Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét. (A szerkesztőség)
Vannak tájak, melyekről a köztudatban valahogy az a nézet alakult ki, hogy ott a népdal (sőt általában a folklór) már visszahozhatatlanul elenyészett. Mi tagadás, Aranyosszék is ezek közé tartozik. Megvizsgálva azonban, vajon miféle tapasztalat indokolja e vidék esetében az ilyenfajta vélekedést, kiderül, hogy legfennebb az a meglehetősen bizonytalan elképzelés szolgál alapul, amely szerint a néphagyomány kizárólag a fontos közlekedési útvonalaktól és ipari központoktól távol eső, a civilizáció fejlődésében elmaradott falvakban őrződhetett meg. Kutatók megfigyeléseire ugyanis már nemigen lehetne hivatkozni, hiszen itt tulajdonképpen csak a múlt (19. – szerk. megj.) század végén és a jelen század elején munkálkodtak folklórgyűjtők. A népköltészeti adatok följegyzői közül Jankó János és Mailand Oszkár nevét kell megemlítenünk. Népzenét Vikár Béla és Bartók Béla gyűjtött (előbbi nyolc sinfalvi, utóbbi pedig kilenc torockói dallamot; ezek azonban kéziratban maradtak). Az utóbbi két évtizedben mindössze néhány önkéntes gyűjtő szórványos próbálkozásairól tudunk.
Ismereteink roppant hézagait látva 1963–64-ben öt aranyosszéki helységben, Aranyosgerenden, Kövenden, Kercseden, Szentmihályfalván és Torockószentgyörgyön végeztem népzenegyűjtést. Több mint kétszáz népdalt és népballadát sikerült magnószalagra rögzítenem. Bár ez még csekély anyag, birtokában a valóságot jobban megközelítő kép rajzolódik elénk a tájegység népzenéjéről. Eszerint a hagyományőrzés ereje ugyan nem olyan nagy, mint mondjuk a moldovai csángóknál vagy a Mezőségen, és különleges, csak Aranyosszékre jellemző dallamokat sem találunk, mégis tévedés lenne azt állítani, hogy ezen a vidéken már nincs népdal. Bizony szép számmal akadnak itt még régi stílusú dalok is (köztük nem egy tiszta ötfokú), az általánosan elterjedt újabbak mellett. Meglepetésnek számít az eddig főként a Mezőségről, Marosszékről és Udvarhelyről ismert ún. „jaj-nóta” dallamtípusának itteni előfordulása (l. alább a 2., 4. és 6. példát). Ezenkívül a közeli Marosludas és Nagyenyed környékének néhány sajátos dallama is felbukkant (10. példa). A Bajka Sándorról szóló újabb keletű balladát alaposabb tanulmányozás céljából mintegy tizenöt változatban jegyeztem le. Sokat mond az a tény, hogy e változatok többségét régi stílusú dallamokkal lehetett hallani (ezek egyike a 8. példa).
Az imént mondottakat hadd szemléltessék a következő régi dalok.
(Az adatközlők neve, életkora és a gyűjtés időpontja:
1-2. Szőcs József, 75 éves, 1963. II.
3. özv. Apáczai Andrásné Székely Gizella,
48 éves. 1963. II.
4. Fodor Károly, 37 éves, 1963, II.
5-6., 8-9. Német Samu, 69 éves, 1964. XI.
7. Gáll Gyula, 38 éves, 1964. VI.
10. Varga István, 79 éves, 1964. VI.)
NB. Az aranyosgerendi dalokat Szenik Ilona társaságában gyűjtöttem.
2. Széles árok, keskeny palló,
Mert én igazán szerettem,
Igazán szeretni nem jó.
A szerelem tönkreteszen.
2. Látod, babám, hogy nyergelek,
Azt hitted, hogy el sem megyek.
Úgy elmegyek én a szemed elől,
Mint a harmat a nap elől.
2. Kicsi tulok, nagy a szarva,
Nem fér be az istállóba,
Ica te, sohasem felejtlek el.
A szarvából le kell vágni,
A babámtól el kell válni,
Ica te, sohasem felejtlek el.
2. Édesanyám, hol van az az édes tej,
Amelyikkel katonának nevelt fel?
Adta volna a tejét a macskának,
Hogy ne nőttem volna fel katonának.
2. Egye meg a súly a fenét,
Mért nem ette meg a legényt!
Hej ta ra ra…
Mert a legény leánycsaló,
Mind akasztófára való.
Ej ta ra ra…
2. Szeress, szeress, csak nézd meg, kit,
Mert a szerelem megvakít.
Engemet is megvakított,
örök bánatba taszított.
2. – Adjon Isten, keresztanyám, jó estét!
– Adjon Isten, keresztfiam, szerencsét!
– Ne kívánja, keresztanyám, szerencsém,
Még ma éjjel kendbe vágom a fejszém.
3. Újtordában most faragják azt a fát,
Amelyikre Bajka Sándort akasztják.
Fújja a szél fehér ingét, gatyáját,
Összeveri ráncos szárú csizmáját.
2. – Kocsmárosné, csalfa kocsmárosné,
Hát ez a szép paripa a kié?
– Jó bort iszik annak a gazdája,
Most jött ide, nincs egy fél órája.
3. – Kocsmárosné, küldje ki a betyárt,
Vagy jöjjön ki, vagy lőjje meg magát!
Ki se megyek, meg se lövöm magam,
Aki betyár, vigye el a lovam!
2. Úgy elmegyek, meglátjátok,
Soha hírem se halljátok.
Mikor híremet halljátok,
Levelemet olvassátok.
3. Ha te elmégy, én is el,
Tőled nem maradok el.
Nehezen esik a járás,
Tőled, babám, a megválás.
(Művelődés, 1971. július, XXIV. évfolyam, 6. szám, 1971. június, 20–22. oldal)
