Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A 260 éve elhunyt Mikes Kelemen időszerűsége (2.)

Mikes haladó szemléletének azok a legpozitívebb elemei, amelyek a nemzeti reformok és a polgárosodás irányába hatnak. Az író a művelt és erkölcsös ifjúságban látja a nemzet letéteményesét és az ország jövőjének zálogát.

Amikor azt látja, hogy milyen gonddal művelik a gyapotot Rodostó környékén, Erdélyre utal: „Gyapotot itt sokat vetnek, és a gyapotból való kereskedés itt igen nagy. Torda vármegyében, gondolom, megteremne (…) s az a pénz, amit a gyapotért adnak, megmaradna az országban.” Meglepetten nézi a „selyemeresztő bogarak munkáját”, és természetesen, rögtön Erdélyre gondol, s tanácsolja: „jó lenne ezeket Erdélyben is nevelni, mert nálunk is sok eperfa van. A selyemgyártás is kialakulhatna nálunk is.” (60. levél)

Felidézi az erdélyi ételek zamatát, a mézes pogácsa, a jó káposztás ételek, a rongyos leves ízére sóvárog.




Mikes Kelemen mellszobra
a zágoni Mikes–Szentkereszty-kúria parkjában.
Bocskay Vince alkotása.
Terbócs Attila fényképe. Forrás: Wikipédia

A teljesség igénye nélkül, Mikes néhány témakörére fókuszáltam az előbbiekben, de lelki életére nem tértem ki. Ezért röviden alapvető emberi jellemvonásaira szeretnék utalni, így a megértésre és szeretetre vágyódása áll vizsgálódásom középpontjában. Bercsényi gróf udvarában élt Kőszeghy Zsuzsi, Bercsényi Miklós gróf elhunyt titkárának leánya, és a fiatal Mikes Kelemennel jól megértették egymást, kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. De amikor Bercsényi beteges felesége 1723-ban elhunyt, négy hónap múlva az 58 éves gróf nőül vette Zsuzsit. A nagyon elkeseredett Mikes szeretett nénjének ezt írta: „Nekem pedig, édes néném, erdélyi feleséget adjon kéd, mert nem tudok olyan országot, ahol az asszonyok oly érdemesen viseljék a feleség nevet, mint a mi Tündérországunkban.” (59. levél) Két év múltán a gróf súlyosan megbetegedett, és 1725 novemberében kikísérték a rodostói temetőbe. A megözvegyült fiatal grófné Kelemen udvarlását hidegen fogadta, aki csalódottan írta nénjének: „Azt mondom kédnek, hogy üsmerek olyat, aki Zsuzsival le akarná tétetni a feketét, de ő nem akarja. Nem tudhatom az okát (…) Attól van-é, hogy a grófné titulust nem akarja letenni, vagy, hogy a legénynek nem igen villog ládájában az arany.” 1726 májusában a csalódott Mikes így ír a 73. levelében: „Az özvegy Zsuzsihoz gyakorta megyek, de Lengyelország felé készül.” Majd saját vigasztalására megjegyzi: „Ha itt nem marad is, azzal a barátság fel nem bomlik.” Júliusban már érezte, hogy „nyavalyában szenved”, látva: „a kis Zsuzsi csak készül, és valamennyi portékáját látom, hogy a ládába teszi, mintha annyi kést verne a szívembe.” Zsuzsi felajánlotta Kelemennek, hogy tartson vele Jaroslawba, és majd ott egybekelnek, de Mikest kötötte a fejedelemhez az erkölcsi hűség, az emberi ragaszkodás. Azt ígérte a nő, hogy írni fog gyakran. De mindössze két levéllel örvendeztette meg régi barátját. Akkor Mikes tudta, érezte, hogy ő igazi társat ott nem fog találni. Szertefoszlott minden álma szerelemről, családról. Társtalanul élte le életét.

Nagy törést, lelki megrázkódtatást jelentett számára II. Rákóczi Ferenc 1735. április 8-án bekövetkezett halála. Július 18-án írt 115. levélben leírja a temetést: a fejedelmet Konstantinápolyban a jezsuiták temették el édesanyja, Zrínyi Ilona mellé, de szívét végrendelete szerint a franciaországi grosbois-i kolostorba vitték, ahova élete utolsó pillanatáig „soha el nem múló nosztalgiával” visszavágyott. Meghatódással olvassuk: „Elhagyattattunk jó atyánktól, és könny­­hullatással vigasztaljuk árvaságban való maradásunkat.”

Mikes folytatta a levélírást, de már sokkal ritkábban írt, gyakrabban olvasmányélményeiről számolt be nénjének. Az előző leveleit beragyogó humor egyre ritkábban csillant fel. „A nagy vigasságban csak suhajtunk, s olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban.”

Az 1750-es években veti papírra: „Töltjük az időt, amint lehet, mert az unadalom itt igen bő.” Talán akkor tudatosult benne Bercsényi gróf régi anagrammája: Rodostó – Ostorod.

Fájó magányát enyhítette örökös derűlátása: „Isten (…) erőt és értelmet ad annak a keresztnek hordozására, melyet reám adott.” Sorsával megbékélt. Legismertebb fordításában, Az Iffiak Kalauzában olvashatjuk vallomását, miszerint azért ír, „hogy szomorúsággal múló időmet haszontalanul ne töltsem.” A szellemi munka örömmel, megelégedéssel töltötte el, így fordításaiba temetkezett.

A Törökországi levelek szerzője művelt, öntudatos levélíró, aki előtt az irodalmi minták sokasága állott. „Az új kifejezési forma, a levélműfaj megválasztásával és kimunkálásával, tág tere nyílt belevinni élményeit és egyéniségét, s értékesíteni olvasmányainak szerteágazó anyagát” – írja Hopp Lajos (uo. 219. o.)

Mikes Kelemen, az első magyar műfordító

Négy évtizedes irodalmi levelezésével párhuzamosan hatalmas méretű fordítói munkásságot fejtett ki. Állíthatjuk, hogy életének utolsó két évtizedében irodalmi működésének súlypontja a fordításokra helyeződött át.

Életművének igen jelentős részét alkotják fordításai és francia irodalmi átdolgozásai. Korszerű írói arcképének megrajzolásához nagyszabású fordítói tevékenységének értékelése is hozzátartozik. Tehát a levélíró és fordító irodalmi munkássága együtt alkotja a mikesi életművet. Ő volt az első, nagy teljesítményt nyújtó fordítónk a magyar irodalomban. Összesen tizenkét terjedelmesebb világi és vallásos témájú francia művet fordított vagy dolgozott át magyar nyelvre. Egyesekben a cselekményt áthelyezte Erdélybe, és a francia neveket is megváltoztatta, magyarosította.

Íme néhány cím:

Az Iffiaknak Kalauza – Charles Gobinet, 1724.

Mulatságos napok – Madeleine-Angélique de Gomez regényciklusából egy kötetnyi novella átdolgozásai, 1745.

A Keresztnek királyi Úttya – ­Benoit van Haeften, 1747. (Ezt Erdélybe küldte.)

A Valóságos keresztények Tüköre, 1749.

A Keresztények szokásairól való Beszélgetés – Claude Fleury, 1750

Az idő jóll el töltésének Módgya minden féle rendben – Antoine de Courtin, 1751.

Utolsó, tizenkettedik fordításán az 1754-es évszám olvasható.

Bár irodalmi levelezésének fenntartására kitartóan törekedett, mégis, amikor beletemetkezett fordításaiba, kénytelen volt mellőzni leveleskönyvét.

Az Iffiaknak Kalauza igazi erkölcsi intelmek és helyes viselkedési normák gyűjteménye öt kötetben, amelynek célja, hogy „az iffiaknak lelki hasznokra legyen.” Ezekkel tanítja, kalauzolja ifjú erdélyi olvasóit: „Az uralkodók kötelessége, hogy ne a maguk gyönyörűségére, hanem alattvalóik javára munkálkodjanak”, illetve: „Természet szerént minden ember szabad.”

Itt említem meg, hogy Mikes 1760 márciusában elküldte Erdélybe, féltestvérének Abafájára (ma: Maros megye) egyik kedves fordítását, A Keresztnek királyi Úttyát.

Láthatjuk, hogy Mikes Kelemen fordítói munkássága gazdag és sokrétű. Vannak világi, erkölcsfilozófiai és vallásos jellegű munkák. Ezekben megvillan a moralizáló szándék, melyet egyik célkitűzésének tekintett. De nevét eredeti műve – Törökországi levelek – tette maradandóvá páratlanul könnyed társalgó stílusával, előadást szövő tehetségével, érzékeny lírai hajlamával és lélektani helyzeteket megörökíteni tudó adottságával.

Misszilis levelei

Az előbbiekben jeleztem, hogy miután 1758. december végén engedélyt kapott a konstantinápolyi osztrák követségről, 1759. január 5-én írta első levelét Erdélybe zabolai gróf Mikes Istvánnak, unokaöccsének és báró (Boér) Huszár Józsefnek, féltestvérének, nemes Torda vármegye főispánjához – ezek már misszilis (elküldött) levelei. Összesen ötöt írt, mert hirtelen bekövetkezett, korai (1761. október 2.) halála miatt csak ennyire futotta idejéből.




A zabolai Mikes-kastély. Szabó Tamás felvétele. Forrás: Kastély Erdélyben koalíció honlapja

Összesen öt levelet küldött erdélyi rokonainak 1759. január 5. és 1761 március 19. között: egyet zabolai gr. Mikes Istvánnak, hármat féltestvérének, báró Huszár (Boér) Józsefnek, és az utolsó levélhez csatolta az ötödiket unokaöccsének, br. Huszár Sándornak, amely a város descriptioját is tartalmazza. A második levélben elküldte Erdélybe egyik kedves fordítását, a vallásos témájú A Keresztnek királyi Úttyát. Levele végére ezt írta: „Egy könyvet is küldök Ötsém Uramnak, az a Keresztről beszél. A könyvnek hasznos voltát maga megmondja a Bévezető. Az én ítéletem szerént méltó, hogy kinyomtassák. Franciából fordítottam Székely Nyelvre.” Hazájából való kirekesztettségének keresztjét hordozván reméli: „hogy az Isten a keresztet üdvösségemre fordíttya”.

Válaszlevelei Boér Huszár József féltestvérétől és gr. Mikes István unokaöccsétől egy év várakozás után érkeztek meg. A boldogság íratja vele a következő sorokat: „Levelét tsak a szíveknek vizsgálója tudhattya mily szívesen vettem, annál is inkább, hogy igen későre vettem, tsak nem egy esztendőre, a mely irtóztató idő a válasz várásnak.” Válaszában „a városnak oeconomiájáról” ír: „Itt vagyon olyan szőlő, amely hétszer hoz szőlőt (…) kéd azon panaszkodik, hogy savanyó borai termettek, oh mely édesek azok Abafáján, és mely keserűek nékem itt az édes borok” – áll az 1961-es levélben. Itt még említést tett a gyapottermesztésről, és javasolja termesztését Erdélyben is.

Az erdélyi élet ősi dallamokat idéző fuvallata csapott be rodostói csendes magányába, és fölébresztette az utolsó bujdosó életkedvét. Az ő válaszlevelei mindig nagyon hosszúak, tíz-húsz oldalasak. Sok a mondanivalója, ezért humorosan így mentegetőzik: „Nem is lehet csudálni, hogy annyi sok esztendőkig való halogatás után a levél hosszú, a megtartóztatott vizet, ha elbocsátják, nagyobb sebességgel messzire foly.” Levelében beszámolt bujdosásban eltelt élete eseményeiről és a törökök furcsa szokásairól, amelyekről úgy vélte, otthon érdekeseknek tartják majd.

De nosztalgiával idézi fel régi háromszéki és kolozsvári emlékeit, a lelke mélyén élő hazai világot, megemlítve rokonai nevét is. „Miótától a kedves Ötsém Uramnak kedves levelét vettem, azótától fogvást az atyafiságos szeretet bennem a természetet felébresztette, és bujdosásomat súlyosabbá tette, és szüntelen szívem, kedvem és minden gondolatom tsak Abafáján vagyon: az oda való utazásom gyönyörűségemre és mulatságomra vált, és amely utazást napjában gyakorta viszem véghez igen kevés kötséggel és fáratsággal” – jegyzi meg humorosan. József öccse fiának, Huszár Sándornak lánya született, akit Kriskának kereszteltek. Mikes válaszlevelében örömmel írja. „A kedves húgomról azt írja kéd, hogy az hajdoni képemhez hasonlít. Ki ne szeretné a magához hasonlóját? Tíszer beszélek napjában azolta a kedves húgommal, akit az Isten tartsa meg és kedvében éltesse” – írja 1760-ban. Majd így folytatja: „E lenne az első, talám utolsó is lesz ez a kérésem: küldgyön, kéd, Kalendáriumot, és jegyezze fel benne a kedves Kriska húgom innepét, mert semmiféle kalendáriumban nem találok Kriskát.”

1761-ben levelében kéri öccsét: „Köszöntse, ötsém uram, a drága Kriska kedves húgomat, akit a lelkemben hordozok.” Kelemen a család nő tagjainak szép és ritka féldrága köveket, öccsének pedig kitűnő vetőmagvakat csatol leveléhez.

1761. március 19-én keltezett utolsó levelében már egy másik családtagnak, Sándor öccsének elküldi A város (Rodostó) descriptioja Sándor ötsém uramnak, 132 soros versben írt művét. Az otthonról érkezett levelek írói beszámolnak a Mikes familiáról és atyafiságról, erre Mikes Kelemen így válaszol: „Hogy lehessen megköszönnöm az ott levő atyafiakról való tudósítást? (…) Gyönyörűséggel tudtam meg úri atyámfiainak ottlakásokat.” És akkor lecsapott a könyörtelen halál 1761. október 2-án. Már ha meg is érkezett Erdélyországból az örömöt hozó válasz, többé nem volt, ki olvassa azt.

A misszilis levelek nyelvének természetessége, egyszerűsége megfelel Mikes érzései őszinteségének. Ezeknek a leveleknek stílusa hamisíthatatlan tisztaságúvá emelkedik. Az elküldött levelek művészi szintje megegyező a konstantinápolyi nénjével társalgó író leveleinek szintjével, de a túláradó öröm érzése sugárzik ezekből, felelevenítvén régi gyermek- és ifjúkori emlékeit – így megállapíthatjuk, hogy ezek a valóságos, erdélyi rokonainak elküldött levelek a szív nyelvén íródtak.

A leveleskönyv 1794-es megjelenése után még jó ideig senki sem tudott Magyarországon a misszilis levelek létezéséről. Elsőként Marosvásárhelyen Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság elnöke kezdett érdeklődni a levelek iránt először a zabolai Mikes családnál, majd Abafáján a Huszár családnál, hiszen a Társaság fő célkitűzése az erdélyi irodalmi értékek, kéziratok, emlékiratok felkutatása, a Rákóczi-emlékek összegyűjtése, a kuruckor emlékeinek idézése és különösen a magyar anyanyelvi műveltség fejlesztése.

Aranka György érdeklődött br. Huszár Sándornál, József fiánál a levelek után, mégpedig kiadási szándékkal. Ő másolatban el is küldte az autográf Mikes-leveleket, de a cenzúra letiltotta a Nyelvmívelő Társaság szándékát. Ennek ellenére a Huszár–Aranka-másolatról még több példány készült Erdélyben. Egyet őriz a Teleki Téka, és a Bolyai Könyvtárban fellelhető a ­Kazinczy Gábor hagyatékában állott levélmásolat, a versben írt Rodostó descriptiojáról.

Az öt misszilis levelet napjainkban az MTA Könyvtár és Információs Központ (MTAK) kézirattárában őrzik, de Erdély-szerte könyvtárakban és magánszemélyeknél is fellelhető néhány példány.

Utóélete

„Élete ma ismertebb, élőbb, mint valaha is volt” – állítja Veress Dániel. Molnos Lajos, a Helikon 35. számában megjelent, a Levél Rodostóba című művében írja: „Mikes emlékét idézzük mi, itt élők állandó hadakozásainkban” változásra várva, „amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömök hegyére nem érünk (…) az örömök hegye messzire és magasan van még nekünk is”. Sajnos nagyon igaza van az írónak.

Réges-régen, amikor Mikes a Márvány-tenger európai oldalán, miként Ő fogalmazott, „Európának a szélyin” utazó ládájából elővette kalamárisát és kihegyezett lúdtollait, hogy levélírásba kezdjen, nem gondolta, hogy azon az idegen földön a levélírást élete végéig folytatni fogja. Az évek múlásával tintája, reménye „megfogyott”, de ő kitartóan rótta a betűket a faggyúgyertya hunyorgó „világánál”. A 207 darab, javításokkal tele fiktív levél és a fordítások képezik irodalmi hagyatékát.

Lászlóffy Aladár Rodostó című versében megidézett borúlátó Mikes így írt:

 

„Édes néném, társtalan nyelven írott

levél olyan, mint a titoktartás, az is

elfelejtheti, aki írta, hogyan olvasná

valaki más is Európában.”

 

De az idő – talán a gondviselés – rácáfolt a borúlátó Mikesre. Hiszen 1782-ben a Vas megyei Tót Ferencre – Rodostóban jártakor – Mikes inasa rábízta, hogy szebb korra szenderült urának súlyos kéziratcsomóját juttassa el Magyarországra. Haza is hozta Magyarországra a derék ember. (Vannak irodalomtörténészek, akik másképp vélekednek a Mikes-kézirat hazaérkezésének útvonaláról.) Tót Ferenc Bécsben megmutatta Görög Demeternek, a bécsi Hadi Történetek szerkesztőjének, aki értesítette olvasóit a „rodostói csodáról”, a hatkötetnyi kéziratkötegről. Egy lelkes régiség­gyűjtő, tudós tanár, Kulcsár István birtokába került, és 1794-ben saját pénzén (!), Szombathelyen megjelentette nyomtatásban, Mikes Kelemen: Törökországi levelek címen. Így napvilágot látott az első magyar szépprózai alkotás.

1854-ben a Pesti Naplóban Szilágyi Sándor „művészi tollú bujdosóként” minősítette a Törökországi levelek íróját.

Toldy Ferenc 1858-ban megszerezte a leveleskönyv eredeti kéziratát Kulcsár özvegyétől. Az 1859-es Budapesti Szemlében elindította a siker útján. Az 1861-es második kiadás után a kritikusok kijelentették: „A legértékesebb magyar művek közé tartozik.” Jelenleg az Egri Érseki Könyvtár tulajdona, mert Toldytól 1867-ben az akkori érsek megvásárolta.

Mikes 16 kötetnyi fordításaira a Kulcsár-hagyaték árverésén rátette kezét a fiatal komáromi ügyvéd, Farkas Lajos. Jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik azokat.

A misszilis levelek Erdélyben különböző könyvtárakban és magánszemélyeknél lelhetők fel. „Toldy Ferentz úrnak tisztelete jeléül – Torma Károly” által küldött 1761-es levélmásolat a MTAK kézirattárában található.

Ma a teljes, saját kezűleg írt, megfakult, hatezer kéziratoldalas kéziratcsomó a budapesti Nemzeti Múzeum Könyvtárában vár a teljes feldolgozásra.

Magyarországon és Erdélyben számtalan kiadást megértek Mikes művei: a leveleskönyv és fordításai egyaránt. Mi, erdélyiek Mikes szellemi hagyatékát szent örökségünknek érezzük. Mikes Kelemen emlékezetének ápolását vállalta fel a Zágonban 1971-ben életre hívott Mikes Kelemen Művelődési Egyesület, valamint a Sepsiszentgyörgyön alakult Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület is.

Az évszázadok folyamán kalandos utat tett meg, és egyre elismertebbé vált irodalmi hagyatéka, melyet sok „gazda” birtokolt ideig-óráig. Sok kiadást megélt, és számtalan szakavatott kritikus méltatta.

Mikes levélírással kezdte irodalmi tevékenységét, és a fekete halál valódi levelek írása közben ütötte ki kezéből a tollat, így mintegy keretbe foglalta élete folyását a levélírás. Én is Kosztolányi versével indítottam útra ismeretterjesztő írásomat, és a Kosztolányi-vers további gondolataival zárom:

„Látok…

Zokog az erdő, az ég fátylat ölt,

s ők nekivágnak a kék végtelennek,

Vérzik, vonaglik, nyög az anyaföld.

És a halottak mind, mind hazamennek.”

 

A Kosztolányi által megfogalmazott Mikes-látomás az anyaföldről sajnos nagyon jól tükrözi a mai állapotokat: „Zokog az erdő (…) Vérzik, vonaglik, nyög az anyaföld”. És beigazolódott az is, hogy az idegen földbe temetett szabadságharcosok, a bujdosók „feltámadtak”, és visszatér(het)tek szülőföldjükre, és a mikesi könyvekbe vésett „gondolat” is hazatalált… Mind hazaérkeztek.

Kiállva az idők próbáját, magyar földön emlékük örökké él. Őrzi betű, őrzi márvány, erős gránit és bronz, de őrzi a lélek is!

Irodalom:

Hopp Lajos: Mikes világa. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973.

Mikes Kelemen: Törökországi levelek. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1963. A bevezetőt írta Szigeti József

Mikes Kelemen Összes Művei. Törökországi levelek és Misszilislevelek. A budapesti Akadémiai Kiadó gondozásában. 1966.

Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 3. köt. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1994. Főszerkesztő Dávid Gyula

Veress Dániel: Így élt Mikes Kelemen. Budapest, 1978.

Veress Dániel: A rodostói csillagnéző. Kalauz Mikes Kelemen Leveleskönyvéhez. Kismonográfia. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972.

Lászlóffy Aladár: Mikestől – magunkig. 300 éve született Mikes Kelemen. Helikon – 1971/35. szám

Molnos Lajos: Levél Rodostóba. 300 éve született Mikes Kelemen. Helikon, 1971/35. szám

Mikes Kelemen élete és néhány válogatott levele. Tamási Áron Mikesről szóló bevezető tanulmányával. Szentimrei Jenő előszavával. Hasznos Könyvtár 6. szám, Brassó, 1936.

Négyesy László: Képes magyar irodalomtörténet. I. kötet, Budapest, 1906.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Krémer Ferenc ennek a századnak volt – ha nem is a teljes egészének, de a legfontosabb eseményeinek igen – nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. A reformkor hajnalán született, részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, saját bőrén megtapasztalhatta a szabadságharc leverését követő számonkérést, de az is megadatott neki, hogy a század közepétől kezdve, illetve a dualizmus első tíz évében a kolozsvári közösségi élet egyik igencsak tevékeny és fontos személyiségévé váljon.

Nagy Gábor egyike volt a békebeli Kolozsvár jelentősebb személyiségeinek, akinek nevét kitörölhetetlenül beírták a város történetébe, s aki – bár nem vitt véghez világraszóló tetteket – mindennapi életével, családja iránti szeretetével és gondoskodásával, szakmai hozzáértésével, tisztességes helytállásával s a köz érdekében kifejtett tevékenységével követendő példát mutatott nemcsak kortársainak, hanem a ma emberének is. Az egyszerű pincérből szállodatulajdonossá és dúsgazdag földbirtokossá lett Nagy Gábor élete és munkássága kitűnő példa arra, hogyan lehet tisztességes és fáradhatatlan munkával szellemi és anyagi sikereket elérni, és mindeközben a helyi közösség javát is szolgálni. Élettörténete valóságos sikertörténet, mely egy rövid marosvásárhelyi kitérővel a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig tartott.

Mikes Kelemen

„A régi magyar széppróza egyik legnagyobb alakja zágoni Mikes Kelemen, a mintegy félévszázadot átfogó, az európai szellemi áramlatokkal érintkező szépírói és fordítói munkássága révén” – fogalmaz Hopp Lajos (Mikes világa, 71. oldal). Klasszikus irodalmi örökségünk ma is élő s kedvelt alakjának, valamint életművének ápolása és népszerűsítése nemzeti kultúrtörténetünk állandó feladata. Ritka értékeink közé sorolhatjuk a hatalmas kéziratköteget, amely szellemi örökségünkké vált. Írói hagyatékának kutatásával és feltárásával az évszázadok folyamán számos kutató és jeles irodalmár foglalkozott. Hopp Lajos megállapítása szerint „az újabb kutatások a rodostói levélíró és fordító (franciából) modernebb arcképének megrajzolása jegyében mutatják be a száműzetésben alkotó írót, különös tekintettel Mikes hazai és európai kultúrájának összefüggéseire”.

Országgyűlési képviselő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Felsőház tagja, gyógyszerész, sportvezető, a magyar olimpiai mozgalom irányítója volt közel fél évszázadon keresztül. Nevét méltatlanul elfeledték, pedig hihetetlen szerepet játszott a magyar olimpiai mozgalomban: neki köszönhető, hogy 1906-tól önálló országként, saját zászlóval és himnusszal indulhattunk az olimpián, továbbá igen fontos szerepet játszott a trianoni békediktátum utáni sportblokád feloldásában, illetve a budapesti rendezésű olimpia harcosa volt közel 40 éven át. A magyar sportélet első igazi szakszerű menedzsere volt, aki 1904 és 1936 között szinte minden olimpián a magyar csapat vezetőjeként vett részt, megteremtve a felkészülés és a kiutazás feltételeit.

Szvacsina Géza polgármesterré választását követően folytatta az elődje által elkezdett köztisztasági infrastruktúra bővítését. Mandátuma alatt Kolozsvár számos félreeső részére is kiterjesztették a víz- és csatornavezetéket. Ugyanakkor a folyamatot egy lassúbb tempóban, a város gazdasági és társadalmi viszonyaihoz mérten kivitelezték.

A gyulafehérvári (innen a művésznevében szereplő Gy betű) születésű gépész­mérnök, Gy. Szabó Béla (1905–1985) 1931-ben költözött Kolozsvárra, ahol az Energia Villamossági Gépgyárban helyezkedett el. A mérnöki foglalkozáshoz képest inkább a rajzolás és a festés iránt vonzódó fiatalember képzőművészeti bemutatkozása a Kós Károly által 1932-ben a Károli Gáspár Irodalmi Társaság égisze alatt rendezett kiállítás alkalmával volt, ekkor hat szénrajzzal és két pasztellel jelentkezett a nyilvánosság előtt. A kiállítást követően Kós Károly biztatására ebben az időben tért rá a fametszésre.

A 18. század eleji székely paraszti tudatvilág mélyén elevenen élt a szabadság kultusza. Az, aki akkor azt mondotta: „a régi székely szabadságnak idején”, az természetesen az 1562 előtti éveket álmodta vissza. 1625-ben a tanúként megidézett István Péter impérfalvi pixidárius ilyen szavakkal szólott a szék színén: „Emlékezem arra, mikor Lengyelországból az ífjú János kerálj fiát az annyával, Izabella királyné aszonnal ez országban behozák – az réghi szabadságra is jól emlékezem”. 

Bár régen is sokat forgattam és olvasgattam, de a mai napig mindig nagy élvezettel és némi meghatottsággal veszem kezembe az Oláh Anna és Zárug Péter Farkas szerkesztésében megjelent Tanár Bolyai Farkas emlékkönyvi levélkéi (CUMANIA, 1996) című kötetet. Ez a könyv azt a nyolcvanhét emléklapi bejegyzést adja közre, amelyeket 1795 és 1799 között az ifjú Bolyai Farkas (1775–1856) a peregrinációs útja során kapott. Gyakran elképzelem, ahogy az élete vége felé közeledő Bolyai újból elővette és elolvasta azokat az intelmeket, amiket ismerősei egykoron neki írtak. Megnézte a szép rajzokat, emlékezetébe idézte a barátait.

A fenti kérdések sokunkat foglalkoztatnak. Elolvastam Kepes András Világkép című könyvét (Libri Kiadó, Budapest, 2016), és találtam néhány támpontot ebben a témában. Elsőnek a fejlődésről írok néhány sorban, amelynek jelenkori képe a globalizációban nyilvánul meg.

Mátyás király páncélban. Marastoni József rajza, 1855. Képek: Wikipédia

Most 500 éve, 1490. április 6-án, Bécsben, két napig tartó gyötrelmes szenve­dés után, agyvérzés következtében meg­halt Mátyás király. Tetemét Fehérváron, a nagy királyok mellé, díszpompával he­lyezték örök nyugalomra.

emke kolozsvár

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 135 esztendeje, 1885. április 12-én alakult meg Kolozsváron, az Unió utcai Redut épületében, s öt évre rá, 1890 őszén elkezdődött az egyesület bérházának szinte napra egy évig tartó építése. Ennek a rövid időszaknak az áttekintésével próbálkozok. Sajnos az EMKE 1947 előtti levéltára jelenleg a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában feldolgozás alatt van, így egyelőre nem kutatható. Ha eljön az idő, amikor ezek az anyagok – amelyekben a 130 esztendeje elkezdett építkezés adatait is bízvást remélhetjük megtalálni – nyilvánosak lesznek, további adalékokkal is ki lehet egészíteni az alábbiakat.

Márai Sándor

Szigorú morális döntése folytán, bár élete utolsó órájáig elzárta magát természetes anyanyelvi közegétől, az országtól, ahol e nyelvet beszélték, és az ország sem – azazhogy az országot uraló hatalom sem – engedte közel Márait könyvei, írásai révén az olvasókhoz, ez nem szegte kedvét az írónak: megmaradt mindvégig anyanyelvi közegében. Mi több: sajátos nyelvezete, kifejezésformái, nem kis mértékben letisztult gondolkodásmódjából fakadó nyelvi és stiláris tisztasága immáron a magyar irodalom klasszikusai közé emelte.

Szőcsné Szilágyi Piroska

Reményik Sándor költészetének hangulatváltásában, túl a költőnek már 20 éves korában jelentkező testi és lelki betegségein és a rá jellemző befelé forduláson, az életében szinte egyidőben megjelenő két női ideálnak is valószínűleg fontos szerep jutott. Egyikük Judik Józsefné Imre Ilonka, a költő sógorának, Imre Kálmánnak húga, a Reményik-líra talán legszebb verseinek ihletője. A másik a művésztárs, a lelki testvér és az eszményi asszonyi ideál megtestesítője, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő, a Piroska-versek nőalakja.

Andrásfalvy Bertalan

Az egyetlen lehetséges út Európa és az emberiség megmentésére, hogy visszafordulunk és megismerjük a néphagyományból, hogyan elégítették ki eleink alapvető szükségleteiket, ezzel évszázadokon át biztosítva fennmaradásukat és gyarapodásukat – vallja Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, tanszékalapító egyetemi tanár, a rendszerváltás első művelődési és közoktatási minisztere. A több száz könyvet, tanulmányt és publikációt jegyző Széchenyi- és Príma-díjas tudóssal a túlélés lehetőségéről, így a művészet és a népművészet 21. századi jelentőségéről beszélgettünk.

Andrásfalvy Bertalan: A Trianonhoz vezető útról

A trianoni békediktátum az európai történelem egyik legvitathatóbb határozata és egyenes következménye volt a magyarságról évszázadok folyamán itt kialakult képnek. Ennek a mindenképpen torz képnek a kialakulásáért mi is felelősek vagyunk, de ezen túl is terhel minket a felelősség abban, hogy ezt a magyar nép, társadalom sajátos belső alakulása, a nemzet meghasonlása és végzetes megosztása is lehetővé tette. Ennek részletesebb megismerése, bevallása a mai napig is hiányzik történelmi tudatunkból, történelmünket összefoglaló kötetekből és tankönyveinkből. Asztalos Miklós történész egyik tanulmányában ezt úgy fogalmazta meg, hogy a 13. században a nagy hatalommal rendelkező főurak „rendi nemzete” nemcsak az ország vezetését sajátította ki magának, hanem a történelmi szemléletet alakító történetírást is. Ettől kezdve szinte máig, több történeti tényt és következményeit ennek a kapzsi hatalmi körnek a szemszögéből ítéltünk meg, illetőleg erőszakkal is töröltünk történetírásunkból. Ezeket a vitatható vagy elhallgatott tényeket sorolom itt fel, és csak utalok néhány, állításaimat igazoló forrásra.