A zene és a többi művészet

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Az ókori görög színházban a vers, a zene, az ének együttesen jelenik meg azért, hogy elérjék a megfelelő erkölcsi hatást. A keresztény egyházakban az ének, zene a liturgia szerves része lesz, és a gregorián dallamokban csúcsosodik ki. Erre hatott a környezet népzenéje is. Az orgonát Kr. e. a 3. században fedezték fel, és Kr. u. a 8. században került Európába. Az orgona az a hangszer, amelyik a legjobban kifejezi az égi kapcsolatot, a transzcendenciát. A gregorián zene állandó fejlődésen ment át kórusok, madrigálok, énekek, miseciklusok formájában. A barokk korszak idején találunk oratóriumot, passiót, motettát is. A nevezetes zeneszerzők közé tartozik Claudio Monteverdi, Heinrich Schütz, Jean-Baptiste Lully, Arcangelo Corelli, Henry Purcell, Giovanni Battista Pergolesi, Antonio Vivaldi, Johann Sebastian Bach, Georg Friedrich Händel.

Ludwig van Beethoven is írt egyházi zenét, a Missa Solemnist. Ezzel a művével meghaladja a liturgikus zene kereteit. Liszt Ferenc több oratóriumot és misét komponált. Így a Szent Erzsébet legendája, Krisztus, Via Crucis oratóriumokat és az Esztergomi misét. Wolfgang Amadeus Mozart is foglalkozott egyházi zenével, ilyen a Requiem is, de nevéhez fűződik az egyik korai opera, a Varázsfuvola. Az opera mint világi műforma máig megőrizte népszerűségét. Ezek az operák, mint Erkel Ferenc Bánk bánja már komoly társadalmi, nemzeti töltetet kaptak, ahogyan Giuseppe Verdi szerzeményei is. A zeneszerzők a balettkarok számára is alkottak zenekari műveket, és számos verset is megzenésítettek. A film megjelenésével a zene ebben a műfajban is fontos szerepet kapott, a drámai helyzetek kialakításában nélkülözhetetlenné vált. Visszatérve a mindennapi élethez, látjuk, hogy a fő közösségi megnyilvánulásokon, mint az esküvőn és a temetésen is jelen van a zene. Falvakon még gyermekkoromban is nagyon sok háznál citera volt, amit a gyermekek gyakran pengettek. Feltehetően, alkalmi mulatságokon is gyakran szerepelt a citera. A kisgyermekek, kisbabák ösztönösen szeretik a zenét, zene hallatára önkéntelenül mozgatni kezdik magukat.

A képzőművészet és zene kapcsolata már nem annyira közvetlen, mint a vers és zene kapcsolata. Elsősorban azért, mert a zene időben játszódik, míg a festmény és szobor térben. Az idők folyamán azonban volt közeledés a két művészet között. Ilyen Modeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusa. Claude Debussy a francia impresszionista festők, Pierre-Auguste Renoir és Edgar Degas hatására alakította ki új zenei stílusát. Hasonló a helyzet Arnold Schönberg és Igor Stravinsky zeneszerzőknél, rájuk is hatott a modern képzőművészet. Zenéjükben lemondanak a tonális rendsémákról. Ugyanakkor a képzőművészet is alakul, mert a művészek elhagyják a természet másolását. A realista művészet meghaladásával új stílusok jönnek létre, expresszionizmus, kubizmus, szürrealizmus. A művészek keresik az elemi kifejezőeszközöket.

Érdekel, hogy mi az, ami a művészeteket közelebb hozza egymáshoz? Az öröm, a bánat, az izgalom kifejezésre jut a mozgásban, ez vezet el a tánchoz. A tánc a ritmusban nyilvánul meg a zenéhez hasonlóan. A görög tudósok, például Püthagorasz megfigyelték, hogy a természet és a kozmosz egyik fő jellemzője a ritmus, az ismétlődés. Az emberre, mint a természet részére ezek a törvények is kiterjednek. A természetben harmónia honol, amit az embernek is meg kéne valósítania az életében. A költészetben, akár a zenében, érvényesül a mérték, a ritmus és a harmónia. Ezért a versek megzenésítése könnyebben valósul meg. Visszatérve a primitív népekhez, tudjuk, hogy a mágikus táncok alkalmával a szereplők kifestették magukat, maszkokat is felhasználtak, amelyek a képzőművészethez tartozó tevékenységek. A modern művészet megjelenésekor tanulmányozták az alapvető kifejezőeszközöket. A színek használatánál a kontrasztok különböző formáit mutatták ki, valamint a harmonizálások lehetőségeit.

A formák, vonalak esetében beszélhetünk a ritmusokról. Ezek a ritmusok elemi szinten a díszítőművészetben jelentkeznek, például a kerámiaedények díszítésében. A ritmus azonban a szobrászati és festészeti kompozíciókban is kimutatható. Az Akropoliszon épített Athéné templomon található domborműsorozaton, amely ünnepi felvonulást ábrázol kimutatható a ritmus szerepe. Érezni lehet a felvonulás ünnepélyességét, „zenéjét”. A festőművészek a kompozíciók kialakításánál törekednek a kiemelésekre, ami történhet színben és formában. Arra is törekednek, hogy a kép megtalálja az egyensúlyt, a harmóniát. Ha igazuk volt az ókori görögöknek, hogy az univerzum ritmusa áthatja az embert is, akkor az is igaz, hogy a képzőművészet és zene közel áll egymáshoz.

A modern művészetek tovább keresik a kapcsolatokat a zene és képzőművészet között, mert a kép és a zene kölcsönösen alakítja egymást. Ennek az együttműködésnek a lehetőségei több kiállításon is megvalósult már.

Ma is alkalmazzák a zenével történő gyógyítást. Ez azon a megfigyelésen alapszik, hogy az emberi agy igényli a ritmusokat. A dobpergés például gyógyítóan hat az autizmusra és az Alzheimer-kórra is. Egyes kórházakban fájdalomkezelés kiegészítéseként zenét használnak. Már az ókorban is használta a zenét gyógyításra Püthagorasz, de az ókori Kínában és Indiában is a nagy jelentőséget tulajdonítottak a zenének. Ahogyan azt is tudjuk, hogy a képzőművészet is felhasználható gyógyításra.

A kutatók egyöntetűen állítják, hogy a zene, a tánc, a szobor, a festmény az embert erősíti, és hogy a művészet az emberi egzisztencia szerves része.