd.

A második világháború után a detrehemtelepi intézményben stabilizálódott az oktatás. 1952 és 1988 között Szabóné Lassel Ilona óvodapedagógus 1957 és 1988 között Vighné Halmányi Ella tanítónő vette szárnyaik alá a felnövő gyermekek tanítását, oktatását. Az 1960-as években román nyelvű tagozat is indult Onișor Victor pedagógus vezetésével. 1971-ben gyermekhiány miatt az V–VIII. osztályos képzés megszűnt, azóta a faluban csak elemi szintű oktatás zajlik. Az 1988–2008-as időszakban tanító pedagógusok: Szászné Bartók Piroska, Tőkésné Bartalics Kinga, Szél Adél, Köntös Kinga tanítónők. A 2008/2009-es tanévtől napjainkig Tasnádi Anna Mária tanítónő tanít szimultán osztályokat, és Németi Hajnalka a jelenlegi óvodapedagógus. Az elmúlt tanévben összesen 22 gyermek volt a következő feloszlásban: a román tagozaton 8, a magyar tagozaton 6, az óvodában 8 gyerek. (Tasnádi Anna Mária detrehemtelepi tanítónő közlése)

Régen a társas összejövetelek megszervezése gyakoribb volt, mint ma: különböző összeülések, munkaalkalmak, jeles napok, lakodalom, bál, tánc, színjátszás, zenélés, éneklés, kártya, olvasás, rádió, mozi, tévézés, futball, szánkózás, tekézés, kirándulás, majompiac, nőszövetség, kirándulások gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az orvosi ellátásra szülészeti szobával Alsódetrehemen volt lehetőség. A detrehemtelepi várandós asszonyok ápolását a bába és az ápolónő végezte, majd 1954-től Aranyosgyéresen városi rangra emelt kórházat kezdtek működtetni.

A földgáz 1954-ben, a villanyáram 1964-ben jutott el a faluba. A vízvezetéket 1996-ban fektették le.

A mi hétköznapi hőseink

Számunkra a hős egy olyan ismert személy, aki élete során olyan „csodákat” vitt véghez, amelyeket a mindennapi, hétköznapi ember nem tesz meg, különböző okok miatt: hiányzik a motivációja, vagy a környezete, a képzettsége nem megfelelő.

A hős lehet egy ismert háborús katona, egy költő vagy író, pedagógus vagy lelkipásztor, aki olyan tetteket hajtott végre élete során, amelyeket a társadalom elismer, és kitüntetéssel jutalmaz. A mi hétköznapi hősünk egy olyan személy, aki az élete során többször is bebizonyította, hogy méltó arra, hogy hősnek nevezzük. Detrehemtelep történelmében akadtak olyan, már nem élő vagy élő személyek, akiket hősnek nevezhettünk volna, viszont úgy gondoltuk, hogy számunkra alkalmasabb lenne egy olyan ember, aki közel áll hozzánk, jelen van a mindennapi életünkben, és akinek rengeteget köszönhetnek a gyülekezet tagjai és a közösség lakói.

Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy esetleg Keszeg Vilmos legyen a hősünk, viszont az írásainak köszönhetően olyan elismert romániai magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, hogy az életéből nem tudnánk olyasmit felmutatni, ami ne lenne már ismert a társadalom számára. Keszeg Vilmos detrehemtelepi származású néprajzkutató, aki negyven évnyi gyűjtő- és kutatómunka eredményeként közölte a Történetek és történetmondás Detrehemtelepen című könyvét, 2004-ben pedig Juhász Andrással, Mihály Lajossal és Murádin Jenővel közösen megjelentették a Detrehemtelep történetéről szóló munkát.

A mi hősünk Mihály Lajos detrehemtelepi lelkipásztor és felesége, Mihály Zsuzsánna kántornő. Úgy gondoljuk, hogy a detrehemtelepi házaspár életútja és munkássága rendkívül kiemelkedő, mivel olyan „csodákat” tettek, amelyekkel a közösség életét nagymértékben megváltoztatták. Mihály Lajos és családtagjai annak szentelték életüket, hogy a detrehemtelepi egyházközösség egy olyan lakóhellyé kovácsolódjon, ahol a gyermekek megfelelő oktatásban, iskolán kívüli programokban részesülnek. Őket választottuk tehát hétköznapi hőseinknek, és meglepő volt számunkra, hogy a munkásságukról olyan kevés információ található az internetes forrásokban, könyvekben.

Mihály Lajos, a detrehemtelepi egyházközösség lelkipásztora kalotaszegi származású: Körösfőn született 1957. július 5-én. Szülei: Mihály István (1929–1995) és Balázs Erzsébet (1937–). Tanulmányait Bánffyhunyadon, majd a Protenstáns Teológiai Intézetben végezte 1982-ben. Kérdésünkre, hogy miért ezt a hivatást választotta, a következőket mondta: „Tizenkettedikes voltam a középiskolában, Bánffyhunyadon végeztem. Kérdezősködtek a tanárok, ki hova szeretne menni, és én azt mondtam, hogy a teológiára, de nem tudnám megmondani, miért. Nem lelkészcsaládból származom. Az Úr Isten adta ezt nekem.” Szolgálatát segédlelkészként Marosvásárhelyen kezdte 1982-ben, a Vártemplomnál.

Ebben az évben, augusztus 14-én vette feleségül Mihály Zsuzsánnát (a leánykori neve szintén Mihály volt), aki Körösfőn született 1959. október 2-án. Szülei: Mihály Sándor (1935–1995) és Kovács Erzsébet (1938–2004). Középiskolai tanulmányait Bánffyhunyadon végezte. Házasságukból három gyermek született: Csongor, Beáta, Ágnes és egy unoka, Dávid Krisztián.

Miután a marosvásárhelyi lelkész nyugdíjba vonult, 1984-ben felmerült a detrehemtelepi szolgálat gondolata. A telepi presbiterek nagypénteken hallgatták meg Mihály Lajost, majd Nagy Gyula püspökhöz fordultak kérésükkel. Mihály Lajos 1984. augusztus 1-től lett a detrehemtelepi egyházközség lelkipásztora.

A lelkész így emlékszik vissza Detrehemtelepre költözésére és az ott kezdődő szolgálatára: „Az egyik nehézséget az jelentette, hogy nem volt templom. Annak idején Felsődetrehembe jártunk a gyermekekkel is kátéórát tartani. Itt volt egy imatermünk a lelkészi lakással egy fedél alatt, ahol az istentiszteleteinket tartottuk egészen 1994-ig. Harmincnyolc éven át nem váltottam, mert itt beindult a templomépítés, és úgy gondoltam, nem illik itthagyni a gyülekezetet templom nélkül vagy fél templommal. A gyermekeink, hála Istennek, negyedikes koruktól ingáztak Gyéresre, utána a fiunk Enyedre került, a két lány Kolozsvárra, ott végezték az egyetemet. Nem volt könnyű, egyszerűbb lett volna Gyéresen vagy Tordán lelkésznek lenni és a gyermekeket ott taníttatni, de végül minden megoldódott.”

A lelkipásztor elmondta, 1984 augusztusától 131 gyermeket keresztelt a faluban, továbbá 257 személyt temetett el. Házasságot kötött 104 házaspár, és 179 személy konfirmált. Az első szolgálata egy felsődetrei temetés volt.

Közmunka és holland segítség

„A templomépítés gondolata már felmerült az ’50-es években. Kós Károly készített terveket, ám az akkori rendszer politikája miatt meghiúsult az építkezés. Később aztán, 1990-ben, közvetlenül a rendszerváltás után ismét felmerült a templomépítés gondolata. A presbitériummal elméletben átbeszéltük a dolgokat, azonban a tervünkre nem volt anyagi fedezet. Akadt olyan presbiter is, aki lemondott azzal, hogy »tiszteletes úr, ebből nem lesz semmi” – én pedig már akkor is megmondtam, hogyha így állunk hozzá, akkor nem is lesz belőle semmi” – elevenítette fel a történteket a lelkipásztor és a tiszteletes asszony.

A templom terveit 1990-ben Beyer Dóczy Gábor marosvásárhelyi tervezőmérnök készítette el. Egy évvel később kezdett kialakulni egy holland kapcsolat is, a gyülekezet holland segítői pedig, látva az elkészült tervet, felajánlották a támogatásukat. Évente kétszer ruhaféléket hoztak, ezek eladásából sikerült jövedelemre szert tenni. A hollandok később a víz bevezetését is támogatták. Ugyanakkor lebontották a kollektív istállóit meg a raktárat, és az építőanyagot felhasználták. Abból készítették az állványokat, illetve a téglamennyiség elég lett a templomépület feléhez. A templom alapjának megásásához 1992. május 2-án fogtak hozzá.

„Hála Istennek, hogy sikerült, felépült, mert amikor idekerültünk Detrehemtelepre, csak ez a parókiaépület létezett. A melléképületeket is utána húztuk fel, hátul a gyülekezeti terem is később épült. Sok mindent sikerült megvalósítani. Nem volt könnyű, de sikerült.” (Mihály Lajos és Mihály Zsuzsánna)

„A férfiaknak közmunkát kellett végezni, amíg épült a templom. Volt mester fogadva, de mindenki ment, pénzzel nem is kellett segítsünk. A hollandok nagyon sokat segítették a falut, és akkor nekünk pénzünkbe nem került, csak először, amikor nekifogtak, akkor kellett valamennyit adni, ki amennyit akart. Nem sokat” – mesélte Bereczki Ilona. Mint megtudtuk, a kőművesmunkát részben helybeli, részben aranyosgyéresi vállalkozók végezték el. Az érdekes, sejtszerkezetű tető, valamint a toronysisak elkészítésére gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi vállalkozókat kértek fel.

1994 tavaszán zajlott a templom és a torony külső és belső vakolása, valamint meszelése. A templom belső berendezését a holland testvérgyülekezet vállalta magára, padokat és gázzal működő légfűtéses kályhát adományoztak. Mindezt a Stichting Putten Románia segélyszervezet révén valósították meg. A templomban található, fából faragott tárgyak (úrasztala, csillár, szószékkorona) a marosvásárhelyi Bandi Dezső munkáját dicsérik. A 330 kilogrammos harang Rácz Sándor marosvásárhelyi öntőmester műhelyében készült.

A detrehemtelepi templom harangjának felirata: „Isten dicsőségére készítette a detrehemtelepi ref. gyülekezet – Putten (Hollandia) ref. gyülekezet adományából. Öntötte: Rácz Sándor és fiai az Úr 1994. esztendejében.”

A templomot 1994. szeptember 11-én szentelték fel, az ünnepségen dr. Bustya Dezső egyházkerület főjegyző hirdette az igét.

Detrehemtelep egyházközössége, gyülekezeti élete

A detrehemtelepi egyházközösség élete és összetartása egyre rosszabb irányba halad. Igaz ugyan, hogy a fiatalok nem mennek el, de akik még itt maradtak, azok sem vesznek részt a vasárnapi istentiszteleteken. Egyre apad a hívek száma, mivel egyre több ház áll üresen, és más felekezetű személyek vásárolják meg őket – közölte Mihály Lajos lelkipásztor.

„Sok tényező van, ami befolyásolja az istentiszteletek látogatását. Az egyik az, hogy nagyon megapadt a gyülekezet lélekszáma. Amikor 1984-ben idejöttem Detrehemtelepre, akkor voltunk 525-en magyar reformátusok Felsődetrehemmel, Alsódetrehemmel együtt. Ma pedig 331-en vagyunk, 200 lélekkel kevesebben, mint 38 éve. Viszont különösebb panaszra nincs okom, mert a környéken sem járnak százalékarányban többen istentiszteletekre, mint nálunk. Nemegyszer mondtam már el, hogy annak örvendjünk, ami van, és ne azért szomorkodjunk, ami nincs.

Viszont régen nagyobb volt az összetartás, igaz, többen voltunk. Akkor a fiatalokkal lehetett menni kirándulni, és a felnőttekkel is. ’85-ben voltunk először a fiatalokkal kirándulni, ’86-ban szintén elmentünk, a fiatal házasokkal. Tehát a fiatalokkal külön, a fiatal házasokkal külön, pedig akkor nehezebb volt a buszt megszervezni, mint most. 2001-ben pedig elvittem a felnőtte­ket egy buszos kirándulásra Hollandiá­ba, tíz napra.” (Mihály Lajos és Mihály Zsuzsánna)

„Akkoriban összetartóbbak voltak az emberek, mentek közmunkára, és a templomba is nagyon sokan jártunk. Most már csak néhány idős jár, tizenöt-húsz személy. A Covid miatt nem mentek a templomba az emberek, és azóta sem mennek már azok, akik akkor kimaradtak. Elidegenedtek az emberek a barátaiktól is, és a gyülekezettől is. Édesanyám hívő volt, és mi megtanultuk otthon a Bibliát olvasni, minden nap imádkozni, és nekem nagyon jól esik, amikor ott imádkozok és meghallgatom a prédikációt.” (Bereczki Ilona)

„Voltunk a Kazán-szorosnál egészen Szörényvárig (Turnu Severin) a fiatalokkal, továbbá Felsőcsernátonban, a Haszmann Pál Múzeumban. Tehát volt gyülekezeti élet, amikor idejöttünk, akkor még mi is fiatalabbak is voltunk, de fiatalok ma már másképp állnak hozzá. Többen voltak régebben, mint most, de ez sajnos nemcsak detrehemtelepi jelenség, hanem általános.” (Mihály Lajos és Mihály Zsuzsánna)

A vakációs bibliahetetek megszervezésében az évek során Mihály Zsuzsanna tiszteletes asszony, Tasnádi Anna Mária tanítónő és Moldvai Emőke Ingrid óvodapedagógus vettek részt. „Két év kivételével minden évben megtartottuk a vakációs bibliahetet a gyermekekkel. A KOEN-től (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány) kapjuk a vakációs bibliahetek programját: vallásoktatás, kézimunkázás, játék, szórakozás. Az óvodásoktól kezdve a konfirmandusokig járnak ide gyerekek, akik pedig már konfirmáltak, azok segíteni jönnek, útmutatást adnak, ha a kicsik nem tudják jól fogni az ollót, színes ceruzát. Énekelni tanulunk. A szülők hozzájárulnak a gyerekek ellátásához. Majd meghívjuk őket az egész hétnek a bemutatására, a vasárnapi istentisztelet után lehetőségük van megtekinteni, meghallgatni a kész produktumokat: az énekeket, kézimunkákat, továbbá kikérdezzük a gyermekeket, hogy mit tanultak azon a héten a Bibliából. A kézimunkákat kifüggesztjük. Nagyon ügyesen dolgoznak, az énekeket is szívesen éneklik.” (Mihály Zsuzsánna)

„Évek óta én tartom az iskolában a vallásórákat. Egy héten egy órám van, mindössze hat gyerek számára, az előkészítő osztálytól a 4. osztályos tanulókig. Gyülekezeti vallásóra nincs, viszont örvendek annak, hogy az iskolában rám bízták a vallásoktatást. Meg vagyok elégedve a gyermekekkel.”

„A kátéórát heti egy alkalommal szervezem meg. Jövőre lesz négy konfirmandusom: három lány és egy fiú. Virágvasárnap rendezzük meg, a konfirmandusok öltözetére nincs semmilyen kikötés, mivel nincs népviselete a falunak. A gyermekekkel meg vagyok elégedve, a szomorú az, hogy kevesen vannak.” (Mihály Lajos lelkipásztor)

A felsődetrehemi templom felújítása

2020. január 13-án elkezdődött a felsődetrehemi templom felújítása: „A felsődetrehemi templomjavítás úgy kezdődött, hogy a magyar kormány felajánlott bizonyos pénzösszeget a határon kívüli református vagy más vallású templomok javítására. Mivel én tizenkét évig esperes voltam (2006-tól 2018-ig), a püspök úr is meglátogatott a bizottsággal, és amikor meglátta a felsődetrehemi református templom lerobbant állapotát, azt mondta, ezt meg kéne javítani. A templom nem is a miénk volt, hanem a román állam tulajdonában állt, mivel a magyar állam építtette 1912-ben – az első világháború után ezért átment a román állam tulajdonába. Végül sikerült rendezni a helyzetet, telekeltetni az egyház nevére, és a magyar állam támogatásából javítottuk két éven keresztül” – foglalta össze Mihály Lajos lelkipásztor.

Felhasznált irodalom

Kádár Annamária: Mesepszichológia: Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2012.

Keszeg Vilmos: Történetek és történet­mon­dás Detrehemtelepen. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2012

Keszeg Vilmos (szerk.): Detrehemtelep. Adatok Detrehemtelep történetéhez. Hiperborea Kiadó, Torda, 2004.

Az írás készültekor, 2022-ben Bereczki Xénia a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum 10. osztályos, Bartok Izabella az aranyosgyéresi Avram Iancu Általános Iskola 6. osztályos, Jakab Izabella Júlia pedig az aranyosgyéresi Pavel Dan Elméleti Líceum 10. osztályos tanulója volt. Jelenleg ugyanott folytatják tanulmányaikat. A dolgozat irányítója: Török Rózsa Renáta óvodapedagógus.