Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az első Wesselényi báró krakkói sírköve

Ha valaki a lengyelországi Krakkóban felkeresi a város ferences kolostorát (Plac Wszystkich Świętych 5.), akkor annak kerengőjében egy, a földön fekvő és a fal felé fordított vörösmárvány sírkőtöredéket pillanthat meg. És hogy kit ábrázol ez a csonka, páncélos férfialak? Nos, ez a torzó valamikor egy hazánkfia, az első Wesselényi báró, Wesselényi Ferenc sír­emléknek a részét képezte.


Wesselényi Ferenc korabeli ábrázolása

Wesselényi Ferenc a Nógrád megyei eredetű nemesi családból származó, Wesselényi Farkas és Segnyey Dorottya második fiaként, a 16. század közepén látta meg a napvilágot. Ifjúkorától Báthory István erdélyi fejedelem szolgálatában állt, majd amikor Báthoryt lengyel királlyá választották, követte urát Lengyelországba, ahol udvari kamarásként az uralkodó egyik legbizalmasabb embere lett. 1582. április 3-án magyar bárói címet kapott, majd egy hónappal később, május 13-án Krakkóban, a waweli székesegyházban feleségül vette Bekes Gáspár özvegyét, Szárkándy Pál és Nyáry Krisztina lányát, Szárkándy Annát. Házasságukból négy gyermek származott. István szörényi bán (gróf Wesselényi Ferenc nádor édesapja); Anna, Csáky István felesége; Pál főispán (báró Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós” szépapja) és Erzsébet, Paweł Sapieha litván alkancellár felesége. Wesselényi Ferenc felesége révén hozzájutott a Krakkó főterén álló bárányos házhoz és Lanckorona birtokához. 1583-ban megszerezte Dębno várkastélyát, majd 1584. március 6-án adományként kapta Báthory Istvántól a Szilágy vármegyei Hadadot és Zsibót. 1590. április 7-én Báthory utódjától, III. Zsigmond királytól lengyel indigenátust nyert. Báró Wesselényi Ferenc Krakkóban, 1594. július 16-án hunyt el. Halála után földi maradványait a krakkói ferences kolostor templomában helyezték örök nyugalomra. Vörös márvány síremlékét pedig valószínűleg a neves lengyel-olasz építész és szobrász, Santi Gucci készítette el.


Wesselényi Ferenc egykori síremléke

Mint már említettem, ennek a sírkőnek csupán egy töredéke található meg a ferences kolostorban. Történt ugyanis, hogy 1850-ben tűzvész pusztított a templomban, és annak belső berendezése teljesen megsemmisült, a falain elhelyezett síremlékek pedig erősen megrongálódtak, majd a felújítási munkálatok során ezeket a sérült sírköveket – köztük Wesselényi Ferenc csonka szobrát is – a kolostor kerengőjében helyezték el.

Szerencsénkre azonban a síremléknek mind a felirata, mind a rajza fennmaradt. Ez utóbbit, egy, még a tűzvész előtt készült kőrajzot ugyanis Maksymilian és Stanisław Cerch 1904-ben publikálta. A latin nyelvű sírfelirat szövege – melyet először 1655-ben közöltek le nyomtatásban – pedig így szólt:

Magnif: ac Generosus Dnus,/

D. Franciscus de Wesseliny

Siemnen. Melinen. Capitaneus,

Baro in Hadat,

Haeres in Dembno,

Vir Catholiciss. & prudentiss.

HIC

Patre Wesselino,

Insigni virtute et armis viro,

NATVS

In primo aetatis flore, uná cum illo Steph. Battor. Palat. Transylu. placens eidem, reperit maiorem in rebus bellicis experientiam, commendatus. Et pauló post, exortis simultatibus inter illos Principes, Stephanum Bathoreum, & Gasparum Bekessium, fideliter suo Principi adhaerit; Interim Stephanus Rex Poloniae declaratur, suum Patronum cliens sequiter, cum Rege omnia pericula pugnae Gedanem. Poloc. Vielikoluc. & Plescou. strenué superat, mortuo illo DD. Gasparo Bekessio relictam Viduam Generosam DD. Annam Zarkadi, suasu Regis uxorem ducit, vivente adhuc Rege peregregio, merito concensu Ordinu Civis Polonus declaratur, optimé tandem de Repub. meretur, dum demortui Regis voluntantem, quae ex re Reipub. erat, Senatoribus declarat. Moritur non sine magno, moerore suorum, praecipué charissimae Coniugis, quae ut vivo fida monumenta annis praestitit, ita mortuo eadam exhibuit: obdormiuit in Domino, Anno Domini, 1594. Iulij 16. Aetatis 40.


Wesselényi Ferenc sírkőtöredéke napjainkban

A fenti sírfeliratból – melyet Petneki Áron fordított le – megtudhatjuk, hogy „a nagyságos és nemzetes úr, Wesselényi Ferenc úr, seimniciai kapitány, hadadi báró, Dembno örökös ura, a legkatolikusabb és legbölcsebb úr, a harci erényekben jeleskedő Wesselényi atyától született. Életének első virágjában ama Báthory István erdélyi vajdával, annak tetszését elnyervén, nagyobb tapasztalatra tett szert a hadviselés tudományában. Nem sokkal ezután, midőn viszálykodás támadt a két fejedelem, Báthory István és Bekes Gáspár között, hűségesen kitartott ura mellett. Közben Istvánt Lengyelország királyává kiáltották ki. Az alattvaló követte patrónusát, s a királlyal együtt a danckai, polocki, velikije luki és pszkovi háború minden veszélyét serényen kiállta. Meghalván ama Bekes Gáspár úr, meghagyott özvegyét, a nemzetes Szárkándi Anna úrnőt a király akaratával feleségül vette. Még e jeles király életében a rendek méltó egyetértésével lengyel polgárrá választották. Méltónak is bizonyult aztán a köztársasághoz, midőn a szenátoroknak kinyilvánította az elhunyt király végakaratát a köztársaságot illetően. Halála nagy fájdalmára volt övéinek, különösen hőn szeretett feleségének, aki miként életében hű volt hozzá, holtában is az maradt iránta. Az Úr 1594. évében július 16-án aludt el az Úrban, negyven éves korában.”

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

kodály zoltán

Lapunk fennállásának 70. évforduló ján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményeiben őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat.

Taufer János

Polgári Társalkodó, Kolozsvári Kereskedő Társaság és Kolozsvári Kisegítő Egyesület; szivargyár és fényképészeti műterem; „chocholad, liqueur” és „vasparipák” – mindezek kapcsolódnak a nagy múltú Tauffer családhoz, amelynek tagjai nemzedékeken keresztül játszottak fontos szerepet Kolozsvár arculatának alakításában.

Az ókori Róma emlékezete végigkísérte a középkori krónikákat és történeti tudatot is. Az egykori birodalom mintegy kétezer városának emlékanyaga, romjai és az újszövetségi hagyományokban túlélő emlékezete továbböröklődött nemcsak a középkori, de különös hangsúllyal a reneszánsz és felvilágosodás kori történeti irodalomban és politikai ideológiákban is.

Ha Kolozsvár felől a nemzetközi műúton halad­va felérünk a Dobogó-tetőre: szélesre tárul előt­tünk az Aranyos völgye. Óriási porfelhő gomolyagba burkolva felbukkan Torda modern ipari tája füstölgő gyárkéményeivel, robusztus iparcsarnokai­val, szabályos háztömb soraival. Mögötte nyúlik el a Keresztesmező, hátterében pedig sejtelmesen emel­kedik ki az Erdélyi Érchegység sziklabércei, köztük a Székelykő. A jelentős iparváros középpontjában már távolról magára vonja a figyelmet Ótorda két impozáns épülete: a katolikus templom oldalnézetű képe és a református templom égbenyúló kőtornya. Így olvad össze egységes képbe a jelen és a múlt beszédes valósága, a természet és ember tájformáló erejének megannyi alkotása. 

Bárhonnan közelítsük meg a Csehországból Erdélybe szakadt festő, Melka Vince pályáját, életének meghatározó élményei Rudolf trónörökös egykori erdélyi vadásza­taihoz kapcsolódnak, melyek főbb műveiben örökítődtek meg, és folytatódtak ugyan­ilyen érzelmi töltettel vég nélküli természetjárásaiban, miközben népi életképek áradó bőségű termését gyűjtögette mappáiba. ... Az Erdélyi Múzeum Egyesület­ gyűjteményeiből ­létrejött egykori Erdélyi Nemzeti Múzeum fényképtárában maradt meg az a századforduló idejére keltezhető,­ üvegle­mezre rögzített­ portré,­ amelytermészetjárásai közben örökítette meg­ a ­festőt.

Tavaszy Sándor (1888. február 25, Marossárpatak–1951. december 8, Kolozsvár), református egyházi író, a múlt század első felének meghatározó erdélyi filozófiai gondolkodója, teológiai tanár, püspökhelyettes. Műveiben főleg a korabeli európai egzisztencializmus hirdetője volt. Egyházi és egyetemi tanári munkássága mellett széleskörű közéleti tevékenységet is folytatott, élete során vezető tisztségeket töltött be az EME, az EMKE és az EKE intézményeiben is. Szakírói elfoglaltságán kívül, a két világháború között számtalan kisebbségi magyar folyóiratnak volt szerkesztője vagy munkatársa. Publicisztikájában mindig határozott, de józan cselekvésre buzdította az erdélyi magyar közösséget, kiemelve azokat az ellentmondásokat is, amelyek belülről feszítették kisebbségben élő népcsoportunkat. Az alábbi írások a Pásztortűzben jelentek meg 1936-ban, megállapításainak akkori időszerűsége ma is érvényesek, és meggondolandók. Ezekkel a rövid publicisztikákkal emlékezünk a 130 évvel ezelőtt született Tavaszy Sándorra, Erdély egykori kiváló személyiségére.

Purjesz Zsigmond

A szegény zsidó családból származó Purjesz Zsigmond (1846–1918) neve jó félszázadon át fogalomszámba ment – még nyugdíjazása után is – Kolozsvárt, ő volt az „orvosok orvosa”. (...) Az első kolozsvári években Purjesznek alig volt betege. Csak a legszegényebbek jöttek a kórházi osztályra, magánpáciense egy sem akadt. Minden energiáját az oktatásra fordította.

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményeiben őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat. 

Kendi Finály Henrik (1825–1898)

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egyik kiváló tudósáról, tudományszervezőjéről szeretnék röviden megemlékezni. Finály Henrikről van szó, aki több mint három évtizeden át titkára volt a Múzeum-Egyesületnek (akkor még Múzeum-Egylet), s munkásságával végképp beírta nevét az Egyesület és a magyar tudományosság történetébe.

bethlen gergely

Az Erdélyi Panteonként is emlegetett kolozsvári Házsongárd temetőben több jeles és a magyar történelemben fontos szerepet játszott személyiség alussza örök álmát. Egyes itt nyugvó személyek (pl. Brassai Sámuel) jelen vannak a város köztudatában, mások azonban nem. Utóbbiak közé tartozik bethleni gróf Bethlen Gergely honvédtiszt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc résztvevője, a szabadságharc egyik legjelesebb erdélyi törzstisztje. Halálának százötvenedik évfordulóján rá emlékezünk.

mithras

Mithras alighanem az egyik legismertebb ókori istenség a 21. század embere számára. Bár a köztudat és a hagyományos tankönyvek nem a klasszikus, görög–római panteon istenalakjai között tartják számon, Mithras kultusza majdnem minden elemében klasszikus: görög (hellenisztikus) és római. Népszerűsége ma annak is köszönhető, hogy Indiában még mindig él az avestai Mitra kultusza, az istenség neve pedig a 19. század nagy kutatói – elsősorban Franz V. Cumont és Ernest Renan révén – tévesen „perzsa istenként”, a kereszténység „konkurenciájaként”, a legmisztikusabb ókori vallások egyikeként kerültek a köztudatba. A 17. század óta folyamatosan előkerülő nagyszámú Mithras emlékművek pedig Európa-szerte állandó figyelemnek örvendtek és örvendenek mind a mai napig.

…a reformáció sokat profitált a humanizmusból, elsősorban az oktatás és a tudományosság terén. A középkori egyetemeken tanított tárgyak foglalata akkor tájt a hét szabad művészet volt.

Az 500 éve történt, jelentéktelennek tűnő esemény olyan szikrának bizonyult, mely vallásilag és társadalmilag is egy új Európa kiformálódását idézte elő. Ha a protestáns világ ünneplésébe a katolikus világ ugyanazzal az érzelemmel nem is kapcsolódik bele, de a reformáció 500. évfordulója nem hagyhatja közömbösen.

Az egyházban ma már egyre természetesebbé válik, hogy állandó változásra, megújulásra van szükség, máskülönben stagnáló élettelen, befásult klubbá alakul. Ahhoz viszont, hogy ez a változás ne váljon a társadalom által szabott igényekhez való puszta alkalmazkodássá, szükség van stabil pontokra, amelyekhez igazodhatunk. Ebben segít a reformáció példája, melynek legsarkallatosabb útjelzője a Biblia tanulmányozása, és az Istennel ápolt személyes kapcsolat volt.

a reformáció genfi emlékműve

A protestáns reformáció félévezredes évfordulóján, amikor a nyugati társadalom arculatát markánsan meghatározó szellemi folyamat eredményeit próbáljuk csokorba gyűjteni, e tekintetben is lenyűgözheti a szemlélőt Erdély egyedi világa. Nincs ugyanis egyetlen olyan hely sem Európában, ahol olyan sajátos felekezeti paletta alakult volna ki, mint nálunk.