Omnis nobilitas ab equo – Minden nemesség a lótól származik – tartja az antik mondás, és a brassói Reménység házában kiállított huszonkét művész alkotásai is ezt hangsúlyozzák. Gyönyörű, energikus paripák feszülnek a papíron, vásznon, vagy éppen alakot öltöttek fában, hamis bronzban.
A ló nemes állat, talán az egyik legszebb testfelépítésű lény, elegáns mozgással. Nem is csoda, hogy a művészettörténet egyik leggyakrabban megfestett, megrajzolt állataként tartjuk számon. Már az őskori barlangrajzokon is megjelenik egyszerű lineáris stílusban. Az ókorban a ló ábrázolása további kiemelkedő szerepet kapott a különböző lovas népek művészetében. A legszebb ókori állatábrázolások, közöttük ló-ábrázolások az ázsiai, eurázsiai művészetekben találhatók meg. Ezek a civilizációk nemcsak a maga valóságában csodálták a lovat, hanem sok esetben már értelmezett, metamorfózison átmenő lényként ábrázolták, és gyakran az ősi szent állat formájába is átöltöztették.
Az ókori nyugat nagy civilizációi, a görögök és a rómaiak kultúrájában is fontos szerepet töltött be a ló. Művészetükben újra és újra megelevenedik, legyenek azok a Parthenon frízeinek büszke tartású lovai, a keleti oromzaton a nappal kezdetét ágaskodva jelző Héliosz lova vagy akár a szobrászat történetének egyik alapvető alkotása, a római Marcus Aurelius szobor, mely hosszú időre meghatározza a lovasszobor, ló és lovasa sztereotípiáját, és amely már előrevetíti a reneszánsz szintén anatómiai pontosságra törekvő Donatello vagy Verrochio büszke tartású lovasszobrait. A ló már nem önmagában, hanem lovasával együtt új, történelemformáló tényezőként jelenik meg.
Nincs művészeti stílus, mely ne vallotta volna sajátjának a ló témáját, vagy amely mint társ, harcostárs, vagy mint a rang, az előkelőség szimbóluma jelent meg az ábrázolásokon. A reneszánsz nagy mesterei, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Tiziano, Dürer vagy akár a barokk Velázquez, a romantikus Gericault vagy Delacroix, az impresszionista és posztimpresszionista Manet, Degas, Toulouse Lautrec alkotásain a ló megelevenedik a különböző korszakok stílusjegyeivel. Az avantgárd művészet is tovább viszi a témát, de valamennyi irányzat sajátosan értelmezi, újraértelmezi azt. Így jönnek létre Picasso kubista lovai, Franz Marc expresszionista Kék lova vagy Salvador Dalí szürrealista szellemben fogant Boldog Unikornisa.
A nagy elődök hagyatéka, egy hihetetlenül gazdag művészeti örökség szolgál tehát a ma művészének alkotásainak alapjául. Azonban ahhoz, hogy sajátosan legyen értelmezve, hogy magyaros, erdélyies legyen, az idei, XXII. Incitato Művészeti Táborban résztvevő művészek maguk is személyes tapasztalatszerzésnek vannak kitéve a tábor ideje alatt. És hogy ez mennyire fontos, számomra Ábrahám Jakab művész úr szavai is hangsúlyozták: nem elég a lovat anatómiailag pontosan lerajzolni, hanem meg kell ismerni, meg kell érteni működését, mozgását, lelkét, és akkor lesz a rajzból hiteles műalkotás. Ez a gondolatsor kodályi mélységű, ugyanis a nagy mester is vallotta: „Nem elég tudós módra, anyaggyűjtésszerűen megismerni az anyagot, azt – lege artis – feldolgozni, s lélekben talán idegen maradni tőle. Emberileg is részévé kell válni a hagyománynak (...).” Erre ad lehetőséget az Incitato lovas művésztábor, a két hét alatt szerzett élmények egyértelműen áthatják a munkákat. A meglátogatott lovas iskolák – az idei tábor fő témája –, konkrétan vagy finom utalásokban, elvontan jelen vannak az alkotásokban. Konkrétan Csutak Levente alkotásain, Ábrahám Jakab és Ábrahám Imola finom vonalú rajzain elevenednek meg. Rejtett az utalás Vincze László multiplikált lovai esetében, amelyek a ló lovas iskolában elsajátított különböző magatartás-, lépésformáit hangsúlyozzák vagy a szebeni Orth István művein, ahol a lovak a fovisták bátor színhasználatához, az expresszionista Franz Marc kék lovához vezetnek vissza egyedi, eredeti stílusban, érzékletesen idézve a lovas iskolák hangulatát.
A budapesti Palásti Erzsébet olajfestményén kubista törések, alakzatok formájában jelenik meg a ló, míg Tomos Tünde játékos alakzatban tárja elénk, vagy éppen a ló és lovasa közötti kötődést jeleníti meg. Markáns vonalakkal, a lap szinte teljes felületét domináló, erős ló elevenedik meg Kristó Róbert szénrajzain. Dimény András ló-torzója szintén erőtől duzzad, egy másik alkotásán pedig érzékletesen ábrázolja az arányaiban szándékosan túlméretezett erős kezet, amely már nem finoman idomít, hanem sokkal inkább fenyegetően hat.
A gyergyószárhegyi Ferencz Zoltán metszetei konkrét erdélyi tájat idéznek, a szárhegyi kastély reneszánsz pártázatos vonalai is felsejlenek a háttérben. Témái, alakjai is szűkebb hazájához kötődnek, mint például Bákainé, a titokzatos gyergyóditrói jövendőmondó asszony legendás alakjának megidézése fehér vágtató paripáján vagy Gábor deák, aki egy maroknyi csapattal sikeresen védekezett a betörő tatárokkal szemben.
Simó Enikő vegyes technikájú festményei gyönyörű, izmos, játékos lovakat, míg Sárosi Csaba könnyed ecsetvonású akvarelljei díjugratót idéznek. A ló különböző arcait mutatja be Vetró B. S. András finom tus-sorozatában: az igavonó állatét, a kancáét a kiscsikójával, az ember hátas társát. Ugyancsak a megbízható, szeretett hátas társat hangsúlyozzák Nagy Lajos fotói és Xantus Géza alkotása. Deák Barna vegyes technikával készült nyomatai a példás, kimért mozdulatú lovat és lovast, illetve a szabadon vágtázó, lobogó sörénnyel, hajjal ábrázolt lovat és lovast tárja elénk. Deák M. Ria finom vonalú pasztellje maga az előkelőség, Erzsébet királynét idéző alkotásáról, lóról és lovasáról sugárzik a tartás és a büszkeség.
Vetró András lovai esendők, arcuk kifejező, ló és lovasa között minden alkotás esetében finom összhang van. Vetró Bodoni Zsuzsa pasztelljeinek merészen levágott alakjai degasi hangulatot idéznek, ugyanakkor látomásszerű, szürrealista az unikornison üldögélő gyermek látványa. Erőss Sándor erőteljes grafikai alkotásai Pegazust idézik.
Az idei Incitato-tábor anyagából válogatott, és a brassói Reménység házában október elején megnyílt tárlat alkotásait körplasztikák is színesítik. A szobrászatot ezúttal a debreceni Győri László kisméretű, finom vonalú, ősi magyar motívumokkal díszített fa alkotásai képviselik, valamint az udvarhelyi Zavaczki Walter Levente barokkos erőtől duzzadó öntött lófeje.
E valóban nemes állat ezer arca tárul elénk a kiállított műalkotásokon keresztül. Tökéletes testfelépítésük, feszes izomzatuk, kecses, büszke tartásuk, harmonikus mozgásuk mind alátámasztják a már idézett antik mondást: Omnis nobilitas ab equo.
