Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Naiv művész, autodidakta művész, népi művész

A címben idézett kifejezésekkel gyakran találkozunk, de kiégészíthetjük még olyanokkal is, hogy amatőr vagy őstehetség. Érdekel, hogy mit takarnak ezek a kifejezések, és milyen eszmei tisztázódási folyamaton mentek át a 20. század folyamán.




Zsigmond Rozália népi alkotó, Makfalva: Bivaly

A naiv művészet megnevezést a művészettörténelemben először Henri Rousseau (1844–1910) francia festő műveire alkalmazták. Az avantgárd irányzatok a 20. század elején indultak Párizsból, a világ akkori művészeti központjából. Céljuk a művészet megújítása volt, szakítás az akadémista irányvonallal. Felfigyeltek a primitív népek művészetére, mert úgy gondolták, a művészetben el kell jutni a gyökerekig. Picasso és Brâncuși például szerette a gyermekek művészetét, vagy az afrikai maszkokat – ugyanilyen okokból lelkesedtek a modern művészek az autodidakta festők munkáiért. Gyakran segítették őket, hogy kiállíthassák munkáikat. Próbálták értelmezni és megnevezni ezt a fajta művészetet, a legelfogadottabb végül is a naiv művészet megnevezés lett – a francia nyelvben ez az ártatlan szónak a megfelelője.

A 20. század folyamán a naiv művészet iránti érdeklődés egyre csak nőtt. Országos kiállításokat, majd több nemzetközi kiállítást rendeztek. Ez lehetővé tette, de feltételezte is ennek a művészetnek az értelmezését. Anatole Jakovsky A naiv festészet (1976) című munkájában összegzi a főbb jellegzetességeket. Autodidakta művészek alatt azokat értjük, akik nem végeztek hosszabb ideig tartó művészeti tanulmányokat. Munkaidőn kívül foglalkoztak művészettel, és nem a piac számára alkottak. Ezek az alkotók egy belső kényszer hatására akarták élményeiket kifejezni, egyéniségüket érvényre juttatni. Technikai jellegzetességek között találhatjuk azt, hogy nem alkalmazzák a tárgy vagy levegő perspektíváját. Eszerint a távoli és közeli tárgyak lehetnek egyforma nagyok, színekben is azonos értékűek. Az anatómiai pontosságot is elhanyagolják a kifejezés erősítése érdekében. Ez nem azt jelenti azt, hogy mind azonos módon dolgoznak – ezért nehéz is volna egy közös stílust meghatározni. Minden nemzetnek vannak naiv művészei, már művészeti múzeumokat is létesítettek számukra. Ilyen Magyarországon is van, Kecskeméten, a Magyar Naiv Művészek Múzeuma.

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. Ha népi alkotó kifejezést használjuk, akkor valamelyik hagyományos népművészeti tevékenység követőjére gondolunk, tehát egy határozott kulturális törekvésről beszélünk. A naiv művészet esetében nagyon fontos az egyéni út keresése, az egyéniség érvényesítése, a pszichológiai motiváció. Alois Riegl osztrák művészettörténész szerint az emberbe bele van táplálva az alkotási vágy. Sigmund Freud pszichológus, a pszichoanalitikus iskola megalapítója munkásságában a művészet fontos szerepét emelte ki, mint a vágymegvalósítás eredménye. A művész számára az alkotás az élet teljesebb igénybevételét jelenti.




Henri Rousseau: Oroszlán

Bemutatok néhány művészt, akiknek neve már beíródott a művészettörténetbe. A francia Henri Rousseau a 19–20. század fordulóján élt, és tisztviselőként tartotta fenn a családját. Munkáira felfigyeltek a kor modern művészei, és támogatták is. Munkáinak nagy része egzotikus tájakat, növényeket, virágokat ábrázolnak, de festett portrékat is. Képein nem alkalmazza a perspektívát, a dolgokat egy síkban tartja, és részletekbe menően kidolgozza. Munkáiból primitív szellemiség, a természet ereje sugárzik. Önarcképén látszik, hogy a személyiség megmutatása milyen fontos számára.

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) patikus volt, de egy vallásos kinyilatkoztatás következtében a festészetet tekintette fő hivatásának. Kevés szakmai oktatásban részesült, de tanulmányúton járt Münchenben, Düsseldorfban, Párizsban. A nap útját követve festett Dél-Olaszországban, majd kelet felé indulva eljutott a Közel-Kelet országaiba, ahol felkereste a kereszténység történelmi helyeit. Néhány művének címe: A Taorminai görög szinház romjai, A magányos cédrus, Zarándoklás a cédrusokhoz. Itthon festette a Vihar a nagy Hortobágyon, illetve a Selmecbánya látképe című képeket. Némelyik festménye a 3–5 méteres nagyságot is eléri. E képek előtt a természet fenségének érzése tölti el a szemlélőt, ami egyedülállóvá teszi a magyar festészetben. A magányos cédrus című munkája is lenyűgözi a nézőt, benne a művész egyéniségére, életére lehet ismerni. Csontváry életében nem kapott elismerést. Az 1930-as években rendeztek műveiből kiállítást, majd az 1960-as években írtak róla monográfiát. Elismertségének késését több okra is vissza lehet vezetni. Szerintem egyik ilyen ok lehet a kelet-európai elszigeteltségünk. Azt is tudjuk róla, hogy magányos, elszigetelt életet élt. Munkáit nem lehetett stílusokba sorolni. Csak most vagyunk abban a korban, ahol a személyiség – mint alkotó energia – az érdeklődés körébe került.

Ahogyan más országokban, úgy Erdélyben is voltak olyan tehetségek, akik nem jutottak a művészképzés magasabb fokára, de a nép becsülte őket. Ilyen tehetség volt Molnár Dani makfalvi agyagszobrász a 19–20. század fordulóján, akit a budapesti szobrászok, így Fadrusz János is támogattak anyagilag. Ezeket az embereket őstehetségnek nevezték, és ilyenek Erdélyben bőven voltak. A 20. század második felében az állam foglalkozott a népi alkotókkal, fórumot teremtettek nekik.

Ők fazekasokként, szövőasszonyokként, fafaragókként vagy naiv festőkként kiállításokon vehettek részt. Ugyanakkor Népművészeti Iskolák is működtek, ahol festészetet, szobrászatot, kerámiát lehetett alapfokon tanulni. Az itt végzettek közül többen művészeti egyetemen is diplomát szereztek. Sok nevezetes művésze van Erdélynek, akik autodidakta módon képezték magukat. Ilyen Györkös Mányi Albert (1922–1993) is, aki a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium végzettje volt, és felesége, Jakab Ilona mellett festőművésszé képezte magát. Kalevala című sorozatával díjat is nyert. Murádin Jenő művészettörténész ezeket írja róla: „festményeit a perspektíva törvényeivel nem számoló naiv elrajzolások, s ugyanakkor az erőteljes kifejező színvilág és egyszerűsítés jellemzi”.

Ha a művésszé válás folyamatáról van szó, akkor találónak érzem Rainer Maria Rilke német költőről szóló anekdotát, akit egy fiatalember felkeresett a verseivel, majd végül megkérdezte, lesz-e belőle költő. Rilke azt felelte, hogy erre a kérdésre csak maga a fiatalember válaszolhat. Sokan azt mondják, hogy fölösleges az egyetem, mert íme ez az amatőr, aki szebben fest, mint az egyetemet végzett. A művészeti pálya kezdetektől végig kitartást, küzdelmet jelent. Másként, aki kedvtelésből művészkedik, nem jut el a művészet magasabb régióiba. A tehetség mellett szakmai tudásra és műveltségre is szükség van. Az út nehéz, de számtalan példa igazolja, hogy az alkotási vágy legyőzi a nehézségeket.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.

Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.

Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon. 

Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.” 

Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető. 

A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.