Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gyulai Pál rövid, viszontagságos élete

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. Megismerhetjük, hogy a magyar történelemben oly „dicsőnek” leírt Báthory-ház tagjai és bizalmas emberei között micsoda intrikák folytak a hatalomért. (A dicső jelzőt valószínűleg Báthory István fejedelem és lengyel király személye miatt érdemelték ki.) Végül pedig azt is megtudhatjuk, hogy milyen is volt akkor egy nő, egy főúri feleség élete. Tragédiák sorát élte át fiatalon, aztán mielőbb újra férjhez ment, hogy szüljön, utódoknak adjon életet. És lehetőleg fiúknak, akik a harcokban pótolják az elesett családtagjaikat, vigyék tovább a családnevet a birtok öröklése miatt; a harcokban és a politikában betöltött szerepük miatt emeljék mind feljebb a családjukat. Valamint tudjanak gondoskodni utódjaikról, a félárva testvéreikről, az idős és fiatal rokonaikról, és gyarapítsák tovább a családi vagyont. Nem kis feladat hárult az itt általánosságban felsorolt férfiakra sem, a nőkre sem, amint láthatjuk mindezeket a Gyulai család életének bemutatásakor.


Gyulai Pál 1580-ban megjelent könyve Báthory
István oroszok elleni második hadjáratáról.
Forrás: Wikipédia

Gyulai Pál1 (*1550 körül †1592. december 10., Abafája) valószínűleg Péterlakán született. Ő maga írja, hogy „holtom után mingyárt Péterlakát bocsássák Gywlaÿ János öcsémnek kezében, mely faluban való magam és maradékaim”. Szülei egyszerű, vagyontalan emberek lehettek. Apja Gyulai Szabó Miklós (tehát az eredeti családneve még Szabó volt), anyja pedig Walkay (Valkay) Márta. Az apa halála után anyja újabb házasságot kötött, amelyből két leány született. Ugyanis a később bemutatandó végrendeletében írja Gyulai, hogy 1000– 1000 aranyat adott két féltestvérének a házasodásukra „árva hajadon hugaimnak Zalai Sárának és Zalai Catának”. Szintén tőle tudjuk, hogy a két leány édesapja „néhai Tordán lakozó Zalay Balázs” volt.

Amint életrajzában leírják, Gyulai Pál Bekes Gáspár erdélyi politikus és hadvezér anyagi támogatásával került a páduai egyetemre. Azt nem sikerült kideríteni, hogyan kerültek egymással kapcsolatba. Gyulai öt évig volt az egyetem hallgatója, ez abban a korban nagyon hosszú időnek számított. Orvosdoktor lett, bizonyára járt a teológiai karra is, hisz ez abban az időben szokásban volt. A később betöltött szerepei pedig arra utalnak, hogy a jogi kart is elvégezhette. Anyanyelvén kívül ismerte a latin és a görög nyelvet, amelyek akkor kötelezők voltak az egyetemeken, megtanult olaszul, s bizonyára valamelyest lengyelül is, hisz Krakkóban erre szüksége lehetett a királyi udvarnál. Páduában együtt tanult Kovacsóczy Farkassal, ifjú Báthory Istvánnal, a későbbi országbíróval, Bornemissza Boldizsárral, Kendi Farkassal és még több, később híressé vált erdélyivel, akik a későbbiekben segítették pályája felemelkedésében. Egyetemi évei után először pártfogója, Bekes Gáspár titkára volt. Ezt követően Lengyelországban Báthory István titkára, majd az erdélyi ügyeket intéző kancelláriának a helyettes vezetője. A király halála után hazatérve Báthory Zsigmond főkamarása lett. Feltétlenül említésre méltó, hogy még lengyel földön két csatában is kitűnt vitézségével: az egyik a Dancka (Gdansk) városa elleni hadjárat, a másik az orosz uralom alatt lévő Polock (Polack) várának ostroma volt.

Csak 1577-ben kapott nemesítő levelet öccsével, Jánossal. (Állítólag volt még egy ismeretlen nevű leánytestvére is, aki Bethlen Miklós kancellár dédanyja volt. Azonban erről a kapcsolatról nem találtunk hiteles adatot.) Körülbelül 37-38 évesen megnősült, első felesége Ghyczy Katalin volt, akit 1588-89 körül vett el feleségül. Házasságukból gyermek nem született. Neje korai halála után hamarosan újra megnősült, s állítólag 1592-ben Füzy Borbálát vette el feleségül, akivel nagyon rövid időt, még egy évet sem töltöttek együtt. (Gyulai halála után a volt felesége még kétszer ment férjhez, előbb Jósika István kancellárhoz, majd 1597-ben Sarmasági Zsigmondhoz. Ez utóbbi 1581-től Torda megyei főispán volt. Vele is nagyon rövid ideig élt együtt, ugyanis Füzy Borbála 1598-ban elhunyt. Mindezt csupán azért soroljuk fel, mert a későbbiekben ezekre az adatokra még hivatkozni fogunk.)


A magyarpéterlaki református templom belseje. Forrás: az Erdélyi Református Egyházkerület
honlapja

Gyulai Pál annak ellenére, hogy szép karriert futott be és állandóan növelte a birtokait, a Báthoryak bizalmas embere volt, mégis tartott tőlük. Látva a fejedelmi udvarban fennálló nézeteltéréseket, úgy látszik nem bízott meg még a saját urában, Báthory Zsigmondban, a lengyel király unokaöccsében sem. Bizonyos idő elteltével felhagyott megbízatásaival, s Báthory Zsigmond haragjától félve visszavonultan élt, annak ellenére, hogy 1590-ben a fejedelemtől biztosító levelet is kapott. Ekkor döntött úgy, hogy sietősen rendelkezik minden vagyonáról, és végrendeletet készít, mégpedig nagyon rövid idő elteltével kettőt is: az elsőt 1592. január 25-én, a másodikat ugyanezen év augusztus 1-jén, Abafáján.2 Az utóbbi végén olvasható, hogy „írtam (…) magam kezével (…) mely testamentom úgy legyen állandó, ha életem haladván mást nem teszek”.

Bár a történészek részletesen leírták és elemezték, mégis röviden szólnunk kell a két Báthory unokatestvér viszályáról. Boldizsár volt az idősebb (*1555 †1594), felesége Kendi Sándor leánya, Zsuzsanna volt. (Kendi másik leányának, Krisztiánnak pedig Kovacsóczy Farkas volt a férje.) A később erdélyi fejedelem, Zsigmond (*1572 †1613) volt a fiatalabb. Neki egy komoly betegsége miatt nem sikerült a házassága. Az életét kutatók és földolgozók szerint Boldizsár hozta össze őt fiatal korában egy prostituálttal, tőle kapta el a betegséget. Bár látszólag néha kibékültek, de ezt az unokaöccse sohasem tudta neki megbocsátani. Kicsit időben előreugorva itt zárjuk le a kapcsolatukat: Zsigmond 1594-ben a szamosújvári börtönben megfojtatta 39 éves unokatestvérét. Ez az 1594-es évszám még több ízben előjön a későbbiek folyamán.


Korabeli metszet a szamosújvári várról

Visszatérve Gyulai Pál végrendeleteire elmondhatjuk, hogy azok nagyon rövidek, szinte összefoglaló jellegűek, látszik rajtuk, hogy sietősen készültek. Mintha csak megérezte volna az írójuk, hogy hamarosan szörnyű véget ér az élete. Ahogy a bevezető fejezetben írja: „…az embernek halála bizonyos, halálának órája bizontalan, mind elmémben s mind testemben egészségem lévén…” – tehát semmiféle betegségben nem szenvedett. János nevű öccse is sietett, a kéziratot már 1593-ban Gyulafehérváron lemásoltatta és hitelesíttette. Ugyanis a végrendelet lényege csupán egy mondat: „Minden ingó-bingó marhámot és javaimot feleségemnek Füzy Borbálának és Gyulaÿ János3 öcsémnek (…) és a két felyül mondott hugomnak [hagyom]”. Természetesen azért a végrendelet kitér néhány, eddig még nem említett részletre. Az elsőben a sok birtoka közül említ néhányat, azt nem tudjuk, hogy miért épp ezeket emelte ki név szerint. Így: Abafája, Szováta falu Marosszékben, Felsőjára (ma már csak Alsójára létezik) és az említett Péterlaka (Magyarpéterlaka); a régeni hegyben lévő szőlei (Szászrégen) – és több nem is szerepel az ingatlanok között. A második testamentumban elsőként épp a fejedelemnek hagy egy nagy fedeles aranyos kupát! Azután a könyveiről emlékezik meg. Mint írja, sok latin és görög nyelvű könyve van, amelyről még regestromot, azaz jegyzéket is készített, s ezek jelenleg volt diáktársánál, Kovacsóczy (másutt Kovasóczi) Farkasnál vannak. Kéri, hogy ezeket adják át Brassó város könyvtárának. Bizonyára sok könyvről lehetett szó, mert még Kovacsóczy is úgy ír róluk 1590-ben, hogy nála van Gyulainak „egy falka könyve”.4

A továbbiakban Gyulai három helyen ír a pénzéről, ezeknél érdemes a személyeket is megemlíteni, ugyanis nagyon ritka régi családnevük volt. A Kolozsváron élő Poztómethő5 János deák ezer forinttal volt adós neki. Kéri, hogy ezt az összeget adják egy „jámbor és embörséges adósembör” kezébe, s ennek a kamatját esztendőnként osszák fel a kolozsvári és székelyvásárhelyi szegény deákok megsegítésére. Száz-száz forintot hagy három gyermeknek, akikről nem tudjuk, hogy milyen kapcsolatban voltak a személyével, ezek neve: Garázda Sámuel, Ördög Boldizsár és Müzka (valószínűleg Muszka) Mihály. Végül kétszáz tallért kapnak a szolgái, köztük név szerint kiemelve Sándor Gergelyné Sófia asszonyt.


Báthory Boldizsár (1555–1594) Báthory István
erdélyi fejedelem és lengyel király unokaöccse,
Báthory Zsigmond unokatestvére.
Forrás: Wikipédia

Jó sejtései voltak Gyulai Pálnak végakaratai6 megírásakor. Pár hónap elteltével Báthory Boldizsár egy csapat zsoldos katonája rárontott Gyulai Abafáján lévő kastélyára. És a fejedelem, Báthory Zsigmond egyik legbensőbb emberét az ő tudtával, állítólag a beleegyezésével fölkoncolták, mivel nem értett egyet a fejedelmi család akkori politikai törekvéseivel. Illetve egy 1591. évi gyulafehérvári tanácskozáson az erdélyi főurakkal együtt Báthory Boldizsár halálára vagy száműzetésére szavazott. (Ez éppen a fejedelem érdekben történt volna.)

Pár év múlva, 1594-ben a Habsburg szövetséget ellenző erdélyi főurak következtek. A neves Kendi család három férfitagját, Ferencet, Sándort és unokaöccsüket, Gábort augusztus 30-án Kolozsvárott7 lefejezték. Kovacsóczyt szeptember 11-én (Báthory Boldizsárral együtt!) Szamosújvár börtönében fojtották meg. Jósika Istvánt pedig ugyanezen a napon egy – valószínűleg felbérelt – török fogoly fejezte le a vár kapuja előtt.

Elképzelhetjük, hogy micsoda tragédia volt ez a Kendi család tagjai számára, akik egyszerre gyászolták három férfitagjukat, két vejüket, illetve a feleségek férjeiket. Természetesen javaikat (birtokok, készpénz, ékszerek stb.) elkobozták. Ugyanígy Füzi Borbálára is hasonló sors várt. Ingóságait, adományozott birtokait, drágaságait mind elvesztette. Első férje, Gyulai Pál meggyilkolása után két évvel a második férjét is megölték. Első házasságából nem született gyermeke, Jósikától viszont egy kisfiú, Zsigmond. Egyedül neki hagytak meg egy falut, Gerendet. Mindezen veszteségek után volt még ereje újra férjhez menni harmadszor is, talán épp azért, hogy Gyulai két árva húgát és a saját fiát eltarthassa. Azonban, amint feljebb már említettük, ez a házassága sem tartott sokáig, ugyanis Füzy Bora 1598-ban elhunyt.

A bevezetőnkben írtuk, hogy három dolgot emelünk ki Gyulai Pál életével kapcsolatosan: egy egyszerű, de tanult fiatalember felemelkedését, majd korai és értelmetlen halálát; bemutatjuk az olvasónak a fejedelmi ház körüli intrikákat és azoknak a következményeit; valamint egy akkor élt főúri feleség mindig újrakezdő és minden erőt fölülmúló, de végtelenül szomorú sorsát.

 

Jegyzetek

1 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IV. Pest. 1858. p. 485–486.

2 Hegyi Ödön: Gyulay Pál két végrendelete. Történelmi Tár. Budapest. 1900. p. 145–147.

3 Jánosnak voltak gyermekei, róluk úgy ír a báty, hogy „két ágból való maradéki”.

4 Kovacsóczy körülbelül 50 éves korában, már 1590. augusztus 3-án megírta a végrendeletét. Ebben említi ezeket a nála lévő könyveket.

5 Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. MNYT Budapest. 1993. p. 871. A szó jelentése: posztónyíró.

6 Testamentumának tanúiként a következő személyeket nevezte meg: Bocskay István, Kovacsóczy Farkas kancellár, Kendy Ferenc, Gálfy János, Bánffy Boldizsár, Bornemissza Boldizsár, Forró János és Gerendy János. Amint látjuk, közülük ketten is diáktársai voltak az egyetemen, tehát barátságuk életük végéig megmaradt.

7 A gyilkosságok helyszínét és körülményeit egyes történészek, genealógusok másutt nevezik meg. Van, aki Gyalu várát írja, és a lefejezés helyett a „megfojtották” szót használja.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!

Kolozsvár dualizmus kori története mindmáig javarészt ismeretlen a történészek számára. Ennek elsődleges oka, hogy a dualizmus időszakában megjelent történeti jellegű írások elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fókuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák. A két világháború között sem született egy, a város dualizmus kori időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően pedig az ország államszocialista berendezkedése tette lehetetlenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és a kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására figyelt. De mi a helyzet a rendszerváltás utáni kutatásokkal? Történtek-e jelentősebb előrelépések a város dualizmus kori múltjának feltárásában? Milyen akadályok nehezítik a vizsgálódást, milyen típusú források állnak a kutatók rendelkezésre? Az alábbi dolgozatban ezekre a kérdéskörökre igyekszem választ adni.

A régi Erdély egyik legigazibb, de legmagányosabb tudós-hőse, aki új és bátor eszméket, új gondolatokat érlelő tanokat terjesztett a téves előítéletektől megszabadulni nem tudó kortársaknak” – írta róla Jancsó Elemér. Úgy vélem, hogy kötelességünk felidézni Bölöni Farkas Sándor (1795. december 15.–1842. február 2.) – a demokrácia hírnöke – életét és munkásságát születésének 225., halálának 178. évfordulója alkalmából. Megtisztelő adósság leróni iránta érzett hálánkat, és méltóképpen tisztelegni a méltánytalanul elfeledett, de a legjelesebb erdélyi reformkori személyiségek egyike előtt, akiből – Wesselényi Miklóshoz és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – áradt a nemzetszeretet, a tenni akarás és gondoskodás a közösség jövőjéért. Az áldozatvállalás és segítőszándék megtestesítője volt. A Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi között kialakult ifjúkori barátság az évtizedek folyamán, a reformkor nagy eszmei küzdelmeiben, valamint a merész hazafias tettek mezején még inkább elmélyült, szorosabbá vált. Életük végéig őszintén tisztelték, szerették, sőt segítették egymást.

Erdély fővárosában az első polgári házasságot egy héttel a fővárosi után, 1895. október 8-án kötötték meg, amelyet akárcsak Budapesten, óriási kíváncsiság és érdeklődés előzött meg. A helyi lapok egymással versengve már napokkal azelőtt hírt adtak az újdonságnak számító eseményről. Az Ellenzék, az akkor egyik legolvasottabbnak számító napilap már október 3-án hírül adta az eseményt: „Kedden (október 8-án – szerk. megj.) d.e. ½ 11 órakor lesz az első polgári házasság. Tamásy Péter nagybirtokos és Tauffer Mária (helyesen Tauffer Margit – szerk. megj.) k.a. esküsznek egymásnak örök hűséget. A szertartás, ha a hivatalos helyiség addig el nem készül, a városház közgyűlési termében fog lefolyni.”

Mártonfi doktor régi örmény családból származott, Szamosújváron született 1895-ben. Édesapja, Mártonfi Lajos geológus, biológiatanár, a gimnázium alapítója és igazgatója volt. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából gróf Esterházy Kálmán elnök és dr. Brassai Sámuel alelnök ajánlásaival, még ifjú korában több éven át földtani kutatásokat végzett, és tudományos anyagot szolgáltatott a múzeum gyűjteménye számára. Fia tőle örökölte, tanulta a szorgalmat, az erős akaratot, a becsületességet és a tudományok iránti érdeklődést is.

A francia Louis Daguerre találmányát 1839. február elején mutatták be Párizsban, majd az új eljárás Jules Garbiel Janin (1804–1874) francia újságíró cikkei révén indult hódító útjára. Híre a korabeli magyar, német és román nyelvű sajtó révén jutott el a hazai olvasókhoz.

1848–1849 és öröksége kiemelt helyet foglal el a magyar történelmi tudatban és az azóta eltelt másfél évszázad emlékezetében is. Ez az emlékezés nemcsak politikai hagyományt vagy magáért az emlékezésért való több évtizedes küzdelmet jelent, hanem egyéni törekvést is 1848– 1849 életben tartására, ami az elhanyagolt, elfeledett sírhelyek, emlékhelyek újrafelfedezését, gondozását is jelentheti.

Ez év nyarán a makfalvi Nagy Pál alkotótáborban bemutattak egy különleges könyvet, A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetét, amelynek szerzője két makfalvi tanár, Péterfi György és Péterfi Levente. Miután belelapoztam, láttam, hogy egy nagyon dokumentált könyvről van szó. Makfalvi vagyok, és gyermekkoromban az öregek sokat emlegették a kolégyomot. Több írásban olvastam, hogy a reformkor idején Wesselényi a marosvásárhelyi megyegyűlésen szeretett volna beszélni, de az elöljárók figyelmeztették, hogy nincs joga erre, mert nincs birtoka a megyében. A székelyek a segítségére siettek, a makfalviak telket írattak a nevére, amiért másnap már szólásjogot kapott. Wesselényit annyira meghatotta a gesztus, hogy megígérte, iskolát épít a telekre. 

Nem véletlenül kapta ceremónia­mesteri megbízását Bánffy Miklós! Már középiskolás korában is szinte minden estéjét a színházakban töltötte. 18 éves korában írt színdarabját műkedvelők be is mutatták. Zichy János kultuszmi­niszter nevezte ki a budapesti Opera és a Nemzeti Színház intendánsává. Ezt a tisztet 1918-ig töltötte be. Néhány év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar szín­padművészet egyik legnagyobb mestere. Díszlet- és kosztümtervei világviszony­latban is elsőrangúnak számítottak!

Kimaradhatatlan tartozéka a Petőfi-kultusz ünnepségi színhelyeinek a székelykeresztúri Gyárfás-kúria, és a mögötte levő, immár több évtizede elhíresült körtefa, ahol a magyar nemzet nagy költője, Petőfi Sándor töltötte utolsó éjszakáját 1849. július 31-én. Hiteles bizonyíték ugyan nincsen rá, de sokan hiszik, hogy a költő a kúria mögötti körtefa alatt elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét is.

Már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulásától (1894) Magyarország fontos szerepet játszott az olimpiai eszme népszerűsítésében. A magyar sportolók részt vettek az első világháború előtti összes olimpián, Budapest neve pedig többször felvetődött, mint lehetséges helyszín. Bár az 1920-as olimpiai helyszín kiválasztásakor a magyar főváros előszavazást nyert, és megkezdődött a nemzeti stadion tervezése is, az elvesztett világháború után 

Sümeg falakkal kerített belvárosában, anyai nagyszülei kúriájában látta meg a napvilágot a kilencgyermekes Kisfaludy család elsőszülöttje, aki a 1801-ben Himfy szerelmei című kötetével valósággal berobbant a magyar irodalmi életbe. Hegedűs Géza szerint „a 20. század első két évtizedében nem volt ismertebb, népszerűbb és nagyobbra tartott magyar költő Kisfaludy Sándornál”.

A kétszázötven évvel ezelőtt, 1769. március 2-án elhunyt Bod Péter (született 1712 február 22., Felsőcsernáton) neve ismerősen cseng Marosvásárhelyen, hiszen róla nevezték el a református diakóniai központot az Erdő utca aljában. A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ épülete másfél évtizeden át otthona volt az asszisztensképző iskolának, számos rendezvénynek nyújtott helyszínt, jelenleg a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumnak a székhelye. De mit is tudunk Bod Péterről és mit illik megismernünk róla halálának negyedszázados évfordulóján?

Ki ne ismerné Ady Endre – majd Márffy Ödön – hitvesének és múzsájának, Boncza Bertának, azaz Csinszkának nevét, és ki ne hallott volna Hollós Ilonáról, az 1950-es évek leghíresebb magyar énekesnőjéről, Bágya András zeneszerző feleségéről?

Székelyderzs, az erdélyi erődtemplomos falvak, Prázsmár, Szászkézd, Nagybaromlak, Kelnek, Szászfehéregyháza mellett 1993-ban került fel az UNESCO Világörökség listájára. A falu e kivételes figyelmet a késő gótikus unitárius templomával érdemelte ki, amelynek a jellegzetes építési stílusa, és a 15. században készült falfestményei európai jelentőségűek.