A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.
Az augusztus 31-ig látogatható kiállítás egy hármas esemény részeként nyitotta meg kapuit. Kiegészült egy önálló Nagy Imre-kiállítással, amely október 15-ig látható a Zsögödi Nagy Imre Galériában, kurátora Szabó András muzeológus. Továbbá kiegészült egy kiadvánnyal is, melynek címe Der Maler Nagy Imre – A székely festő és az erdélyi szászok 1925–1935, szerzői pedig Bács Béla János és Ráduly Róbert Kálmán.
Az évfordulós Nagy Imre emlékének idén egy olyan kiállítással kívántak tisztelegni a hagyaték gondozói, amely az eddigieknél különlegesebb betekintést nyújt a művész alkotómunkájának rejtett zugaiba, valamint egy olyan nemzetközi szintű kiállítással, amely új perspektívákat is adhat az életmű értelmezéséhez, szokatlan fénytörésben láttatva a zsögödi gazda sokrétű alkotói munkásságát.
A Mikó-várbeli kiállítás Aba-Novák Vilmos és Nagy Imre korai alkotói korszakára fókuszál, valamint művésztársaságuk rangos munkáit tárja az érdeklődők elé. A tárlat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum közötti hagyományosan jó szakmai együttműködés keretében valósult meg, rendezője Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese.
Az erdélyi viszonylatban előzmény nélküli kiállítás Zsögödi Nagy Imre és ifjúkori pályatársai előtt kíván tisztelegni. Tudatosan helyezünk hangsúlyt Szőnyi István és különösen Aba-Novák Vilmos művészetére, ugyanis az útját kereső csíki művész a baráti szálak mellett szakmai példaképként tekintett rájuk. A budapesti Képzőművészeti Főiskola egykori növendékeiből verbuválódó „rézkarcoló nemzedék”emblematikus alakjait mutatja be tárlatunk. Elmondhatjuk, hogy a főként Szőnyi, Aba-Novák, Korb Erzsébet és Patkó Károly által képviselt magyarországi neoklasszicista csoport művészetét átfogó módon bemutató monstre kiállítás (Árkádia tájain. MNG, 2002) mellé teljes joggal zárkózik föl a mintegy hatvan alkotást összehangoló, jelenlegi kurátori koncepció. Törekedtünk arra, hogy néhány erdélyi párhuzamot, kapcsolódási pontot is felvillantsunk: ezért Jándi Dávid, Mágori Vargha Béla, Mund Hugó, Szolnay Sándor műveit is beválogattuk. Érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő fő művekkel együtt magángyűjtemények fontos darabjai is helyet kapnak a Mikó-vár termeiben.
Kiállításnéző
Az 1890-es évek elején született generáció, amelyhez többek között Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Nagy Imre, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos, Jándi Dávid is tartozott, közös jellemzője, hogy művészi pályakezdésüket az első világháború akasztotta meg, de azután hosszabb-rövidebb ideig mindannyian jártak a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Ott nemcsak a festészetet, hanem Olgyai Viktor grafikai tanszékén a rézkarcolást is elsajátították. Szemeik előtt a klasszikus mesterek, elsősorban Rembrandt drámai stílusa lebegett. A közös érdeklődés, hasonló világszemlélet miatt a korszakban a „rézkarcoló nemzedéknek” nevezték őket. Szőnyi és Jándi már a háborús években járt a nagybányai művésztelepen, emellett fontos helyszín Kecskemét, itt 1919-1920 körül Nagy Imre, Varga Nándor Lajos és a később híres filmessé váló Korda Vince is dolgozott. 1924-ben Nagy Imre hazaköltözött Csíkzsögödre, Szőnyi István pedig Zebegényben telepedett le. 1925–ben szinte egy kis kolónia alakult a Nagybánya-közeli Felsőbányán, ahol Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly és Nagy Imre is több művet alkotott. A húszas évek plasztikus felfogású, vaskosabb ecsetkezelése után, részben az 1928-tól induló római ösztöndíj eredményeképpen az 1930-as évekre kialakult egy könnyedebb, áttetszőbb festői (Szőnyi István, Patkó Károly), másoknál pedig egy síkszerű, színes, dekoratív stílus (Aba-Novák Vilmos). Közelebbi barátságot Nagy Imrével Aba-Novák Vilmos ápolt, aki 1935-ben meglátogatta Zsögödön, 1937-ben pedig a Párizsi Világkiállításon – Aba-Novák a magyar pavilon pannóját festette meg – mindketten készítettek rajzokat, akvarelleket. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Varga Nándor Lajos az 1930-as évektől a Képzőművészeti Főiskola tanára lett.
Az öttermes kiállítás önvizsgálat tárgyaival, arcképekkel és önarcképekkel indít. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és pályatársaik művei között karakteres csoportot alkotnak az önarcképek és művészportrék, amelyek Rembrandt típusaira vezethetők vissza. A holland festő különleges önábrázolásai, festményei és grafikai munkái sok induló tehetséget inspiráltak. A képeket egyfelől öntudatos alkotói kiállás, pszichologizáló megközelítés jellemzi, amely gyakran régi mestereket idéző, szerepjátszó beállítással párosul. Különleges daraboknak számítanak a művészek egymást megörökítő barátságképei, mint a Nagy Imre és Varga Nándor Lajost ábrázoló festmény.
Hangsúlyos térben helyezkednek el a kísérletezés egyik legfőbb terepét is jelentő, gyakran monumentális aktkompozíciók.
Az 1920-as évek első felében a fiatal művészek rendkívül látványos, monumentális hatású, általában bibliai-mitológiai témájú aktkompozícióit lelkesen üdvözölte a kritika és a közönség. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és Korb Erzsébet számára a női test vált a szerkezeti és kompozíciós kísérletek színterévé. Az avantgárd formabontó megközelítése után a régi jogaiba visszahelyezett meztelen alakokat plasztikus, szinte szobrászi kialakítás, a tömeget hangsúlyozó, ugyanakkor gyakran misztikus fénnyel átitatott kialakítás jellemzi. A kortársai többnyire statikus beállítását meghaladva a nagybányai Jándi Dávid a barokk korra utaló, mozgalmas jeleneteket állított össze.
Az aktok terméből „Árkádia” tájaira érkezünk, ahol a különböző művésztelepek hatása is érzékelhetővé válik. A művészek számára nemcsak felüdülést, kikapcsolódást, de különleges témákat is kínáltak a vidéki helyszínek. A már elismert nagybányai, kecskeméti és szolnoki művésztelepek mellett egyre gyakrabban látogattak addig ismeretlen tájakra, amelyek közül Zugliget Aba-Novák Vilmosnak és feleségének időszakos lakhelyet, Zebegény Szőnyi István és családja számára állandó letelepedést jelentett. Nagy Imre pedig hazaköltözött Csíkzsögödre, ahol később gyakran látogatta meg Szolnay Sándor. Többen a somogyi Igalon és Törökkoppányban találtak új inspirációkat, ahol a falusias életmód, a táj szelíd lankái és különleges fényviszonyai alapvetően megváltoztatták addigi stílusukat.
Ezt követően majdnem kizárólag Aba-Novák és Nagy Imre művesztével folytatódik a kiállítás, a 30-as, 40-es évek alkotásaival, ahol a népéletkép válik meghatározó műfajjá, illetve annak megújítása Szolnok és Csíkzsögöd tájain. Az 1930-as évek elejétől Aba-Novák Vilmos rendszeresen látogatta a szolnoki művésztelepet, érdeklődéssel fordult a paraszti hétköznapok és ünnepek ábrázolása felé. Ettől az időszaktól kezdve festészetének talán legfontosabb műfajává a népéletkép vált: megújító törekvései párhuzamosak Nagy Imre zsögödi vállalkozásával. Aba-Novák személyesen is ellátogatott Erdélybe, a vidék szinte megbabonázta a művészt, s a szolnoki témák mellett Székelyföld biztosította számára a legerősebb művészi ihletet. Érdekesség, hogy a különféle vidékek épületei, népviseletei és egyéb motívumai hogyan keverednek egymással festményein.
Az utolsó, urbánus hangulatú tér ablak a világra. New York és Párizs képei.
(South Street és John Street kereszteződése), 1935
A fiatal művészek, akárcsak elődeik, végigjárták Nyugat-Európa múzeumait, műemlékekben gazdag városait. Nagy lehetőség volt számukra az 1920-as évek végétől meghirdetett római ösztöndíj: Aba-Novák és társai az antik kultúra emlékeitől kezdve a modern kortársi törekvésekig találkozhattak a legkülönfélébb művészeti megnyilvánulásokkal. A modern felhőkarcolók világát Aba-Novák 1935-ös New York-i utazása során örökítette meg. Az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjába szintén ő készítette el a Magyar–francia kapcsolatok című monumentális falképet. A vele együtt utazó Nagy Imrét az építkezés különleges élménye arra inspirálta, hogy benyomásait egy akvarellsorozaton dokumentálja.
A kiállítást bejárva adódik a kérdés, ki is volt Nagy Imre, hol helyezkedik el a magyar vagy akár a nemzetközi képzőművészeti színtéren.
És adódhat a felismerés is, hogy a világot látott, majd Zsögödbe visszavonult mester alkotásai szinte kivétel nélkül azt bizonyítják, hogy az erdélyi művészek legjava a magyarországiakkal azonos színvonalon alkotott.
A Csíki Székely Múzeum a divatos irányzatok megjelenítése mellett ezt küldetésének is tekinti, hogy a nagyközönség számára talán kevésbé ismert, ám korszakos jelentőségű művészeti folyamatokat mutasson meg, ezáltal is gazdagítva, árnyalva nagy művészeinkről alkotott képeinket. A kiállításhoz színvonalas katalógus is készült, amely a kiállítás teljes anyagát tartalmazza.
Információk a kiállításról
A tárlat kedd és vasárnap között 9-től 17 óráig látogatható augusztus 31-ig, a szervezők kérik, hogy csoportok érkezését, tárlatvezetésen vagy múzeumpedagógiai foglalkozáson való részvételi szándékot előzetesen jelezzék. A belépő ára 15 lej, a kedvezményes jegyé (diákoknak, nyugdíjasaknak, legalább 15 fős felnőtt csoportnak) 10 lej. A 7 évnél fiatalabbak, a diákcsoportokat kísérő pedagógusok (legfeljebb 2 személy csoportonként), a muzeológusok és az újságírók igazolvánnyal ingyen beléphetnek. A családi jegy (legalább három személy, melyből legfeljebb két felnőtt) 35 lejbe kerül, a tárlatvezetés és a múzeumpedagógiai foglalkozás (30 főig) pedig 30 lejbe csoportonként. A kiállításról bővebb információt a +40266372024-es telefonszámon vagy a www.csikimuzeum.ro e-mail-címen keresztül tudhatnak meg.
Összeállításunk a kiállítás kurátora, Szücs György művészettörténész szövegei alapján készült.
 Bárány Terézia és Koppány Attila esetében is talán a »látszó igazság« keresése lehet az a kiindulási pont, amelyre felépül festészetük, hiszen mindketten merítenek a múlt gazdag, mondhatni, szinte végtelen lehetőségeket, variációkat felmutató tárából, ha műveik tematikáját, jel- és jelképrendszerét, üzenetátadó igyekezetét, de akár anyaghasználati, technikai megoldásait, formavilágát egyedi, de mégis nagy vonalakban általánosnak mondható megjelenítését tekintjük. |
 A tudatosság fontos része az alkotásnak. Ez alatt azt értem, hogy van egy célom, amit el akarok érni. Ezért dokumentálódom, olvasok a témáról, vázlatokat készítek. A cél lehet egy megrendelés vagy egyéni ötlet, belső késztetés. A munka érlelődésében szerepet játszik az alkotó élete során felhalmozódott tudás. Ez a tudás egyfajta építkezésbe kezd a cél érdekében. |
 „Aki Csíkban rajzeszközt, ecsetet vesz a kezébe, nehéz igába hajtja a nyakát. Olyan elődök nyomában vagy éppen ellenében kell a maga útját járnia, mint Nagy István, Nagy Imre, Szász Endre. De szerencséje is lehet az idevalóság, mert olyan kortárs mesterek fogják kézen mindjárt legelején a talentumosnak mutatkozót, mint Gaál András, Márton Árpád, Sövér Elek; olyan avantgárd egyéniség ösztökélheti távoli utakra, idegen tájakra, mint a Somlyóról indult Márkos András. Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj..." |
 A Tordai Történelmi Múzeum egy új időszakos kiállítással jelentkezett az idei Múzeumok Éjszakáján, amely elsősorban a tordai és járai kerámiát mutatja be. Ezek a központok régóta nevezetesek, a tordaiak a díszedényeikről, a járaiak pedig a főzőedényeik és káposztásfazekaik miatt. |
 Ha megfelelően szeretnénk megérteni, átérezni és találóan kódolni Radovics János képeit, alaposan meg kell figyelnünk azokat, munkára kell fognunk elménket, és nem szabad az első pillantás benyomására hagyatkoznunk. Ebben segítséget nyújt Radovics János önvallomása is: „a lelkieket tartom lényegesnek a fotók szempontjából.” A „lelki élet témává nőtte ki magát a képanyagban – állítja –, akkor vagyok magam, ha a magányt fotózom”. |
 Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra. |
 „Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.” |
 „Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.” |
 Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. |
 Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet." |
 Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben. |
 „Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész." |
 Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partnerintézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is. |
 Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta. |
 Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát. |
 |
Az 1989 után újraindult Művelődés főszerkesztője, Mezei József pontosan fogalmazott a Miért szűntünk meg? című vezércikkében 1990 februárjában: „ezek a szerény, kis példányszámú, közművelődési folyóiratok igazság szerint jóval régebbről képeztek szálkát a sajtópolitika ügybuzgó irányítói szemében. Egyszerűen azért, mert a romániai magyar és német művelődési életet, népi kultúrát, anyanyelvi ismeretterjesztést, helytörténeti-történelmi témákat felölelő hagyományos rovataikban egészében véve ápolták, élesztették a nemzeti kisebbségi öntudatot. Ekként, emiatt kellett eltűnnie, formális ürügy híján is, a szemhatárról a Művelődésnek és a Volk und Kulturnak. Sajtótermékeink közül elsőkként. (...)"
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás