Túrterebes földrajzi neveinek története

Kiss Kálmán új könyve margójára

Aki figyelemmel követi a hazai honismereti civil szervezeteket és kiadványokat, mindenképp elismeréssel adózik az 1993-ban megalakult, Dukrét Géza vezette Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság – 2007-től Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság – áldásos munkájának, nagyra becsüli az általa patronált, 1994-től megjelentetett Partium című honismereti folyóiratot, valamint az 1997-ben indított Partiumi Füzetek sorozatcímmel megjelenő köteteket, mostanáig közel nyolcvanat.

A rendszeres időközönként szervezett honismereti konferenciáik, kiadványaik céljaként „a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetését”, a Bihar, Arad, Máramaros, Szatmár, Temes és Krassó–Szörény megyékbeli „emlékhelyek és műemlékek szellemi és jogi védelmének érvényesítését” jelölték meg.

A Partiumi Füzetek sorozat népes szerzői táborában ott találjuk Kiss Kálmán túrterebesi tanár nevét. 1971-ben nyert román és magyar tanári diplomát a marosvásárhelyi főiskolán. Kinevezése szólította a Túr-menti községbe, ahol több mint négy évtizeden át tanárként, közte mintegy másfél évtizedig az iskola igazgatójaként szolgált hivatástudattal. A szomszédos Egri községben született. Azt mondhatnánk, hogy a neves nyelvész Csűry Bálint falubelijeként eleve elköteleződött a nyelvészeti kutatások iránt. Mentorai közt tarthatta számon a Mikolában tanító Gellért Sándort, aki elévülhetetlen példája annak, hogy a nagy központoktól távol is lehet maradandó értékű alkotó/kutatómunkát végezni. Buzdításban sem volt hiány. A közelmúltban elhunyt Bura László, a tanári I. fokozatú szakdolgozatát irányító Péntek János egyetemi tanár tanácsai, útmutatásai sokat lendítettek a tettre kész pedagógus helytörténeti, nyelvjárás-kutatási munkájának kibontakozásában. Az említett műemlékvédelmi társaság kínálta közlési lehetőség is katalizátorként hatott Kiss Kálmán tanár munkájára.

A hivatástudattal, elhivatottsággal végzett oktató tevékenység során megtapasztalhatta, hogy a tanítás is mennyivel színesebb, hatékonyabb, ha a tankönyvek általános érvényű ismeret­anyaga mellé oda társítja a helyi népéletből, helytörténetből, szokásokból hasznosítható szemléltető példákat. Menet közben láthatta, érzékelhette, hogy a közemlékezet rostáján mily sok kincs kihullott, ennek a felismertetése, újra beillesztése a falu köztudatába, lényegében leletmentés, az önismeret, a lokálpatriotizmus elmélyítését is szolgálja. Ez arra indította, hogy maga is mind alaposabban mélyedjen el a befogadó község múltjában, jelenében, népi kultúrájában. Minden új ismeret megannyi csermelyként növelte adat- és példatárát, mely folyton gazdagodott, gyarapodott. A hozzá társuló elméleti megalapozás hozta a felismerést: a felhalmozott ismeretanyag gazdag tárházát a világ elé kell vinni, tudományos megalapozású kötetekké kell érlelni. Csupán egyéni ambícióból? Korántsem! Előtte lebegett az a közösségi elköteleződés, amely az igazi hivatást megtermékenyíti, tudományos, alkotó munkára buzdítja.

Kiss Kálmán: Túrterebes földrajzi neveinek története, Partiumi Füzetek 77. Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2014, 200. old.

A szülőhelyhez való ragaszkodás indította arra, hogy megírja Egri község című kismonográfiáját, amely 2004-ben jelent meg a Partiumi Füzetek sorozat 31. köteteként. A kedvező fogadtatás és elismerés újabb munkára, az évek, évtizedek során összegyűjtött anyagok rendszerezésére, újabb kutatások, adatgyűjtések végzésére serkenti. Ennek lett gyümölcse a Túrterebes egyház- és iskolatörténete című kötet 2009-ben, ugyancsak az említett sorozatban (59. kötet).

A 2000. szeptember 1. és 3. között a Bihar megyei Belényesen tartott VI. Partiumi Honismereti Konferencia előadói sorában ott találjuk Kiss Kálmánt is, aki Túrterebes helyneveiről tartott előadást, mintegy jelzéseként annak, hogy érdeklődése néprajzi, nyelvészeti irányba is kiterjedt, messze túlmutatva a nyelvtanórák szemléltetésére felhasznált példatár katedrán történő hasznosításán, értékesítésén. A spontán – diákjai bevonásán túlmenő – gyűjtés szép példája a község és közösség szolgálatán túlmutató igyekezetnek. Számára Túrterebes nem csupán kenyérkereső hely lett, azonosulni kívánt mindazzal az értékkel, amely a helységhez fűződik. Az őt megszakítatlanul oda kötő tanári pályafutása alatt végig járta azt az utat, amelyet Németh László szavai szemléltetnek a legtömörebben: „a megismerés: megértés; a megértés: szeretet”. Megismerte azt a helyet, helységet és lakóit, ahova sorsa vezette. Minél jobban ismerte, annál inkább értette azt az élet- és gondolkodásmódot, amelyet e sokszínű – magyar, sváb, ruszin, román nemzetiségű, római katolikus, református, görög-katolikus vallású – környezet formált, csiszolt az évszázadok során. A megismerés pedig szeretetté nemesült, ami legfőképp abban valósult meg, hogy maga és családja is gyökeret vert, túrterebesivé vált, aktív tagja, cselekvő alakítója lett a helyi társadalmi, kulturális, közéleti tevékenységnek. Értelmiségiként, hivatásából fakadóan mind jobban szélesbedett az érdeklődési kör, mesze túl az iskola falain.

Tudományos érdeklődésének és munkásságának alakulásában a fentebb említett személyiségek, példaképek mellett a kötetben ismételten hivatkozási alapként említett Szabó T. Attila, Lőrincze Lajos és még sok más, a bibliográfiai mutatóban felsorolt jeles tudományos munkák szerzői jelentették azokat a virtuális útmutatókat, amelyek törekvését, tollát a kitűzött cél megvalósítása, elérése felé vezették. Ez irányú munkásságának gyümölcse a legutóbbi – folytatást ígérő – Bura László ajánló soraival ellátott kötet, melynek lapjain egy község múltja és jelene tárul fel előttünk, földrajzi neveinek tükrében. Hogy mennyire sürgető feladat volt e helynevek összegyűjtése, jelentéstartalmuk feltárása, elegendő utalnunk az adatközlők magas életkorára, kiknek zöme 65 fölöttiek sorába tartozik, azok közé, kiknek emlékezetében még fölsejlenek, behatárolhatók, azonosíthatók a szövetkezetesítéssel egybeszántott barázdák, az eltűntetett mezsgyék szegélyezte határ-, hely- és dűlőnevek. Sokat segítettek a kutatásban a helyi mezőgazdasági szakemberek, a telekkönyvi adatok, helyrajzi térképek adatai is.

A kötet tagolása a tudományos elvárásokat, előírásokat követi. A Bevezető a kutatás előtörténetét, szakmai megalapozását tárja elénk. A Túrterebes a történelmi események sodrában című fejezetből az évszázadokra visszanyúló históriai háttérrajz bontakozik ki, benne a község történetében oly fontos szerepet játszó Perényi család szerepének leírása, a helység újkori történelme, a múlt századvégi rendszerváltással bezárólag.

Kiss Kálmán tanár – amint fentebb jeleztük – elsőként a nyelvtanórák példaanyaga változatossá, érzékelhetőbbé, „otthonosabbá” tétele végett nyúlt a helynévanyaghoz, a hozzájuk kötődő jelentéstartalmak megfejtésével pedig a helytörténeti ismeretek gazdagítását szolgálta, ébresztette fel diákjaiban az azok iránti érdeklődést. Távolról sem csak egyszerű pedagógiai fogásként. Törekvésében a múlt századi klasszikus magyar író, Szabó Dezső gondolatait követte: „…a nyelv a legegyetemesebb szolidaritás azokkal, akik már rég szétomlott temetőben porladnak, és azokkal is, akik még eljövendő századok barázdáit fogják húzni.” Különösen időszerűvé tette ezt a negyed századdal ezelőtti történelmi-társadalmi fordulat, amely ezeket a föld feletti magántulajdon visszaállításával a hely- és dűlőneveknek visszaadta igaz, a valóságot tükröző értelmüket, az azonosítást segítő szerepüket. A Reflexió az anyanyelvi oktatásról és földrajzi nevekről című fejezet arra is fényt vet, hogy a nyelvtani szemléltetésen túl miként lehet helytörténeti ismereteket is közölni, rögzíteni a tanulók fejében. A házi feladatként megszólaltatott idős szülők, nagyszülők emlékezései hidat jelentettek a Szabó Dezső által is említett nemzedékek között, évszázados nyelvi értékek éledtek újra.

Innen már egy lépés a tulajdonképpeni tudományos munka: legelőbb is a Földrajzi nevek állományának számbavétele, külön a belterület, külön a külső, a határban levők megnevezése. A névanyag állományának nagyságát szemlélteti, hogy Túrterebesen a belterületen 157, a külterületen 437 név került feljegyzésre, míg a közigazgatásilag oda tartozó Túrterebes-Szőlőhegy helység bel- és külterületén 131 nevet azonosítottak. Hatalmas munka, türelmet, kitartást, elmélyülést igénylő igyekezet gyümölcse.

A következő fejezetek – A földrajzi nevek élettana; A nevek élete, a közösség névhasználata; A földrajzi nevek kihalása; A földrajzi nevek hangrendszere; A földrajzi neveket alkotó szókincs; A földrajzi nevek tanulságai – a kutatás, a gyűjtés és feldolgozás elméleti megalapozását tartalmazzák, beleágyazva azt a magyar nyelvtudomány követelményrendszerébe, a tudományos munka szabályai szerint.

A kötet legizgalmasabb, az olvasók – különösképpen a helybeliek – számára legtanulságosabb része az Adattár, amely a fentebb számszerűsített több mint hétszáz név etimológiájának, jelentésének a magyarázatát kínálja, tárja az olvasó elé, segít a névhez kötődő építmény, határrész megismerésében, azonosításában. Mily sok irányban kellett kutatnia ahhoz, hogy elhelyezze azokat a történelmi múlt, a társadalmi változások, betelepülések, gazdagsági szokások, hagyományok koordinátarendszerén!

A kötetnek a tudományosan megalapozott, szerkezetileg áttekinthető felépítés, a precíz, tömör, a lényegre koncentráló stílus ad igazi értéket. A Melléklet színes fotói mintegy emberközelivé teszi, a térképek topográfiailag beazonosítják számunkra Túrterebes arculatát.

Kiss Kálmán munkásságát a szakma és a társadalom is elismerte. Az Egri község monográfiája című munkáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 2006-ban Fényes Elek-díjjal jutalmazta. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség eredményes pedagógiai tevékenységéért 2011-ben Ezüst Gyopár-díjban részesítette; 2013-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Anyanyelv Ápolók Szövetsége közösen meghirdetett pályázatán a Túrterebes földrajzi neveinek története című dolgozatát III. díjjal ismerte el. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség 2014. október 11-én, tudományos munkássága elismeréseként Apáczai Díjjal jutalmazta. Beszédes tanúbizonysága ez annak, hogy a vidéki iskola katedrája sem jelent elszigeteltséget, a tudományos, szellemi érdeklődésnek nincsenek fizikai határai. Túrterebes mindig befogadta, megbecsülte azt a törekvő, cselekedni akaró pedagógust, aki a faluért dolgozott, különösen tiszteli azt, aki a katedrán túl is letett valamit az asztalra, munkásságával öregbítette a helység hírnevét, növelte lakói kötődését mindazokhoz az értékekhez, amelyeket a századok során önmagából kitermelt, azt az ismeretanyagot, amelyet felhalmozott. Ez a kötet méltó válasz erre a megbecsülésre.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához.