„FÜGGETLEN ORSZÁGOS SZATIRIKUS LAP” – ez állt a fejlécén annak a kiadványnak, amelynek első száma 35 évvel ezelőtt, 1990. február 9-én került piacra. Igaz, a Csíkszeredában megjelent Tromf nem bizonyult hosszú életűnek. Utolsó, 139. lapszáma 1993 májusában látott nyomdafestéket. Története – feltűnése és eltűnése – azonban mindenképpen figyelmet érdemel. Mivel a szociológiai felmérések tanulsága szerint megjelenésének legfontosabb történelmi előzményei az idő múlásával egyre inkább feledésbe merülnek, elöljáróban célszerű ezekre emlékeztetni a kedves olvasókat.
A korabeli hatalom egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy a Románia határain belül élő nem románokat megfossza anyanyelvüktől, kultúrájuktól, hagyományaiktól, másságtudatuktól, minél előbb beolvasztani, elrománosítani őket. E legfőbb kívánalom megvalósítása érdekében a hatalom képviselői szinte bármit megtehettek. A korabeli Romániában a nemzetiségek tagjai még az egyszerű román embereknél is sokkal jobban ki voltak szolgáltatva az erőszakszervezetek (Szekuritáté, milícia stb.), valamint a pártfejesek kényének-kedvének. Magyarba rúgni csak formálisan számított helytelen cselekedetnek, amúgy nem hivatalosan inkább hazafias megnyilvánulásnak tekintették, és a hatóság képviselője ahelyett, hogy bírságolt, büntetett volna érte, titokban összekacsintott a tettessel.
A nemzeti hovatartozást az igazságszolgáltatásban is figyelembe vették. Akárcsak a társadalmi élet más területein, a bíróságokon is a románokat részesítették előnyben, peres ügyekben inkább a javukra döntöttek. A három- és ötéves tervek keretében előre meghatározták, hogy ezek végére mennyivel csökkenjen a magyar újságok példányszáma, illetve mennyivel növekedjen a román lapoké. Az iskolákban a román osztályok számát a magyar osztályok rovására kellett növelni, és így tovább. Igaz, az egyszerű román emberek sem éltek jól az országban. Az 1989. decemberi rendszerváltásig az üzletekben még az alapélelmiszereket se lehetett beszerezni, telente fűtetlenek maradtak a lakások, esténként a gyakori áramszünetek miatt a petróleumlámpa fényénél vakoskodtak, vagy sötétben búslakodtak a polgárok, a külföldre utazáshoz protekcióra volt szükség. Szinte semmi nem működött jól az országban. Egész Románia egyetlen nagy, állandósult üzemzavar állapotában leledzett. Sziszifuszi munkát igényelne annak a számbavétele is, hogy mennyi mindent tiltott vagy legalábbis korlátozott a hatalom. Ana Blandiana költőnő szavaival élve: a nép vegetált. (Értsd: éppen csak tengette életét, tengődött.) A szigorúan cenzúrázott korabeli tömegtájékoztatási eszközök (újságok, televízió, rádió – más még ekkor nem volt) azonban mindezeknek az ellenkezőjét harsogták. Ráadásul nemcsak azt sulykolták a polgárok tudatába, hogy a Román Szocialista Köztársaságban minden nagyon jó, minden nagyon szép, tehát ők, a nép fiai és lányai mindennel meg lehetnek elégedve, hanem azt is, hogy napfényes jelenükért és jövőjükért egyetlen szupermennek kell hálát adni. Ez a valaki pedig Nicolae Ceauşescu elvtárs volt, akit az iránta megnyilvánuló határtalan tisztelet jeléül a következők szerint illett emlegetni: a nagy Kondukátor, a Kárpátok géniusza, a kortárs világ jelentős személyisége, a haza jótevője, a scorniceşti-i tölgy, az állandóan újraválasztott hős, Románia évtizedekig legszeretettebb fia, számos külhoni és belföldi egyetem díszdoktora, számtalan kitüntetés, köztük a francia becsület-, illetve a szovjet Lenin-rend büszke birtokosa, a történelem formálója, a béke felkent bajnoka, a békeküldetések élharcosa, az első katona, a tiszteletbeli bányász stb. Ezt a groteszk, tragikomikus világot a Tőkés László nevével fémjelzett 1989. decemberi – temesvári forradalmi megmozdulásra épített – államcsíny, illetve az ezt követő ellenforradalmi események a feje tetejére állították. Ceauşescut lepuffantották, ami után a volt diktátort országszerte a következőképpen emlegették: a haza hóhéra, balkáni Caligula, Drakula, hazaáruló törpe – aki nem is román, hanem tatár vagy cigány származású volt –, a történelem söpredéke, ártatlanok elveszejtője, az első kommunista király stb. A legsötétebb elnyomás évei után, amikor szigorúan csak azt volt szabad, amit a hatalom engedélyezett, hirtelen (majdnem) minden szabaddá vált. Eleinte egyebek között a szólásszabadságot sem korlátozta senki és semmi. A kényszerűség diktálta hosszú hallgatás évtizedei alatt felgyűlt mondanivaló egyszerre tört felszínre. Mindenkinek rengeteg olyan közlendője akadt, amit sürgősen akart elmondani.
Ilyen történelmi-társadalmi előzmények után, hirtelen és gyökeresen megváltozott körülmények között lépett színre a magát szatirikus lapként meghatározó Tromf. Tartalmát és a benne megjelenő írások témáját, valamint hangvételét messzemenően befolyásolták ezek a körülmények. Ráadásul nem sokkal később a Romániában egymást követő események még szigorúbban behatárolták a lap tematikai irányvonalát. Marosvásárhely véres márciusa után a romániai magyarság az egyre nagyobb számban megjelenő szélsőséges nacionalisták célpontjává vált. Corneliu Vadim Tudor, Gheorghe Funar és társaik a magyarok gyalázását jól jövedelmező foglalkozássá tették. Az így kialakult „eredeti demokrácia” sajátos velejárói lettek a bányászjárások és a lej súlyos inflációja, amely a „milliomos világ” beköszöntével sokak számára anyagi veszteséget, csődöt hozott.
A Tromf és a benne megjelent írások megértéséhez elengedhetetlen, hogy az akkori világ szemszögéből tekintsünk rájuk, nem pedig mai perspektívából. Aki nem így közelít hozzá, az aligha fogja mulatságosnak vagy humorosnak találni a lapban megjelent cikkeket. Ez magából a komikum természetéből fakad: a humoros percepció feltétele a célba vett téma alapos ismerete. Csak azt találjuk humorosnak, amiről elegendő információnk van.
Mivel az azóta eltelt több mint három évtized során az események nagy része – legalább részleteiben – feledésbe merült, a Tromf egykori írásai közül sok mára elveszítette aktualitását, és a mai olvasók többsége már nem nevet rajtuk. Éppen ezért, a lap 35. évfordulójára emlékezve olyan írások és karikatúrák újraközlését tartottam célszerűnek, amelyek talán hosszabb távon is maradandónak bizonyulhatnak.
Dan Chihotu de la Vatra históriája (15. rész)
Búsképű lovagunk és hűséges bunkóhordozója, Sandu Amza, kivételesen szótlanul ballagtak az országúton, amikor a táj megszokott természeti szépségei után hirtelen a következő, már-már idillikusnak mondható eleven csendélet tárult a szemük elé: egy kilométerkő tetején jól megtermett férfi trónolt, mégpedig olyanformán, hogy egyik kezével combjain keresztülfektetve egy gömbölyebbik felével felfelé fordított nőt tartott fogva, miközben másik kezével nagyokat csapott a nő lemeztelenített, terjedelmes hátsójára. Egy Dan Chihotunál kevésbé fennkölt egyéniség, például Sandu Amza, ha megkérik rá, hogy fogalmazza meg, amit lát, alighanem a következőképpen írta volna le a jelenetet: egy férfi tenyerével veri egy nő csupasz fenekét. Dan Chihotu lovagtól azonban semmi sem áll távolabb, mint éppen az effajta pórias látásmód, ezért amint a fentebb vázolt festői jelenetet megpillantotta, azonnal elöntötte az indulat, s bunkóját harciasan készenlétbe helyezve, késedelem nélkül elrikkantotta magát:
– Gaz magyar zsivány! Hogy merészelsz fényes nappal egy nemes román úrnőt megtámadni, kifosztani és megerőszakolni?! Ezért most én, a híres Dan Chihotu de la Vatra lovag kihívlak párviadalra, és méltóképpen megbüntetlek!
A váratlan közbeszólás hatására az idegen férfi megszakította a tevékenységet, melyet addig szemmel látható élvezettel folytatott, és így szólt:
– Félreértetted a helyzetet jó uram. Én nem gaz magyar vagyok, hanem nacionalista román, ez a nő pedig nem nemes román úrnő, hanem az én nemtelen magyar feleségem, akit azért fenekelek el éppen, mert – bár ezt határozottan megtiltottam neki – már megint magyarul beszélt a kislányunkkal, mialatt én távol voltam hazulról!
E szavak hallatán Dan Chihotu leengedte bunkóját, és immár barátságosan, megkérdezte:
– Van-e szükséged segítségre ahhoz, hogy ezt az arcátlan magyar fehérszemélyt olyan alaposan megbüntesd, amilyen nagyot vétkezett?
– Köszönöm szépen lovag úr jóságát, de a saját feleségemet én magam szeretem elverni. Olyan élvezet ez számomra, amit a világ minden kincséért se osztanék meg másokkal!
– Hát, ha így áll a helyzet, akkor én nem is zavarlak tovább abban, hogy örömed leld asszonyodban, s egyúttal egy nagyszerű hazafias cselekedetet is véghez vigyél!
Miközben tapintatosan tovább indultak, De la Vatra lovag e kalandjukkal kapcsolatban mindössze annyit tartott szükségesnek közölni bunkóhordozójával, hogy jelenteni ugyan ezt az esetet is fogja illetékes helyen, mint mindent, amit útközben látnak, tapasztalnak, azonban előreláthatólag se a România Mare, sem pedig a többi hazafias újság nem írja majd meg, bár szintén hordoz hazafias tanulságot.
(Boros Ernő, 1991. április, 64. szám)
Jövőkép
BÍRÓ: Vádlott, maga szidta a rendszert, ezért ötezer lej pénzbírságra ítélem. Szidta az államelnököt is, ezért fizet még egymillió lejt. Románia külképét befeketítette, ez újabb kétmilliójába került. Van valami mondanivalója?
VÁDLOTT: Volna. De nem ilyen árak mellett!
(1993. március, 133–134. lapszám)
Szüzességi adó
Meg nem erősített hírek szerint egyéb adók után kormányunk rövidesen bevezeti a szüzességi adót is. Eszerint a jövőben szüzességi adó fizetésére kötelezhető minden 0 és 100 év közötti nőnemű állampolgár, aki, saját (adó)bevallása szerint még szűz. A szüzességi adó – abból a meggondolásból, hogy egy nő annál szűzebb, minél több ideig marad érintetlen – úgynevezett progresszív adó, ami azt jelenti, hogy összege a nőnemű állampolgár életéveinek a számával egyenes arányban nő.
Az a tény, hogy az új törvény szerint a szüzességi adó fizetésének a kötelezettségét úgynevezett bevallás előzi meg, korántsem jelenti azt, hogy csak azok a nők fizetnek szüzességi adót, akik önként bevallják szüzességüket.
Az adócsalások kiküszöbölése érdekében kormányunk természetesen ebben az esetben is gondoskodott a szigorú ellenőrzésről, mégpedig úgynevezett szüzesség-felülvizsgáló bizottságok létrehozásával. A szüzesség-felülvizsgáló bizottságok a nők szüzességi bevallását vizsgálják, mégpedig – amint azt nevük is jelzi – felül. Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a szüzesség-felülvizsgáló bizottságok tagjai esetleg hagyják magukat megvesztegetni, szigorú kormányunk a szüzesség-felülvizsgáló bizottságok mellett úgynevezett szüzesség-alulvizsgáló bizottságokat is létrehoz. A szüzesség-alulvizsgáló bizottságok szintén a szüzességet fogják vizsgálni, de – amint azt nevük is jelzi – nem felül, hanem alul. A szüzesség-alulvizsgáló bizottságok munkájának biztosabb korrupciómentesítése érdekében mindenre gondoló kormányunk úgynevezett szüzesség-felülbíráló, illetve szüzesség-alulbíráló bizottságokat is létrehoz. A szüzesség-felülbíráló bizottságok a szüzesség-felülvizsgáló bizottságok, a szüzesség-alulbíráló bizottságok viszont a szüzesség-alulvizsgáló bizottságok által kibocsátott igazolványokat fogják felül-, illetve alulbírálni. A szüzességi adó fizetése alól csak azok a 0–100 éves nőnemű állampolgárok mentesülnek, akik a szüzesség-felülvizsgáló, valamint a szüzesség-alulvizsgáló bizottságok által kibocsátott írásos bizonylattal tudják igazolni, hogy már nem szüzek, továbbá rendelkeznek a szüzesség-felülbíráló, illetve a szüzesség-alulbíráló bizottságok azt igazoló bizonylatával is, hogy a szüzesség-felülvizsgáló, illetve a szüzesség-alulvizsgáló bizottságok írásos igazolványai nem hamisak.
A törvény értelmében mindazok a 0 és 100 év közötti nőnemű állampolgárok, akik mentesülnek a szüzességi adó fizetése alól, egyben úgynevezett örömadó fizetésére kötelezhetőek, amit az indokol, hogy aki nőnemű lény, és nem szűz, annak feltételezhetően szexuális örömökben is volt, illetve van része, amit viszont az állam nyilvánvalóan nem engedélyezhet ingyen.
(Boros Ernő, 1993. március,
133–134. szám)
Álhírturmix
Rövidesen megjelenik a România Mare című nagy példányszámú hetilap két még nagyobb példányszámú testvérlapja, a România are és a România n-are. Előbbi a belföldi olvasókat hivatott meggyőzni arról, hogy Romániában minden rossz annak okozata, hogy az országban magyarok, cigányok, zsidók és egyáltalán nem-románok is VANNAK. Utóbbi a külföldi olvasókat hivatott meggyőzni arról, hogy Romániában NINCS magyarellenesség, cigányellenesség, zsidóellenesség, és egyáltalán nemromán-ellenesség.
A Fehér Ház rövidesen volt kommunista nomenklaturistákat vásárol Romániától, rendkívül magas áron. Amerikai pénzügyi szakemberek szerint így is többszörös hasznot hozó befektetésről van szó, hiszen a tervek szerint a beszerzett román nomenklaturistákat az ottani titkosszolgálat beszivárogtatja a legsikeresebb japán mamutcégek vezetőségébe, ahol ezek gyakorlatba fogják ültetni idehaza szerzett bőséges szervezési tapasztalataikat, ami által az Egyesült Államok a lehető legrövidebb idő alatt megszabadul a japán áruk már-mar fojtogató világpiaci konkurenciájától.
(ernosz [1993])
Szándéknyilatkozat
Mivel eme forradalom utáni napokban az emberek legfőbb elfoglaltságát a pártalapítás, illetve a pártválasztás képezi, ezúton tudatom, hogy a jövőben pártnak tekintek minden olyan 16–36 év közötti kívánatos nőt, akinek érdemes a férfitagja lenni. Amelyik általam pártnak tekintendő nő engem, mint férfitagot kész befogadni, a belépési nyilatkozat kitöltése céljából kérem, ne a lakásomon keressen, illetve ne odahaza hívjon telefonon, mert tapasztalataim szerint feleségem hasonló esetekben úgy viselkedik, mint aki férfi- és nőgyűlölő egyszemélyben.
Íme az általam pártnak tekintendő hölgyekkel közösen kivitelezendő program tervezete:
1. Találka, lehetőleg félreeső helyen, ahol minél kevesebb ismerős láthat meg.
2. Virágcsokor átnyújtása, pusziváltás, romantikus séta a legközelebbi hotelszobáig.
3. Halk zene, hangulatvilágítás, sztriptíz.
4. Ha csütörtököt mondok, türelmes várakozás péntekig, amikor a virágcsokor meg a romantikus séta már felesleges, tehát újratalálkozás közvetlenül a hotelszobában.
5. Ha nem mondok csütörtököt, pártélet, ameddig bírom.
6. Ha kevés ideig bírom, közös nyilatkozat arról, hogy nem baj, majd megpróbáljuk koalícióban.
7. Ha sokáig bírom, töprengés arról, hogy na, most meg mi legyen tovább, mert – bár nem mutatom – ez a fejlemény engem nagyon meglep.
8. Aggódás azért, hogy vajon választott pár(t)omnak a szükséges idő elteltével lesz-e jelöltje, mert ha igen, nem kétséges, milyen megoldást kell választani.
9. Ha pénteken is csütörtököt mondok, közös nyilatkozat arról, hogy mivel a gyűlésen rajtunk kívülálló okok miatt nem sikerült közös nevezőre jutni, a felek a meg-nem-történteket olyan diszkréten kezelik, mintha megtörténtek volna.
10. Ha rajtakapnak, közös nyilatkozat arról, hogy nem is ismerjük egymást.
11. Ha nem kapnak rajta, akkor közös nyilatkozat arról, hogy a jövőben nem fogjuk ismerni egymást, csak barátok maradunk.
(ernos [1992])
Tanulságos mítoszok
Egy görög mítosz szerint a mürmidónok törzse így keletkezett: Zeusz a hangyákat emberekké változtatta, hogy egyik fiának, Aiakosznak is legyenek alattvalói.
A mítosz azt példázza, hogy sok nagyfőnök addig kényezteti nagyravágyó fiacskáját, míg az hangyás lesz.
Gauteóvan, a kágaba istennő a maga menstruációs véréből alkotott meg mindent.
Ez a mítosz arra figyelmezteti leányainkat, hogy előbb a havibaj jön meg, és minden igazán nagy baj csak ezután következik.
Egy római mítosz szerint Vertumnus istenség Pomona kedvéért különböző foglalkozású emberekké változott, de nem tudta megnyerni a hölgy tetszését. Végül öregasszonynak öltözve bizalmat ébresztett maga iránt, s mikor álruháját ledobta, Pomona már nem ellenkezett többé.
E mítosz tanúbizonysága szerint ez a Vertumnus nagyon hülye istenség lehetett, ha csak hosszú kísérletezés után ismert fel egy olyan magától értetődő dolgot, hogy a nők ellenkezését nem különféleképpen felöltözve, hanem ellenkezőleg, egyféleképpen levetkőzve (vagyis pucéron) lehet legyőzni.
(ernosz [1990])
Főmunkatársi levél a Szem és Fül Szövetkezet újraalakításáról
Alul felül írot. Fö. Jö. eszenel tudatom hoty a napokban két pofoszkodás köszöt elpoharaszkatom ety Amerikába szakadt, de hazalátogatot hazánkfiával. Esz a szakadt iletö Amerikában gorilla. Nem asz álatkertben, hanem ety dúsgazdag gyáros melet. Asz ijesmi ot natyon jó álásnak számít, mer dolgoszni etyáltalán nem kel, csak kísérgetni, mek időnként – aból a sokból, ami eszér jár – jutatni néhány dolárt falakinek aszér, hoty esz a felbérelt ember asz utcán úty tegyen mintha mek akarná támadni a tyárost, és eszel alkalmat adjon Amerikába szakadt, hazánkfiának ara hoty köszbelépjen mint megmentő. Asz Amerikába szakadt gorila ismerősöm elbeszélése zerint eben a munkában asz a legfontosab, hoty ety biszonyos idő eltelte után nehoty elfelejtsünk megint felbérelni valakit a tyáros megtámadására. Mer asz ikaszi kapitalisták csak akkor fizetnek, ha asz alkalmaszot mek is dolgozik érte. Eszért ha hoszu ideig elmarad a támadás, a kapitalista esetleg úgy fogja fel a dolgot, hoty senki sem akarja őt bántani, tehát nincs szüksége gorillára, akor meg mér fizesse? És elbocsátja a gorillát. Ami ety nagy sorscsapás a gorillára, mert mehet dolgozni. Asz amerikai szakadt gorilla ismerősöm, aki haszánk fia, mindeszt tapasztalatból tudja, mer amikor mék keszdő volt a szakmában és nem sejtete, hoty asz álás megtartása érdekében neki kel gondoskodnia támadóról, a tyáros etyszer őt is elbocsátota. De szerencséje volt, mer legaláb utólag eszébe jutot, hoty fel kel bérelni valakit a gyáros megtámadására. Ezután – mifel asz elbocsátást zokon fete tőle – hatyta hoty a felbérelt támadó előb félholtra verje a tyárost, és csak akor lépet köszbe mekmentőként, mint aki telejesen véletlenül jár ara.
Utólag kiderült hoty esz a ferés csak jót tet a gyárosnak, mer a szakadt hazánkfiát nem csak viszavete gorillának, hanem mék a fizetését is felemelte. Utyhoty a szakadt hazánkfia el is határozta, hoty aszontúl más saját maga által felbérelt támadókkal is vereti ety kicsit a tyárost mielőt köszbelépne mint megmentő, mer esz kifezetődő.
Eszt a történetet pedig aszért kegyeskedtem elmesélni, mert miután a szakadt hazánkfia elmondta nekem, eszembe jutot valami. Lehet, hoty 1990. március 20-án Tirgu Vásárhelyen szintén ijesmi történt? Akor utyanis iten adva volt ety csomó szem- és fül szövetkezeti gorila, akik a közismert előzményekből kifojólag állás nélkül maradtak, tehát elmehetek volna dolgoszni. Amihesz épen úty nem fülhetet a foguk, mint a szakadt hazánfiának. Tehát pontosan aszt tették, amit esz a szakadt amerikai. Fagyis piszonyos Piszok Alfrét nevű kapitány javaslatára megrendesztek ety kis összeugratást a románok mek a matyarok köszöt. Amiből utyancsak Piszkos Fred mint kormányiletékes mék asz ellenzék szemében is látszólag teljesen indokoltan aszt a következtetést vonhata le, hoty eszeket a gorillákat visza kel veni asz állásukba, mer nélkülöszhetetlenek, elfékre amig ők éberen őrködtek, adig a gasz matyarok sose mertek ijen disznóságokat csinálni, de aszóta bezzeg mernek!
Íty történhetet, hogy amikor közvetlenül március 20-a után a Szem és Fül Szövetkezetet újraszövetkezetesítették, senki se tiltakozott. Mer esz a Tirgu Vásárheji csihipuhi annyira sokkolta asz embereket, hoty a sok hatása alatt eszt asz újraszövetkezetesítést szinte minden román szükséges rossznak hitte. Mifel pedig esz a dolog Maros Muresen ijen jól sült el nekik, falószínű, hoty Piszok Alfréd és asz újraszövetkezetesitet szem- és fül szövetkezet többi tagjai – akárcsak a szakadt hazánkfia Amerikában – elhatározták, hoty máskor is rendesznek mék ijet, mer esz nekik kifizetődő.
Amiből kifojólag (úgy is mint Boros Ernő) maradog borulátásal:
FÜLIG JIMMY Rejtőfalva
(Boros Ernő, 1990. szeptember, 38. szám)
Értelmező Tromf-szótár
BÁNYA – hasznos ásványokat és alkalom adtán verésre hasznosítható legényeket kitermelő (föld alatti) üzem
BÁNYÁSZ – önjelölt struccpolitikus
BÁNYÁSZNAP – 1990. június 14.
BÁNYÁSZKIRÁNDULÁS – földalatti turisták két-három napos földfeletti kiruccanása Bukarestbe. A résztvevők „mi nem gondolkozunk, hanem dolgozunk” jelszóval valóban gondolkozás nélkül életveszélyesen megdolgoznak minden útjukba kerülő diákot és értelmiségit, majd álruhás sintérek barátságos farkcsóválgatása és frontérzékeny újságírók lelkes csaholása közepette elnyerik hűséges kormányházőrzőket megillető jutalmukat a gazditól.
BÁNYAFA – tárnák és egyetemisták dúcolására használatos gömbfa
BÁNYAJOG – a bányászatra vonatkozó jogszabályok összessége, melyekben részletesen le van írva, kinek a biztatására, hol, mikor és kiket kell hülyére verni.
BÁNYARÉM – föld alatti üregek, tárnák gonosz szelleme, amely a palackból kiszabadítva teljesít három kívánságot: öl, butít és nyomorba dönt.
(ernosz [1991])
A tehén és én
– vidéki költő verse –
Múúúú-múúúú. A tehén bőg,
s én ámulva hallgatom,
bús sajtár lóg az ól-falon
költő vagyok, körül
szomszédaink fejésre várnak.
Sokáig nézlek, Tarka, vén tehén,
mint magzatod, ha új kapura bámul.
Ketten vagyunk, kérődzünk mind a ketten,
te szénán, én e versen.
Ó, kettőnk sorsa örökre egy:
meditálunk e pajta-szűk világban,
gyomrunkba gyűlt friss impressziókat
megrágunk újra, kész formába öntünk.
Egy dologban különbözünk.
Te lenyeled a megrágott takarmányt,
én pedig hagyom, hogy
szellemem gyümölcsét eméssze más.
Jó étvágyat kívánok!
(Boros Ernő, 1990. május, 17. szám)
A Tromfkirály hősi haláláról
Petőfit nem csak a költészete miatt csodáljuk: azért is felnézünk rá, mert „a csata mezején” esett el, hősi halált halt. D. Kiss János, a Tromf alapító főszerkesztője is hősként halt meg. Igaz, nem a csatamezőn, hanem kórházi ágyon. Ahova azonban egy olyan verés juttatta, amelyben a lapjában megjelentek miatt részesült. A szóban forgó fizikai bántalmazásról e sorok írójának maga a „Tromfkirály” a következőket mondta.
– Aznap, amikor elkalapáltak, az ismeretlen verőlegények tömbházunk lépcsőházának földszintjén éjfélig vártak rám, mégpedig sötétben, mert a villanyégőt eltávolították a helyéről. Közvetlenül a verőlegények távozása után megjelent a helyszínen a rendőrség egyik „véletlenül” arra cirkáló terepjárója, és engem kórházba szállítottak. Ott főorvos barátom a következő megállapítást tette: – Jancsi, a te májadat és vesédet profik verték le, szakszerűen. Külsérelmi nyom nem maradt, azonban ennek a verésnek hosszabb távon garantáltan káros hatása lesz az egészségedre...
Utólag a diagnózishoz hozzátehetjük: a jelek szerint a szóban forgó belső szervek olyan sérüléseket szenvedtek akkor, amelyek eredményeként később mondták fel a szolgálatot…
Kik lehettek a főszerkesztő tragikus végét eredményező szakszerű fizikai bántalmazás értelmi szerzői (elrendelői)? Erre a korábban történtekből következtethetünk. A közvetlen előzmény az a botrány volt, amely két, a Tromfban megjelent karikatúra ürügyén robbant ki. A karikatúrák egyike az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi események kapcsán született és bekötött szemű, síró, bocskoros ördögöt ábrázol, amint Románia térképén toporzékol. A másikon Románia alakú szerencsemalacból kinyúló kéz mutatja, hogy az államkassza kiürült. E két rajz kapcsán a România Mare nevű szélsőségesen nacionalista hetilap a Tromf ellen bősz rágalomhadjáratot indított, aminek a nyomán parlamenti interpellációra került sor, majd Traian Chebeleu Románia akkori nagykövete éles hangon bírálta a lap „soviniszta” hangvételét stb.
A mindezekről való véleményalkotáskor nem tévesztendő szem elől a következő társadalmi kontextus. Akkoriban román politikusok, véleményvezérek sűrűn kijátszották azt a bizonyos „magyar kártyát”, a román nyelvű tömegtájékoztatási eszközök napi rendszerességgel közöltek, illetve sugároztak a magyar kisebbséget sértő, rágalmazó, mocskoló, gyalázó sajtóanyagokat. Szóval nem volt könnyű kussoló magyarként élni…
