Szemelvények Szilágyi Nagy Péter 1577. évi testamentumából

A 16. században élt végrendelkező nevét kevesen ismerik. Egyáltalán ki is volt ez az erdélyi, csombordi1 birtokközponttal bíró nemes származású férfi, akiről oly keveset tudunk? Katona? Vagy csak a Báthory család bizalmas, belső embere? Amint végrendeletében írja: „legelőször ő felségének, Lengyelországi István királynak, kinek gyermekségemtül fogva hiven és jámborul igyekeztem szolgálni, annak utána az ő felsége báttyának, az tekintetes és nagyságos Báthory Kristóf uramnak, Erdélyi vajdának.”2


Képfelirat

Életéről nem írnak a történészek, maga pedig nagyon keveset árul el a végakaratában magánéletéről. Nem említi a szüleinek, testvéreinek a nevét, azt sem, hogy hol és mikor született, valamint hogyan és miért került a Báthoryak udvarába fiatal gyermekkorában. Amint később olvashatjuk, a feleségéről csupán egy mondatban emlékezik meg, örökösödő rokonainak is csak részben ismerjük meg a nevét. Gyermekei nem születhettek, hiszen ingó és ingatlan vagyonának nagy részét a rokonságára hagyta.

Elsőként érdemes szólni általában magáról a végrendeletről. A közlő, Komáromi András írja, hogy „Eredetije a báró Kemény család iratai között az alsófejérvármegyei levéltárban Nagy-Enyeden. Barabás Samu ur szivességéből közli: K. A.” Az okirat közreadása nem eredeti, betűhív, hanem átírás. Azonban a tulajdonnevek (személynevek, települések, állatnevek) legtöbbjénél megtartotta a korabeli helyesírást, lejegyzést. Névanyaga nagyon gazdag, ezek közt olvasható 65 akkor élt személy neve, a kilenc falué/városé, amelyben birtokolt, három lengyel városnév: Warsova (Varsó), Cracó (Krakkó), valamint Marieburg (lengyelül: Malbork, magyarul: Máriavár), ahol készült a végrendelete „kisasszony havának 14 napján, 1577 esztendőben”3 (Kisasszony hava a régi magyar, majd a későbbi népnyelvben az augusztus megnevezése volt). A végakarat írásakor három tanú volt jelen: Kowachóczy Farkas, a király szekretáriusa (titkára), Margay István és Reödy Ambrus, neki bizalmas barátai. Rajtuk kívül megnevez még öt, akkor ott jelen nem lévő személyt, akik ugyan távol vannak, de majdan felügyelik Erdélyből a végrendelet végrehajtásának betartását. Az előző nevek azt bizonyítják, hogy Báthory István lengyel királyt sok magyar nemes kísérhette ottani udvartartásába.

Feltétlenül szólnunk kell a két Bá­thory-­testvér szolgálatában eltöltött időpontokról, évszámokkal bizonyítva, hogy a végrendelet lengyelországi írásának időpontja és helye miért is érdekes.

Somlyói Báthory István Erdély fejedelme (1571–1575), majd lengyel király volt haláláig (1575–1586). Fivére után báty­ja, Kristóf lett az erdélyi vajda 1576–1581 között. Ebben az esetben Szilágyi Nagy Péter e cikk első bekezdésében idézett mondata magyarázatra szorul. Vagy korábban (ezen említett két időpont közt) visszaköltözött Lengyelországból Erdélybe, vagy mindkettejüket eleve csak itt szolgálta. Egy dolog viszont biztos, hogy végrendelete lengyel földön íródott, s valószínűleg ott is halt meg. Ez utóbbit bizonyítja kétszer is leírt mondatával, amikor azt kéri, hogy: „ha énnekem itt ez országban holtom történik (...) testemet Erdélybe vigyék és Colosvárat az nagy templomban keresztény módra temessék”. Majd később: a „Megyes” (megyés) egyházban temessék el, „koporsómat faragott kőből csináltassák és az zászlót is a mint szokás, az én czimeremmel és nevemmel megírassák”.


Diósad, az anyai örökség helyszíne

Ez utóbbi mondata is bizonyítja, hogy nemesi származású személy volt. Nagy Iván több kötetes művében a családot, pontosabban egy utódját, Dánielt, mint marosvásárhelyi tanácsost 1848-ban említi egy sor erejéig.4 Pedig a Szilágyi Nagy családot még századunkban is említik írások, tehát létük bizonyítható.5 Mindeddig nem volt szó a család nevéről. A Nagy családnév 2010-ben a leggyakoribb volt Magyarországon, feltehetően a 16. században is hasonló volt az előfordulása. Eredetileg jelölhetett külső tulajdonságot (magas, erős termetű), ugyanakkor korviszonyításra is használták az idősebb férfiak megjelölésére. A szilágyi nemesi előnév pedig az ősök származási helyére, Szilágy megyére, vagy egy ottani birtokukra utalhatott. A végrendelet írójának predikátumát Zÿlágÿ formában rögzítették.

A végakarat az akkor szokásos formában készült: ebben leírták a végakaró szellemi állapotát, utolsó könyörgését a Teremtőnek, a tanúkat és a tutorokat. Ezt követte maga a tételesen és névre szólóan megírt szöveg, amelyből megismerhető, hogy kik mit örököltek a továbbiakban. Egy nagyon feltűnő és érdekes mondattal kezdődik e felsorolás: „A szegény tanoló deákoknak és az Spitálban az szegényeknek hagyok száz forintot, hogy azt közikbe osszák”. Mindez azt bizonyítja, hogy sokra becsülte a tudást, és segítette az ismeretlen, elesett betegeket.

A következő fejezet szinte csak az erdélyi fejedelmekről és azok családjáról szól, mégpedig név szerint felsorolja, hogy melyikük mit örököl ingóságaiból. Már itt az elején kiderül, hogy Szilágyi Nagy Péter gazdag nemes, és nagyon sok, értékes ékszer tulajdonosa volt.

A lengyel királynak hagyta Thorma nevű kedves lovát teljes szerszámaival, egy nagy násfát és egy kéz ivet (íjat) tegzestül, nyilastul, tokostul. Az erdélyi vajdának nyakban viselhető, arany „körmöt” (lópatához hasonló ékszer) gyémántokkal ékesítve. A vajdáné (Bocskai Erzsébet) szintén násfát kapott, kövekkel kirakva, rajta három emberi képpel. A kis úr, azaz a vajda fia, Zsigmond süvegre való „phenix” tollat (valamilyen ritka madártoll) örökölt, a kisasszony (Griseldis) pedig egy veres zománcos arany láncot gyémántos és rubintos függővel. Még az unokaöcs, Báthory Gábor is kapott ruhára való 13 arany gombot és egy íjat teljes felszereléssel. Mint kiderül, ez utóbbi tárgy „jelenleg Chÿmbordon vagyon”, vagyis akkor Csombordon volt.


Jagelló Anna magyar királyné
Hans Maler zu Schwaz festményén
(1520, forrás: Wikipédia)

A harmadik részben elsősorban a családtagjai következnek. Bár a nevek sorrendjét illetően már nem mindig következetes, más nemesi származású egyének között – ahogy egy-egy tárgy eszébe jutott –, később is előfordul a nevük. Mint korábban említettem, Nagy Péter nős volt, azonban gyermekei nem lehettek, hisz akkor írt volna róluk. A feleségét is csupán egyszer említi név nélkül, aki egy aranyláncot örökölt zafírral. Nem kell azt gondolnunk, hogy a végakaró fukar volt a nejével szemben, hisz a különböző falvakban lévő ingatlanokat (házak, földek, szőlő) és a szétosztás után megmaradó ékszerek mind az övéi lettek. Csak feltételezni tudjuk, hogy a felesége családneve Gerbedy6 volt. Ugyanis a néném, húgom elnevezéssel leírt Gerbedy nevű hölgyek nem az ő testvérei, hanem a nála idősebb és fiatalabb sógornői lehettek, amire a teljes személynevek eltéréséből következtethetünk. Négy „atyámfiától való” húgáról beszél, amely megnevezés a rokonsági viszonyra utal. Ezek közül csak kettő lehetett a felesége lánytestvére. Ők a következők:

Gerbedy „Borbály néném” asszony, néhai Zilágyzegi Jánosné (azaz özvegy volt, a férje meghalt) Csombordon élt Nagy Péter házában, amit véglegesen neki hagyott örökül; három gyermeke volt: egy fiú és két hajadon leány, akiknek a nevét nem írja le sehol sem, pedig mind örököltek tőle. Sőt, a lányok kiházasítására külön 200-200 aranyat különített el. A másik, kit húgomnak nevez, Gerbedy „Sófi”, Sándorházy7 Ferenc deákné, akinek egy leánya volt. Úgy ír róla, hogy „kit még szememmel nem láttam”. Vélhetően az ő fiatalabb fiútestvérük volt Gerbedy Ambrus, kinek a felesége (Gerbedy Ambrusné) is szerepel az okiratban, akit viszont öcsémként illet megnevezésekor. A másik két húgomasszony Zodor (Zodoray) Andrásné, illetve Nagy Bálintné, akik valószínűleg a Nagy famíliához tartoztak. Nagy Bálint talán a testvére lehetett, több gyereke volt, hisz az „öregbik fia” külön egy lovat is örökölt ezüst szerszámmal. Elmondható, hogy e rokonok több és feltűnően értékesebb tárgyakat kaptak a hagyatékban a később felsorolt személyeknél.

Mivel a végrendeletben 65 személy szerepel név szerint, felesleges megismételni azt, hogy kire és mit/miket hagyott Nagy Péter. Mindezeket, amennyire lehetett, csoportosítva mutatjuk be, hogy lássa az olvasó, mekkora vagyonnal rendelkezett ez az utókor által alig ismert erdélyi nemesember. A leírt tárgyakra a középkorban használt sok régi és kedvelt szót, elnevezést találunk, amelyeket próbálunk feloldani, megmagyarázni az érthetőség kedvéért. Csak azokról a darabokról szólunk külön és részletesebben, amelyekhez valamilyen érdekesség fűződik.

Mindenekelőtt kezdjük az örökölt pénzzel, amelyet pontosan nem is tudunk összeszámolni, hisz többen tartoztak neki, amelyből elengedett bizonyos hányadot vagy teljesen lemondott róla. Tehát kissé pontatlanul közöljük összeadva az egyes személyek által kapott összegeket: 3330 arany (a kor szokásának megfelelően feltehetően rénes, azaz rajnai arany volt), 610 tallér (nagyobb ezüstpénz) és 1273 magyar arany forint (florenus). Ezeken kívül csupán általánosságban írja: pogány pénzek, sok oszpora (kis török ezüst váltópénz, amelyből körülbelül 50 tett ki egy magyar forintot).

Mielőtt részletesen bemutatnánk az örökséget, egy fontos dolgot feltétlenül meg kell jegyeznünk. A végrendelkező nagyon gondosan ügyelt arra, hogy a nőknek, a férfiaknak, a gyermekeknek nemükhöz és korukhoz illő tárgyakat hagyjon örökül.

Ékszerek: 14 arany lánc, legtöbbje valamilyen drágakővel kirakva (gyémánt, rubint, zafír, smaragd), 32 arany gyűrű kövekkel, de ezen kívül van még belőlük több is (később írja, hogy 24 darab), amelyet a „négy húga” gyermekei közt osszanak szét. A férfinak való két aranygyűrű Gerbedy Ambrust illette. További ékszerek: három násfa (nyakláncon viselt, drágakövekkel kirakott ékszer), függők (fülbevalók, medálok), gyöngy koszorúk, homlok előtti gyöngyösök, aranyperecek, aranyboglárok, ezüst aranyozott párta öv, süvegre való arany „vértecske” (arany lemez). Mindezek között talán a legértékesebb a „királyné asszonytól [Jagelló Anna] kapott öreg, hosszú aranylánc, kiben 150 arany vagyon” – ezt Borbály asszony kapta örökségül.

Ruhafélék: scofium tollakkal (fejfedő, süveg), dolmány, párducbőr, skarlát felsőruha, róka mál suba, hiúz mál suba, korda öv (vékony öv), szőnyegek, egyéb ruhák, amelyek csombordi házában és még Varsóban egy ládában voltak.

Használati tárgyak: mosdó, medence, kalanak (kanál), kupák (amelyeket mind férfiak kaptak), kannák, sótartó, lábasok, poharak, fedeles poharak, hivelykések (tokban lévő kések) – természetesen mind aranyozottak vagy ezüstből valók. Kimondottan ritkaság a 16. században a nyolc darab villa, ugyanis étkezéseknél ebben a korban még nem volt szokásban a használatuk.

Fegyverek: íjak (teljes felszereléssel), hancsárok~handsárok (gyilokforma, kétélű kés, azaz rövid szúrófegyver, a törökök az övükben viselték), páncél, sisak, pajzs, szablya, ezüstös csákány, kések (talán tőrök).

Állatok: lovak hozzájuk tartozó ezüst szerszámokkal, felszereléssel: fék, nyereg, kozák nyereg, farmatring (farokszíj), párducbőr kápa, boncsok (nyakörv) stb. A lovak között volt hátas, kacola (anyaló, kanca), gyermek ló (csikó). A sok lova közül kettőt meg is nevezett, aminek a leírása ebből a korból ritkaságnak számít: a már említett Thorma és Zalánczi. Ez utóbbit egy Mihályka nevű fiú kapta, akit gyermekségétől fogva maga tartott, nevelt, s most felesége gondjaiba ajánlotta. Maga a Zalánczi talán a ló származási helyét jelölhette, esetleg a háromszéki Zalán~Zalány falunévből képzett forma. Rajtuk kívül csak általánosságban szól a többi állatról: ménes, lábas barom, de ezeket nem részletezi. Természetesen ez utóbbiakat (fegyverek, lovak) mind férfiaknak hagyta örökül, mint ahogy a gyűrűknél is kiemeli, ha az férfinak való.

Ingatlanjai között háza a következő településeken volt: Csombord, Kutfalva, Fogaras, Bag, (Gyula)Fejérvár, Csesztve, Diósad, Lapad (Magyarlapád), Akna (Kisakna). Két rokona esetében (Zodoray Andrásné és Nagy Bálint) felhívja a figyelmet, hogy ezek gyermekeinek jár „az annyok attyátul való rész” Diósadon. Sajnos, nem tudjuk meg itt sem a személyek (dédunokák, nagyanya, dédapa) pontos nevét, illetve, hogy az utódok mely faluban jutottak hozzá az őket megillető örökséghez.


Báthory Kristóf erdélyi vajda (1530–1581)

Mint említettem, a végrendelet tulajdonnévi anyaga nagyon gazdag. A településeken kívül külön kiemelendő a két lónév, amely névtani kuriózum. A továbbiakban a testamentumban szereplő személyek nevét mutatjuk be betűrendben. Közöttük szerepelnek nemesek, jobbágyok, szolgák, kiskorúak, férfiak és nők és a királyi és a fejedelmi családtagok is. Vannak köztük teljesek (családnév + keresztnév), csak családnevek vagy keresztnevek, asszonynevek, sőt néhány becenév is, amelyek közül néhánynak az alakja eléggé eltér a ma megszokott becézésünktől (Sófi = Zsófi; Gyuricski, Istók, Jancsi, Mihályka). A testamentumban szereplő személynevek a következők:

...András, ...András deák, ...Az kis asszony (Báthory Griseldis), ...Az kis urunk (Báthory Zsigmond), ...Ferenc deák, ...Ferenc lovász, ...Gyuricski, ...Istók, ...Mihályka, ...Tamás deák, ...Vajdáné asszonyom (Bocskai Erzsébet), ...Vincze, Apaffy Gergely, Barcsay János, (Báthory) Gábor, (Báthory )István, Báthory Kristóf, Báthory Péter, Bekes Gábor, Bekes uram, Belÿ Gáspár, Borbély György, Bornemizza János, Buczella az Dodor (?), Cháky Dienes, Cháky Mihály, Chombordy Jancsi, Debrecenÿ István, Dobzay (Dobzaÿ) István, Fellaytár Imre, Gálfy Zsigmond, Gerbedy Borbály (Zilágyzegi Jánosné), Gerbedy Sófi (Sándorházy Ferencz deákné), Gerbedy Ambrus, Gerbedy Ambrusné, Horváth András, Horváth Ferenc, Iffyu János, Kápolnay Ferenc, Kowachóczy (Kovacsóczy) Farkas, Margay István, Móré öregbik, Móré Péter, Mwza (?), Nagy Bálint, Nagy Bálintné, Nagy István, Nagy Pál, Péchy, Petrithevith Horvát Cosma (Horwáth Kozma), Philipoczky, Reödy Ambrus (Rődy), Sándorházy Ferenc, Sombory László, Sulyok Imre(h), Sÿger János, Tholdÿ, Vadas Mihály, Wesselyénÿ Ferenc, Zabó Balázs, Zabó István, Zékely Lukács, Zekervezető György, Zemere Sebestyén, Zodoray Andrásné (Zodor Andrásné).

A végrendeletben előforduló személyek neve kapcsán érdemes néhány megjegyzést tenni. A 65 személy száma nem biztos, mivel a névsor elején szereplő két András lehetett ugyanazon személy, azonban a szövegből ez nem derül ki. Chombordy Jancsi, Zekervezető György családneve is bizonytalan, hisz utalhat csupán a lakhelyre, illetve utóbbi a foglalkozására. Elképzelhető, hogy Fellaytár Imre vezetéknevét elírták vagy elolvasták, s az csak foglalkozásnév, mégpedig fullajtár (lehet a kocsi előtt lovagló kísérő vagy kocsis jelentésben is). Két személy nevében maga a szöveg átírója is bizonytalan volt, talán nem is olvasható pontosan az eredeti alak, ezek: Mwza és Buczella az Dodor. A nem magyar Woyniczky pedig csupán említés szintjén szerepel a végrendeletben, nem ott élő személyként. Ha ezek figyelembe vételével vizsgáljuk a névsort, kiderül, hogy a benne szereplő személyek körülbelül 90–95 százaléka magyar eredetű családnevet viselt. Idegen származék csupán pár név. Német: Sÿger, szláv: Pethrithevith, Philipoczky, valamint román vagy cigány a két Móré (apa és fia). Kázmér Miklós szerint a jelentése: juhászbojtárnak, szolgának felfogadott román legény vagy cigány férfi. Ebben az esetben felmerül a besorolásánál, hogy foglalkozást vagy etnikai hovatartozást jelölt, s nem tulajdonképpeni családnevet. Kérdés, hogy egyáltalán családnévnek minősült-e a 16. században. (Bizonyára szolgák lehettek, ha azt kéri, hogy pénzzel elégítsék ki őket, kapjanak egy puszta, azaz üres házat és valami ruhafélét Mwzaval együtt). Feltűnő, hogy a férjezett nők -né asszonynévképzővel szerepelnek a szövegben, kivéve, ha csak keresztnevükön, illetve köznéven említi őket (húgom, asszony, néném). Különben a közszói megnevezés, elkülönítés elég gyakori az okiratban: deák, lovász, öregbik, vajdáné asszonyom, kis urunk stb.

Az itt szereplő személyek keresztneve közül mai szemmel nézve ritkábbnak számít az: Ambrus, Dénes, Farkas, Kozma, Lukács és Sebestyén.

Jelen sorok írója a címben megadott végrendeletből ezeket a mozzanatokat találta érdemesnek kiemelni, ami természetesen nem jelenti azt, hogy az eredeti szövegben mások nem találhatnak érdekesnek az érdeklődési körüknek megfelelően más és más gondolatokat.

Szilágyi Nagy Péter, aki a 16. századi Erdély szülötte, nem volt főúr, nem viselt magas nemesi rangot, tehát úgynevezett köznemes volt. Azonban a leírtak alapján megállapíthatjuk, hogy azok között a tehetősebb, sőt, kimondottan a gazdag réteghez tartozott. Amit nem osztott szét a végrendeletében, azt mind a felesége örökölte. S annak halálával – gyermekük nem lévén – feltehetően a távolabbi rokonaira szállt minden vagyona. A hiányzó genealógiai adatok miatt azonban mindezt nem tudjuk bemutatni olvasóinknak.

Jegyzetek

1 Csombord a régi Fehér megyében lévő település. Nagyenyed központjától négy kilométerre található a Maros partján.

2 Komáromi András: Szilágyi Nagy Péter végrendelete 1577-ből. Történelmi Tár. Budapest. 1905. p. 279–287.

3 1577. október 18-án Kereztesy András megnemesítésekor Szilágyi Nagy Pétert már mint néhait említik az erdélyi Szilágyi nevű nemesek összeírásában.

4 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. VIII. Pest. 1861. p. 84.

5 Steven Tötösy de Zepetnek: A magyar történelmi nemesség családneveinek listája. 2010. p. 157. (internet)

6 Görbed falu nevét először 1430-ban jegyezték le Gwrbed formában. A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvében családnévként 1550-ben már a Gerbedy (Lőrinc) névformát olvashatjuk. Ez helynévi eredetű, bizonyára a Szatmárnémetitől keletre eső, Szatmárgörbed település nevéből származik. (Ördög F.: 301. és Csánki D.: 609. Ő nem Szatmár, hanem Bihar vármegyei helységként említi. Kázmér M.: 421.) Csupán érdekesség, hogy a falu 1624-ben az itt fenn szereplő tanú leszármazottainak, a Kovacsóczy családnak lett a birtoka.

7 A Sándorházy család ősi lakhelye a Szilágy megyei Szilágyszegen volt.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Reményik Sándor

Reményik Sándor ősei egy felvidéki, régi Remenik nemesi családból származnak. A korabeli dobsinai lutheránus egyház anyakönyvi bejegyzései szerint a költő felmenői több nemzedéken keresztül Dobsinán, ebben a felvidéki bányavárosban születtek és élték le életüket. A költő időben legtávolabbi – adatokkal is bizonyítható – felmenőinek tekinthetjük a Dobsinán élő Johannis Remenik nevű szépapját, valamint a férfi Mária nevű (vezetékneve nincs bejegyezve a dobsinai anyakönyvbe) feleségét, akik feltehetően a 17. század fordulóján születhettek.

A középkorban épült Jézus Szíve kápolna Székelyudvarhelyen.

A város – Székely Mózesi fejedelem szülőhelye –, ahogy a leírások említik, Székelyföld történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központja. 1301-ben Vduord néven írták le, mivel a kutatók szerint a székelyek megtelepedése előtt királyi udvarhely volt. 1334-ben olvasható az első, ma is használatos névformája Oduorhel formábanii. Jelentőségére utal, hogy épp itt jöttek létre más nagyvárosok után e korai, erdélyi kézműveseket tömörítő egyesületek, s maradtak ránk azoknak az okiratai, amelyekből egyet itt részletesebben bemutatunk.

„A cholerajárvány, mely a múlt 1866. év második felében ezen országot szélesebb vagy szűkebb terjedelemben, nagyobb vagy kisebb veszélyes jellemmel átutazta, a múlt december 28-án egészben megszűnvén, bátorkodik e hű k(irályi) Főkormányszék ezen járvány lefolyásának rövid vázlatát az egész járványról készített összes kimutatás alázatos tiszteletteli ide csatolása mellett a következőkben Császári Királyi Apostoli Felségednek hódoló mély tisztelettel felterjeszteni.”

Az erdélyi emigrációs sajtó létrejötte szorosan kötődik Erdély Trianon utáni történetéhez. A hatalomváltás következtében, a magyar történelemben eddig nem tapasztalt menekültáradat indult el az utódállamokból, elsősorban a területének kétharmadával megrövidített Magyarország, másodsorban pedig a világ számos más országa felé. Az erdélyi menekültek, áttelepültek új hazájuk egy-egy településén létrehozták saját közösségeiket azzal a céllal, hogy egymást támogassák, hogy megőrizzék erdélyi magyar önazonosságukat. Az ilyen erdélyi szerveződések egy része lapszerkesztésre és lapkiadásra is vállalkozott. Az emigrációs sajtó nagy vonalakban az emigráció története is.

Orbán Elek, családi címer

Az Orbán család tagjai – így a címben szereplő Orbán Elek is – régi székely famíliából származtak. Távoli múltjukat homály fedi, eredetükre csupán a későbbiekben fennmaradt és öröklődött vezetéknév utal, amely feltehetőleg valamelyik ősük keresztneve lehetett, majd családnévként maradt utódaikra. Általában elmondható, hogy az úgynevezett apanévként hagyományozódott tulajdonnév nagyon gyakori volt a székelység körében. Ráadásul ez a ritkábbak közé tartozott, tehát nagyon alkalmas volt az egyedesítésre, a megkülönböztetésre. 

Nagykároly és vidéke

Kétségtelen, hogy a 19. század végén a nagykárolyi nyomdaipar fellendüléséhez pontosan a nagyszámú helyi újság megjelenése szolgáltatott alapot. Az ekkor már több mint száz éve működő Gőnyei József nyomdája még megérte ezt az időszakot, ugyanis az első helyi folyóirat pontosan az ő nyomdájából került ki 1871-ben Népiskolai Lapok címmel. Ezt aztán számos más helyi sajtótermék követte.

Zonda Attila és a Ricercar zenekar

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

Mármint, hogy miért szűnt meg a MŰVELŐDÉS – német laptársá val, a Volk und Kulturral egye temben – 1985 decemberében? Be olvadván szolgálati mellékletként a román sajtó egyik méltán alábecsült, ma már neve sincs folyóira tába? Apelláta nélkül, a kiadói szándék szerint végérvényesen?

Az iskolai értesítők keresztmetszetét adják Kalotaszeg kisebb-nagyobb települései művelődési életének. A bánffyhunyadi iskolai értesítőket 1874-ben adták ki. Az iskolát E alakúra építették, amivel Erzsébet királynét (Sziszi) akarták dicsérni. Első igazgatója az iskolának Gagyi Samu volt, aki a felső fiúiskolában állat-, növény-, ásvány-, gazdaságés vegytant, a felső leányiskolában pedig írást és rajzot tanított. Egyébként az iskolának elemi fiú- és leány-, ismétlő fiú- és leány-, valamint gazdasági szakosztállyal megtoldott felső fiúiskolai tagozata volt, melybe beiratkozhattak nemcsak a kisváros gyermekei, hanem a környék magyar és más nemzetiségű kisiskolásai is. 

Megtörtént!

Megtörtént egy korszakalkotó esztendő legvégén, mialatt tisztító viharzás borzolta végig Kelet-Közép-Európát: a történelem szele elsodorta a zsarnokságot Romániában. A diktátor elbukott – és nincs többé! Romokban a fortélyosan megszervezett, örök életűnek tervezett parancsuralmi rendszere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Ezen írás nem arról az Alvinczi Péterről1 szól, aki híres hitvitázó református lelkész és író volt. Róla és működéséről már olyan sokan írtak, hogy szinte könyvtárnyi irodalom áll a rendelkezésünkre. Hanem a szintén ugyanezen nevet viselő unokájáról, aki Erdély egyik legnagyobb törvénytudója, diplomatája volt.

Kolozsvár, Híd-kapu tornya

Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés az unió újbóli kimondásával kedvezőbb lehetőségeket biztosított a történetkutatás és történetírás számára is. Jó példa erre a Magyar Történelmi Társulat megalakulása 1867-ben, amelybe intenzíven bekapcsolódott az erdélyi történetkutatás is.

kovary laszlo

Bizonyára sokan ismerik a fenti idézetet, főleg a kolozsváriak, amelyet Kőváry László felesége, Knausz Johanna vésetett fel férje sírkövére. A sírkőállítás és sírfelirat-készítés az emlékezés feltételét a horizontok szétválásában látja, ennyiben még érintetlenül hagyja a múlt és jelen elválasztottságát. De az üzenet, amit hordoz, mélyen tükrözi, hogy a fizikai, ezáltal is mulandó, porladó emléknél, sírkőnél mindig fontosabb, maradandóbb az intellektus által teremtett szellemi érték, vagyis az, ami egy ember életműve.

Gábor Áron sírja

Az alábbiakban közölt levél Demeter Lajos helytörténész révén került a látókörömbe, érdekes adalékként szolgálva a Gábor Áron-kultusz kialakulásához. Szerzője Gábor Áron legidősebb testvére, az 1816ben született Imre.