Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Luxus Vektor

Kiállítás Sugár János alkotásaiból

Sugár János képzőművész alkotásaiból – installáció, digitális print, ready-made, stencil, átalakított tárgyak, filmek, videók – Luxus Vektor címmel mutat be a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér egy bő válogatást a 80-as évektől napjainkig. A kiállítást megnyitó akcióra 2022. január 18-án, kedden 19 órától kerül sor, mely alkalomból a művész elkészíti az 1983-as Magyarország a tiéd lehet című munkájának replikáját.

Sugár János (Budapest, 1958 –) szobrász szakon tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1979-84 között, ezzel párhuzamosan 1979-86 között aktív tagja volt az Erdély Miklós által vezetett Indigo csoportnak, majd 1985-től a Balázs Béla Stúdió tagja, 1990-95 között vezetőségének tagja. 1987-88 és 1989-90-ben Alternatív filmiskola címmel előadássorozatot tartott Peternák Miklóssal a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat József Attila Szabadegyetemén. A 80-as években többszöri alkalommal Stúdió díjas, majd Derkovits ösztöndíjban részesül, 2006-ban Munkácsy-díjat kapott.

Első romániai egyéni kiállítása Sugárnak 2009-ben volt Ha nem provokálod, a hatalom láthatatlan címmel Marosvásárhelyen a B5 Stúdió / ARTeast Alapítvány szervezésében, ahol további csoportos kiállításokon vett részt, legutóbb 2020-ban a Kikapcsoltan – Bekapcsoltan 2 alkalmával, valamint 2019-ben a Tűz a múzeumban című közösségi projektjével a Galériák Fehér Éjszakája keretén belül.

2014-ben a Bukaresti Nemzetközi Kortárs Művészeti Biennále résztvevője, jelen kiállításon is látható MUTE című videoművével. A MAGMÁ-ban 2019-ben a Duet(t), valamint 2021-ben a Kikapcsoltan – Bekapcsoltan 2 csoportos kiállítások alkalmával találkozhatott a közönség néhány alkotásával, szintén az ARTeast Alapítvány szervezésében.

Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének vezetője, melynek egyik alapító tagja, valamint a Tilos Rádió Alkotás Útja – a kortárs képzőművészetet bemutató tematikus, lassított elmúlású élőbeszéd-demonstráció – műsorának társműsorvezetője.

A kiállítás 2022. április 15-ig látogatható – hétfő és ünnepnapok kivételével – naponta 11-19 óra között.



Bővebb információ a kiállításról: www.magma.ro

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Véglegessé vált az első SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál programja. A május 26. és 29. között sorra kerülő rendezvényen 40 erdélyi és magyarországi kiadó vesz részt, mintegy 30 standon kínálják majd a könyveket.

Az Árkosi Kulturális Központ és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy rendkívüli hegedűkoncertre hívja a zenekedvelő érdeklődőket. A fellépő előadó ezúttal a világhírű Zalai Antal hegedűművész lesz, aki egy 1733-ban készült Stradivari hegedűvel koncertezik Sepsiszentgyörgyön.

2022. május 13-án és 14-én ünnepi rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket a Romániai Magyar Dalosszövetség Kolozsváron.

Május 12-én, csütörtökön 17 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban Wanek Ferenc geológus, egyetemi oktató, tudománytörté-nész Fordulópon-tok és meghatározó személyiségek Erdély altalajkincseinek megismeréstörténetében 1920 előtt című kötetét mutatják be.

Negyedik alkal-mához érkezett a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Üveghang Akadé-mia nevű zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, melyet idén hirdetett meg első alkalommal. Ezúttal a Codex Régizene Együttes lesz a vendégük.

Az Okuláré Projekt a Fiatal Drámaírók Háza és a METRO WORKS színházművészeti szabadiskola kezdeményezése. A város- és országhatárokat átívelő kortárs dráma-felolvasóest sorozathoz csatlakozott új helyszínként a Szimpla Sepsiszentgyörgy is.

A megemlékező események követ-kező állomása Sepsiszentgyörgy, ahol a rangos életmű-kiállítást május 10-én 17 órától nyitják meg a Tamási Áron Színház előcsarnokában. 

Április 28-án mutattuk be a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban a Művelődés Gyergyóról szóló különszámát. 

Április 18-án, csütörtökön dél-után nagyszámú érdeklődő jelen-létében nyitották meg a 2022-es Csoma-tárlatot a kovásznai Kádár László képtárban. 

A Vallásszabadság Háza és a Kriza János Néprajzi Társaság szeretettel hívja és várja Önöket 2022. május 2-án 18 órakor Kanalas Éva Csángó Bájolás című filmjének bemutatójára.

Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ 2022. október 7. és 16. között harmadik alkalommal szervezi meg a Kaptár dokumentumfilm-szemlét.

Közönségtalálkozó keretében mutat-juk be Gyergyó című mellékletünket áp-rilis 28-án, csütörtökön 18 órától a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. 

„Minap, március 25-én, Magyar-ország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendez-vényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. […] Olyan emberekről van szó, akik a kultúra, ezen belül a művészetek és a közművelődés, továbbá a tudományok, illetve a közélet/társadalmi közszolgálat terén […] sokat tettek le az asztalra” – fogalmaz Benkő Levente, a Művelődés folyóirat főszerkesztője a lapszám áprilisi vezércikkében; majd négy kitüntetett méltatását olvashatjuk.

A kolozsvári EMKE Györkös Mányi Albert Emlékháza kiállítássorozatot szervez névadója, a zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából. Tisztelettel kérik mindazokat, akiknek birtokában Györkös Mányi-munkák, valamint a zenetanár-festőművészről és az emlékházról készült fotók találhatók, legyenek segítségükre. 

A háztartási és lakástextileket bemutató kiállítás 2022. április 6. és 30. között tekinthető meg Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban.