Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Találkozásaim Móricz Zsigával (részlet)

1914-ben nemcsak a világháború tört ki, hanem abban az esztendőben volt a sztánai református bál is. Nem kicsi dolog ez, mert háború volt még, és lesz még, de sztánai református bál soha azelőtt nem volt, és úgy látszik hamarosan nem is lesz.


Ünnepi felvonulás Sztánán a centenáriumi farsangon.
A sztánai farsangolás fényképeit Rohonyi D. Iván készítette

A bál kitalálója én voltam, és szervezője, rendezője, vezérkari főnöke sógorom, Balázs Balázs, vagyis a „Dufla”, aki mulatós, aranyosan vidám legényember volt akkor, akit mindenki egyszerre megszeretett, és aki ma is nagyon-nagyon kedves jó atyámfia. A bált február l-re tűztük ki, és olyan meghívót rajzoltam neki, hogy a Díszítő Művészet grafikai száma azonnal reprodukálta, s ezért a klisét, papírt, nyomást ingyen csináltatta meg, s így jótékony célunk egyik leglényegesebb kiadási tételét takarította meg nekünk.

Meghívtuk a kalotaszegi környék minden valamire­való családját, és külön meghívtam Pestről az én szegény jó komámat és építészbajtársamat, Zrumeczky Dezsőt meg Móricz Zsigát. Más „idegent” senkit.

No, kapom postafordultával a komám válaszát, hogy készülnek s jönnek. Bizonyosan várhatom őket februárius elsején hajnalban a hunyadi állomáson, mert a gyorsvonattal utaznak, ami Sztánán csak fütyül, de nem áll meg.

Gyönyörűségesen szép telünk volt akkor. Hetek óta tiszta ragyogó napsütés, szikrázó, ropogó, porzó hó s talán azóta sem olyan tartós, jó szánutunk.

A vonat pontosan érkezett meg, és a vendégeim is mosolyogva, vidáman. S én is pontosan ott voltam az állomáson, hogy magam vihessem őket haza szánkával és csörgős lovakkal Sztánára. A kicsi szánkó szalmafonásos kasába bőven tömettem lábhoz a puha meleg szénát, és amennyi pokrócunk, bundánk volt, azt is felpakoltam volt a vendégeknek. Mert foga volt a télnek, és az állomásról tizenkét kilométerünk hazáig.

A bálunk kitűnően sikerült, és bizonyos, hogy sem azelőtt, sem azóta nem volt ilyen bál Kalotaszegen; még ma is emlegetik azok, akik megérték és élnek, pedig éppen huszonöt esztendő telt el azóta. Lenn a faluban az állami iskolában lámpagyújtás után nemsokára kezdődött a tánc, és reggelig tartott. Jó cigány, jó és sok étel meg bor s pezsgő is. Móricz Zsiga úgy forgolódott az emberek között, mintha közülünk való lett volna. Mosolygott, beszélgetett, táncolt, és rengeteget jegyzett egész éjszaka. Másnap még bészánkáztunk a faluba – maradékra és csendes beszélgetésre, s este elutazott vissza Pestre. Hiszem, nem bánta meg, hogy eljött volt, mert ebből a muzsikás, vidám, szán­kózó, havas téli napból született meg talán legnapsugarasabb írása, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

De egy kellemetlen emléket mégis vitt magával Sztánáról haza. Be is vallotta később őszintén: fázott nálunk. Hiába égett és ropogott a tűz még éjszaka is a nagy, nyitott, zöld mázas kalotaszegi kemencénkben, csak dörzsölte össze a kezét, és mosolyogva fázott. Pedig úgy gyúrtuk a hosszú bükkfahasábokat a parázsra, hogy a kémény már nem bírta húzni a füstöt. De hiába volt minden, a pesti ember fázott, és tudom, azóta se felejtette el ezt a fázást, mert ennek előtte öt esztendővel egy rólam való írásában is megbosszantott vele.

... Most már jöhetne. A nyitott tűzhelyeket azóta zárt kemencékké alakíttattuk át, és ma jól tartják és adják a meleget, s nem füstölnek, akármennyi fát gyúrunk beléjük. Ettől már nem kellene félnie. S eljöhetne néha egy kis téli beszélgetésre Sztánára.

De gondolom, most egyébért nehezebb itt való gondtalan találkozásunk, mert éppen huszonöt esztendő telt el azóta, és közben sok-sok nehéz dolog történt velünk és körülöttünk.

(Erdélyi Helikon, 1939. november)

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Farsang Sztána

A legújabb kori sztánai rendezvények közül kétségtelenül a legismertebb, a legnépszerűbb a sztánai farsangi bál.

Sztána iskola

Erdély abban az időben nagyon messze volt. Buda­pesttől minden nagyon messze volt, még Kispest is, honnan én nemrégen szabadultam ki, mint valami bag­nóból. Nagyon sajnáltam Kóst, hogy kiesett a főváros írói és művészi atmoszférájából. Soká éltem vidéken, azon a magyar tájon, ahol a könyvet ma is kölcsönkérik, és nem adják vissza.

Hogyan születik meg egy regény ötlete?

... Az 1913 karácsonya előtti napokban Kós Károly lement családostól Sztánára hosszabb időre. Tudta, hogy én is hosszabb szabadságra óhajtok lemenni – utolsó jogi szigorlatom vizsgaletétele végett Kolozsvárra. Azt javasolta, ne menjek Türé­be szüleimhez tanulni, hanem náluk folytassam a szigorlati előkészületeimet. Elfogadtam a meghívást.