Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Festészeti kiállítás Haáz Rezső munkáiból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség. E képanyag kiállítása és többszöri bemutatása azért is fontos, mert feltár egy értékes életművet, továbbá tudatosítja a gyűjtők és a Haáz-alkotásokat őrző családok körében azt, hogy miért szükséges Haáz Rezső eddig feldolgozatlan festészeti hagyatékát összegyűjteni, kutatók elé tárni, tanulmányozni, valamint elhelyezni a festészet történetében. Id. Haáz Sándor képzőművész, rajztanár, etnográfus és koreográfus elkészített egyfajta összesítést az édesapja munkáiból, ennek eredményeképpen 796 festményt és 486 rajzot leltározott fel. Mindebből csak egy kis szeletet állíthattak ki a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Biztató, hogy a kiállítási időszakban Székelyudvarhelyen folyamatosan bővült a gyűjtemény, sőt, a csíkszeredai állomására érkezett anyag ismét frissen gyarapodott egy újabb festményadománnyal.



Haáz Rezső: Az egykori református kollégium, akvarell, papír

Haáz Rezső élete a nevét viselő székelyudvarhelyi múzeum következetes népszerűsítő munkája révén eléggé közismert. A továbbiakban főként a képzőművészetéhez kapcsolódó részletekre térnék ki.

A felvidéki szepesi szász családból származó, német, magyar és szlovák kultúrán felnőtt Haáz Ferenc Rezső 1901-ben érettségizett az iglói magyar gimnáziumban. A jó rajztehetséggel megáldott ifjú Budapesten folytatta tanulmányait az egykori mintarajztanodában, amely ma a Képzőművészeti Egyetem nevet viseli. Az tanári szak végzése közben, a tananyag elsajátítása mellett alkalma volt több tanulmányi kiránduláson is megcsodálni az észak-olaszországi városokat, múzeumokat, műemlékeket. Osztályvezető tanára a kolozsvári születésű, kiváló pedagógus Székely Bertalan3 volt, aki nemcsak technikailag, hanem elméletileg, esztétikailag is a kor egyik legműveltebb mestere volt, és aki a tanításhoz szükséges minden adottsággal rendelkezett. A magyar történelmi festészet egyik legkiválóbb megtestesítője akadémizmust és romantikát egybeolvasztó stílusban festett. A realista magyar portréfestészet remekeit alkotó képzőművész-tanár kétségtelenül hatással volt az ifjú Haáz Rezső formálódására. Az akadémikus komponálás, pszichikai jellemzés és a naturalisztikus anyagábrázolás, a kompozíciós rendszer és színvilág kimunkálása lendületes vázlatokon, rajz- és színtanulmányokon érlelődött, mindemellett művészi elkötelezettségre tanította diákjait. Szinyei Merse Pált4 1905-ben nevezték ki az Országos Mintarajziskola és Rajztanárképző igazgatójának. Ő művészi munkásságával modernebb törekvéseket támogatott, a magyar festészet egyik legkiemelkedőbb mestere tökéletes kompozícióval, képei átütő erejével, üdeségével, merész színhasználatával és kiváló természetábrázoló tehetségével tudott hatni.




Haáz Rezső: Kicsapás a kollégiumból, akvarell, papír

Szinyei akkoriban már igencsak ismert volt Budapesten, így hatása kétségtelen az 1905-ben sikeresen záróvizsgázó Haáz Rezsőre, aki a kötelező egyéves katonai szolgálat után a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban meghirdetett rajztanári állást pályázta meg. 1906-ban már helyettes tanárként kezdte pályafutását a Nagyküküllő menti városban.

Minden bizonnyal egy lelkes, dinamikus, elkötelezett és tehetséges tanárral gazdagodott a székely anyaváros. Az iskolai kötöttebb tananyag mellett önként vállalkozó diákok számára elkezdte a szabadkézi rajz, az emlékezés utáni festés tanítását. A meseillusztrációk készítését, síképítmények, levelek, lepkék, geometriai formák, gipszépítmények, fejek, csendéletek rajzolását, festését is gyakorolhatták vele diákjai ceruzával, szénnel, ecsettel. Az egyéves gyakorlati idő elteltével a fiatal rajztanár továbbra is a kollégiumban maradt. Buzgalmával, munkabírásával, jó szervezőkészségével elnyerte az iskola, a város hatóságainak tetszését és megelégedését. Ennek eredménye az lett, hogy 1909-ben a református kollégium rendes rajztanárává nevezték ki.




Haáz Rezső: Erköltstelen fiu, akvarell, papír

Az 1910. évi iskolakezdéskor A festészet újabb irányai címmel tartotta meg tanári székfoglaló értekezését. Dolgozata címe jelzi, hogy miután az első világháború után Székelyudvarhelyen maradt, a tanári munkája mellett a szélesebb körben történő vizuális nevelést is feladatának tekintette. Rendszeresen tartott vetített képes előadásokat a székely népművészetről, a magyar és egyetemes festészet nagyságairól. Az iskolán kívüli esztétikai nevelést felkaroló előadásokat a Polgári Önképző Egylet szabadlíceumi előadássorozatain tartotta, mindig telt ház előtt. És itt szükséges megemlítenünk, hogy már a 19. században ébredő nemzeti érzés, a történelmi témák megfogalmazásai az akkori vizuális kultúra részét képezték. A portré, az életkép, a szobabelsőfestés és a tájkép, a gondosan megmunkált életképek mellett a népies életkép megfestése iránti igény is megjelent. A népéletkép a 19. századi magyar művészet egyik kevésbé feltárt szelete. Korszerű és hiteles megközelítését nehezíti, hogy a korabeli írott források többnyire szűkszavúan szólnak e tárgyról. A táj, az életkép, mint a nemzeti karakter alapvonásainak őrzője a két világháború közötti erdélyi művészet alakulásában is kulcsszerepet kap. A vidék jellegzetes tárgyi toposzait megrajzolók aprólékos, részletes leltárát adták a népéletnek. Magyarországon Lotz Károly és Munkácsy Mihály Alföld-képei például ide sorolhatók. Báró lengyelfalvi Orbán Balázs író, néprajzi gyűjtő, fotográfus ilyen irányú munkásságát ismerhetjük. A nagybányai iskola, továbbá Kós Károlytól Szervátiuszig az erdélyi magyar képzőművészek munkáit már számos fórumon bemutatták. A két világháború közötti időszak alkotóinak nagy szerepük volt a magyar kultúra és kulturális élet megőrzésében, egy olyan történelmi kontextusban, ahol a változás szele nem mindig volt kedvező számukra vagy a magyarság számára. Kevésbé ismert azonban a Kiskunfélegyházán született Huszka József munkássága, aki rajztanári képesítéssel jelentős szerepet tölt be a művészettörténetben, az etnográfiában, a magyar népművészet tudományos kutatásában és népszerűsítésében. Ő volt az, aki talán elsőként szánta élete jelentős részét az erdélyi népművészeti kincsek felkutatására, lerajzolására. Különösen foglalkoztatta a székelység élő népművészete. Huszka Sepsiszentgyörgyön a polgári leány- és fiúiskola rajztanáraként kutatta Háromszék és Csík, illetve Udvarhely vármegyék falvait, ahol állítása szerint „a régi magyar kultúra, az ősi civilizáció megbecsülhetetlen kincseire talált”5 . Lepusztult utakon kellett döcögnie Székelyderzsre, Székelydályára vagy Homoródszentmártonba, magával cipelve súlyos fényképezőgépét, fölszerelését, amely akkor 50 kg-nál többet nyomott. Igyekezett megmenteni mindent, amit lehetett. Szőtteseket, népi cserépedényeket, bútorokat gyűjtött. Lerajzolta a 18. században faragott-felállított székely kapukat. Feltáró-, rajzoló- és gyűjtőmunkáját 1890-ig végezte, amikor is elhagyta a Székelyföldet, ám Magyarországra visszatérve kutatásait hét műben összegezte – a Magyar Néprajzi Múzeum törzsanyagának jelentős része az ő gyűjteményéből származik. Az ő pályájához hasonló az a munkásság, amit Haáz Rezső Udvarhelyszéken végzett. De megemlíthetjük a jászkiséri Csete Balázs etnográfust, rajztanárt is, aki a diákokat 1893 és 1958 között a rajz és a népi kultúra megbecsülésére oktatta, továbbá munkája során kapcsolatba került a kor vezető néprajzkutatóival is. A legapróbb részletekre is kiterjedő rajzvázlatot készített a kapukról és a fejfákról, valamint a fafaragás vizsgálatáról, a népszokások, a népi vallásosság és a temetés témaköréből is gyűjtött adatokat.

Ezek azok az előzmények, amelyek felvetették a néphagyomány és a népművészet feltárásának, illetve a mindennapi életbe való eljuttatásának lehetőségeit Haáz Rezsőt megelőzően, valamint az ő korában. Haáz Rezső figyelmét a székely népi kultúra jelentőségére, esztétikai értékeire tanártársai, Viski Károly, és elsősorban dr. Hoffer András hívta fel a figyelmet, aki egész életét ennek az ügynek szentelte, évtizedeken keresztül fáradhatatlanul dolgozott a népművészet, a néphagyományok feltárásáért és megőrzéséért, a nemzetiségi tudat ébren tartásáért.

Szabadidejében sokszor utazott szekérrel a távolabbi falvakba, ahová Nyirő József író és Kováts István fényképész barátai rendszeresen elkísérték, és a diákok segítségével, folyamatosan bővülő helyismeretének köszönhetően gazdag tárgyi gyűjtőmunkát folytattak. Az 1920–30-as években színes ceruzarajzain jelenítette meg a népviseleteket, akvarelljein, pasztelljein és olajfestményein pedig megörökítette az egykori faluképet házaival, kapuival, a népszokásokat, az embereket, a munkaeszközöket, háztartási tárgyakat, s általában a népélet jellegzetes mozzanatait.




Haáz Rezső: Orbán Balázs, olaj, vászon

A gyűjtőmunka mellett fontosnak tartotta a népművészeti gyűjtemény bemutatását is. 1913-ban iskolai kiállítást szervezett a kollégiumban, ahol közzétette addig összeállított népművészeti gyűjteményét. Az 1920–1926-as időszakban végzett kutatásai alapján szénrajzokon és akvarellben készített sorozatot Régi diákélet címmel, amelyben többek között olyan képekkel találkozhatunk, mint a Lustra, Cipóosztás, Ládán alvó diák, Székely harisnyás iskolás gyerek, a Tógátus, a Kecsetkisfaludi Kis Zsiga kollégista székely harisnyás képei, Zsombori Mátyás Béla egész alakos festménye, Tanulmány a kollégiumi diákélet megjelenítésével vagy a Kalodában apró részletességgel megrajzolt iskolai illusztrációja. A civilizációtörténet iskolai illusztrációit alkotta meg. Hosszú időn át egyik kedvelt tevékenysége volt a kollégiumi és más műkedvelő színielőadások díszleteinek, az előadók ruházatának tervezése, kivitelezése, de könyvgrafikával is foglalkozott, Tompa László 1923-ban megjelent Éjszakai szél című kötetének címlapját rajzolta meg, ezenkívül egy turistakalauz címlapját tervezte, és ex libriseket is rajzolt.

Első egyéni tárlatát 1922-ben rendezte a református kollégium tornatermében, ahol a következő évek során számos más képzőművészeti és háziipari tárlatot mutattak be. 1927 áprilisában Berlinbe vihette és bemutatta az addig összeállított néprajzi gyűjteményét, ami ma is a múzeum egyik alapanyaga. Vámszer Géza erdélyi néprajzkutató, művészettörténész, középiskolai tanár így emlékezik róla: „1926–29 között Székelyudvarhelyen éltem. E három év alatt végre közelebbről is megismerhettem a székely népet, a székely falusi és városi életet. Szerencsémre már évek óta itt élt a Szepességből származó és itt benősült rajztanár Haáz Ferenc Rezső, aki szabadidejében bejárta a környék falvait és ott néprajzi, népművészeti adatokat gyűjtött, tárgyakat rajzolt és festett. Tanulmánya is jelent meg a lövétei népviseletről a sepsiszentgyörgyi múzeum Emlékkönyvében (1929). Falujárásai közben tanítványai segítségével sok népi használati tárgyat és népművészeti alkotást gyűjtött össze, amelyeket a Ref. Kollégium egyik üres tantermében helyezett el.”6 A székely népi kultúra elkötelezett kutatója, a tárgyi néprajz szerelmese akvarelljein, festményein néprajzi hűséggel örökítette meg a székely ember otthonát, életmódját. A két világháború közötti időszakban készült több száz szemléltető rajza, festménye közül kiemelkedik a Székelytámadt vár rekonstrukciós fantázia-olajfestménye és Orbán Balázs térdképe. További olajfestményein Benedek Elek mellett olyan udvarhelyi neves személyiségek láthatók, mint Gönczi Lajos, Solymossy Endre, Imre Dénes vagy Szakáts Péter. Nagyon sok művészi értékű iskolai szemléltető tusrajzot, akvarellt készített. Kedvenc technikája volt az akvarell.

Állandó szakmai kapcsolatban állt Viski Károllyal és Malonyai Dezsővel. Az ő hatásukra képzőművészeti munkásságának jelentős része az etnográfiával kapcsolatos. Fél ezerre tehető azoknak az A6-os mérethez közelítő tárgylapoknak a száma, amelyeket múzeumi leltári nyilvántartásnak szánt gyűjteménye anyagának számbavételére. E lapok egyik oldalának felére az adott tárgy pontos rajzát készítette el, míg a másik fél oldalon a tárgy fontosabb karakterisztikáit írta le.

Ezek a tárgylapok, azon túl, hogy leltári információt tartalmaznak, a korabeli grafika jeles példái, hatásukban ugyanolyan művészi értékkel bírnak, mint a kor más képzőművészeinek alkotásai. Dokumentumértékű rajzait, illusztrációit felhasználta Györffy István etnográfus, illetve dr. Viski Károly A székely népművészetről című tanulmányában és A magyarság néprajza című összefoglaló munka tárgyi néprajzról szóló első köteteiben. Levelezőlap formájában sokszorosított sorozatot készített, megrajzolva a székely népviselet feledésbe merült ruhatípusait, hitelesen, pontosan mentve át azokat az utókor számára. Székelyföldi viseletekről készült ceruzarajzai és akvarelljei többek között a homoródalmási, peteki, székelymuzsnai, kecseti, gyulakutai-siklódi, kisfaludi, lövétei, lövéri román, bátosi szász, gyergyóvidéki, csíkvidéki, gyimesfelsőloki, felsőrákosi női és férfi viseleteket örökítik meg.

A református kollégiumban 1927-ig tanított, majd a Református Tanítóképző Intézetben 1927 és 1945 között volt tanár, az 1946–1948-as időszakban a kollégium fiúgimnáziumának az igazgatója volt, ezt követően az ő gyűjteménye lett az alapja Székelyudvarhely Municípiumi Múzeumának, amelynek 1948-ban megszervezője és első igazgatója (1948– 1951) volt. Az 1989-es romániai változások után az ő nevét viseli a székelyudvarhelyi múzeum.




Haáz Rezső: Gábor Áron őrnagy, tus,
papír. Képek: Haáz Rezső Múzeum,
Székelyudvarhely

Az itt megtekinthető képek műfajilag több területet is érintenek: ceruzarajzok, akvarellek, olajfestmények, pasztellképek, de itt van a Pipázó székely vagy az iskolás agyagszobra, sőt a korabeli rekámgrafika bravúrjai is láthatóak. A klasszikus stílusban megfestett portréi mellett itt van az Öreg Csicsa zenészcigányt ábrázoló, egész alakos festménykompozíciója, a különféle lakásbelsők, az Udvarhely körüli falvak néprajzi valóságát bemutató képei, csendéletek vagy zsánerképek, de néhány, az impresszionizmus határmezsgyéjét súroló, finoman árnyalt színekkel megrajzolt, harmonikus kompozíciójú tájképét is láthatjuk a Szarkakőről, parkrészlettel, a szentegyházi vashámorról, Kiri néni kertjével. Az életképeken érzelmes jelenetek elevenednek meg. Stílusa a romantikát is megidézi, olykor a biedermeier tükörsima technikával festett portréira emlékeztet, gondosan megmunkált életképeit inkább jellemzi a valóság szabatos ábrázolása, semmint a nemzetközi életképfestés idealizáló sablonja. Finoman árnyalt színekkel, a megvilágítás iránti nagy fogékonysággal festette elsősorban fiatal nőket és gyermekeket ábrázoló portréit.

1983-ban a születésének 100. évfordulója alkalmából 80 munkájából nyílt kiállítás a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház kiállítótermében, ahol színes ceruzarajzokat, festményeket állítottak ki. A jelen kiállítás anyaga az akkori kiállítás bővült változata, a képek egy része a Haáz Rezső Múzeum tulajdonát képezik, gazdag anyaggal rendelkezik a jogutód Haáz család is, és néhány alkotást gyűjtőktől, magántulajdonból kölcsönöztek. Festészetét messze nem tudja kimerítően bemutatni egy-egy ilyen tárlat. Mivel Haáz Rezső a műveit barátainak, ismerőseinek, a múzeum vendégeinek adományozta, minden korábban ismert vagy máig ismeretlen mű felbukkanása tovább gazdagítaná ezt a páratlan életművet. Fontosnak tartom, hogy ez az anyag tovább bővülve egy monográfiában is megjelenhessen, és a képekről készült reprodukciók által egy állandó tárlat maradjon bemutatásra a székelyudvarhelyi múzeumban.

„Haáz Rezső 1906-ban, amikor Székelyudvarhelyre érkezett, egy életre elkötelezte magát rajztanári hivatásával, a székely anyavárossal és Udvarhelyszékkel. Itt alapított családot és élete végéig itt kifejtett munkásságával egy olyan maradandó, sokágú, értékes szellemi és tárgyi életművet hagyott maga után, melyre nemcsak a kollégium, a város, de egész Székelyföld is büszkén tekinthet és vallhatja magáénak” – írta Veres Péter, e kiállítás kurátora a Lustra 2020-as lapszámában, hangsúlyozva Haáz Ferenc Rezső rendkívüli jelentőségét7 .

 

Jegyzetek

1 A szöveg a 2021. április 29-én a csíkszeredai Megyeháza Galériában elhangzott kiállítás megnyitószövegének átdolgozott változata.

2 Haáz Ferenc Rezső (Szepesbéla, 1883. augusztus 12. – Székelyudvarhely, 1958. július 29.) képzőművész, rajztanár, etnográfus, pedagógus.

3 Ádámosi Székely Bertalan (Kolozsvár, 1835. május 8. – Cinkota, 1910. augusztus 21.) magyar festő, a magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője.

4 Szinyei Merse Pál Kristóf Ágoston Ulrik Félix (Szinyeújfalu, 1845. július 4. – Jernye, 1920. február 2.) magyar festő.

5 Huszka József (Kiskunfélegyháza, 1854. november 20. – Budapest, 1934. március 31.) tanár, néprajzkutató. Fő művei: Magyar díszítési motívumok a Székely földön, A székely ház, Honfoglaló őseink ornamentikája, Magyar ornamentika, Az istenfa, Magyar díszítő styl, Régi magyar ornamentika.

6 Vámszer Géza: Néprajzi vonatkozású mozgalmak csíkban a két háború közti években. Erdélyi Magyar Adatban, 41-46.o. In: https://adatbank.transindex.ro/

7 Veres Péter: Haáz Ferenc Rezső képzőművészeti munkásságáról. Lustra. VII. évfolyam, 1, 2020. 24–29. o.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.

Budapest, Szépművészeti Múzeum

Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg.