Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kövek, kavicsok, sziklák

Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.

Bemutatok néhány kőfajtát a felhasználhatóságuk szerint. Egyik legelterjedtebb, legfelhasználtabb közülük a homokkő: üledékes kőzet, amelynek színe a világos barnától a zöldes feketéig terjed, réteges szerkezetű, ezért jól hasítható. Az ókor kedvelt építő anyaga. Egyiptomban, a Római Birodalom területén nagymértékben használták templomok, síremlékek, obeliszkek, diadalkapuk építésére. Ebből a kőből voltak kialakítva Egyiptomban a Királyok völgye sziklába faragott síremlékei és Petra romváros Jordániában. A mészkő szintén üledékes kőzet, amely fehér, sárga, vörös, szürke és fekete árnyalatokban is előfordul. Tartalmazhat szerves anyagokat, csigák és más tengeri élőlények nyomait. A mészkő kedvez a barlangok kialakulásának, mivel a víz hosszas alakító munkájával üregeket formál benne. Románia területén sok mészkőbarlang található – Torda közelében, a Tordai-hasadékban is találhatók barlangok. Az ősember számára a barlang jó menedéket biztosított. A mészkő egy része jól faragható, használják építkezésekhez és szobrok készítésére. Van olyan mészkő, ami égetéssel mésszé alakul, a színes mészkövek pedig festékek előállítására is alkalmasak.


Torockói­ utcakép­ a ­Székelykővel

A márvány kemény kőzetként ismeretes, mészkőből alakult hő és nyomás hatására. Csiszolva fényes felületet ad. Már az ókortól építkezésekhez és szobrok készítésére használták. Nálunk, Ruskicabányán nagy mennyiségben megtalálható a fehértől sötét rózsaszínig terjedő színekben. Híres Olaszországban a carrarai, Görögországban pedig a pároszi és pentelikoni márvány. Ma is használják szobrászatban, építkezésekben, falak, padlózatok díszítésére, mert színével, mintázatával esztétikai hatást vált ki. A gránit mélységi, magmás kőzet, amely nagyon kemény, és csiszolással fényes felületet ad. Alkalmas szobrok és sírkövek készítésére. A kemény kövekhez tartozik az andezit és a bazalt is. Ezeket a vulkanikus kőzeteket építkezéseknél, útépítésnél használják, de a szobrászok is kedvelik. A Hargita-hegységből hozott andezitből sírköveket is faragnak. Én szobrot faragtam andezitből, mert kemény, időtálló kő.

A drágakövek a kövek egy különleges csoportját képezik, amelyekhez a legrégibb időktől hiedelmek fűződnek.

Különleges körülmények között keletkeztek, amihez a hőmérséklet, a nyomás és az összetétel járult hozzá. Nagyrészük szervetlen eredetű, de van néhány, amelyik biogén ásványi anyagokat tartalmaz, mint a gyöngy, korall, borostyán. A legértékesebbek a kemény drágakövek, mint a gyémánt, a smaragd, a zafír, az akvamarin vagy a berill. A gyémánt átlátszósága, fénye tökéletes, árnyalata a színtelentől a feketéig terjed. A földköpeny kéreg alatti rétegeiben, legalább 140-150 kilométeres mélységben keletkezik, és vulkáni kitöréssel kerül felszínre.


Michelangelo: Krisztusfej (márvány)

A jadeit és a nefrit a legrégebben ismert drágakövek. A jadeit nagyon kemény, és biorezonanciás sajátsága van. Szobrokat, misztikus tárgyakat, amuletteket készítettek belőle. A természetgyógyászatban gyógyító kőnek használják ma is. Színe zöld, de előfordul más árnyalatokban is. A nefrit színe hasonlít a jadeit színéhez, rostos összeszövődő felépítése miatt mindkettő alkalmas áttört formák kialakítására is. A nefritből az őskorban kőbaltát is készítettek, de ma is feldolgozzák – ékszereket, dísztárgyakat, gyógyító köveket készítenek belőle.

Az emlékköveknek és sírköveknek jelentős történelmi-néprajzi dokumentáló szerepe is volt. Az őskortól kezdődően az emberek hagytak hátra emlékoszlopokat, sírköveket, amelyek a kő tartósságának köszönhetően fennmaradtak. A stonehenge-i emlékhely Angliában található, és időszámításunk 5000 évvel készíthették. A tudósok szerint kultikus, csillagászati szempontok játszottak közre, és a korabeli törzsek közös összefogásával volt lehetséges az óriási kövek odahelyezése. A Húsvét-szigeten található kőből faragott fejek magassága a 10 métert is eléri. Valószínűleg az ősöket ábrázolják, akiket a szigetlakók védőknek tekintettek. Az írás felfedezésével az emlékoszlopokat, sírköveket feliratokkal látták el. 1799-ben találták meg a rosette-i követ, amelynek segítségével megfejtették a hieroglif írást. A kő az időszámítás előtti időkből származik, görög és egyiptomi hieroglif írást tartalmaz. Temetőink sírkövei is sokat segítenek történelmi adatok feltárásában, de a díszítő motívumok is értékesek.

Nézzünk szembe a hegyekkel, a kősziklákkal kapcsolatos elképzelésekkel, amelyek a legrégibb időktől elkísérik az embert. A mindenkori ember képzeletében a hegy az erőt jelentette, az éghez való közeledést. A görög istenek Görögország legmagasabb hegyén, az Olümposzon laktak. A zsidó hagyomány szerint Mózes a Sínai-hegyről hozta a tízparancsolatot. A mai ember is kivetíti eszméit, elképzeléseit a hegyekre. Ilyen például az Amerikai Egyesült Államokban a négy nagy államelnököt – George Washingtont, Thomas Jeffersont, Abraham Lincolnt és Theodore Rooseveltet – bemutató Rushmore-hegy, Dél-Dakota államban. 1927-ben kezdték faragni gránitba, 18 méteres nagyságban a volt elnökök portréit, és 14 év alatt készültek el vele. Ma nemzeti emlékhely, évente kétmilliónyi ember látogatja. Ilyen sziklába faragott szobrok más országokban is találhatók. A ma embere is szívesen szemléli ezeket a különleges alakzatokat, mert ezek örök kapcsolatban maradnak az anyatermészettel.


Benczédi Sándor: Anya (kő)

Napjainkban a kő helyett a cement lett az első számú építőanyag. Ma is használják a követ az építésben, de kiemelik esztétikai szépségét is. Összhangba hozzák más anyagokkal, mint a fémekkel, az üveggel és az ősidőktől használt fával. Az ember célja az, hogy jól érezze magát ezekben az épületekben, hogy kerülje az elidegenedés érzését. És mivel az ember szereti a követ – a kicsi kavicstól kezdve a nagy kőszikláig –, így ez az emberhez közelálló anyag maradt, ezért az épületek falait kövekből vágott lapokkal borítják, mert esztétikai élményt nyújtanak. Tudjuk, hogy a kő a szobrászat fő anyaga volt az ókorban, a középkorban és az ezt követő korokban is. Ma már nagymértékben használják a szobrok készítésére a fémeket, de a kő ma is a terek, parkok kedvelt dísze, legyen az egy szobor, vagy a természet által kialakított forma.

Az emberen kívül a természet is munkálja a követ a maga módján. Itt gondolok a Kolozsvár melletti Feleki-tetőn található kerek kövekre, amelyek Kolozsvár parkjaiban is láthatók. De én láttam érdekes víz által megmunkált köveket Makfalván, a Református Parókia udvarán, amik a Küküllőből lettek kiemelve. Szép gyűjteményt láttam a Maros megyei Kőrispatakon, a Szalmakalap Múzeum udvarán. Meggyőződésem, hogy sokan gyűjtöttek hasonló, természet által kialakított köveket, mert elnyerték a tetszésüket a különleges, fantáziát megindító formák. Ezek a természet által megmunkált kövek néha arra indítják a szobrászokat is, hogy kevés közreműködéssel szobrokat alakítsanak ki belőlük.

Sok szobrász emlékezett meg a kőről. Michelangelónak tulajdonítják az a mondást, hogy a kőben benne van a szobor, csak a fölösleget kell eltávolítani – a fölösleg eltávolítása után a kész szobornak meg kell tartania a kő tömörségét, egységét. Medgyessy Ferenc, debreceni szobrász is hangsúlyozta a kő tiszteletének fontosságát, Fekete József pedig ezt írja egy helyen: „A kő és márvány sajátosságai, szokásai állandóságot mutatnak, amelyek olyanok, mint a törvények. Ha a szobrász éveket tölt velük egy intim magányban, kibontják szívüket, és eltűnik ellenséges magatartásuk. A szobrász kezdi érteni nyelvüket, kérdéseire pedig mélységes megértéssel válaszolnak.” (Mircea Toca: Iosif Fekete, Editura Meridiane, 1977)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Csupán az anyag, a pasztell és a tech­nika köti össze kettejük művészetét – vallja Forró Ágnes festő, grafikus, aki édesapja munkásságáról, az apa-lá­nya viszonyról és az együtt töltött pillanatokról is mesélt. Az apropót a kolozsvári Művészeti Múzeumban szervezett Forró Antal-emlékkiál­lítás szolgáltatta, ahol a kézdimar­tonosi születésű művész pályájának ismert és kevésbé ismert, vagy talán már elfelejtett részleteibe tekinthet­tek be az érdeklődők július 23-a és augusztus 11-e között. Tájak és em­berek által ihletett pasztelljei, szén­rajzai, változatos technikával készült portréi, olajfestményei egyaránt sze­repeltek a tárlaton, emellett a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatták a betérők. Személyes élményekkel áti­tatott portré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.

Magyarország kolozsvári Főkonzulátusá­nak rendezvényterme ez alkalommal egy finn ex libris kiállításnak ad otthont. A kiállítás mindenekelőtt a könyvbará­tok és a kisgrafika kedvelőinek nyújt maradandó élményt. Az ex libris köny­veink dísze, valamint a grafika gyöngy­szeme, intim ágazata, egyidős a könyv­nyomtatás kezdeteivel. Napjainkban világviszonylatban reneszánszát éli. 

Sajdik Ferenc

Az ember egyre jobban becsüli a gyermekkort, mert rájön, hogy min­den ott dől el. Tulajdonképpen a későbbi sors majdhogynem gyermekkorban dől el, nekem legalább is így volt, mert a nagynéném látta, hogy szeretek rajzolni. Lexikonokból másoltam főleg halakat, mert azokat könnyű rajzolni. Egyszer a konyhában tárgyalták a szüleimmel, hogy mi legyek. Unokatestvérem már rajziskolába járt, azt mondta, menjek oda. Így lettem rajzoló.

A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kaloka­gathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai ne­veléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.

A mi hibánk, hogy annyi gond és baj vesz körül bennünket. Ennek forrása pedig az, hogy nem tudunk kommunikálni egymással. Nincs bátorságunk leülni, és azt mondani: megbántottál. Pedig ezáltal is sok minden egyszerűbb lenne – vallja Gally Anna Katalin, aki Kolozsváron végezte tanulmányait, 1965-ben diplomázott a Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán. Tagja az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének, a Barabás Miklós Céhnek és az Országos Képzőművészek Szövetségének. Művészi kiteljesedését nyugdíjazása utánra teszik ismerői közül többen is. Ahogy Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmaz a művész 70. születésnapjára megjelent katalógusban, „műkritikánk bevett és túlzott mértékben használt terminusa a »lírai hangvétel«, amellyel sokszor a művész erőtlenségét palástolják a műkritikusok. Gally A. Katalin képeinek az esetében azonban éppenséggel jogos és indokolt erre hivatkozni, ugyanis kevés olyan festőnk van, akinél a líraiság és a melankólia, a pasztellek finom árnyalatai ilyen szervesen és erősen szövődnek össze.”  

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.

Suba László - A tűzzománcról néhány sorban

A modern művészet korában a művészek új kifejezési formákat keresnek. Így a tűzzománc a képzőművészetben is helyet kapott. Különböző anyagok hozzáadásával lehet gazdagítani a zománc felületét, ami például lehet fényes vagy matt is. A munkák méretei is nagyobbak, ehhez még társulhat fából készített ráma, vagy széles deszkalap. A kép tárgyát lehet dekoratívan vagy festőien kezelni.

abodi nagy béla, a jövő fénye

Nemcsak a könyveknek, hanem a fontos leveleknek is megvan a történetük. Az itt következőnek ráadásul egészen sajátosan a történelem (egyesületi és köztörténeti) szabta meg az egyedi históriáját. Fönnmaradását pedig a másodlagos fölhasználó rácsodálkozásának köszönheti.

Ha visszagondolok az ókori népek művészetére, akkor az egyiptomiak is azok között vannak, akik művészetükben felhasználják a növényzetet. A templomok oszlopait is növényi kötegek kőben való megfaragásával hozták létre, az oszlopfők pálmát, lótuszt, papiruszt ábrázoltak. A sírokban talált falfestményeken és domborműveken különböző növények láthatók. Az ok természetesen kézenfekvő. A nagy civilizációkat a gazdag növényzet és a gabonafélék termesztése tartotta fenn.

sipos lászló

Ahogy beléptem a művész és a művek raktárába, megpillantottam a Vörös kakast. Megtudtam, hogy nemcsak rám volt hatással, hanem Németh Júliára is, aki habár jó ismerője a Sipos-életműnek, fontosnak találta kiemelni a többi alkotás közül: „Van ezen a kiállításon egy olyan munka, ami akarva-akaratlan megállásra késztet. Ez pedig Sipos László vörösbe foglalt kakasa. A sokadik. Ami a művészre jellemző szarkasztikus humorral most éppen a Hódolat ellenségeimnek címet viseli. Az ellenség fullánkjait nem semlegesíti, de szól az idő múlásáról, csonkig égő gyertyákról, igazhitűségről, az igazi művészet erejéről. ”1