Benczédi Ilona szobrászművész kiállítása

Benczédi Ilona szobrászművész kiállítása 2023. május 19-én, pénteken 18 órakor nyílik meg Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében. A tárlatot Bordás Beáta művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitja meg az alkotó jelenlétében.

Benczédi Ilona kisplasztikai munkái a művészi groteszk eszközeivel tragikomikus helyzetképeket örökítenek meg. Portrészobrai és kompozíciói általában a hétköznapok átlagemberét állítják elénk, humorral és együttérzéssel ábrázolva őket. Kedvenc anyaga az agyag és kőcserép, amit szeret mozaikkal – esetleg fémmel vagy fával – társítani. A művésznő alkotásai pontosan rávilágítanak arra, hogy valójában milyenek vagyunk mi, emberek, amikor kendőzetlenül feltárják gyengeségeinket, hibáinkat: olykor nevetséges, olykor szánnivalóan esendő, olykor megmosolyogtatóan bárgyú, máskor pedig szeretnivaló, de azért kicsit furcsa, vagy pedig egyenesen groteszk, eltorzult testrészekkel rendelkező figurák – tehát tökéletlen lények.

Benczédi Ilona ifjúsági országos bajnok volt magasugrásban, azonban egy komoly térdsérülés után a rajzolás, majd a szobrászkodás fele fordult. 16 évesen édesapjával, Benczédi Sándor (1912–1998) szobrásszal közösen készítette első köztéri alkotását, a kolozsvári Metropol vendéglő kerámiafalát. 1967–1973 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, szobrászat szakon végzett Vetro Artur irányítása alatt. Ezt követően rendszeresen állított ki a megyei és országos csoportos tárlatokon. 1987-ben Svédországba disszidált, ahol már a következő évben egyéni kiállítással mutatkozott be. Az elmúlt években felváltva él Budapesten és Svédországban.

Az Erdélyi Művészeti Központban rendezett kiállítás az életművet lezárni készülő alkotó számvetése öt évtizede folytatott munkásságával. A tárlat a művésznő 53 alkotását mutatja be a 4–5 cm hosszúságú kisplasztikáktól (Napozók) a többféle anyagot felhasználó nagyméretű installációkig (Krinolinos dáma, Kislány krinolinnal). Jelen tárlaton megtekinthető több olyan főműnek számító kompozíció, amely 1987 előtt készült (például a Sorban állás, Menekülők és Egy fazékban), de túlnyomórészt a Svédországban mintázott alkotásait mutatjuk be. Utóbbiak közül a 90-es évekre jellemző kísérletező művek (Merre menjek?, Suttogások) mellett a kiforrott alkotásai (a Párkapcsolat sorozat darabjai, a Királykisasszony, a Diadalmenet stb.) tekinthetőek meg. Továbbá az alkotó új anyagokkal és technikákkal való kísérletezéseit is bemutatjuk, amelyek még jobban kiemelik a régi alkotások erejét és hatásosan zárják le a gazdag életművet.

A tárlat 2023. június 15.-ig látogatható, az Erdélyi Művészeti Központ nyitvatartási rendje szerint, keddtől péntekig 9 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 16 óra között.

 

Új hozzászólás