Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gyulai Pál rövid, viszontagságos élete

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. Megismerhetjük, hogy a magyar történelemben oly „dicsőnek” leírt Báthory-ház tagjai és bizalmas emberei között micsoda intrikák folytak a hatalomért. (A dicső jelzőt valószínűleg Báthory István fejedelem és lengyel király személye miatt érdemelték ki.) Végül pedig azt is megtudhatjuk, hogy milyen is volt akkor egy nő, egy főúri feleség élete. Tragédiák sorát élte át fiatalon, aztán mielőbb újra férjhez ment, hogy szüljön, utódoknak adjon életet. És lehetőleg fiúknak, akik a harcokban pótolják az elesett családtagjaikat, vigyék tovább a családnevet a birtok öröklése miatt; a harcokban és a politikában betöltött szerepük miatt emeljék mind feljebb a családjukat. Valamint tudjanak gondoskodni utódjaikról, a félárva testvéreikről, az idős és fiatal rokonaikról, és gyarapítsák tovább a családi vagyont. Nem kis feladat hárult az itt általánosságban felsorolt férfiakra sem, a nőkre sem, amint láthatjuk mindezeket a Gyulai család életének bemutatásakor.


Gyulai Pál 1580-ban megjelent könyve Báthory
István oroszok elleni második hadjáratáról.
Forrás: Wikipédia

Gyulai Pál1 (*1550 körül †1592. december 10., Abafája) valószínűleg Péterlakán született. Ő maga írja, hogy „holtom után mingyárt Péterlakát bocsássák Gywlaÿ János öcsémnek kezében, mely faluban való magam és maradékaim”. Szülei egyszerű, vagyontalan emberek lehettek. Apja Gyulai Szabó Miklós (tehát az eredeti családneve még Szabó volt), anyja pedig Walkay (Valkay) Márta. Az apa halála után anyja újabb házasságot kötött, amelyből két leány született. Ugyanis a később bemutatandó végrendeletében írja Gyulai, hogy 1000– 1000 aranyat adott két féltestvérének a házasodásukra „árva hajadon hugaimnak Zalai Sárának és Zalai Catának”. Szintén tőle tudjuk, hogy a két leány édesapja „néhai Tordán lakozó Zalay Balázs” volt.

Amint életrajzában leírják, Gyulai Pál Bekes Gáspár erdélyi politikus és hadvezér anyagi támogatásával került a páduai egyetemre. Azt nem sikerült kideríteni, hogyan kerültek egymással kapcsolatba. Gyulai öt évig volt az egyetem hallgatója, ez abban a korban nagyon hosszú időnek számított. Orvosdoktor lett, bizonyára járt a teológiai karra is, hisz ez abban az időben szokásban volt. A később betöltött szerepei pedig arra utalnak, hogy a jogi kart is elvégezhette. Anyanyelvén kívül ismerte a latin és a görög nyelvet, amelyek akkor kötelezők voltak az egyetemeken, megtanult olaszul, s bizonyára valamelyest lengyelül is, hisz Krakkóban erre szüksége lehetett a királyi udvarnál. Páduában együtt tanult Kovacsóczy Farkassal, ifjú Báthory Istvánnal, a későbbi országbíróval, Bornemissza Boldizsárral, Kendi Farkassal és még több, később híressé vált erdélyivel, akik a későbbiekben segítették pályája felemelkedésében. Egyetemi évei után először pártfogója, Bekes Gáspár titkára volt. Ezt követően Lengyelországban Báthory István titkára, majd az erdélyi ügyeket intéző kancelláriának a helyettes vezetője. A király halála után hazatérve Báthory Zsigmond főkamarása lett. Feltétlenül említésre méltó, hogy még lengyel földön két csatában is kitűnt vitézségével: az egyik a Dancka (Gdansk) városa elleni hadjárat, a másik az orosz uralom alatt lévő Polock (Polack) várának ostroma volt.

Csak 1577-ben kapott nemesítő levelet öccsével, Jánossal. (Állítólag volt még egy ismeretlen nevű leánytestvére is, aki Bethlen Miklós kancellár dédanyja volt. Azonban erről a kapcsolatról nem találtunk hiteles adatot.) Körülbelül 37-38 évesen megnősült, első felesége Ghyczy Katalin volt, akit 1588-89 körül vett el feleségül. Házasságukból gyermek nem született. Neje korai halála után hamarosan újra megnősült, s állítólag 1592-ben Füzy Borbálát vette el feleségül, akivel nagyon rövid időt, még egy évet sem töltöttek együtt. (Gyulai halála után a volt felesége még kétszer ment férjhez, előbb Jósika István kancellárhoz, majd 1597-ben Sarmasági Zsigmondhoz. Ez utóbbi 1581-től Torda megyei főispán volt. Vele is nagyon rövid ideig élt együtt, ugyanis Füzy Borbála 1598-ban elhunyt. Mindezt csupán azért soroljuk fel, mert a későbbiekben ezekre az adatokra még hivatkozni fogunk.)


A magyarpéterlaki református templom belseje. Forrás: az Erdélyi Református Egyházkerület
honlapja

Gyulai Pál annak ellenére, hogy szép karriert futott be és állandóan növelte a birtokait, a Báthoryak bizalmas embere volt, mégis tartott tőlük. Látva a fejedelmi udvarban fennálló nézeteltéréseket, úgy látszik nem bízott meg még a saját urában, Báthory Zsigmondban, a lengyel király unokaöccsében sem. Bizonyos idő elteltével felhagyott megbízatásaival, s Báthory Zsigmond haragjától félve visszavonultan élt, annak ellenére, hogy 1590-ben a fejedelemtől biztosító levelet is kapott. Ekkor döntött úgy, hogy sietősen rendelkezik minden vagyonáról, és végrendeletet készít, mégpedig nagyon rövid idő elteltével kettőt is: az elsőt 1592. január 25-én, a másodikat ugyanezen év augusztus 1-jén, Abafáján.2 Az utóbbi végén olvasható, hogy „írtam (…) magam kezével (…) mely testamentom úgy legyen állandó, ha életem haladván mást nem teszek”.

Bár a történészek részletesen leírták és elemezték, mégis röviden szólnunk kell a két Báthory unokatestvér viszályáról. Boldizsár volt az idősebb (*1555 †1594), felesége Kendi Sándor leánya, Zsuzsanna volt. (Kendi másik leányának, Krisztiánnak pedig Kovacsóczy Farkas volt a férje.) A később erdélyi fejedelem, Zsigmond (*1572 †1613) volt a fiatalabb. Neki egy komoly betegsége miatt nem sikerült a házassága. Az életét kutatók és földolgozók szerint Boldizsár hozta össze őt fiatal korában egy prostituálttal, tőle kapta el a betegséget. Bár látszólag néha kibékültek, de ezt az unokaöccse sohasem tudta neki megbocsátani. Kicsit időben előreugorva itt zárjuk le a kapcsolatukat: Zsigmond 1594-ben a szamosújvári börtönben megfojtatta 39 éves unokatestvérét. Ez az 1594-es évszám még több ízben előjön a későbbiek folyamán.


Korabeli metszet a szamosújvári várról

Visszatérve Gyulai Pál végrendeleteire elmondhatjuk, hogy azok nagyon rövidek, szinte összefoglaló jellegűek, látszik rajtuk, hogy sietősen készültek. Mintha csak megérezte volna az írójuk, hogy hamarosan szörnyű véget ér az élete. Ahogy a bevezető fejezetben írja: „…az embernek halála bizonyos, halálának órája bizontalan, mind elmémben s mind testemben egészségem lévén…” – tehát semmiféle betegségben nem szenvedett. János nevű öccse is sietett, a kéziratot már 1593-ban Gyulafehérváron lemásoltatta és hitelesíttette. Ugyanis a végrendelet lényege csupán egy mondat: „Minden ingó-bingó marhámot és javaimot feleségemnek Füzy Borbálának és Gyulaÿ János3 öcsémnek (…) és a két felyül mondott hugomnak [hagyom]”. Természetesen azért a végrendelet kitér néhány, eddig még nem említett részletre. Az elsőben a sok birtoka közül említ néhányat, azt nem tudjuk, hogy miért épp ezeket emelte ki név szerint. Így: Abafája, Szováta falu Marosszékben, Felsőjára (ma már csak Alsójára létezik) és az említett Péterlaka (Magyarpéterlaka); a régeni hegyben lévő szőlei (Szászrégen) – és több nem is szerepel az ingatlanok között. A második testamentumban elsőként épp a fejedelemnek hagy egy nagy fedeles aranyos kupát! Azután a könyveiről emlékezik meg. Mint írja, sok latin és görög nyelvű könyve van, amelyről még regestromot, azaz jegyzéket is készített, s ezek jelenleg volt diáktársánál, Kovacsóczy (másutt Kovasóczi) Farkasnál vannak. Kéri, hogy ezeket adják át Brassó város könyvtárának. Bizonyára sok könyvről lehetett szó, mert még Kovacsóczy is úgy ír róluk 1590-ben, hogy nála van Gyulainak „egy falka könyve”.4

A továbbiakban Gyulai három helyen ír a pénzéről, ezeknél érdemes a személyeket is megemlíteni, ugyanis nagyon ritka régi családnevük volt. A Kolozsváron élő Poztómethő5 János deák ezer forinttal volt adós neki. Kéri, hogy ezt az összeget adják egy „jámbor és embörséges adósembör” kezébe, s ennek a kamatját esztendőnként osszák fel a kolozsvári és székelyvásárhelyi szegény deákok megsegítésére. Száz-száz forintot hagy három gyermeknek, akikről nem tudjuk, hogy milyen kapcsolatban voltak a személyével, ezek neve: Garázda Sámuel, Ördög Boldizsár és Müzka (valószínűleg Muszka) Mihály. Végül kétszáz tallért kapnak a szolgái, köztük név szerint kiemelve Sándor Gergelyné Sófia asszonyt.


Báthory Boldizsár (1555–1594) Báthory István
erdélyi fejedelem és lengyel király unokaöccse,
Báthory Zsigmond unokatestvére.
Forrás: Wikipédia

Jó sejtései voltak Gyulai Pálnak végakaratai6 megírásakor. Pár hónap elteltével Báthory Boldizsár egy csapat zsoldos katonája rárontott Gyulai Abafáján lévő kastélyára. És a fejedelem, Báthory Zsigmond egyik legbensőbb emberét az ő tudtával, állítólag a beleegyezésével fölkoncolták, mivel nem értett egyet a fejedelmi család akkori politikai törekvéseivel. Illetve egy 1591. évi gyulafehérvári tanácskozáson az erdélyi főurakkal együtt Báthory Boldizsár halálára vagy száműzetésére szavazott. (Ez éppen a fejedelem érdekben történt volna.)

Pár év múlva, 1594-ben a Habsburg szövetséget ellenző erdélyi főurak következtek. A neves Kendi család három férfitagját, Ferencet, Sándort és unokaöccsüket, Gábort augusztus 30-án Kolozsvárott7 lefejezték. Kovacsóczyt szeptember 11-én (Báthory Boldizsárral együtt!) Szamosújvár börtönében fojtották meg. Jósika Istvánt pedig ugyanezen a napon egy – valószínűleg felbérelt – török fogoly fejezte le a vár kapuja előtt.

Elképzelhetjük, hogy micsoda tragédia volt ez a Kendi család tagjai számára, akik egyszerre gyászolták három férfitagjukat, két vejüket, illetve a feleségek férjeiket. Természetesen javaikat (birtokok, készpénz, ékszerek stb.) elkobozták. Ugyanígy Füzi Borbálára is hasonló sors várt. Ingóságait, adományozott birtokait, drágaságait mind elvesztette. Első férje, Gyulai Pál meggyilkolása után két évvel a második férjét is megölték. Első házasságából nem született gyermeke, Jósikától viszont egy kisfiú, Zsigmond. Egyedül neki hagytak meg egy falut, Gerendet. Mindezen veszteségek után volt még ereje újra férjhez menni harmadszor is, talán épp azért, hogy Gyulai két árva húgát és a saját fiát eltarthassa. Azonban, amint feljebb már említettük, ez a házassága sem tartott sokáig, ugyanis Füzy Bora 1598-ban elhunyt.

A bevezetőnkben írtuk, hogy három dolgot emelünk ki Gyulai Pál életével kapcsolatosan: egy egyszerű, de tanult fiatalember felemelkedését, majd korai és értelmetlen halálát; bemutatjuk az olvasónak a fejedelmi ház körüli intrikákat és azoknak a következményeit; valamint egy akkor élt főúri feleség mindig újrakezdő és minden erőt fölülmúló, de végtelenül szomorú sorsát.

 

Jegyzetek

1 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IV. Pest. 1858. p. 485–486.

2 Hegyi Ödön: Gyulay Pál két végrendelete. Történelmi Tár. Budapest. 1900. p. 145–147.

3 Jánosnak voltak gyermekei, róluk úgy ír a báty, hogy „két ágból való maradéki”.

4 Kovacsóczy körülbelül 50 éves korában, már 1590. augusztus 3-án megírta a végrendeletét. Ebben említi ezeket a nála lévő könyveket.

5 Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. MNYT Budapest. 1993. p. 871. A szó jelentése: posztónyíró.

6 Testamentumának tanúiként a következő személyeket nevezte meg: Bocskay István, Kovacsóczy Farkas kancellár, Kendy Ferenc, Gálfy János, Bánffy Boldizsár, Bornemissza Boldizsár, Forró János és Gerendy János. Amint látjuk, közülük ketten is diáktársai voltak az egyetemen, tehát barátságuk életük végéig megmaradt.

7 A gyilkosságok helyszínét és körülményeit egyes történészek, genealógusok másutt nevezik meg. Van, aki Gyalu várát írja, és a lefejezés helyett a „megfojtották” szót használja.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az Interferenciák – román kötődésekkel Magyarországon című kutatásom az Államtitkárság által 2021 áprilisában kiírt és az ELTE Román Filológiai Tanszéke által elnyert pályázatra készült. A tanszéken működő A magyarországi románok kultúrája kutatócsoport tagjaként a szerző a kutatási terv szerint tíz mély­interjút készített el 2021 áprilisa és augusztusa között olyan magyarországi értelmiségi személyiségekkel, akik vagy családi, vagy tevékenységi szálakkal kötődnek a románsághoz. Egy részük magyarországi román nemzetiségű, mások a születésük, iskoláztatásuk, munkásságuk során szoros kapcsolatba kerültek a románsággal, legtöbben maguk is tevékenyen részt vettek a két kultúra közötti közvetítésben.

Surányi Miklós a két világháború közötti időszakban számos prózai művet alkotott, az író nevét viszont határon innen és túl kevéssé ismerik. Az írót kiközösítették, műveit az államszocializmus időszakában szemérmesen elhallgatták, írásait lefoglalták, gondolatait felforgatónak, veszélyesnek tartották. Surányi és művei „illegalitásba vonultak”. Természetes, hogy ez így történt, hiszen már a korabeli baloldali sajtó is a fejére olvasta az előbbi „vádakat”, az 1945 utáni időszakban pedig Surányi „bűnössége” már megkérdőjelezhetetlenné vált

Romsics Ignác

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem kolozsvári főépületének díszes Aula Magna termében október 8-án, péntek reggel 10 órától oklevélátadó ünnepséget tartottak: dr. Romsics Ignác történész­professzort, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanárát a Doctor Honoris Causa címmel tüntették ki. Az eseményt hosszas előkészületek előzték meg, a járványhelyzet miatt a szervezők nehezen tudtak megfelelő időpontot találni a rendezvénynek, amelyet végül a legnagyobb rendben, a járvány­ügyi szabályokhoz igazodva sikerült megtartani.

1956 szeptembere folyamán több gyűlést tartottak különböző erdélyi magyar kulturális központokban. Szeptember 8-án a Bolyai Tudományegyetem párt­alapszervezete jelezte, hogy az SZKP XX. és az RMP II. kongresszusa miatt felélénkült az ifjúság. Szeptember 9-én a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben kijelentették, hogy teljesen elkötelezték magukat a szocialista művészet oldalán, felvéve a harcot a burzsoá ideológia ellen. Ezen a gyűlésen Kovács Zoltán festőművész kimondta, hogy e szavak nem biztos, hogy a valóságot fedik, és viselni kell a tévedések következményeit. Szeptember 13-án a Román Akadémia kolozsvári fiókjában is megjelent az igény a változásra. Felmerült a központosítás lazításának, a Bukaresttől való függés eltörlésének, a nyugati tanulmányutak biztosításának és a nyugati feltételek megteremtésének kérdése. Szeptember 17-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában tartott gyűlésen Székely Károly elmondta, hogy az intézményből kihalt a szeretet és az emberiesség. A bírálat hiányát a félelemnek tulajdonította. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban hasonlóan fogalmazott szeptember 7-én Szakács György díszlettervező, ám a tartományi pártbizottság jelen levő titkára, Dumitru Nițov szerint ez bírálatnak minősül, de nem elég mély és bátor.

Egy héttel a magyar forradalom kirobbanása után, 1953. október 30–31-én a temesvári egyetemisták a romániai kommunista rendszert alaposan megrázó tiltakozást szerveztek. Az ország nyugati részén valóságos forradalmi hangulat uralkodott, százával alakultak ki a diktatúrával szembenálló kezdeményezések. A Béga-parti diáklázadás megfékezésére a kommunista párt által mozgósított elnyomó gépezet azonnal intézkedett, és a diákok nagy részét letartóztatta.

Nyitrainé Deák Berta

Nyitrainé Deák Berta 1912. szeptember 16-án született Homoródújfaluban, ahol édesapja, Deák Mózes kántortanító volt. Az édesapai gyökerek a szomszédos Homoródkarácsonyfalvára vezethetők vissza. Édesapja korán meghalt, édesanyja, Bedő Berta, ezután sokáig egyedül nevelte három leányát. Egész életét a bástyán állva élte le. Lelkészi munkássága nagyrészt az elmúlt rendszer időszakára esett, amikor nem is volt olyan könnyű kiállni és megmaradni az igazság, a hit, a bátorság bástyáján. Neki sikerült, s védte azt, ami rábízatott: anyanyelvét, népét, hitét, templomait, a zsoltárt, a népdalt.

Minden önéletrajzi vonatkozású írás szubjektív. Ha a szerző az objektivitás szemüvegét szándékozik is önmagára illeszteni, attól még nem tud elszakadni a történések számbavétele rendjén fel-felbukkanó események megidézésekor feltüremkedő érzésektől. Egy-egy arc, egy-egy találkozás újra megidézése így ad enyhületet, lelki békét a keserű, gyomorszorító fanyarságba. Az ember, a szerző magát írja, s magán keresztül látja és láttatja a világot.

Gyimesy (felvett név – T. Cs. B.) Kásás Ernő 1901. április 15-én született Gyergyószentmiklóson, de már párhetes korában átköltöztek szülei Sepsiszentgyörgyre. Fiatal éveit itt töltötte, itt volt a Székely Mikó Kollégium tanulója. Nagyapja, Kásás György a közeli Előpatakon volt iskolaigazgató és tanító, valamint vendéglőtulajdonos. Édesapja Kásás Sándor kereskedő volt, aki a Székely Mikó Kollégium földszintjén egy „mindenes” boltot működtetett – az akkori kaszinó épülettől a harmadik üzlethelyiség volt ez. Rokonaiként tartotta számon Orbán Balázs néprajzkutatót és Benedek Elek meseírót. A főiskola elvégzése után Budapesten élt, majd az 1956-os forradalom után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

széki vérengzés. A széki Bertalan, Juhos-Kiss Sándor

Ki ne ismerné azt a bölcs mondást, miszerint életünk során a legnagyobb élmény az önmagunkkal való találkozás? Bizony elmondhatjuk, hogy egész életünkben semmire sem vágyunk jobban, mint erre! Mert gyakran egy egész élet sem elég ahhoz, hogy megválaszoljuk magunknak a kérdést, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, és amit hoztunk, azzal mit is kezdjünk? Olyan nagy kérdések ezek, amelyek, főleg egy adott életkor után, gyakran álmatlanná tudják tenni az éjszakáinkat. Magam is így vagyok ezzel.

Heizer család, Tihany

Hevesi József bár ízig-vérig kolozsvárinak tartotta magát, szülőhelyéről, Tihanyról sosem feledkezett meg. Nyári szabadságait amikor csak tehette, itt töltötte, majd mikor anyagi helyzete már megengedte, egy emeletes nyaralót is építtetett itt magának a Vissz­hang-domb szomszédságában, amelyet 1896. július 10-én, házasságának 10. évfordulóján szentelt fel Halbik Ciprián Gáspár tihanyi apát – az állami tulajdonba vett épület ma is létezik, óvoda működik benne. 

Kolozsváron a kőfaragásnak régi hagyománya van, az első műhelyeket már az Árpád-korban létrehozták. Jelenlétük és fejlődésük akkor vált még inkább hangsúlyosabbá, amikor Zsigmond király 1405-ben Zágrábban kelt engedélye értelmében megkezdődött a városfalak, a kaputornyok és a bástyák építése. A kolozsvári kőfaragók fontos szerepet töltöttek be a város életében, ugyanis céhük az elsők között már 1525-ben megalakult. Az elkövetkező századokban fontosságuk a városi építkezésekben (templomok, hidak, iskolák, főúri paloták és polgári házak stb.) vállalt szerepükkel tovább erősödött. Kolozsvár mai arculatának megformálása a 18. és a 19. század fordulóján kezdődött, majd a dualizmus korában teljesedett ki. Ebben a folyamatban, a különböző építő szakágak mellett a kőfaragó műhelyekre és mesterekre is fontos szerep hárult. A népes kolozsvári kőfaragó mesterek között az egyik legismertebb dinasztia a Reimann család volt, amelynek tagjai a 19. század első évtizedeitől egészen a 20. század közepéig folytatott tevékenységükkel és máig is létező munkáikkal kitörölhetetlenül beírták nevüket Erdély ipar- és művésztörténetébe.

Mikes Kelemen

Mikes haladó szemléletének azok a legpozitívebb elemei, amelyek a nemzeti reformok és a polgárosodás irányába hatnak. Az író a művelt és erkölcsös ifjúságban látja a nemzet letéteményesét és az ország jövőjének zálogát.

Krémer Ferenc ennek a századnak volt – ha nem is a teljes egészének, de a legfontosabb eseményeinek igen – nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. A reformkor hajnalán született, részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, saját bőrén megtapasztalhatta a szabadságharc leverését követő számonkérést, de az is megadatott neki, hogy a század közepétől kezdve, illetve a dualizmus első tíz évében a kolozsvári közösségi élet egyik igencsak tevékeny és fontos személyiségévé váljon.

Nagy Gábor egyike volt a békebeli Kolozsvár jelentősebb személyiségeinek, akinek nevét kitörölhetetlenül beírták a város történetébe, s aki – bár nem vitt véghez világraszóló tetteket – mindennapi életével, családja iránti szeretetével és gondoskodásával, szakmai hozzáértésével, tisztességes helytállásával s a köz érdekében kifejtett tevékenységével követendő példát mutatott nemcsak kortársainak, hanem a ma emberének is. Az egyszerű pincérből szállodatulajdonossá és dúsgazdag földbirtokossá lett Nagy Gábor élete és munkássága kitűnő példa arra, hogyan lehet tisztességes és fáradhatatlan munkával szellemi és anyagi sikereket elérni, és mindeközben a helyi közösség javát is szolgálni. Élettörténete valóságos sikertörténet, mely egy rövid marosvásárhelyi kitérővel a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig tartott.

Mikes Kelemen

„A régi magyar széppróza egyik legnagyobb alakja zágoni Mikes Kelemen, a mintegy félévszázadot átfogó, az európai szellemi áramlatokkal érintkező szépírói és fordítói munkássága révén” – fogalmaz Hopp Lajos (Mikes világa, 71. oldal). Klasszikus irodalmi örökségünk ma is élő s kedvelt alakjának, valamint életművének ápolása és népszerűsítése nemzeti kultúrtörténetünk állandó feladata. Ritka értékeink közé sorolhatjuk a hatalmas kéziratköteget, amely szellemi örökségünkké vált. Írói hagyatékának kutatásával és feltárásával az évszázadok folyamán számos kutató és jeles irodalmár foglalkozott. Hopp Lajos megállapítása szerint „az újabb kutatások a rodostói levélíró és fordító (franciából) modernebb arcképének megrajzolása jegyében mutatják be a száműzetésben alkotó írót, különös tekintettel Mikes hazai és európai kultúrájának összefüggéseire”.