Az alkotás az emberi élet fontos része, ezért az alkotási folyamat megértése mindig érdekelte az embereket. Képzőművészeti tapasztalataim és olvasmányaim alapján néhány gondolatomat akarom felvázolni erről a témáról.
A tudatosság fontos része az alkotásnak. Ez alatt azt értem, hogy van egy célom, amit el akarok érni. Ezért dokumentálódom, olvasok a témáról, vázlatokat készítek. A cél lehet egy megrendelés vagy egyéni ötlet, belső késztetés. A munka érlelődésében szerepet játszik az alkotó élete során felhalmozódott tudás. Ez a tudás egyfajta építkezésbe kezd a cél érdekében. Alkotás közben jönnek új gondolatok, amelyek rendszerint előreviszik a munka érlelődését. Úgy gondolom, hogy az új ötletek egy része a tudatalattiból jön. Az alkotó számára sem világos az új ötlet eredete, de örül neki és megpróbálja felhasználni. Freud és Jung foglalkozott az egyéni és kollektív tudatalatti feltárásával.
A 20. században a filozófusok, mint Heidegger vagy Gadamer, jelentős szerepet tulajdonítottak a művészeteknek, azt állították, hogy igazságfeltáró jellegük van. Az alkotófolyamat során a művész teremtővé válik, új elképzeléseit tárja a világ elé. Érdekes lenne megnézni, a művészetek történetében láthatjuk-e az új gondolatok előzményeit?
A klasszikus görög művészetben kidolgozták a „katarzis” elméletet, ami alátámasztja a művészet erkölcsi nevelő szerepét. Ez különösen a görög tragédiák esetében mérhető fel (Antigoné, Oidipusz király). A tragédia hatása alatt a néző felismeri a tragédia okát, és rájön a változtatás szükségességére. Ugyanezt a pszichológiai hatást használja fel Shakespeare a drámáiban, a Rómeó és Júliában, a Hamletben. A görög szobrászatban az istenek és sportolók ábrázolása idealizált, megszépített, példaképül állították őket az állampolgárok elé. A reneszánsz idején alkotott Michelangelo olasz szobrász is, aki azt a célt tűzte maga elé, hogy alkotásaiban javítson a természet hibáin. Ő érezte, hogy a művészi alkotás nem a természet utánzása, hanem új gondolatok feltárása. Az ő esetében a kereszténységből származó humanista eszmékről beszélhetünk.
A modern művész kezdi elhagyni a realista ábrázolást a képzőművészetben, nagyobb jelentőséget adva fantáziájának. A kubizmus irányzata az új formai megoldásokat keresi, mások, mint az expresszionizmus, szürrealizmus, egzisztencializmus és konceptualizmus, a transzcendencia felé fordulnak. Realista elemeket is felhasználva akarnak mást ábrázolni, mint ami előttünk van. Ahogyan a bibliai példázat mögött rejlő mély gondolatokat fejt ki a pap, a művész is új eszmék után kutat, változtatni akar a világon. A németországi Bauhaus-iskolában dolgozott és tanított Paul Klee festő, grafikus, modern művész. Több elméleti munkát is írt. Azt írja, hogy szerinte a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá teszi a dolgokat. A hangsúlyt a teremtésre helyezi, úgy kell alkotni, mint ahogyan alkot a természet. Szerette a zenét és a matematikát. Szerinte ha egy költői kép és egy képi gondolat fedi egymást, akkor jó a kép.
Nézzük meg, mi történik Kelet-Európában, Erdélyben. A történelmi háttér más, mint Nyugat-Európában. Itt kevésbé nyertek teret a modern művészetek. Persze néhány ifjú művész támogatással eljutott nyugatra, egy részük ott is maradt, sokan viszont otthon szeretnének alkotni. Felsorolok néhányat: Nagy István, Ziffer Sándor, Mattis Teutsch János és sokan mások. Nagy István megtartotta a realista ábrázolási módot, de szemléletében modern lett. Fontos szerepe van a tájábrázolásnak, az erdélyi ember, a földműves, a katona megjelenítésének. De ami megfogja a nézőt, az a tömör látványa a tájnak, az embereknek, egy meglényegített realizmus, semmi szépítgetés nélkül. Olyan, mintha Móricz Zsigmondot olvasnánk. Ide társul a stilizált vonalvezetés, fölösleges részletek nélkül. Ziffer Sándor neve szorosan a Nagybányai Festőtáborhoz kötődik, ott élt, dolgozott, tanított. Festészete az expresszionista stílus hatását mutatja. Nagyon erőteljes, kontrasztos színekkel festette meg a várost, a tájat, a bivalyokat, mély hatást gyakorolva a nézőre. Mattis Teutsch János több időt töltött nyugaton, több irányzatot kipróbált, elméleti munkákat is írt. A németországi Sturm- és Bauhaus-csoportokkal tartott kapcsolatot. Érdekelte a szobrászat, festészet, grafika, stílusában expresszionista és absztrakt vonalon dolgozott többet, de realista munkái is vannak. Végül Brassóban telepedett le. Járt a Nagybányai Festőtáborba, ahol a bányászok életéről is készített munkát. Több hazai és külföldi kiállításon szerepelt. A modern munkáit nem fogadták jól a II. világháború utáni hivatalosságok, ezért mellőzték művészetét. De ha erdélyi expresszionista művészekről beszélünk, akkor nevének az elsők között kell szerepelnie.
A 20. század közepétől új irányzatok jelentek meg a művészetek területén, amelyeket a posztmodern művészetekhez sorolnak. Ennek hátterében a művészeknek és a filozófusoknak az a törekvése áll, hogy több tartalommal töltsék fel a művészetet. A filozófusok – mint az amerikai Rorty –, de az európaiak is kimondják, hogy szükség van a művészetekre, az irodalomra, mert hozzájárulhatnak a világ jobbításához, az igazság feltárásához. Kifejezőeszközökben merítenek a modern művészetekből, de a fantáziának is több teret adnak. Gondoljunk Eugéne Ionesco Rinocéroszok című drámájára, nálunk Szilágyi Domokos költészetére. Gyakori az irónia, groteszk, abszurd felhasználása. Ugyanez történik a képzőművészetben is. A művészetek között megszűnnek a szigorú határok. Az egyéniség nagyobb szerephez jut, a dokumentált előadás váltakozik a fikcióval.
A kortárs művészetben egy új művészeti irányzattal találkozunk „metamodern” címen, amely valójában folytatta a posztmodern sajátosságokat, mint a vallomásos jelleg, önirónia, örökölt hagyományok. Kisebbségi sors, természetvédelem is megtalálhatók ezekben az alkotásokban. Luke Turner írta meg a metamodernista kiáltványt, amelyből idézek: „Felismerjük az oszcillálást, mint a világ természetes rendjét.”
Összegzésképpen hozzáfűzöm, hogy a dolgozat első részében az alkotásról mint folyamatról van szó úgy, ahogyan ma látjuk. A művészettörténet során a művészek, ha nem is tudatosan, de követték ezt a folyamatot, mert művészetre mindig szükség volt. A művészettörténészek állítják, hogy a művészet nem fejlődik, hanem változik. A művészet minden kor önismerete.
