GYÖRKÖS 100

GYÖRKÖS 100 – RENDEZVÉNYSOROZAT GYÖRKÖS MÁNYI ALBERT SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

A kolozsvári EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának fővédnökségével, valamint a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgyel partnerségben emlékévet szervez GYÖRKÖS 100 címmel az emlékház névadója, a zenetanár-festőművész születésének centenáriumi évfordulója tiszteletére.

A megemlékezéssorozat kettős eseménnyel indul, március 23-án Kolozsváron elsőízben mutatják be a GYÖRKÖS 100 emlékkiállítást, valamint az ÁLOMKÉPEK című katalógust, március 24-én pedig a Györkös Emlékházban a Polis Könyvkiadó gondozásában 2021-ben megjelent Györkös Mányi Albert grafikái című albumot.

A rendezvények az év folyamán több helyszínen valósulnak meg. A tárlatok létrehozásában közreműködnek: Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője és programszervezője, a Györkös-hagyaték kezelője, Ladó Ágota művészettörténész, a kiállítások szakkurátora, Szebeni Zsuzsanna színház- és irodalomtörténész, a kiállítások társkurátora, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, valamint Bordás Beáta művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ igazgatója.

Az emlékév során országos kiállítássorozatot, album- és katalógus kiadást, számos más kapcsolódó kulturális eseményt szervezünk, amelyek az alkotónak és életművének országos és nemzetközi szintű megismertetését szolgálják. Hiszen önkéntelenül Kántor Lajosnak, a Györkös monográfia-írójának kérdése visszhangzik bennünk: „Vannak-e még olyan gombaszemű, tiszta tekintetű, patyolatfehér ingű, fekete lájbis, tarka kendős falusi lányok, amilyeneket ez a különös varázslatú festő, mint valami madonnákat idéz meg? Odaáll-e még furulyával vezényelni a népi kórust a vele egy karvezető? /sic!/ Györkös festményeinek nézője akkor is felteheti a kérdéseket, ha történetesen tudja, hogy a Kalotaszegen vagy a mezőségi Széken ma is előfordul ilyesmi (jóllehet az urbanizálódás lassanként minden falut, még az eldugottabbakat is eléri). Mesének, költészetnek, már-már elérhetetlen, rég tovalibbent idillnek tűnik ez az árny nélküli világ, amelyet Györkös Mányi Albert irigylésre méltó megszállottsággal álmodik vissza a technicizált, ipari javakért tülekedő XX. századvégbe.” (A lélek békéje. Új Tükör, 1981/52.)

Az emlékév célja, hogy az alkotó teljes életművét árnyalatok és művészettörténeti elemzések tükrében mutassuk be és ismertessük meg a közönséggel. Egyszerre legyenek jelen Györkös Mányi világának népszerű és ismert alkotásai, de törekszünk arra is, hogy eddig ismeretlen árnyalatait és variációit is bemutassuk.

Az emlékév nyitóeseménye lesz az az életműkiállítás, amelyet a kolozsvári Bánffy Palotában működő Művészeti Múzeumban nyílik meg 2022. március 23-án. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának védnökségével, 2022. március 23-án, szerdán, 18 órakor. A közönség egyrészt az emlékház gondozásában lévő olajfestményeket, másrészt magán- és köztulajdonból származó és a kiállításra felajánlott alkotásokat tekinthet meg. Az eseményen ismertetjük az Álomképek - Betekintés Györkös Mányi Albert életművébe című háromnyelvű katalógust is. A kiállítás 2022. április 17-ig látogatható.

 

Az emlékév második eseményén, 2022. március 24-én, csütörtökön, 18:30 órakor a Polis Könyvkiadó gondozásában 2021-ben megjelent, Györkös Mányi Albert grafikái című albumot ismertetik a Györkös-házban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) (Szöveg: Szebeni Zsuzsanna, Szerkesztette: Dávid Gyula, Kozma Csaba, Grafikai tervező: Unipán Helga). A közönség egyúttal megtekintheti a művész fametszeteiből és fadúcaiból válogatott kiállítást, amelyet Forró Ágnes képzőművész szakkurátorságával rendeztek. A kiállítás megtekinthető 2022. április 17-ig.

 

 

Új hozzászólás