Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Régi népdalok Aranyosszékről

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét. (A szerkesztőség)

Vannak tájak, melyekről a köztudatban valahogy az a nézet alakult ki, hogy ott a népdal (sőt általában a folklór) már visszahozhatatlanul elenyészett. Mi tagadás, Aranyosszék is ezek közé tartozik. Megvizsgálva azonban, vajon miféle tapasztalat indokolja e vidék esetében az ilyenfajta vélekedést, kiderül, hogy legfennebb az a meglehetősen bizonytalan elképzelés szolgál alapul, amely szerint a néphagyomány kizárólag a fontos közlekedési útvonalaktól és ipari központoktól távol eső, a civilizáció fejlődésében elmaradott falvakban őrződhetett meg. Kutatók megfigyeléseire ugyanis már nemigen lehetne hivatkozni, hiszen itt tulajdonképpen csak a múlt (19. – szerk. megj.) század végén és a jelen század elején munkálkodtak folklórgyűjtők. A népköltészeti adatok följegyzői közül Jankó János és Mailand Oszkár nevét kell megemlítenünk. Népzenét Vikár Béla és Bartók Béla gyűjtött (előbbi nyolc sinfalvi, utóbbi pedig kilenc torockói dallamot; ezek azonban kéziratban maradtak). Az utóbbi két évtizedben mindössze néhány önkéntes gyűjtő szórványos próbálkozásairól tudunk.

Ismereteink roppant hézagait látva 1963–64-ben öt aranyosszéki helységben, Aranyosgerenden, Kövenden, Kercseden, Szentmihályfalván és Torockószentgyörgyön végeztem népzenegyűjtést. Több mint kétszáz népdalt és népballadát sikerült magnószalagra rögzítenem. Bár ez még csekély anyag, birtokában a valóságot jobban megközelítő kép rajzolódik elénk a tájegység népzenéjéről. Eszerint a hagyományőrzés ereje ugyan nem olyan nagy, mint mondjuk a moldovai csángóknál vagy a Mezőségen, és különleges, csak Aranyosszékre jellemző dallamokat sem találunk, mégis tévedés lenne azt állítani, hogy ezen a vidéken már nincs népdal. Bizony szép számmal akadnak itt még régi stílusú dalok is (köztük nem egy tiszta ötfokú), az általánosan elterjedt újabbak mellett. Meglepetésnek számít az eddig főként a Mezőségről, Marosszékről és Udvarhelyről ismert ún. „jaj-nóta” dallamtípusának itteni előfordulása (l. alább a 2., 4. és 6. példát). Ezenkívül a közeli Marosludas és Nagyenyed környékének néhány sajátos dallama is felbukkant (10. példa). A Bajka Sándorról szóló újabb keletű balladát alaposabb tanulmányozás céljából mintegy tizenöt változatban jegyeztem le. Sokat mond az a tény, hogy e változatok többségét régi stílusú dallamokkal lehetett hallani (ezek egyike a 8. példa).

Az imént mondottakat hadd szemléltessék a következő régi dalok.

(Az adatközlők neve, életkora és a gyűjtés időpontja:

1-2. Szőcs József, 75 éves, 1963. II.

3. özv. Apáczai Andrásné Székely Gizella,

48 éves. 1963. II.

4. Fodor Károly, 37 éves, 1963, II.

5-6., 8-9. Német Samu, 69 éves, 1964. XI.

7. Gáll Gyula, 38 éves, 1964. VI.

10. Varga István, 79 éves, 1964. VI.)

NB. Az aranyosgerendi dalokat Szenik Ilona társaságában gyűjtöttem.

2. Széles árok, keskeny palló,

Mert én igazán szerettem,

Igazán szeretni nem jó.

A szerelem tönkreteszen.

 

2. Látod, babám, hogy nyergelek,

Azt hitted, hogy el sem megyek.

Úgy elmegyek én a szemed elől,

Mint a harmat a nap elől.

 

 

2. Kicsi tulok, nagy a szarva,

Nem fér be az istállóba,

Ica te, sohasem felejtlek el.

A szarvából le kell vágni,

A babámtól el kell válni,

Ica te, sohasem felejtlek el.

 

 

2. Édesanyám, hol van az az édes tej,

Amelyikkel katonának nevelt fel?

Adta volna a tejét a macskának,

Hogy ne nőttem volna fel katonának.

 

 

 

2. Egye meg a súly a fenét,

Mért nem ette meg a legényt!

Hej ta ra ra…

Mert a legény leánycsaló,

Mind akasztófára való.

Ej ta ra ra…

 

 

2. Szeress, szeress, csak nézd meg, kit,

Mert a szerelem megvakít.

Engemet is megvakított,

örök bánatba taszított.

 

 

2. – Adjon Isten, keresztanyám, jó estét!

– Adjon Isten, keresztfiam, szerencsét!

– Ne kívánja, keresztanyám, szerencsém,

Még ma éjjel kendbe vágom a fejszém.

 

3. Újtordában most faragják azt a fát,

Amelyikre Bajka Sándort akasztják.

Fújja a szél fehér ingét, gatyáját,

Összeveri ráncos szárú csizmáját.

 

 

2. – Kocsmárosné, csalfa kocsmárosné,

Hát ez a szép paripa a kié?

– Jó bort iszik annak a gazdája,

Most jött ide, nincs egy fél órája.

 

3. – Kocsmárosné, küldje ki a betyárt,

Vagy jöjjön ki, vagy lőjje meg magát!

Ki se megyek, meg se lövöm magam,

Aki betyár, vigye el a lovam!

 


Képfelirat

 

2. Úgy elmegyek, meglátjátok,

Soha hírem se halljátok.

Mikor híremet halljátok,

Levelemet olvassátok.

 

3. Ha te elmégy, én is el,

Tőled nem maradok el.

Nehezen esik a járás,

Tőled, babám, a megválás.

 

(Művelődés, 1971. július, XXIV. évfolyam, 6. szám, 1971. június, 20–22. oldal)

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

perdonto bajvivasok, killyeni andrás

Vermes Lajos 1896-tól a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem torna- és vívómestere volt. Korának neves all-round sportolója, a magyar sport legnagyobb agitátora volt, kinek nézetei sokszor jóval megelőzték korát. Ugyanakkor sokszor kétes viselkedésű sportvezető volt, aki mindent megtett az általa szervezett események népszerűsítésének érdekében.

Kolozsvár, Vasútállomás

Ismételten közbejött nehézségek, akadályok legyőzése után végre, 1870. szeptember 7-én, szerdán reggel 6 órakor Nagyváradról utasaival elindult a legelső személyvonat, melyet Nagy Ferenc mozdonyvezető vezetett, s áttörve a Királyhágó sziklakapuin, végig a Körös mentén meg Kalotaszegen, fél 12 órakor befutott Kolozsvárra.

Konsza samu. Kakaslövés Apácán

A kakaslövés vagy kakas-ütés szokását először Zajzoni Rab István közölte a Vasárnapi Újság 1861. évi 42. számában. A közlést tőle Orbán Balázs is átvette, mondván, mert elveszhet és sokak figyelmét el is kerülhette. Ő sajátos hétfalusi csángó szokásnak tartotta a kakaslövést, amely ott is keletkezett.

erélyi krónika

Erdély első történelmi portálja, az Erdélyi Krónika 2017 januárjában kezdte meg működését.

Entz Géza és Guttmann Szabolcs

Igen, Műemlékvédelmi Világnap: van ilyen, bizonyára sokunk számára ismeretes. 1984. április 18-át a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) műemlékvédelmi világnappá nyilvánította. Fontosságát nem kell különösebben hangsúlyozni, több évszázados épített örökségünket örökös veszély fenyegeti, az idő vasfoga, az ideológiai „hóbortok”, politikai ellenszelek nem minden időben kedveztek neki.

kodály zoltán

Lapunk fennállásának 70. évforduló ján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményeiben őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat.

Taufer János

Polgári Társalkodó, Kolozsvári Kereskedő Társaság és Kolozsvári Kisegítő Egyesület; szivargyár és fényképészeti műterem; „chocholad, liqueur” és „vasparipák” – mindezek kapcsolódnak a nagy múltú Tauffer családhoz, amelynek tagjai nemzedékeken keresztül játszottak fontos szerepet Kolozsvár arculatának alakításában.

Az ókori Róma emlékezete végigkísérte a középkori krónikákat és történeti tudatot is. Az egykori birodalom mintegy kétezer városának emlékanyaga, romjai és az újszövetségi hagyományokban túlélő emlékezete továbböröklődött nemcsak a középkori, de különös hangsúllyal a reneszánsz és felvilágosodás kori történeti irodalomban és politikai ideológiákban is.

Ha Kolozsvár felől a nemzetközi műúton halad­va felérünk a Dobogó-tetőre: szélesre tárul előt­tünk az Aranyos völgye. Óriási porfelhő gomolyagba burkolva felbukkan Torda modern ipari tája füstölgő gyárkéményeivel, robusztus iparcsarnokai­val, szabályos háztömb soraival. Mögötte nyúlik el a Keresztesmező, hátterében pedig sejtelmesen emel­kedik ki az Erdélyi Érchegység sziklabércei, köztük a Székelykő. A jelentős iparváros középpontjában már távolról magára vonja a figyelmet Ótorda két impozáns épülete: a katolikus templom oldalnézetű képe és a református templom égbenyúló kőtornya. Így olvad össze egységes képbe a jelen és a múlt beszédes valósága, a természet és ember tájformáló erejének megannyi alkotása. 

Bárhonnan közelítsük meg a Csehországból Erdélybe szakadt festő, Melka Vince pályáját, életének meghatározó élményei Rudolf trónörökös egykori erdélyi vadásza­taihoz kapcsolódnak, melyek főbb műveiben örökítődtek meg, és folytatódtak ugyan­ilyen érzelmi töltettel vég nélküli természetjárásaiban, miközben népi életképek áradó bőségű termését gyűjtögette mappáiba. ... Az Erdélyi Múzeum Egyesület­ gyűjteményeiből ­létrejött egykori Erdélyi Nemzeti Múzeum fényképtárában maradt meg az a századforduló idejére keltezhető,­ üvegle­mezre rögzített­ portré,­ amelytermészetjárásai közben örökítette meg­ a ­festőt.

Tavaszy Sándor (1888. február 25, Marossárpatak–1951. december 8, Kolozsvár), református egyházi író, a múlt század első felének meghatározó erdélyi filozófiai gondolkodója, teológiai tanár, püspökhelyettes. Műveiben főleg a korabeli európai egzisztencializmus hirdetője volt. Egyházi és egyetemi tanári munkássága mellett széleskörű közéleti tevékenységet is folytatott, élete során vezető tisztségeket töltött be az EME, az EMKE és az EKE intézményeiben is. Szakírói elfoglaltságán kívül, a két világháború között számtalan kisebbségi magyar folyóiratnak volt szerkesztője vagy munkatársa. Publicisztikájában mindig határozott, de józan cselekvésre buzdította az erdélyi magyar közösséget, kiemelve azokat az ellentmondásokat is, amelyek belülről feszítették kisebbségben élő népcsoportunkat. Az alábbi írások a Pásztortűzben jelentek meg 1936-ban, megállapításainak akkori időszerűsége ma is érvényesek, és meggondolandók. Ezekkel a rövid publicisztikákkal emlékezünk a 130 évvel ezelőtt született Tavaszy Sándorra, Erdély egykori kiváló személyiségére.

Purjesz Zsigmond

A szegény zsidó családból származó Purjesz Zsigmond (1846–1918) neve jó félszázadon át fogalomszámba ment – még nyugdíjazása után is – Kolozsvárt, ő volt az „orvosok orvosa”. (...) Az első kolozsvári években Purjesznek alig volt betege. Csak a legszegényebbek jöttek a kórházi osztályra, magánpáciense egy sem akadt. Minden energiáját az oktatásra fordította.

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményeiben őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat. 

Kendi Finály Henrik (1825–1898)

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egyik kiváló tudósáról, tudományszervezőjéről szeretnék röviden megemlékezni. Finály Henrikről van szó, aki több mint három évtizeden át titkára volt a Múzeum-Egyesületnek (akkor még Múzeum-Egylet), s munkásságával végképp beírta nevét az Egyesület és a magyar tudományosság történetébe.

bethlen gergely

Az Erdélyi Panteonként is emlegetett kolozsvári Házsongárd temetőben több jeles és a magyar történelemben fontos szerepet játszott személyiség alussza örök álmát. Egyes itt nyugvó személyek (pl. Brassai Sámuel) jelen vannak a város köztudatában, mások azonban nem. Utóbbiak közé tartozik bethleni gróf Bethlen Gergely honvédtiszt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc résztvevője, a szabadságharc egyik legjelesebb erdélyi törzstisztje. Halálának százötvenedik évfordulóján rá emlékezünk.