Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A posztmodern művészetről néhány sorban

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.

A 20. század közepétől kezdődően az európai és amerikai filozófusok, írók bírálják a profitorientált társadalmat, úgy gondolják, hogy a művészet hozzájárulhat az életszemlélet megváltozásához. A művészetben ötvöződik a konkrét és az eszme, az élet és a róla alkotott gondolatok világa. A művész nem elégedhet meg formai, esztétikai játékokkal, mert annál többet várnak a művészettől.




Kolozsi Tibor: A múzsával

A magyar nyelvű irodalomban említik Eszterházy Pétert írót, Szilágyi Domokos költőt, akik új irányt képviseltek. De elmondhatjuk, hogy rajtuk kívül mások is új utakat kerestek. Idézeteket használtak más íróktól, kombinálták a dokumentumot a fikcióval, nagyobb teret engedtek az egyéniségnek. Jellemző, hogy kerülik az ideológiákat, a nagy elbeszéléseket, inkább kisebb témákra figyelnek, teret kap a Freud indította pszichoanalízis. Gyakori az irónia, a groteszk és az abszurd felhasználása, például Eugèn Ionescu drámáiban (ilyen az Orrszarvú), a román–francia származású író ugyanis fontosnak tartja a képzelet szerepét az alkotásban. Posztmodern alkotásnak tartják Umberto Eco A rózsa neve című regényét, amelyet sikeresen megfilmesítettek. A zene terén az eklektika jellemzővé vált, elindult az elektronikus zene, és olyan kísérletekkel találkozunk, mint például a zenés színház. A továbbiakban szétnézek a képzőművészet berkeiben is, felhasználva művészettörténeti ismereteimet.

A képzőművészetben a modernség jól megmutatkozott a 19. század utolsó harmadában az impresszionizmussal, amelyik felkavarta a vizeket új színvilágával és a közvetlen környezetábrázolásával. Ezután jött a többi modern stílus, az expresszionizmus, a kubizmus, a konstruktivizmus, a szürrealizmus, illetve más irányzatok. Ez nagyjából a 20. század közepéig tartott, amikor egyesek a művészet végéről beszéltek. Emlegették a múzeumok bezárását is. Ezután már nem stílusokról beszélünk, hanem irányzatokról, csoportosulásokról. Megjelent az installáció, a performansz, amelyek közelebb akarták vinni a képzőművészetet az élethez. Itt tárgyak csoportosításával találkozunk, vagy az élő emberi test kifejezési lehetőségeinek felhasználásával. Ezeket filmen lehetett rögzíteni, mert sokszor külső térben vagy tájban valósulnak meg. A filozófusok, mint Martin Heidegger, Karl Jaspers világosan fogalmaznak, amikor azt állítják, hogy a művész mélybe néz, és felszínre hozza az igazságot. Így a művészet a megismerés eszközévé válhat. Heller Ágnes úgy jellemzi a posztmodernizmust, mint a modernség öntudata. Tehát a posztmodern művészek felhasználják elődjeik eredményeit a művészet terén, de egyben a világról alkotott véleményüket is ki akarják fejezni, ami hiányolható a modern művészetben.




Szabó Vilmos: Varjúvár

Ha megtekintünk egy megyei képzőművészeti kiállítást, azt tapasztaljuk, hogy eklektikus, azaz nem találunk azonos stílusú munkákat. A művészek egyénisége érvényesül a realisztikus munkáktól az absztraktokig. A sikerültebb munkákban megtalálható az a törekvés, hogy a látható dolgok mögött közöljenek valamit a művész gondolataiból. Beszélhetünk az alkotások többértelműségéről is. Ha tájképről vagy virágcsendéletről van szó, akkor is a művész színeivel, vonalaival, foltjaival képes hozzáadni valami többletet. Elmondhatjuk, ahogyan egy művész, Ad Reinhardt fogalmazott: nem az az érdekes, amit a képen látunk, hanem amit általa. Napjainkban egyre többet használják a kortárs művészet megnevezést is, ami a 21. század művészetét is jelenti.

A posztmodern korban az építészet is látványos változásokon ment át. A funkció erőltetésével szemben teret nyertek az esztétikai szempontok, a díszítések is. A szabályos kubista épületek helyett – amit a Bauhaus-iskola kezdeményezett – új formai élményekkel létrehozott épületek születtek. Dekonstruktivista építészetről beszélünk, amelynek egyik képviselője Frank ­Gehry, aki a bilbaói Guggenheim Múzeumot építette. Ezek szerint az építész régi épületek elemeinek felhasználásával alkot újat. Nálunk egy sajátos, organikus építészetről beszélhetünk, amelynek jeles képviselője Makovecz Imre, aki a magyar népi építészetből ihletődött.

Néhány alkotást is szeretnék bemutatni, hogy lássuk, mennyiben mutatnak posztmodern jellegzetességeket. Lészai Bordy Margit Terra című festménye (a hátsó borítón – szerk. megj.) a részletek teljes kihagyásával a földre és a napra koncentrál. Így a föld a teljes nagyságával a tudatunkba kerül, és önkéntelen kérdéseket vet föl. Mi lesz veled, anyabolygó? Szabó Vilmosnak még láttam más munkáit is, amelyek a zsoboki művésztáborban készültek. Ezekben örökségünk jelenik meg, épületek és használati tárgyak. Jelen esetben a Varjúvár Kós Károly építész nevezetes épülete, amit Kalotaszegen épített a maga számára. Szabó Vilmos képein – ahogyan a fenti alkotáson is – erővonalakat épít ki, ezzel a módszerrel a képei belső erővel rendelkeznek, amit a néző felé is közvetít. Kolozsi Tibor szobrász módszere a kevéssel sokat mondani. A múzsával című munkája bronzból készült, ami lehetővé teszi a részletes, finoman kidolgozott felületeket. Két arcból vannak összeillesztve a részek, amelyek a nő és férfi kapcsolatát szimbolizálják.

Ezek a művek az utóbbi évek kiállításain szerepeltek. Anélkül, hogy nagyon részletesen elemezném ezeket az alkotásokat, látható a művészek törekvése, hogy egyszerű látványnál többet adjanak. De ez a posztmodern szellem jelen van a többi művész munkáiban is. Ezért én is azt gondolom, hogy a művészeknek lehet és kell is szavuk legyen munkáik révén az életminőség javításában.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.

Budapest, Szépművészeti Múzeum

Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg. 

Csupán az anyag, a pasztell és a tech­nika köti össze kettejük művészetét – vallja Forró Ágnes festő, grafikus, aki édesapja munkásságáról, az apa-lá­nya viszonyról és az együtt töltött pillanatokról is mesélt. Az apropót a kolozsvári Művészeti Múzeumban szervezett Forró Antal-emlékkiál­lítás szolgáltatta, ahol a kézdimar­tonosi születésű művész pályájának ismert és kevésbé ismert, vagy talán már elfelejtett részleteibe tekinthet­tek be az érdeklődők július 23-a és augusztus 11-e között. Tájak és em­berek által ihletett pasztelljei, szén­rajzai, változatos technikával készült portréi, olajfestményei egyaránt sze­repeltek a tárlaton, emellett a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatták a betérők. Személyes élményekkel áti­tatott portré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.

Magyarország kolozsvári Főkonzulátusá­nak rendezvényterme ez alkalommal egy finn ex libris kiállításnak ad otthont. A kiállítás mindenekelőtt a könyvbará­tok és a kisgrafika kedvelőinek nyújt maradandó élményt. Az ex libris köny­veink dísze, valamint a grafika gyöngy­szeme, intim ágazata, egyidős a könyv­nyomtatás kezdeteivel. Napjainkban világviszonylatban reneszánszát éli. 

Sajdik Ferenc

Az ember egyre jobban becsüli a gyermekkort, mert rájön, hogy min­den ott dől el. Tulajdonképpen a későbbi sors majdhogynem gyermekkorban dől el, nekem legalább is így volt, mert a nagynéném látta, hogy szeretek rajzolni. Lexikonokból másoltam főleg halakat, mert azokat könnyű rajzolni. Egyszer a konyhában tárgyalták a szüleimmel, hogy mi legyek. Unokatestvérem már rajziskolába járt, azt mondta, menjek oda. Így lettem rajzoló.

A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kaloka­gathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai ne­veléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.