Üveghang Akadémia Sepsiszentgyörgyön

Üveghang Akadémia elnevezéssel indít útjára a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy egy 10 alkalmas zenei képzést 2022. február 28 és december 14 között. Az előadássorozat a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy (négy éven át tartó, 10 hónapos ciklusokban jelentkező) zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, melyet idén hirdet meg első alkalommal.

A program nevét a húros hangszereken alkalmazott üveghangról kapta, érzékelteti, hogy mennyire sokoldalúan lehet megközelíteni a művészet eme ágát. Az üveghang (flageolett) technika a húros hangszereken felhangok létrehozásával képezhető hangzásfajta, illetve hangképzési mód. Fafúvós hangszereken is létrehozható átfújási technikák alkalmazásával.

A program célja, hogy az „átlaghallhatóból”, zenében jártas, művelt, tudatos, értő és érző zenekedvelő közönséget nevelni, ugyanakkor növelni és ismertetni a zene tanulásának, hallgatásának és tudásának folyamatát, amely kiegészíti a különösen az erdélyi oktatási rendszer keretében tapasztalt hiátusokat.

Első évben az előadók a klasszikus zene világába kalauzolják el a kedves érdeklődőket, majd következik a népzene, aztán a könnyűzene, illetve a negyedik évben a kevert stílussal zárnak, ahol már tanulmányozni lehet a klasszikus, népi és könnyű zenét.

A helyek korlátozottak, online űrlap kitöltésével lehet bejelentkezni.

A február 28-ai első alkalmon Zsoldos Dávid (a Papageno igazgatója és a Magyar Zenei Tanács elnöke, az Európai Zenei Tanács és a Jeunesses Musicales International elnökségi tagja) tart előadást a klasszikus zene társadalmi, oktatási és gazdasági szerepeiről,  gyökereiről, kihívásairól és lehetőségeiről.

Március 16-ai meghívottunk az 1999-ben alakult Liszt Ferenc- és Artisjus-díjas magyar Talamba ütőegyüttes lesz, akik leginkább gyakorlati bemutatót tartanak Az őskortól napjainkig címmel.

Áprilisban György Levente operaènekes, jelenleg a Marosvàsàrhelyi Állami Filharmònia menedzsere előadàst tart az apoggio ès voce nel petto szerepèről az olasz bel canto technikàban.

Májusban a Codex Régizene Együttes tart előadást, amelyen már hangszereket is kipróbálhatnak a résztvevők.

Júniusban Ábrahám Márta hegedűművész és Bach-kutató lesz a meghívott. Szeptemberben a Fejes Művészeti Akadémia Egyesület művészei mutatják be a bécsi klasszicizmust.

Októberben Artur Kaganovskiy Niccolo Paganini életpályájáról tart előadást. Paganini a romantika legkiemelkedőbb hegedű virtuóza volt. Ezen az előadáson hangszerbemutató is lesz, illetve a Kaganovskiy duó fog egy kisebb hangversenyt tartani az előadáson elhangzottakból.

Novemberben Szőcs Botond a zenei impresszionizmusba kalauzolja a hallgatóságot, a hangszerek közül a zongoráé lesz a főszerep.

Decemberben zárul a képzés első ciklusa, amelyen Móser Ádám előadása átmenetet fog képezni, a következő év népzenei stílusához. A téma a kortárs, tangó, balkán és klezmer zeneszerzés lesz, mindezt Ádám a tangóharmonikáján fogja bemutatni.

A megnyitó február 28-án lesz a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, 19 órától. A belépés 10 lejbe kerül alkalmanként.

A szervezők szeretettel várják az érdeklődők jelentkezését.

A regisztrációs lapot le lehet tölteni a https://culture.hu/hu/sepsiszentgyorgy/hirek/uveghang-akademia-sepsiszentgyorgyon honlapról.

E-mail cím: uveghang.office@gmail.com

Érdeklődni a 0737151102-es telefonszámon lehet 9 és 14 óra között.

Jelentkezési határidő: 2022. február 21, 23 óra.

Partnerek: Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség, Krisztus Király Római Katolikus Plébánia, Sepsiszentgyörgyi Evangélikus - Lutheránus Egyházközség, Sepsi Rádió

 

Új hozzászólás