Siculicidium – történelem, emlékmű és jelkép

Kétszázhatvan éve történt a madéfalvi vérengzés

Minden évben január 7-én Madéfalvára vándorol a székely nép, az aktuális politikai és kulturális vezetők kíséretében, hogy leróják kegyeletüket azok emléke előtt, akik a Habsburg-berendezkedés önkényességének áldozataivá váltak. 

A 250 éves évforduló kapcsán, 2014 januárjában többnapos rendezvény keretében tartottak megemlékezést a Siculicidiumról vagy – ahogy a helyiek körében leginkább emlegetik – a madéfalvi veszedelemről, a székelység egyik legnagyobb veszteségeként, igazságtalan pillanataként számontartott eseménysorozatról. A kerek számú évforduló fontosságát jelzi az az egyéves időtartamra megtervezett programsorozat, amelybe ez a megemlékezés is betagolódott. A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által az emlékmű előterében ez alkalommal kopjafát állítottak fel, illetve az emlékmű szomszédságában a Fészek Tájházban egy kiállítást is létrehoztak Emelt fővel – képek a Siculicidium utóéletéből1 címmel, amely az 1764. január 7-ei madéfalvi veszedelem hatásait, következményeit, utóéletét mutatta be kétféle megközelítésben: egyrészt a madéfalvi veszedelem okán megszülető népcsoport, a bukovinai székelyek történetén, másrészt a gyászos örökség lenyomataként az utókor emlékteremtésén keresztül. Az emlék­év stílusosan a Siculicidium-emlékév elnevezést kapta, ez a név már beszüremlett a köztudatba Madéfalva és január 7. kapcsán. 

Az emlékműavatás korabeli felvételen. Az Emelt fővel című kiállításban szereplő reprint felvétel

A madéfalvi veszedelem – ahogyan a Nyerges-tető vagy a csíksomlyói pünkösdi búcsú – a tényleges jelentésén túl, mint történelmi időpont, földrajzi hely, vagy a búcsú esetében mint hitéleti esemény, a székelységet meghatározó fogalommá, jelképpé vált az önazonosításban és a mások általi azonosításban egyaránt. 

A Siculicidium jelképértéke nemcsak napjainkban meghatározó – ahogyan a 250 éves évfordulóra szervezett nagymérvű megemlékezés, az évente megrendezésre kerülő többnapos eseménysorozat mutatja –, hanem már a 19. században is nemzeti értékű fontosságot tulajdonítottak e tragikus eseménynek. A centenáriumi évfordulóra készülve az 1850-es években a csíki közösség értelmiségi tagjait élénken foglalkoztatta, hogyan lehetne a hatásaihoz mérten kellő figyelemben részesíteni a székely nép történetének e tragikus momentumát.

Történelmi tények. A székely határőrség megszervezése és a madéfalvi veszedelem

Imreh István összefoglalása szerint az állandó erdélyi katonaság eszméjének megszületése „nehezen deríthető fel”2: kortársi megfogalmazásban Bécs parancsára az udvar rendelte el; de már korábbról is van gondolat a háborúba bevethető székely katonaság felállítására, mint utal Imreh István Pekry Lőrinc eszméjére 1702-ből, az örökösödési háborúba bevethető három székely ezredről, vagy Haller Pál 1758-as felvetésére, mely szerint a „székely nemzet a kereszténység védőbástyája gyanánt állhatna”3.

A székely határőrség megszervezésének első hivatalos irata egy 1761. július 5-én keltezett levél, melyben Mária Terézia a korábban, március 10-én Erdély katonai parancsnokává kinevezett Adolf Nikolaus Buccow bárótól kérdezi, hogy a bánsági mintára tudna-e Erdélyben is határőr-katonaságot felállítani. A tervezetet Buccow a szeptemberi országgyűlésre meg is alkotta.

Siculicidium 2024. A madéfalvi keresztalja a Szent Anna-kapolnába tartandó misére vezeti az emlékezőket

A két szakaszban zajló beszervezés első katonai bizottsága 1762. július 24-én Alfaluban kezdte meg tevékenységét. A Bornemisza Pál és más széki tisztek támogatását élvező bizottság nem rendelkezett országgyűlési jóváhagyással, és az uralkodó nevében hivatkozva nem közölte a toborzásra behívottakkal az önkéntesség kitételét sem. A nagyfokú ellenállás miatt a sikertelen bizottság vezetője, Buccow visszahívatott Bécsbe. 1763 tavaszán, Buccow visszahívása után Mária Terézia új bizottság alakítását rendelte el a határőrség szervezésére: a Siskovich József altábornagy vezénylete alatt működő bizottság tagjai között volt gróf Bethlen Miklós és gróf Lázár János is, akik a küldött szerepét látták el a gubernium és a székelység képviselői között. 

„...különleges feladatok ellátása lebegett a kormány előtt. A fő cél Erdély keleti határainak megvédése volt az ellenséges beütések ellen; a második cél a pestis vagy mirigyhalál keletről való behurcolásának megakadályozása végett határzárlat létesítése; a harmadik a határszéli csempészet meggátolása volt. E mellett »a belső csendességnek megtartására« (tehát csendőri és rendőri) és »minden országainak és birodalmainak oltalmára« (tehát külháborúkra) is szükségesnek ítélte és hirdette a királyné a székely határőrség szervezését.”4

Az ellenálló székelység – „a székely vitézlő rendbéliek közül az egyérdekű, azonos célú, hasonlatos normákat vallók rétegéből formálódott ki ez az új, sajátos alakulat, melynek mi-tudatot a békés eszközökkel folytatandó harc akarása kölcsönzött”5 – gócpontja 1764. január első napjaiban Madéfalván gyülekezett, hogy a határőrség-szervező bizottságnak együttesen nyújtsák be a tiltakozó igazukat bizonyító emlékiratot. A bizottság január 6-án felhívást intézett a Madéfalván összegyűlt fegyveres székelyek részére, hogy jelenjenek meg a királyi rendelet meghallgatásán, mire azok vízkereszt ünnepére hivatkozva másnapra kértek halasztást.

A felfegyverzett háromszéki és kászoni székelyek feltételezett ellenállásától tartva Carato alezredes, Siskovich báró rendeletére január 7-én hajnalban Madéfalvát megtámadta. A vérengzésben meghaltak száma még mindig bizonytalan: korabeli feljegyzések közül Losteiner Lénárd nyomán 183-ra becsülik az elesettek számát, Benkő József 186, Rettegi György 600, M. C. von Heidendorf szász emlékíró 400 főt említ. Dr. Balló István, a madéfalvi veszedelemről kiadott krónikájában 500 halottról és 1000 sebesültről ír. 

A csíki határőrség-szervezés tragikus mozzanata madéfalvi veszedelem néven került be a történelembe, egykorú megnevezését a Siskovich-bizottság tagjaként résztvevő gróf Lázár János évjelző chronisztikonjával fejezte ki: ­SICVLICIDIVM, amely a vérengzés évét jelöli: 17646.

Szomorú emlék egy népének, egy gyergyóremetei kántorkönyvből:

„De hol kerekedék siralom pataka?

Talán kerekedék a kis Felcsík felől,

A kis Felcsík felől, Madéfalva felől.

Hol vagytok, poéták, talán mind alusztok,

Felcsík nagy bánatját hogy le nem írjátok,

Felcsík nagy bánatját, Háromszéknek gyászát, 

Megemlegethetjük Siskovics járását:

Sok szép virágszálát, mert mind levágatá,

Ki apját siratja, ki anyját jajgatja,

Ki szép hitestársát jajszóval óhajtja:

Sűrű könnyeiktől patakocskák folynak, 

De jaj, azok is mind vértől áradnak,

Mind vértől áradnak, emberfejet hajtnak.7

A névtelenül maradt áldozatokat közös nyughelyre temették, és fakereszttel jelölték meg a helyet. 

Siculicidium 2024. Testvértelepülések küldöttségei, elszármazottak az emlékmű körül

Az emlékmű

A Vészhalmon magasodó Siculicidium emlékművet 1905. október 8-án adták át a madéfalvi közösségnek.

A terület maga, ahol a madéfalvi veszedelem idején elesetteket temették el és az emlékmű felállítását tervezték, Zakariás Izsák szépvízi földbirtokos tulajdonában volt. Az emlékműállító bizottság felkérésére adta át a kért 400 négyszögölet a tulajdonos a családjáért évente megemlékező misemondás ellenében. 

Az emlékművet Tamás József, csíkszeredai születésű, Budapesten élő építész tervezte, a kivitelezés munkálatait pedig Szász István szépvízi építész vállalta. Az emlékmű márványtábláját Sántha Nándor budapesti vésnök készítette, míg az oszlopot ékesítő turul alakja Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrász alkotása. 

A kőoszlop felirata Szádeczky Kardoss Lajos tollából:

„SICULICIDIUM

A székely határőrség szervezésekor

Madéfalva határában 1764 január 7-én

A cs. katonaság által védtelenül lekaszabolt

Csík- és háromszéki vértanúk emlékére,

Kik az ősi szabadság védelméért vérzettek el,

Emelte az utókor hálás kegyelete 1899.”

A verses felirat dr. Balló István tollából:

„Székely nép! Itt hullott őseidnek vére,

Kiket zsarnok önkény bosszús karja ére.

Midőn alkotmányos szabadságod védték,

Szörnyűkép olták ki sok ártatlan éltét.

De bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt,

Emlékük nem vész el, örökre fennmarad,

Mert hű kegyeletben megtartod őseid.

Így él majd emlékük időtlen ideig.”

Az emlékműállítás értelmi szerzőjeként D. Orbán Gyulát tartják számon Balló István A madéfalvi veszedelem című írása nyomán. A kezdeményező gondolat a Csíki Lapok 1891. október 21-ei számában jelent meg: 1764 címmel hazafias érzületű cikkben hívja fel az olvasóközönség figyelmét a tett idejére. 1891. november 15-én több tagot számláló bizottság alakult, amely feladatául az emlékműállítást tűzte ki. A kezdeményezők: Nagy Sándor, D. Orbán Gyula, Györgyjakab Márton (a Csíki Lapok tulajdonosa, az emlékműállítás előkészítésében a madéfalvi alap kezelője) mellett Benedek István 1848-as honvéd hadnagy az emlékoszlop alapját kezelő, szűkebb körű bizottsági elnök, illetve az emlékállító bizottság ugyancsak elnöki tisztségét töltötte be. Bizottsági tagok: Murányi Kálmán csíkrákosi plébános, Bándi Vazul főgimnáziumi tanár, Lakatos Mihály tanár, mint titkár, dr. Csíky József ügyvéd, Csík vármegye magánjavainak igazgatója, mint jegyző, Gál József kereskedő, mint pénztárnok tevékenykedett a bizottságban. 

Siculicidium 2024. A megemlékezésen résztvevők Szentes Csaba madéfalvi polgármestert hallgatják. László F. Csaba felvételei

Az emlékműállítás védnöke Mikó Bálint, Csík vármegye főispánja, aki az emlékműavatáskor már nem vármegyei elöljáró. Az emlékműavató ünnepség szervezésében részt vállalók közül dr. Györgypál Domokos főispán, Becze Antal alispán mondott beszédet. Az emlékművet úgymond megőrzés végett, a törvényhatóság képviseletében Fejér Sándor adta át Csíkmadéfalva közösségének.8

Az emlékavató ünnepély az azóta minden évben megszervezett megemlékezések sorozatát indította el, ezek a rendezvények a történelmi emlékezésen túl a nemzeti identitástudat vagy csak az önazonosság megnyilvánulásaként is jelentőséget kaptak/kapnak, persze mindig az aktuálpolitikai viszonyok tükrében.

 

Jegyzetek

1 A kiállítást Daczó Katalin állította össze. 

2 Imreh István (szerk.): Látom az én életem nem igen gyönyörű. A madéfalvi veszedelem tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1764. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1994. 15. o.

3 Uo.

4 Szádeczky Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya. Budapest, 1927. 333. o.

5 Imreh István (szerk.): i. m. 49. o.

6 Szádeczky Kardoss Lajos: i. m. 341. o.

7 Imreh István (szerk.): i. m. 27. o.

8 Emelt fővel – képek a Siculicidium utóéletéből. Összeállította: Daczó Katalin. Fészek Tájház, Madéfalva, 2014.

Új hozzászólás