Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Klasszikus mesterek a Nagy Imre-évfordulón

A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.


Aba-Novák Vilmos: Magyar–francia kapcsolatok pannóvázlat II., 1936

Nagy Imre-évforduló

Az augusztus 31-ig látogatható kiállítás egy hármas esemény részeként nyitotta meg kapuit. Kiegészült egy önálló Nagy Imre-kiállítással, amely október 15-ig látható a Zsögödi Nagy Imre Galériában, kurátora Szabó András muzeológus. Továbbá kiegészült egy kiadvánnyal is, melynek címe Der Maler Nagy Imre – A székely festő és az erdélyi szászok 1925–1935, szerzői pedig Bács Béla János és Ráduly Róbert Kálmán.

Az évfordulós Nagy Imre emlékének idén egy olyan kiállítással kívántak tisztelegni a hagyaték gondozói, amely az eddigieknél különlegesebb betekintést nyújt a művész alkotómunkájának rejtett zugaiba, valamint egy olyan nemzetközi szintű kiállítással, amely új perspektívákat is adhat az életmű értelmezéséhez, szokatlan fénytörésben láttatva a zsögödi gazda sokrétű alkotói munkásságát.


Nagy Imre: Kucsmás önarckép, 1944

A Mikó-várbeli kiállítás Aba-Novák Vilmos és Nagy Imre korai alkotói korszakára fókuszál, valamint művésztársaságuk rangos munkáit tárja az érdeklődők elé. A tárlat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum közötti hagyományosan jó szakmai együttműködés keretében valósult meg, rendezője Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese.

Az erdélyi viszonylatban előzmény nélküli kiállítás Zsögödi Nagy Imre és ifjúkori pályatársai előtt kíván tisztelegni. Tudatosan helyezünk hangsúlyt Szőnyi István és különösen Aba-Novák Vilmos művészetére, ugyanis az útját kereső csíki művész a baráti szálak mellett szakmai példaképként tekintett rájuk. A budapesti Képzőművészeti Főiskola egykori növendékeiből verbuválódó „rézkarcoló nemzedék”emblematikus alakjait mutatja be tárlatunk. Elmondhatjuk, hogy a főként Szőnyi, Aba-Novák, Korb Erzsébet és Patkó Károly által képviselt magyarországi neoklasszicista csoport művészetét átfogó módon bemutató monstre kiállítás (Árkádia tájain. MNG, 2002) mellé teljes joggal zárkózik föl a mintegy hatvan alkotást összehangoló, jelenlegi kurátori koncepció. Törekedtünk arra, hogy néhány erdélyi párhuzamot, kapcsolódási pontot is felvillantsunk: ezért Jándi Dávid, Mágori Vargha Béla, Mund Hugó, Szolnay Sándor műveit is beválogattuk. Érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő fő művekkel együtt magángyűjtemények fontos darabjai is helyet kapnak a Mikó-vár termeiben.

A kulisszák mögött

 Kiállításnéző

Az 1890-es évek elején született generáció, amelyhez többek között Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Nagy Imre, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos, Jándi Dávid is tartozott, közös jellemzője, hogy művészi pályakezdésüket az első világháború akasztotta meg, de azután hosszabb-rövidebb ideig mindannyian jártak a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Ott nemcsak a festészetet, hanem Olgyai Viktor grafikai tanszékén a rézkarcolást is elsajátították. Szemeik előtt a klasszikus mesterek, elsősorban Rembrandt drámai stílusa lebegett. A közös érdeklődés, hasonló világszemlélet miatt a korszakban a „rézkarcoló nemzedéknek” nevezték őket. Szőnyi és Jándi már a háborús években járt a nagybányai művésztelepen, emellett fontos helyszín Kecskemét, itt 1919-1920 körül Nagy Imre, Varga Nándor Lajos és a később híres filmessé váló Korda Vince is dolgozott. 1924-ben Nagy Imre hazaköltözött Csíkzsögödre, Szőnyi István pedig Zebegényben telepedett le. 1925–ben szinte egy kis kolónia alakult a Nagybánya-közeli Felsőbányán, ahol Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly és Nagy Imre is több művet alkotott. A húszas évek plasztikus felfogású, vaskosabb ecsetkezelése után, részben az 1928-tól induló római ösztöndíj eredményeképpen az 1930-as évekre kialakult egy könnyedebb, áttetszőbb festői (Szőnyi István, Patkó Károly), másoknál pedig egy síkszerű, színes, dekoratív stílus (Aba-Novák Vilmos). Közelebbi barátságot Nagy Imrével Aba-Novák Vilmos ápolt, aki 1935-ben meglátogatta Zsögödön, 1937-ben pedig a Párizsi Világkiállításon – Aba-Novák a magyar pavilon pannóját festette meg – mindketten készítettek rajzokat, akvarelleket. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Varga Nándor Lajos az 1930-as évektől a Képzőművészeti Főiskola tanára lett.


Gyarmathy Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a tárlat megnyitóján

Az öttermes kiállítás önvizsgálat tárgyaival, arcképekkel és önarcképekkel indít. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és pályatársaik művei között karakteres csoportot alkotnak az önarcképek és művészportrék, amelyek Rembrandt típusaira vezethetők vissza. A holland festő különleges önábrázolásai, festményei és grafikai munkái sok induló tehetséget inspiráltak. A képeket egyfelől öntudatos alkotói kiállás, pszichologizáló megközelítés jellemzi, amely gyakran régi mestereket idéző, szerepjátszó beállítással párosul. Különleges daraboknak számítanak a művészek egymást megörökítő barátságképei, mint a Nagy Imre és Varga Nándor Lajost ábrázoló festmény.

Hangsúlyos térben helyezkednek el a kísérletezés egyik legfőbb terepét is jelentő, gyakran monumentális aktkompozíciók.

Az 1920-as évek első felében a fiatal művészek rendkívül látványos, monumentális hatású, általában bibliai-mitológiai témájú aktkompozícióit lelkesen üdvözölte a kritika és a közönség. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és Korb Erzsébet számára a női test vált a szerkezeti és kompozíciós kísérletek színterévé. Az avantgárd formabontó megközelítése után a régi jogaiba visszahelyezett meztelen alakokat plasztikus, szinte szobrászi kialakítás, a tömeget hangsúlyozó, ugyanakkor gyakran misztikus fénnyel átitatott kialakítás jellemzi. A kortársai többnyire statikus beállítását meghaladva a nagybányai Jándi Dávid a barokk korra utaló, mozgalmas jeleneteket állított össze.

Az aktok terméből „Árkádia” tájaira érkezünk, ahol a különböző művésztelepek hatása is érzékelhetővé válik. A művészek számára nemcsak felüdülést, kikapcsolódást, de különleges témákat is kínáltak a vidéki helyszínek. A már elismert nagybányai, kecskeméti és szolnoki művésztelepek mellett egyre gyakrabban látogattak addig ismeretlen tájakra, amelyek közül Zugliget Aba-Novák Vilmosnak és feleségének időszakos lakhelyet, Zebegény Szőnyi István és családja számára állandó letelepedést jelentett. Nagy Imre pedig hazaköltözött Csíkzsögödre, ahol később gyakran látogatta meg Szolnay Sándor. Többen a somogyi Igalon és Törökkoppányban találtak új inspirációkat, ahol a falusias életmód, a táj szelíd lankái és különleges fényviszonyai alapvetően megváltoztatták addigi stílusukat.

Ezt követően majdnem kizárólag Aba-Novák és Nagy Imre művesztével folytatódik a kiállítás, a 30-as, 40-es évek alkotásaival, ahol a népéletkép válik meghatározó műfajjá, illetve annak megújítása Szolnok és Csíkzsögöd tájain. Az 1930-as évek elejétől Aba-Novák Vilmos rendszeresen látogatta a szolnoki művésztelepet, érdeklődéssel fordult a paraszti hétköznapok és ünnepek ábrázolása felé. Ettől az időszaktól kezdve festészetének talán legfontosabb műfajává a népéletkép vált: megújító törekvései párhuzamosak Nagy Imre zsögödi vállalkozásával. Aba-Novák személyesen is ellátogatott Erdélybe, a vidék szinte megbabonázta a művészt, s a szolnoki témák mellett Székelyföld biztosította számára a legerősebb művészi ihletet. Érdekesség, hogy a különféle vidékek épületei, népviseletei és egyéb motívumai hogyan keverednek egymással festményein.

Az utolsó, urbánus hangulatú tér ablak a világra. New York és Párizs képei.

 


Aba-Novák Vilmos: New York
(South Street és John Street kereszteződése), 1935

A fiatal művészek, akárcsak elődeik, végigjárták Nyugat-Európa múzeumait, műemlékekben gazdag városait. Nagy lehetőség volt számukra az 1920-as évek végétől meghirdetett római ösztöndíj: Aba-Novák és társai az antik kultúra emlékeitől kezdve a modern kortársi törekvésekig találkozhattak a legkülönfélébb művészeti megnyilvánulásokkal. A modern felhőkarcolók világát Aba-Novák 1935-ös New York-i utazása során örökítette meg. Az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjába szintén ő készítette el a Magyar–francia kapcsolatok című monumentális falképet. A vele együtt utazó Nagy Imrét az építkezés különleges élménye arra inspirálta, hogy benyomásait egy akvarellsorozaton dokumentálja.

A kiállítást bejárva adódik a kérdés, ki is volt Nagy Imre, hol helyezkedik el a magyar vagy akár a nemzetközi képzőművészeti színtéren.

És adódhat a felismerés is, hogy a világot látott, majd Zsögödbe visszavonult mester alkotásai szinte kivétel nélkül azt bizonyítják, hogy az erdélyi művészek legjava a magyarországiakkal azonos színvonalon alkotott.

A Csíki Székely Múzeum a divatos irányzatok megjelenítése mellett ezt küldetésének is tekinti, hogy a nagyközönség számára talán kevésbé ismert, ám korszakos jelentőségű művészeti folyamatokat mutasson meg, ezáltal is gazdagítva, árnyalva nagy művészeinkről alkotott képeinket. A kiállításhoz színvonalas katalógus is készült, amely a kiállítás teljes anyagát tartalmazza.

Információk a kiállításról

A tárlat kedd és vasárnap között 9-től 17 óráig látogatható augusztus 31-ig, a szervezők kérik, hogy csoportok érkezését, tárlatvezetésen vagy múzeumpedagógiai foglalkozáson való részvételi szándékot előzetesen jelezzék. A belépő ára 15 lej, a kedvezményes jegyé (diákoknak, nyugdíjasaknak, legalább 15 fős felnőtt csoportnak) 10 lej. A 7 évnél fiatalabbak, a diákcsoportokat kísérő pedagógusok (legfeljebb 2 személy csoportonként), a muzeológusok és az újságírók igazolvánnyal ingyen beléphetnek. A családi jegy (legalább három személy, melyből legfeljebb két felnőtt) 35 lejbe kerül, a tárlatvezetés és a múzeumpedagógiai foglalkozás (30 főig) pedig 30 lejbe csoportonként. A kiállításról bővebb információt a +40266372024-es telefonszámon vagy a www.csikimuzeum.ro e-mail-címen keresztül tudhatnak meg.

 

Összeállításunk a kiállítás kurátora, Szücs György művészettörténész szövegei alapján készült.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.

Suba László - A tűzzománcról néhány sorban

A modern művészet korában a művészek új kifejezési formákat keresnek. Így a tűzzománc a képzőművészetben is helyet kapott. Különböző anyagok hozzáadásával lehet gazdagítani a zománc felületét, ami például lehet fényes vagy matt is. A munkák méretei is nagyobbak, ehhez még társulhat fából készített ráma, vagy széles deszkalap. A kép tárgyát lehet dekoratívan vagy festőien kezelni.

abodi nagy béla, a jövő fénye

Nemcsak a könyveknek, hanem a fontos leveleknek is megvan a történetük. Az itt következőnek ráadásul egészen sajátosan a történelem (egyesületi és köztörténeti) szabta meg az egyedi históriáját. Fönnmaradását pedig a másodlagos fölhasználó rácsodálkozásának köszönheti.

Ha visszagondolok az ókori népek művészetére, akkor az egyiptomiak is azok között vannak, akik művészetükben felhasználják a növényzetet. A templomok oszlopait is növényi kötegek kőben való megfaragásával hozták létre, az oszlopfők pálmát, lótuszt, papiruszt ábrázoltak. A sírokban talált falfestményeken és domborműveken különböző növények láthatók. Az ok természetesen kézenfekvő. A nagy civilizációkat a gazdag növényzet és a gabonafélék termesztése tartotta fenn.

sipos lászló

Ahogy beléptem a művész és a művek raktárába, megpillantottam a Vörös kakast. Megtudtam, hogy nemcsak rám volt hatással, hanem Németh Júliára is, aki habár jó ismerője a Sipos-életműnek, fontosnak találta kiemelni a többi alkotás közül: „Van ezen a kiállításon egy olyan munka, ami akarva-akaratlan megállásra késztet. Ez pedig Sipos László vörösbe foglalt kakasa. A sokadik. Ami a művészre jellemző szarkasztikus humorral most éppen a Hódolat ellenségeimnek címet viseli. Az ellenség fullánkjait nem semlegesíti, de szól az idő múlásáról, csonkig égő gyertyákról, igazhitűségről, az igazi művészet erejéről. ”1

Szeptember 19. és 23. között rendezték meg Szilágy megye közigazgatási központjában, Zilahon az immár hagyományossá vált Szilágysági Magyar Napokat a Szilágyság Kulturális Egyesület, a Szilágy Társaság és az RMDSZ közös szervezésében.

bauhaus iskola

Eljött az ideje annak, hogy elméletileg is megalapozzák az új művészetet, valamint annak is, hogy szerves kapcsolat alakuljon ki az ipar és művészet között. Ezt a feladatot vállalta fel a németországi Bauhaus-iskola, amely Weimarban indult 1919-ben, Dessauban folytatódott és végül az Amerikai Egyesült Államokban kötött ki, mert a fasiszta rendszer bezáratta. Tanárai különböző nemzetiségűek voltak, így két magyar is akadt közöttük. Feladatuknak tekintették a művészeti kifejezőeszközök elméleti és gyakorlati kidolgozását és az ipari formatervezést is. 

Horváth Gyöngyvér

Horváth Gyöngyvér grafikus negyven éve van a pályán, de még rengeteget szeretne tanulni. A belülről jövő, igazán jó alkotásokhoz elengedhetetlennek tartja a szellemi frissességet és a fizikai erőnlétet. Február 9-én ünnepelte 66. születésnapját – de nem szűk családi körben, hanem barátai, ismerősei, alkotótársai, a kolozsvári művészetkedvelők társaságában, a jeles nap apropóján ugyanis 66 munkáját állította ki a Művészeti Múzeum földszinti termeiben. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel.

Talán ezért aktuálisak ma is Bocskai Vince kisplasztikái, mert nagyon emberiek és mélységesen őszinték. E szobrok zömének születésekor a kimondott igaz szóért akár börtön is járt. Ez a kor volt, amikor a művészek és a nézők a szimbolikus jelhasználat okán mint cinkosok összekacsintottak. A jelbeszéd, a titok, a szimbólum tartotta a lelket az emberekben.

Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.